Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-04 / 49. szám
Budapest, 1929 december 4. PÁRT ÉS KLUB — A Tisztváselőtelepi Polgári Egység Társasköre a tagok élénk részvétele mellett tartotta meg tagavató társasvacsoráját, amelyen elsőnek Payr Hugó elnök üdvözölte az táj tagokat, majd vázolta a Polgári Egység Pártjának közeli célkitűzéseit. Megemlékezett a tárgyalás alatt levő fővárosi törvény j avaslatról s behatóan foglalkozott _ a válságos gazdasági helyzet kibontakozásának módjaival. Az élénk tetszéssel fogadott beszéd után Bernáth István dr. tanár az új tagok nevében tett hitet a polgári egység zászlója mellett. Orbán Z. Géza ügyv. elnök a megjelent vendégeket: Farkas József dr. és Bakonyi Pál biz. tagokat, továbbá a kőbányai és ferencvárosi pártszervezetek képviselőit _ üdvözölte meleg hangon. Farkas József dr. a megjelent hölgyeket köszöntötte fel. — A Terézvárosi Gazdasági Egyesület vezetősége, élén Farkas József dr.-ral és Bakonyi Pál dr.- ral rendkívül népszerűvé tette a kedd esti vacsorákon rendezett előadásokat. Kedden _ este Groák László dr., az egyesület főtitkára:^ „Égető problémák” címmel tartott nagysikerű előadást. — A Budapesti Lovasegyesület vasárnap, december 1-én jól sikerült lovasteát rendezett a Polgári Egység Klubjában. Január 12-én, ugyancsak vasárnap délután megismétlik a lovassport iránti érdeklődést előmozdító kellemes összejövetelt. — A Belvárosi Polgári Körben december 3-án, kedden este nagysikerű előadást tartott Práznovszky Iván meghatalmazott miniszter, rendkívüli párizsi követ: „Külpolitikánk vezető eszméi” címmel. Az előadásnak — amelyért Gaár Vilmos dr. körelnök mondott köszönetét — a nagyszámú közönség előtt megérdemelt sikere volt. — A Józsefvárosi Asztaltársaság minden pénteken este fél 9 órakor összejövetelt tart Molnár Béla dr. elnöklésével a Putnoky-étteremben. (József ucca 26.) — A Kőbányai Egységes Polgári Pártkör múlt heti pártnapját jól sikerült bor estély keretében tartotta meg. A borestély, melyen résztvett Kőbánya társadalmának színe-java, Wer deríts Jánosnak, a kör vendéglősének sziklapincéjében borkóstolóval kezdődött. A polgári egység jegyében lefolyó lakomán beszédeket mondtak: Sajó János, Haller Károly, Augki Ernő, Szlávik Mátyás dr. és Borbély György. A társaság vidám hangulatban a késő éjjeli órákig; együtt maradt. — A Terézvárosi Gazdasági Egyesület 1929. évi rendes közgyűlését 1929 december 3-án d. u. 7 órakor tartotta VI., Andrássy út 25. sz. alatt lévő helyiségében. Napirenden szerepelt: az alapszabályok bemutatása, főtitkári jelentés, az elnökség, igazgató- tanács, választmány, tisztikar kiegészítése, bizottságok megalakulása és esetleges indítványok. — A Terézvárosi Polgári Dalkör és a jóbarátok dalköre a Terézvárosi Társaskörben hangversenyt rendezett, amelyen Diniek Vidor nagyhatású beszédben buzdította őket a munkára. •— Az Egységes Községi Polgári Párt terézvárosi központja szerdán, e hó 4-én délután 7 órakor Andrássy út 25. szám (félemelet) helyiségében Bayer Antal elnöklésével fontos választmányi ülést tart. Előadó: Farkas József dr. főv. bizottsági tag. Ülés után társasvacsora. — Az Erzsébetvárosi Polgári Kór elnökválasztása. Legutóbb tartott rendkívüli közgyűlésén az Erzsébetvárosi Polgári Kör elnökévé választotta Lédermann Mór fővárosi bizottsági tagot, az OKISz elnökét. Tiszteletére a körhelyiséget zsúfolásig megtöltő tagok szombaton este társasvacsorát rendeztek, amelyen Fodor József dr. ügyvezető elnök és Vámos Henrik vezérigazgató üdvözölte az új elnököt és az Egységes Községi Polgári Párt képviseletében megjelent Gaár Vilmos felsőházi tag, alelnököt, Farkas József dr., Iloltzer Nándor, Martin János és Orova Zsigmond dr. bizottsági tagokat, Schmaderer h. elöljárót és a többi vendéget. Gaár Vilmos felköszöntőjében a párt és Ripka Ferenc főpolgármester és Kozma Jenő elnök üdvözletét tolmácsolta, akik szívélyes hangú táviratokban mentették ki távolmaradásukat. Ezután Lédermann Mór megköszönte az üdvözléseket. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános versenytárgyalást hirdet az I. kér., Léderer-telepen felállítandó gyermeküdülővel kapcsolatos Tornyos- és Nagy-villa átalakítási kőművesmunkákra. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként 0.80 pengőért kaphatók 1929. évi november hó 27-től kezdve naponta d. e. 11—1 órák között a székesfővárosi tanács II. (középítési) ügyosztályának IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Schuster Ferenc mérnök előadónál, a Központi városháza III. em. 337. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1929. évi december hó ^ 9-én (hétfő) d. e. fél 10 óráig a tanácsi II. (középítési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon tanácsi ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 10 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1929. évi november hó 26-án. A székesfőváros tanácsa. ParafalMr R-t. ezelőtt: Kleiner és Molttnayer Budapest, vili. hét., Főherceg Scntíer-tér 4. Telefon: József 301-14, József: 301-16 Készít sajtolt f arafa-parketta padlóburkolatokat. Teljesen zajtalan járású, lábmeleg, vízálló padló. SZVETICS JÓZSEF építési vállalkozó BUDAPEST, VII., TELEP UCCA O. ZSOLDOS ÉS TÁRSA BUDAPEST, V., ÜÖRALL UCCA 31. TELEFON: S90-53. ítllandő i aktár Nehoimi fűtési és BeSco vízvezetéki szerelvényekben Somogyi fonta ét Fia) kőfaragómester nudapesí. Vili., riumeí-úl 9. Alapítva: 18G7. Telefon: J. 4Í5-2Q Baranyi Gyula és Társa Vegyipari Vállalata r. t. Budapest, VII., Izabella-tér 1. Telefon: József 443—89. és Hézagmentes „MEBOLIT“ padló ZIMMERMAN ÉS LOVÁSZ TAPÉTARAKTÁR, MENNYEZETDÍSZ-GYÁR — FESTŐK ÉS DÍSZÍTŐK Telefon: József 424 — 81 Budapest, VII., Almásy-tér 16 teueandav és társa asztalosára gyára Budapest Vll, Erzsébet Királyné-út 1251b. sje. Telefon: József 443-83. I—í Gors icjinoEV hat. engedélyezett villanyszereié’ és elektromechanikai műhelye VILLANYOSSZERELÉSEK, márványraszerelt kapcsoló- és biztosítótáblák. BUDAPEST, V, VISEGRÁDI U. Í3la. Telefon : Aut 113-70. TFUDLOFF-DITTRICH ARMATÚRA SZIVATTYÚ ÉS OÉPOYÁR R T. TELEFOH: JÓZSEF 463-92 463-93 KISPEST, ÜLLŐ 1 Ül 216—222 SAMUEL GYÖRGY épület,- díszmű-bádogos és egészségügyi berendező BUDAPEST, VI, ARADI U. 45. TELEFON! AUT. 223-62. EGYESÜLT GÉP- ÉS FÉMÁRII- GYÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG M. Budapest, VI., Lőportár-u. 9-11 TELEFON : AUTOMATA 275-13 GYÁRTMÁNYAI: Szlkvlzgyári Deremre zések, szénsavfürdö-kószülékek. Borét sörkimérőkészUiékek, jégszekrények. Elektromotorok, mosodai berendezések, mosó- és vasalónépek. — Fémtömegcikkek. — Folyékony szénsav. PfiSOZATI MVHKÁK ELSŐRANGÚ KIVITELBEN slavoniaU tölgy- és bükkparkét, téblaparkét egyszerű és díszes kivitelben, aszfaltpaikét és hajópadlók Pestszentlőrinci Parkétgyár is Gőzfűrész Részvénytársaság. Budapest, ?, Izemélynök-utca 16. I. em. Telefon: Aut. 212—44. BIER ÉS WERSCHETZ oki. mérnök és építőmesterek, építési vállalkozók Budapest, IX., Vágóhíd ucca 11. sz. TELEFON: JÓZSEF 363—78, 259-50. Mielőtt máshol vásárol, saját érdekében, tekintse meg új helyiségében HIKSCER réz-, vasbutorgyár készítményeit. Ágybetétek, kárpitos áruk, ágynemű és paplanok gyári árban. VII., Dohány ucca 1. sz. Károly körút mellett. Tel. J. 422-12. CvaitfO IglAio mérnök, műszaki vZíUCS D 61 Cl és vállalati irodája Budapest, Vili., József kőrút 69. Teleionszám: József 373-67 Tervez, berendez, átalakít: központi gőz-, melegvíz- és légfűtéseket, vízvezetékeket, egészségügyi berendezéseket, önálló központi szivattyú és elektromos világítási telepeket A Hatvani Asbestfedőpalagyár Rt. $>' gyártmányai hiteles vegyvizsgálati bizonylat tanulsága szerint osbesttarfalmuknál fogva tűz* és fagyáilóak Régi és u| tetők fedési munkálatait teljes szavatosság mellett" a legjulányosabb áron vállaljuk kedvező fizetési feltételek mellett is. Elismerő levelek a legelőkelőbb helyekről. Telelőn: Hatvan 84. Sürgönyeim; Palagyár hatvan. Budapesti Iroda: V., Nádor-u. 3. j MUNKÁCSY GYULA Cégtulajdonos: Munkácsy Ernő épület- és mülnkatosmester, íako- réktüzhely és kályhakészítő Budapest, VII., Róxsa-u. 39. Telefon: ]. 512—50. FÉMÁRÚ- ÉS SZERELVÉNYGYÁR MÜLLER ANDOR BUDAPEST, Vili., JÓZSEF KÖRÚT 35. TELEFON: J. 373—71 STEINER MARK konyhabútorok, leányszobák---------------------és előszcbaszekrények éllana&z talos üzlete és ablakredöny gyártás ddan raktáron Budapest VI, Hegedűs fándor ucca 27. (Izabella ucca sarek) Telefon: KuL 223-85. — Köztisztviselőknek fizetési kedvezmény Seenger Méla r«LÁ Márvány- és K. ö i p a r l R.-T. Budapest, II., lÉisrólcus ucca 21. sz. Textilipari Feldolgozó és Budapest, Értékesítő Szövetkezet MAUTNER JENŐ műasztalos Budapest, Alpár>u. 10, Telefon: J. 414-79. iff. Helfenstein Károly Budapest, VI., Jász ucca 77. Telefon: Lipót 913-64. Kövoző-mester és útépítő-vállalkozó. SHELL petroleum benzin gázolaj Speciális autóoiajok, kenőcs hengerolajok, vaselinek eredeti mexikói bitumenek SHELL KŐOLAJ RÉSZV.-TÁRS. Központi iroda: Budapest, V. Alkotmány ucca 18 Tel.: Aut. 214—87. Aut. 214—89. Közp. telep : Csepel- Petroleumkikötő. Lerakatok és telepek az egész országban Budapests Hírlap ■ legtartalmasabb magyar napilap! 11 Hangfa előkelő, hírszolgálata tökóletes, vasárnapi meüóklote a legjobb képes hetilap »CYKLOP« ÉPÍTŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, IV., RÉGIPOSTA U. 7-9 TELEFON: Aut. 879-83 és Aut. 879-84 ”1