Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-25 / 52. szám

12 Budapest, 1929 december 25. Rövidesen megkezdik a Budapest alatti forróvíz-medence feltárását A Fővárosi Hírlap jelentette először hónapokkal ezelőtt, hogy a tanács a felelős szakértők javaslatára egy második artézi kút fúrását tartja szükségesnek a Városligetben, mert a régi Zsigmondy-üélc kút mellett a Széchenyi-fürdő zavartalan gyógyvízszükségletének biztosítására egy második thermáról kell gondoskodni. A közel 40 éves artézi kút ugyan bőven ontja még ma is a 74 fokos gyógyvizet, a 970 méteres mélységből gazdagon bugyog fel a csodálatos forrás, de a mérnökök mégis attól félnek, hogy egy­szer zavar lehet, mert az építkezés idején még nem volt olyan fejlett a technika és a kút béléscsöveit fenyőfából készítették. Ezek a fából készült csövek az idők folyamán minden bizonnyal málhattak, a víz is okozhatott bizonyos ás­ványos lerakodásokat, úgy, hogy, ha nincs is közvet­len veszély, nincs kizárva a lehetősége valamely ki- sebb-nagvobb eldugulásnak, aminek a helyrehozása minden bizonnyal hosszabb időig’ tartana, s ezalatt a fürdő üzeme zavart szenvedne. Ezért tanácsos már most, jóelőre, kellő időben, egy második, új thertna megnyitásáról gondoskodni. A tanács annak idején először megkérdezte a maga szakértőjét, Pávai Vájná Ferenc főgeológust, majd a Földtani intézethez és a Bányakapitánysághoz fordult szakvéleményért. A múlt héten ezek a szakvélemények is megérkeztek. Beavatott helyen azt az információt kaptuk, hogy mind a három szakvélemény kedvező, biztató és megegyezik abban, hogy a mai artézi kúttól nem messze hasonló mélységben fel- • tétlenül azonos hőfokú és összetételű víz várható mélyfúrás esetén. A beérkezett írásos vélemények birtokában, az egyes szempontok alapos megvitatására a közel jövő­ben szakértői ankétet hív össze a főváros a kérdés ;; megvitatására. A jövő év elején a törvényhatósági bi­zottság szervei elé kerül a kérdés és valószínű, hogy a próbafúrást már 1930-ban meg is kezdik. Az új kúttal rendelkezésre álló hévvíz egy részét télen a környező múzeumok és az állatkerti épületek fűtésére használnák fel,, s e réven számottevő megtakarítást, sőt jövedelmet érhetne el a főváros. Más oldalról azt a feltétlenül megbízható értesü­lést szereztük, hogy nem egyetlen kút fúrásáról van szó, hanem a régi Becsey-féle terv megvalósítása kezd testet ölteni, s a Budapest alatt nagy mély­ségben elterülő óriási forró vízmedence fel­tárására történnek a közel jövőben kísérle­tek, az állam bekapcsolásával. — Előre kell bocsátanom, — mondotta infor­mátorunk — nem tényekről, hanem elgondolásokról beszélek csupán. Az az elképzelés, hogy egyelőre öt­hat kutat fúrnának a főváros különböző pontjain, s ha ezek a mélyfúrások beváltják a hozzáfűzött re­ményeket, folytatnák a további feltárásokat A ter­mészetes forró vizet fűtésre, ipari célokra stb. nagyon gazdaságosan fel lehetne használni. Erre vonatkozóan már meg vannak átszámítások. — Kiszemelték az első próbafúrás helyét is. Ter­mészetesen nem egészen pontosan, csak megközelí­tően. Az eddigi elgondolás szerint a harmadik artézi kút a Linót körúttól északra, az ötödik kerület újonnan kiépült részén, a Dunaparton lenne. Azért itt, mert a geológiai rétegződésekből következ­tetve, itt a Városligetnél jelentékenyen 'kisebb mély­ségben várható forró víz. Ez annál inkább biztosra is vehető, mert tudjuk, hogy a Duna medrében önmaguktól fakadnak me­leg források ezen a tájon. Az új therma rögtön praktikus célt is szolgálna. A Közmunkatanács nagyszabású városren­dezési tervei szerint ezen a részen, egészen fel a ter­vezett új Hungária körúti hídig, hatalmas park lesz és ebben esetleg egy-két luxusszálloda, nyári ven­déglő, cukrászda vagy kioszk, mintegy folytatásként a margitszigeti parknak. A főváros a már elvben elhatározott és sürgetett stranduszodák egyikét építené fel ezen a részen és ezt táplálná az artézi kút meleg vize. A fúráshoz ki kell kérni a margitszigeti érdekelt­ség hozzájárulását, bár semmit feltevés sincs arra, hogy ez a fúrás a margitszigeti meleg források hoza­mát. befolyásolhatná. Történtek számítások a fúrási költségeket illetőleg is és eszerint egy-egy mélyfúrás átlag 300.000 pengőt emésztene fel. A költségekben való részesedésre felkérnék a kor­mányt^ is, bekapcsolódva Becsey Antalnak abba a közgyűlési indítványába, hogy kérjék meg a kormányt arra, terjessze ki az országos mélykutatási akciót "a főváros területére is. Telefon : Lipót 906-48 STIRN EMIL ÚT-, CSATORNA- és MAGASÉPÍTÉSI SZERSZÁM- ÉS MŰSZAKI ÜZLET BUDAPEST, VlSEGRÁDI-U. 32. KQ3ZTELÄN MIKSA MŰSZAKI ÉS OLAJ NAGYKERESKEDŐ Telefon: Aut. 287-19. BUDAPEST, VI., Eötvös u. 23lb. Steinhäus!«.Kölber •— FESTŐK — BUDAPEST, IX., TŰZOLTÓ UCCA 3. TEL: J. 308-24. ÚJ ÉPÍTKEZÉSNÉL, TATAROZÁSNÁL NÉLKÜLÖZHETETLEN A »PICKL1N« hermelikus elzárás PICK EMIL BUDAPEST VI, PODMAN1CZKY UCCA 63. TELEFON: A. 120-55 EIKTOU FFUFNC SZOBAFESTŐ ÉS híÁZOCÓ BUDAPEST, Vili., JÓZSEF-KÖKÚT 79. TEL.: JÓZSEF 349-83. RAFIÁN RTVlN *0*8zségUgyi berendezési vállalat _-1-! BUDAPEST, VI, KMETTY UCCA 7 Iroda; VI, Szinnyei Morse ucca 10. Telefon: L 98S-25 MAGYAR SLEKTKOMU VEK SZÍ-NT1RMAY BÉLA BUDAPEST, Vili,, BAROSS UCCA 86. TELEFON: JÓZSEF 422 — 87. Villamos főző-, fűtőkészülékek, porszívó-, padlófényesítő- és kézszáritőgépek gyára TARTOZNAK: ^ házi ttSr legjo gyártmányokat mináenlci bizalommal fogadja, meri Magismerten anyag­ból a leggondosabban Icésssülnets., jst különféle hengerelt áruk, ipari stabil motorok, lokomobiiok, traktorok, cséplőgépek és más mező- gazdasági gépek. — Útépítő (úthengerlő- és útgyalu) gépek, lakókocsik, vizhordó- és öntözőkocsik. — Vas- és acélöntvények, öntöttvas csövek, karikás kályhák és kersskedeEm: öntvények. — Hidak és vasszerkezetek, vasúti felépítményi anyagok. — „JÖBBÁGY“-féle fc’yfonégckátyhák — amelyek a hazai o’csóbb barnaszenekkel (lignit, tőzeg és széntörmelék) való tüzelésre készülnek — a háztartásokban és más középületekben (iskolákban, hivatalokban és kórházakban, stb.) a legjobban használhatók. A budapesti magy. királyi állami gépgyárban készülő ^9 ante mm %ít címkés feherautomobilok, autóbuszok a „MERCEDES-BENZ“ gyártási szabadalmak szerint a modern autók követelményeinek és a hazai különleges úti viszonyoknak a legjobban megfelelő kivitelben készülnek. Ezeken kívül készülnek még kombinált tűzoltó- és Eocsolcautck, valamint automobilok különleges célokra. — Prospektussal, felvilágosítással és árajánSaital készséggel szolgásunk! MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMI VAS-, ACÉL­GÉPGYÁRAK BUDAPEST, X., KŐBÁNYAI-ÚT 21 ^ TELEFON: JÓZSEF 460-29

Next

/
Oldalképek
Tartalom