Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-27 / 48. szám

Budapest, 1929 november 27. jfxjmBOStJijtemp ii Az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre .......................l .’12 pengő: egé sz évre ..................i 7 24 pengő: Rip ka főpolgármester gyengélkedik. Ripka Ferenc főpolgármester a múlt hét elején meghűlt, de ennek ellenére is bejárt hivatalába. A hét végé­vel hiilése erősödött s arra kényszerítette a főpol­gármestert, hogy ágyban maradjon. A főpolgár­mester enyhe lefolyású influenzát kapott, de lázas állapota miatt legalább egy hétig pihennie kell. A főpolgármestert hétfőn újabb orvosi vizsgálat alá vették és ennek eredményeké]) a tegnapi napon egyik budai szanatóriumba vonult vissza. A múló természetű gyengélkedés minden valószínűség sze­rint rövidlejáratú lesz és remélhető, hogy a főpol­gármester teljes gyógyulása már a legközelebbi na­pokban bekövetkezik. Wolff Károly kitüntetése. Wolff Károly dr., országgyűlési képviselőt, a keresztény községi párt vezérét a pápa a Szent Sír katonai lovagrend csillag- keresztjével tüntette ki, a katolikus hitélet mélyítése körül szerzett érdemeiért. A magas egyházi kitünte­tést vasárnap délelőtt adta át Wolff Károlvnak a budai kapucinus templomban IIász István tábori püspök. A gyermeknyaraltatási akció vezetőjének ün­neplése. Jelentette a Fővárosi Hírlap, hogy Petik Kálmán iskolaigazgatót, a székesfővárosi gyermek­nyaraltatási akció vezetőjét a kormányzó érdemei elismeréséül m. kir. kormánytanácsossá nevezte ki, Bulgária pedig a magyar-bolgár cseregyermekakció körül tanúsított eredményes fáradozásai jutalmául érdemrenddel tüntette ki. E kettős alkalomból az agilis iskolaigazgatót a Székesfőváros Gyermek­nyaraltatási Akciójának intézősége, a cukoruccai elemi és fiú iparostanonciskola tanítótestülete szom­baton délelőtt meleg ünneplésben részesítette a cu­koruccai iskola tornatermében, ahol megjelent a ta­nács képviseletében Purébl Győző, a közoktatási ügyosztály vezetője és az ünnepeltet meleg szavak­kal üdvözölte. A szellemi szükségmunka. Az Egységes Köz- séni Polgári Párt eredményes állásfoglalására a fő­város ez évben is megismétli a szellemi szükségmunka akciót a munkanélküli intellektuellek segítésére. Az akció január első napjaiban kezdődik el s mintegy 600 embernek biztosít sovány kenyeret néhány hóna­pon át. A szellemi szükségmunkások egy részét a különböző fővárosi ügyosztályokban és Invatalokban fogják foglalkoztatni s az elnöki ügyosztály már fel is hívta a hivatalvezetőket, jelentsék be mielőbb, hány embert tudnak foglalkoztatni, a nagyobbik rész pedig, úgy mint az előző években, statisztikai felvételezést végez Illyefalvy I. Lajos statisztikai igazgató programja szerint. Értesülésünk szerint az orvosok, ügyvédek, mérnökök, kereskedők és iparo­sok szociális statisztikáját fogják összeállítani. Nem lesz újabb rendkívüli közgyűlés a fővárosi törvényjavaslat ügyében Mint ismeretes, a baloldali pártok rendkívüli I közgyűlés összehívását kérték a főpolgármestertől, hogy a törvényhatóság ismét megvitathassa a fővá­rosi reform törvényjavaslatát. A baloldal biztosra is vette, hogy ez az akció sikerülni fog, holott ebben az esetben előrelátható volt, hogy már ügyrendi okokból sem teljesíthető ez a kívánság. A főpolgármesternek ugyan joga van meg oko­lás nélkül is visszautasítani a rendkívüli közgyűlésre vonatkozó kérést, ám Ripka Ferenc dr. főpolgár­mester nem élt ezzel a jogával, hanem hétfőn dél­után levelet intézett Peyer Károlyhoz. Ebben a le­vélben a főpolgármester részletesen megokolja, niiert nem járult hozza a rendkívüli közgyűlés összehívásához. Először is ugyanebben az ügyben, e fővárosi törvényjavaslat ügyében már volt egy rendkívüli közgyűlés október 23-án. A törvényhatóságnak tehát módjá­ban volt állást foglalni. Másodszor az ügyrend sze­rint ugyanabban a tárgyban három hónapon belül nem lehet ismételten rendkívüli közgyűlést össze­hívni. A fővárosi rovatvezetők akciója a sajtó nyil­vánossága érdekében. A Fővárosi Tudósítók Szin­dikátusa a következő levelet intézte a Magyar- országi Újságírók Egyesülete vezetőségéhez: A fő­város közigazgatásáról szóló törvényjavaslat, ame­lyet most tárgyal a képviselőház, több rendelkezésé­ben veszélyezteti a sajtószabadságot és a magyar újságíró társadalom érdekeit. A Budapesti Napilapok Fővárosi Rovatvezetőinek Szindikátusa november 23-án tartott ülésében foglalkozott ezzel a törvény- javaslattal és a következő határozatot hozta: A főváros közigazgatásáról szóló törvényjavas­lat 33. §-ának második bekezdése szerint „az állandó szakbizottságok zárt ülésben tanácskoznak és hatá­roznak”; a. 46. vi 3-ik bekezdése szerint „a törvény- hatósági intézőtanács zárt ülésben tárgyal és hatá­roz.” Ez a két rendelkezés teljesen megszünteti a fővárosi bizottságok eddigi nyilvánosságát és a jövő­ben az új törvény szerint csupán a törvényhatóság közgyűlése lenne nyilvános. A sajtó : nyilvánossága mindig alkotmány biztosíték volt, hivatásuk gyakor­lása mindig jótékonyan befolyásolta a nyilvános ellenőrzés révén az adminisztráció menetét. Éppen ezért arra kérjük a Magyarországi Újságírók Egye­sülete tek. vezetőségét,, hogy ebben a. kérdésben sür­gősen indítsa meg a legerélyesebb akciót a bizottsági ülések nyilvánosságának biztosítása érdekében. Ami­dőn e határozatunkat tisztelettel közöljük, kérjük a tek. vezetőséget, tegye magáévá álláspontunkat és annak igyekezzék érvényt szerezni. — Márkus Miksa, egyesületi elnök a Fővárosi Tudósítók Szindikátusá­nak a. kérését magáévá tette és a határozat tárgya­lása céljából összehívta az elnöki tanács ülését. Halálozás. Lipovnoki Lipovniczky Kálmánná, született Hulényi Anna elhunyt. Szombaton délután temették el őszinte részvéttől kísérve a Kerepesi út melletti temetőben. Az elhunytban Lipovniczky Mária, a polgármesteri hivatal tisztviselőnője édes­anyját gyászolja. Sikerültek a víztisztító próbák. Sok panasz volt az utóbbi időben a pesti víz zavarossága miatt. Ez késztette a tanácsot arra, hogy külföldön tanul- mányoztassa a modern vízgyiijtőberendezéseket. Borvendég Ferenc tanácsnok és Paulovics Viktor, a vízművek vezérigazgatója, mint megírtuk, a nyáron bejárták Európa nagyvárosait és hoztak is maguk­kal különféle próbaszűrőkészülékeket, melyeket a megyeri telepen szereltek fel. A próbák az eddigi eredmények szerint eredménnyel jártak és a műszaki számítások után fogják megállapítani, hogy a sok eljárási mód közül melyik lesz a legalkalmasabb. A 30 VILÁGÍTÁS FOKOZZA A MUNKAKÉPESSÉGET W Hl Hl szűrő-készülékekkel azonban, a szakemberek felfogása szerint, nem lehet orvosolni a nagyobbik bajt, a mangán- és vastartalom eltüntetését és a zavarodást főleg előidéző gombaféléket, amelyek a csőhálózat­ban képződnek. A vastalanításhoz pedig milliós ki­adásokkal járó eljárásokra volna szükség. Földeket árverez a főváros. A kőbányai Kúttó-diilőben és Pestszentlőrine község határában levő földbirtokait a főváros árverés útján bérbe­adja. A Kúttó-diilőben 101 magyar hold és 800 négy­zetöl, SzentlŐrinc határában 115 magyar hold és 1018 négyzetöl terület bérletéről van szó, amit tizon- kétesztendei időtartamra enged át haszonbér ellené­ben a főváros konyhakertészeti vagy mezőgazdasági használatra. A nyilvános szóbeli árverés december 4-én délelőtt 10 órakor lesz a központi városháza ta­nácstermében. A reflektánsoknak megfelelő, 1500— 4000 pengő bánatpénzt kell előre cleponálniok. Érde­kes kikötése az árverési feltételeknek az, hogy a fő­város a bérlet tartama alatt, felmondás nélkül bár-, mikor felbonthatja a szerződést, ha a szóban forgó területekre a főváros közönségének közérdekből, kul­turális, ipari vagy kereskedelmi célra szüksége lenne. Elhunyt számtanácsos. Darvas Emil számvevő­ségi számtanácsos, a központi számvevőség VI. osz­tályának h. vezetője 44 éves korában váratlanul el­hunyt. Pénteken délután helyezték örök pihenőre a Farkasréti temetőben. A fővárosi altisztek közgyűlése. A Fővárosi Altisztek Közművelődési és Nyugdíjpótló Egyesü­lete december 3-án, kedden este 7 órakor az egyesü­let VII., Rákóczi út 63. szám alatti helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, amikor alapszabálymódo- 'sítással és a tagsági díjaknak hivatalból való levo­nulásával foglalkoznak. Legmodernebb gyógyintézet sebészi és belbetegek részére Dr. Pajor~sganatórium Budapest, Vili., Vas ttcca 17. szám Magánklinikai osztályon teljes ellátás napi 12 P. Idegbetegek üdülő gyógyhelye, vízgyógyintézet, nap-és légfürdő KESZLER JENO ES FIVÉRÉ EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐK Központi fűtés-, vízvezeték- és csatornázási vállalat Budapest VI, Aadrássy-át 67. Telelőn; Automata 151—13 ÜVEGFtSÍÉSZETI ÉS ÜVEGMOZAIK MŰTEREM PALKA JÓZSEF Magyarország ezüsíkoszoús üvegfestőmestere Budapest, Vili., Baross-u. 59. Tel. J. 302-28. Alapíttatott 1894 MAUTNER JENŐ műasztalos Budapest, Alpár-u. 10, Telefon: J. 414-79. ____ Kis vasú lak » Emeiődaruk SodroBiykötáSpáSyák Modern szállítóberendezések * Roessemana és Kühnemtnin - Épp is Fekete Egyesüli Gépgyárak R. T. Budapest, ISI., Római fürdő Városi eladási iroda : VI., Berlini fér 2. sz. * Harmatía-féle vashordók, tartányok, csövek és oxigén Csak BRAZAY pipereszappant BiasznáBjon

Next

/
Oldalképek
Tartalom