Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-04 / 49. szám

Budapest, 1929 december 4. Ezeket mondotta Kozma 1 Jenő az aktuális vá­rosházi kérdésekről. A legközelebbi esemény a fővá­ros csütörtöki közgyűlése, amelyre a baloldalról viharokat jósolnak. Ezeknek a viharoknak a meg­rendezése semmiképpen sem fogja erősíteni az auto­nómia védelmezésére szánt érveket, sem pedig nép­szerűsíteni az autonómiáért megindított harcot. Re­méljük, hogy végül a józan belátás győzni fog. SDI£S3BB9£S3fl£BBBBBBBBXE3HSBBBBfiBB&nflaflBBBBBBBaflBfiBBIBBBBBgiaSBBBBBBBBBaSE9SB Visszautasították az alaptalan szocialista támadásokat az Egységes Községi Polgári Párt hétfői értekezletén Az Egységes Községi Polgári Párt hétfőn este Gaár Vilmos elnöklésével pártértekezletet tartott, amelyen a párt bizottsági tagjai és póttagjai csak­nem teljes számban jelen voltak. Ott voltak: Gaár Vilmos, Csécsi Nagy Miklós, Nessi Gyula, Batten­berg Lajos, Girardi Tibor, Wellisch Andor, Glück Frigyes, Holtzer Nándor, Korner Gyula, Kinich Vi­dor, Keményi Aladár, bibiti Horváth József, Martin János, Orova Zsigmond, Lackenbacher György, Far­kas József, Karafiáth Jenő, Andréka Károl'y, Csil- léry Béla, Popelka Béla, Buyer Antal, Lédermann Mór, Spett Ferenc, Vladár Márton, Bohn József, Scheuer Róbert, Kiss Menyhért, Becsey Antal, Rásó Lajos, Schmidt Riehárd, Kollmann Dezső, Kozma Jenő, Bódy Tivadar, Usetty Béla bizottsági tagok, továbbá Bánó Dezső, Hubert Vilmos, Günther Tiva­dar és még sokan mások. Az értekezleten nap íred előtt Farkas József szólalt fel s a párt szervezetével kapcsolatos kérdésekben kért felvilágosítást. Ezután Gaár Vilmos ismertette a csütörtöki rendkívüli köz­gyűlés összehívásának előzményeit. Rámutatott arra, hogy az 1872. évi XXXVI. te. szerint a közgyűlés összehívásáról maga a közgyűlés intézkedik, még­pedig egyedül az ügyrend útján, amely kimondja, hogy a közgyűlés „összehívható”, ha azt pl. 40 bizott­sági tag kéri. A főpolgármesternek tehát jogában áll a közgyűlést összehívni, vagy össze nem hívni, s eljárása semmikép sem volt a törvényhatósági bi­zottságra nézve sérelmes, így hát panasznak nincs is helye. Bánó Dezső felszólalása után Kemény Aladár felvilágosítást kér afelől, vájjon a polgármester ál­tal engedélyezett és a főpolgármester által visszavont közgyűlés összehívottnak volt-e már tekinthető, — mire Gaár Vilmos kimutatta, hogy az ügyrend szerint külön meghívókat kellett volna kibocsátani, ami nem történt meg s így a közgyűlés nem nőit még össze­hív a. Martin János és- Becsey Antal a párt tüntetés­szerű felvonulását kéri. Rásó Lajos a kérdés jogi ol­dalát vizsgálja s kimutatja, hogy a közgyűlésnek nincs oka és joga a panaszra. Wenzel Árpád is jogi érvekkel támasztotta alá ezt az álláspontot. Holtzer Nándor és Becsey Antal ismételt felszó­lalása után a párt egyhangúlag elhatározta, hogy a csütörtöki közgyűlésen teljes számban vonul fel és a főpolgármester iránti bizalmának kifejezést ad. A párt hivatalos szónoka Gaár Vilmos lesz. Ezután Martin János és Korner Gyula szóvá- tették azt a támadást, amelyet az egyik legutóbbi közgyűlésen Büchler József szociáldemokrata bizott­sági tag intézett a párt ellen, azt állítván, hogy az egységes párt három szocialista bizottsági tagot köz- szállításokkal megvesztegetett, azért, hogy azok a szocialista párt kebelében az egységes pártot támo­gassák, illetve onnét belső bizalmas híreket szerez­zenek. Hasonlókép szocialista részről érte a pártot az az igaztalan vád is, hogy a tanszemélyzetet a párt­hoz csalogatja. Miután mindkét támadás alaptalan, Martin indítványára a párt felkérte az elnökséget, II IDEAL PAPLAHCVAR SÁNDOR M. FERENC BUDAPEST, IV, KAHERHAVER KAROW UCCA 1 Állami, városi és közintézmények szállítója hogy az ügyet vizsgálja meg és annak alapján a vizsgálóbíró előtt tegyen megtorló lépéseket. Ezt követőleg érkezett meg a képviselőházból Kozma Jenő dr., aki a fővárosi törvény bizottsági tárgyalásáról számolt be. Szóvátette a kegyúri sza­kaszt is, amellyel kapcsolatos indítványát az ellen­zéki sajtó hangulatkeltésre iparkodott kihasználni. Kozma rámutatott arra, hogy a javaslat eredeti szö­vegével szemben a jogkiterjesztést és bővítést akarta elérni akkor, amikor a kánon jog alapján az összes keresztényvallású bizottsági tagokat is bevé­tette az elektorok közé. Ezen túlmenő jogkiterjesz­tést az akkori helyzetben nem lehetett volna elérni. A pártértekezlet végül belső szervezeti kérdé­sekkel foglalkozott. Kozma Jenő felszólalása a vacsorán Kozma Jenő e felszólalásában is foglalkozott azokkal a támadásokkal, amelyek baloldali körökből a kegyúri választások kérdésében benyújtott javas­lata miatt érték. Kijelentette, hogy ezzel a javas­lattal egyedüli célja az volt, hogy egy szélső­séges irányzattal szemben egy másik, sza­badelvű irányzat érvényesüljön. — Meg vagyok győződve — mondotta, — hogy ha az indítványt nem adom be, nem a Szapáry-féle javaslat megy keresztül, hanem az, amelyik még na­gyobb korlátozásokat jelentett volna. Az, .hogy a baloldali sajtó mit mond és hogyan izgat ezzel a kérdéssel kapcsolatban is, az még nem jelentheti, hogy a közérdeket szolgáló működésemtől bármilyen irányban eltántorítson. Majd így folytatta: Igenis, arra megy a játék, hogy a polgárság szupremáeiáját megőrizzük. Akár támadnak, akár dicsérnek, nem tántorítanak el engem attól az egyenes úttól, ame­lyet, mint bizottsági tag és mint törvényhozó köve­tek és amely egy célt tart maga előtt: a főváros és a főváros polgárságának érdekét. — Vannak, akiket idegesít, hogy a bizottsági tagok számát csökkentettük. Vannak, akik félnek az örökös tagoktól, vagy az érdekképviseleti rendszer­től. Ezeknek azt válaszolom, hogy az örökös tagokat és érdekképviseletek szószólóit olyan férfiak közül választjuk, akik készek lesznek mindenkor a polgárság érdekeiért síkraszállni és nemcsak az érdekképviseletet, hanem a polgárság egyetemes érdekét tartják szem előtt. Ebben csak azok látják a polgári gondolat elárulását, akik a saját önös érdeküket, mint a polgárság érdekét sze­retik feltüntetni. — Nem törődöm az ellenzéki sajtó támadásai­val, megyek a magam útján, voltam, vagyok és ma­radok az egységes polgári front megalkuvást nem ismerő harcosa. Kozma Jenő szavait az egybegyűltek zajos taps­sal, éljenzéssel fogadták és percekig ünnepelték. HORTOBÁGYI JOHTŰRO Mindenütt kapható I Av Termeli: Orsz. Magy. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT A KözséfI Takarék bekapcsolódik az uj fővárosi biztosításba A Fővárosig Hírlap jelentette, hogy a főváros az összes karbiztositasokra nyilvános versenytárgyalást hirdetett, s ennek alapján fogja a legkedvezőbb fel­tételeket ajánló intézettel megkötni a szerződést 1936-ig, akkor pedig áttér az önbiztosítás rendszerére, s e célra nagyobbszabású alapot gyűjt össze a hat év alatt. A biztosítási versenytárgyalás határideje ked­den járt le. Harmincnál több ajánlat érkezett be a főváros tulajdonában és kezelésében levő épületek tűzkár, a gépkocsik tűzkár és lopás elleni, szavatos­sági és sérülési, továbbá a vaspénzszekrények érték- tartalmának tűzkár és betöréses lopás elleni, végül a főváros összes ingóságainak tűzkár és betöréses lo­pás esetére szóló biztosítására. Az ajánlatok leg­nagyobb részét azok a nagy intézetek nyújtották be, ame­lyekkel a főváros már a múltban is többé- kevésbé összeköttetésben volt, így az Első Magyar, a Fonciére, a Magyar-Francia Társaság és a Gazdák Biztosító Szövetkezete. Az ajánlatokat a városgazdasági bizottság tagjainak je­lenlétében bontották fel, de elöntés csak a szükséges ellenőrzőszámítá­sok és az ajánlatok felülbírálása után lesz. Az új biztosítási szerződést minden körülmények kö­zött még ebben a hóban megkötik, mert az érvényben lévő ideiglenes biztosítás hatálya december 31-én lejár. Érdekes, hogy a biztosításnak a fővárossal való megkötésébe üzletszerzői minőségben a Községi Ta­karék is belekapcsolódik. Ez a> közreműködés évente, — hír szerint, — mintegy 80.000 pengő jövedelmet biztosít. Böhm Károlp ésKillav Géza Építőmester, old. mérnök építési vállalkozók Telep — Írói*: Budapest, X., Kőbán yul-dt 43/E ______________Telefon : \6tmí 56ft—88.______________ NEM ES GYULA Oki. gépéazmérnSk Rádió, hat. eng. vlllanycearaló vállalat BUDAPEST, II, MARGIT KÖRÚT 58. Talafon; Automata 604-48._____________ DOH A DONE ES TAKSA PAPÍR és írószerek gyári raktára a „PAPIRMALOM“.hoZ Budapest, IV, Aranykéz uccu 6 Tel. Auii 377-15 Alapítva 1790-ben Kávéházi, intézeti és ftömegélel- -j ntezésikonyhaberendezések Mayer HERMANN és HIRSCHLER BUDAPEST, VI., TERÉZ-KÖRÜT 48. SZÁM, ) ELSŐRENDŰ HŰTŐGÉP KÉPVISELET: ESCHER-WYSS & Co. ZÜRICH-LONDON LINOLEUM ES GUMMI burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE Budapest, IX , Lónyai-u. 11. Telefon: Automata 887—49. Ajánlatok díjmentesen. C r* LIVA/A DP7 | ri 7 O C C temetkezési, nemzőt) zsinór OunnAll UÁ JULOtr 6a butorpaszomány-gyára Budapest, IX, Köztelek-u. 2. — Telefon: Aut. 857—41 Folyószámla a Kereskedelmi Banknál Révész János oement-, márványmozaik- és műkf- árágyár, betonipari vállalat. Burkoló-, mQkfl és csatornázási munkák. TELEFON ; Újpest 198. Központi Iroda: ÚJPEST, ŐSZ UCCA 14 SZÉKELY és MOTTL okl. iiérnOk, építőmester, építési vállalkozók BUDAPEST, III., LAJOS U. 92, IV. EMELET. TELEFON: AUTOMATA 623-78. SZ._____________ Csa k BRAZAY pipereszappant használjon! — Teljesen kizárt dolognak tartom, hogy a belügyminiszter a közgyűlés feloszlatását tervezné. Az ríj választás ki van tűzve ugyan december 14-ére és 15-ére, de szükségtelen ezt a választási aktust előkészíteni, mert addig vagy törvény lesz a mandátumliosszabbításból, vagy pedig a belügyminiszter rendeleti úton hatálytalanítja azt a végrehajtási utasításhoz fűzött rendeletet., amely a választás kötelező kitűzéséről intézkedik. Ezzel a belügyminiszter időt nyer december 31-ig, addig pedig törvény lesz a mandátumhosszabbító javaslatból. Az új választásokig tehát, amit a fővárosi reformtörvény fog elrendelni, nem lesz változás a főváros adminisztrációs életében. | sárnak tervével foglalkozik. Kozma Jenő erre a. kér­désre minden kétséget kizáróan, a következő határo- I zott választ adta: Szóbalioztuk azokat a híreket is, amelyek sze- I önt a belügyminiszter radikális megoldást tervez, I amennyiben a törvényhatósági bizottság feloszlató- I A polgármester összehívási kötelezettsége csak akkor volna megállapítható, ha törvénysértés történt volna. Minthogy pedig a diszkrecionális jog gyakorlása nem lehet törvénysértés, nem forgott fenn semmiféle indok arra, hogy a polgármester a közgyűlést össze­hívja egy meg nem történt törvénysértés miatti panasz tárgyalására. — Egyébként az a véleményem, hogy a közgyűlésnek csak a panasz-indítványt van joga tárgyalni és remélem,, hogy kizárólag a törvényen alapuló tiszta elvi álláspont fog érvényesülni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom