Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-11 / 50. szám

2 ’V Budapest, 1929 december 11. tern, mini a polgármestert. A főpolgármestert is az autonómia választja es az autonómia által választott főpolgár­mester az intézőbizottságba az autonómiát reprezentáló törvényhatósági bizottságból választja ki az általa kinevezendő hat tagot. Ilyen kicsiny tehát az a terület, ahol a kormány in­tenzívebb befolyást gyakorolhat. Ez ellen már csak a fővárosnak országos fontossága miatt sem lehet panaszt emelni. Kozma Jenő végül közölte a Fővárosi Hírlap munkatársával, hogy a fővárosi reform sorsa bizto­sítva van, még néhány kérdésben a plenum változta­tásokat fog eszközölni, de az alapelveken, amelyeket a bizottság lefektetett, változás aligha lesz. ESSES Lakik is háztulajdonosok éles összetűzése várható s lakásrendelet pénteken intlulő vitájában A Fővárosi Hírlap multheti számában, elsőnek a sajtóban, részletesen ismertettük az új lakásbér­leti szabályrendeletet, amelynek tervezete e héten kerül az előkészítésre delegált bizottság elé. Ez az ad hoc bizottság, amelynek tagjai: Andrélca Károly, Csécsi Nagy Miklós dr., Béri Ferenc dr., Harrer Ferenc dr., Kertész Miklós, Lakatos Géza dr., Lati- nák Jenő,. PlaChy György dr., Spétt Ferenc dr. és SterUinszky Lipót, Liber Endre tanácsnok elnöklésé­vel péntéJcen kezdi meg a tervezet tárgyalását. A közel hetven gépelt ívre terjedő tervezet hatvanhat paragrafusának részletes megvitatása, igen nagy munka lesz, ezért legalább tíz-tizenhét ülésre számítanak a tagok, amíg az egész komplexummal szakszerűen végeznek. Ilyenformán karácsonyig tar­tanak a szakbizottsági tárgyalások és csak a jövő év elején kezdheti meg a jogügyi bizottság a szabály- rendelet jogi kodifikálásának munkáját. A lakásbér­leti bizottságban a háztulajdonosok és lakóérde­keltségek képviselői között előreláthatóan többször kiéleződik az ellentét, bár a tervezet nagy körültekintéssel igyekezett mind a két fél érdekeit méltányosan össze­egyeztetni. Legnagyobb vita minden bizonnyal a lakbér- fizetés módjának szabályozása körül lesz. A tervezet — mint megírtuk — tudvalévőén a szabad forgalom esetére is biztosítja a továbbiakig a havonkinti lak­bérfizetést a lakóknak, míg a tulajdonosok e tekintetben szabad kezet akarnak és ragaszkodnak a régi, békebeli negyedéves bérfizetés kötelezettségéhez. Igaz, hogy e tekintetben a háztulajdonosoknak az a korábbi indoka, hogy az adót negyedévenkint kell befizetniük, s így a havi fizetés rájuk nézve hátrá­nyokkal jár, — elesett, mert a pénzügyminiszter a (POi á stunt KÜLÖNLEGES ANGOL ÉS SKÓT GYAPJÚ­SZÖVETEK GYÁRI LERAKATA @ Budapest, IV., Váci ucca 5. sz- ® Bejárat Türr István u, 9. I. em. © Telefon : Automata 876—14. sz. KÖZALKALMAZOTTAKNAK KEDVEZMÉNY We&^árd és Kyíesi okleveles mérnökök, Gyárkémériyépités. Kemenceépités Kazánbefalazás. Gépalapozás. Budapest, IV., Muzeum-körút 21. Telelőn: Automata 835—64. P^MCETTA szállítása, mindennemű padozat készítése és javítása, FR ESD és BEf^lEDlti parkellgyár és gőieSürés* BUDAPEST, VBi,, S5&KÓCZB ÚT 82, Telefon: József 133—43 és József 134—17. 'közelmúlt napokban engedélyezte az adók havi rész­letekben való fizetését is. Nem osztják a tulajdonosok azokat a megszorításokat sem, amelyek a felmondá­sokat és a béremeléseket korlátozzák. Ugyancsak vitákra van kilátás a bérösszeggel összefüggő pót­díjak: központi fűtés, melegvízszolgáltatás, üveg­biztosítás stb. kérdéseiben is. A lakóérdekeltségek viszont bizonyos vonatko­zásokban túlliberálisnak tekintik a tulajdonosok előnyére a tervezetet és ezért további megszorításo­kat fognak 'követelni, így — informátorunk szerint •— azt, hogy a különböző lakástípusokra nézve irány­béreket állapítson meg a főváros, nehogy a máris íúlmagas és nehezen viselhető bére­ket felszabadítás esetén a végtelenségig és korláto­zás nélkül emelhessék. Generális kívánság marad a lakók részéről a kötött lakásgazdálkodás rendszeré­nek fenntartása mindaddig, amíg az építkezés további folyamata a lakáskínálat és kereslet terén a normális fluktuációt, a békebeli állapotokat nem biz­tosította. Mivel a tervezetben erről természetesen szó sem esik, hanem az abszolút szabadforgalom elve érvényesül, valószínűleg ez lesz a viták sarkköve. A tervezetet egyébként az érdekeltségek komoly és alapos munkának tartják, amely sokkal jobb és áttekinthetőbb az előbbi rendeleteknél és feleslegessé teszik azokat a különböző régebbi rendeleteket, ame­lyek a lakásbérlettel összefüggő különböző kérdése­ket egymástól elhatárolva tárgyalták és sokszor bo­nyodalmakra adtak okot. Teljesen hiányzik a terve­zetből a kapukulcs használatának szabályozása, amit külföldi példákra hivatkozva többen szorgalmaztak a tervezet előkészítése alatt. Beavatott helyen érdek­lődtünk ennek okai iránt és a következő felvilágosí­tást kaptuk: — A lakóknak kapukulccsal való ellátását a sza­bályrendeletben kötelezővé tenni különböző, méltá­nyos biztonsági okoknál fogva nem lehetett, bár a rendőrséggel folytatott előzetes tárgyalások során felvetődött ez a kérdés is. Meg kell egyébként álla­pítanunk, hogy a külföldön, így Béesben,. sehol sincs meg kötelező formában ez a rendszer. Ám a lakók kapukulcs-használatára nincs a rendeletben tiltó rendelkezés sem, tehát nincs elzárva a lehetősége annak, hogy vala­mely háztulajdonos, ha akarja, meg ne állapodhas­sák ily értelemben lakóival. Sőt úgy tudjuk, máris vannak ilyen esetek. Ennek akadálya annál kevésbé van, mert a tervezet 1. á -ónak ötödik bekezdése szó­szeri nt így szól: Amennyiben a szabályrendelet nem mondja ki, bogy a rendelkezésével ellenkező megálla­podás semmis, a felek a szabályrendelettől eltérően is szerződhetnek. Mivel a tervezetben a kapukulesra nézve ilyen tiltó rendelkezés nincs, következik, hogy e tekintetben a bérbeadó és a bérlők megállapodásá­tól függ, hogy b evez étik-e a kapukulcs használatát, vagy sem. — Külföldön, így Berlinben és Béesben és sok más helyen nem merültek fel különösebb panaszok és kifogások a szabad kapukulcs ellen, nálunk azon­ban még bizonyos averzióval viseltetnek ellene, ezért nem is valószínű, hogy hamarosan általánossá vál­hatna. A tulajdonosokra a kaput illetően csak a régi kötelezettség marad fenn: tartozik a ház kapuját este tíztől reggeli öt, illetve hat óráig zárva tartani és csengetésre házfelügyelőjével kinyittatni. Mivel a szőnyegen levő tervezetnek még az ön­kormányzat több retortáján kell keresztülmennie és hosszabb időt vesz igénybe a kormányzati felülbírá­lás és jóváhagyás is, így életbeléptetésének időpontja teljesen bizonytalan. HORTOBÁGYI JUHTÚRÓ Mindenütt kapható! * Termeli: Orsi. 1-■ Mag,. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Böhm Károly is Kills? Építőmester, oki. mérnök építési ráiíalkozók Telep — Iroda: Biädap©8§, K.f Kdhányal-út 43/B ) __(|[||| Telefon ‘dgggf 665—£8, NEM ES ÖYÜLÄ Ok!, gépészmérnök Rádié, hs5. eug. vSSIanyesereSő véüalsf BUDAPEST, II, BÄRGST KÖRÚT 58. Telefon: Automata 604-48. Kórházi, intézeti és SSmegéSei- mj* Beesési konyhaherendezések Hmmmzu és ^irschlesi BUDAPEST, Wis5 TERÉZ KígRyT 48. SZÁM. ELSŐRENDŰ HŰTŐGÉP KÉPVISELET: ESCH1R-WYSS & €©- züRtcH-LfiNaAu in dome e papír és írószerek ovi rí raktára Alapítva 1790 í» lüdest, IV, RrsajRAz acts 5 Űlőbutor-áSSvényt TtuSMSSt­BUDAPEST, VII., GRASS&LKOViCH U. 21. SAJÁT HÁZ. 40 LINÓLEUM ÉS GUMMI burkolási szakvállalat CSÁSZÁR !MSE Budapest, IX, Lónyai-u. 11. Telefon: Automata 8S7—49. A jánialo k díjmentesem Q P USA DP7 IÍÍ7QFF temetkezési, nemzeti zsinór JUiűLl é3 butorpaszomány-gyára Budapest, IX, Köztelek-u. 2. — Telefon: Aut. 857—41 Folyószámla a Kereskedelmi Banknál Révész János’ ooment-, márványmozaik- és milká- irógyár, betoniparí vállalat. Burkoló-, műkő ás osatornázásl munkák. TELEFON ; Újpest 198. Központi iroda : ÚJPEST, CSZ UCCA I«. Legjutányosabb árban szállít sodrony kér áfást vidéken la) Kicker és Társa cég Budapest, IV., Ferencz József rakpart 23. Alaplltatott 1876. Telefon : Aut. 826-85. HIRSCH LÁSZLÓ ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALAT I. KÉR. BUDAFOKI-ÚT 22. TELEFON: JÓZSEF 321—17. SZ. OPEKHUHÜ L FÉMflRO IPARTELEPE BUDAPEST, VEIL, SZIGETVÁRI UCCA 6. TELEFON; J. 348-53. ALAPÍTVA; 1887 KITÜNTETVE: WELS 1888, BUDAPEST 1896, ISOG, 1928.------ Üzemi konyhák felszerelései. ­Sütő formák, fém- és bádogáruk, kávégépek gyártása. EGREI és FIA Dr. EGRS ISTVÁN TELEFON: JÓZSEF 318-01 OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK központi fűtés — vízvezeték — csatornázás BUDAPEST, VII. ROTTENBILLER UCCA 28 SZÉKELY és MOTTL on. MEflüőK, építőmester, építési vállalkozók BUDAPEST, III., LAJOS U. 92, IV. EMELET. TELEFON: AUTOMATA 623-73. SZ. Csak BRAZAY pipereszappant használjon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom