Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-30 / 44. szám

Budapest, 1929 október 30. Tömegmozgalmat indít a főváros és az ország kisiparossága munkáért és termelési hitelért--- ■■ ——BMB—T\^——— — Mem orandumban szólítják lel sürgős beavatko­zásra az államot és a fővárost — Becsey léniái nagyfonfosságú nyilatkozata a termelési válságról A Fővárosi Hírlap már nem egyszer tette szóvá azt a komoly válságot, amely a főváros lakosságá­nak gazdasági szempontból egyik legfontosabb réte­gét, a közép- és kisiparosságot fenyegeti. Ezt a tár­sadalmi osztályt viselte meg legjobban az évtizedes megpróbáltatások sorozatos láncolata, s ma már szinte ott tartunk, hogy a hajdani príma adózókból koldusok tá­bora lett, amely a végső pusztulás előtt áll és onnan sikolt segítségért a kormányhoz és a fővároshoz, az ország két legnagyobb köziiletéhez. A mozgalom élére Hadik János gróf és Becsey Antal állottak s minden lehetőt elkövetnek, hogy ez a mozgalom, — amely egymil­lió lelket, az ország lakosságának egyhetedét és a főváros lakosságának jelentékeny hányadát érinti életalapjaiban — eredményes legyen. A kisiparosválság ügyében szombaton igen fontos ülést tartott az Országos Kézműves Testület elnöki tanácsa, ahol az iparosság megmozdulásáról is tárgyaltak. A nagyfontosságú mozgalomról Becsey Antal az alábbiakban tájékoztatta a Fővárosi Hirlap mun­katársat : ^ — Igen nagyjelentőségű mozgalomról van szó1, amely a főváros lakosságát is nagyon közelről érinti. December elején az ország iparossága monstregyűlést tart, amelyen a kormány tagjai is résztvesznek, sőt lehet, hogy Bethlen István miniszterelnök is szemé­lyesen megjelenik. Ezen a gyűlésen az ország kézműves-társadalma messzeható gazdasági akciót indít meg. — Főleg két óriási problémáról van szó: ezek a munka és termelési hitel kérdése. Ismétlem: igen nagymértékben érdekli ez a mozgalom a fővárost is, amelynek iparoslakossága a háború óta igen nagy számban megszaporodott. Háború előtt 45.000 körül volt a kisiparosok száma Budapesten, ma pedig töb­ben vannak 70.000-nél. Az országban összesen 250.000-en vannak, a hozzájuk tartozó családtagok­kal együtt tehát kereken egymillió ember áll a mozgalom mögött. — Ezek a kisiparostömegek ma valósággal ver­gődnek, legjobban ők érzik a gazdasági válság tér­IDEÁLIS OTTHON: mindenkinek a leghőbb vágya. Ilyet biztosíthat magának társashá^ainkban: a krisztina­városi ,,Atiila-udvar“-ban és a Horthy Miklós-úti „Árpád- ud vaj*‘-ban. — Adómentes, 2—3—4 szobás, legszolidabb építkezésű, meglepő olcsó, fixáru KERTES ÖRÖKLAKÁSOK Hall, loggia jövedelmező üzlethelyiségek, kényelmes törlesztés Kívánatra képes prospektus. — ft „Centrum“ öröklakásai a legkapósabbak! — ftrvapénzek elhelyezésére alkalmasnak nyilvá­níttattak ! Biztos tőkebefektetés, 12°/o tiszta Jöyede'om „CENTRUM” Házépítő- és Ingatlanvállalat m. sz., Horthy Miklós-út 9. (9—12, 3—5-ig. Telefon: J, 442-25) lieit. De van a helyzet nehézségén kívül egy másik indító oka is a mozgalomnak. A nagyipar és a mun­kásság már régen szervezkedett, csak ez a réteg, a kis- és középiparosság volt teljesen kiszolgáltatva erőtlenül a kü­lönféle áramlatoknak. A termelő középosztály bázisa annyira labilissá vált, hogy teljesen, kilátástalanná romlott a helyzetük és félni kell,, hogy ez a réteg, mely egymillió lelket képvisel, teljesen összeomlik. Összefogtunk tehát, mert a mai állapotot tovább nézni nem lehet. Segít­ségünkre jött Búd János, az új kereskedelmi minisz­ter, aki tárcája elfogadása után a nála tisztelgő iparos-küldöttségnek, amelyet Hadik János gróf ve­zetett, maga is kijelentette, hogy a kisiparosság ér­dekében a munkalehetőségek nyújtása, termelési hitel és szervezeti kérdéseiben sürgősen cselekedni kell. Az utat mind a három irányban ki kell építeni. Az elnöki tanács elhatározta, hogy sürgős felterjesztést intéz a kormányhoz és a fővároshoz a pillanatnyi segítség nyújtása érdekében is: adjanak vállalatba halogatás nélkül minden létező állami és városi munkát. Számos ilyen munka-alka­lom kínálkozik a folyó évi költségvetés terhére is, ezeket mind azonnal el kell végeztetni, sőt a jövő évi büdzséhez tartozó munkák­ból is ki kell adni mindazt, ami elvégez­hető a későbbi jóváhagyás reményében. Ezek a munka- alkalmak már a télre kellenek, mert olyan rendkívül nehéz tél elé nézünk, ami­lyenre még kevés példa volt. A fővárosnál a polgármester ugyan már kiadott egy ilyen tárgyú rendeletet, így itt inkább csak a végre­hajtás megsürgetéséről kell gondoskodni. — A munkaalkalmak nyújtása mellett a másik nagyon fontost probléma a hitelkérdés. A mezőgaz­dasági termelési hitelhez hasonlóan megfelelő, olcsó termelési hitellel kell megsegíteni a kisiparosokat is. Eddig a kézműipar csak morzsákat kapott és csepp a tengerben az a 400.000 pengő is, amit a főváros most szavazott meg a Kisipari Hitelintézet részére. A nagy szociális szempontok mellett nagy gazda­sági szempontok is sürgetik az ipari termelési hitel ügyét. A kisiparosságnak azonban nem alamizsna kell és nem adósságot akar, hanem oly hitelt, amely tényleg segíti is. Mert a hitel kétélű fegyver. Ha nem gondoskodunk arról, hogy a hitelt tényleg termelésre és helyesen használja fel és ha nem gon­doskodunk egyúttal munkaalkalomról és felvevő piacról is, — akkor a hitelből csak eladósodás lesz, ami még katasztrófálisabb lenne. Mi ezt nem akarjuk. _— Vannak még más fontos és súlyos kérdések is. így nagyon sok a panasz a társadalombiztosítás intézménye ellen. Az autonómia még mindig nem lépett életbe. Nagy nyugtalanságot kelt az iparosság táborában a még soha nem látott óriási díjak fize­tési kötelezettsége, anélkül, hogy az autonómia jogán megkérdezhetnék, hogy hova fordítják, mire használ­ják fel ezeket az óriási összegeket: hírek keringenek, hogy a pénz legnagyobb részét eladminisztrálják. Vannak más nyugtalanító' verziók is az intézménnyel kapcsolatban, amit komolyan le kell vezetni. — Nagyon fontos a szervezeti kérdés is. Közös, központi szervezetet kell teremteni a kis- és közép­iparosság számára. Újból ki kell építeni, illetve új alapokra fektetve reformálni kell az Ipartestületi hálózatot. Ma az ipartestületek abszolút erőtlen és vérszegény alkotmányok, amelyek nem tudnak meg­birkózni az iparosság feltornyosuló problémáival. Az F, Óvárosi tisztviselők és azok hozzátartozóinak TELEFON: Automata 219—69. szám alegjutányosabb áron szállítunk eredeti alpaka, valamint alpaka-ezüst evőeszközöket 90-es pecséttel Árjegyzéket díjmentesen küldünk HavMrésatletre ALPACCA ÁRU FORGALMI VÁL­LALAT BUDAPEST, Széchenyi u. 5. Pontos címre kérjük ügyelni. országos központnak Budapesten kell lenni, minden vonatkozásban, hogy az összes különböző szakosztá­lyok innen irányítsák a kisipar minden ügyét-dolgát. Beszámoltam már arról a tervről, hogyan akarjuk megvalósítani az országos kózművestestület székhá- zát s azt is, hogy a megvalósításban telek vagy egyéb nyújtásával mennyiben számítunk a főváros jóindulatú támogatására. — Nem kisebb jelentőségű a kisiparosság jövője szempontjából a tanonckérdés sem. A tanoncok száma az utóbbi években fokozatosan, döbbenetes mértékben fogy. Mint tudjuk, egyedül Budapesten több mint 80 tanonciskolái osztályt kellett bezárná, mert nem akadt tanulója. Ez igen aggasztó' tünet, mert néhány év múlva, ha a viszonyok időközben jobbraf or dúlnak, nem lesz a szakképzett iparosok­ban utánpótlás. — Az iparosság nem panaszkodni akar, hanem komoly, konkrét javaslatokkal fogunk rövidesen jönni, amelyeket a permanensen ülésező elnöki ta­nács készít elő. A problémák megoldásában, hang­súlyozom, komoly segítő kézre számítunk nemcsak a kormány, hanem a főváros részéről is. A főváros ér­dekében. ROZSÁSI MÁRTON FÖLDMUNKAVÁLLALKOZÓ és FUVAROS BUDAPEST, Vili., THÖ&ÖLY-ÚT 3. SZÁM Telefon : iózsef 439-29 ■■■ Telefon : József 439-29 &MI08 JAKAB tapétaraktár. Nagy válasz­ték bet- és külföldi papír­kárpitokból. Budapest, VII, Rákóczi út 8. (a Bazár-udvarban) TELI'FON: JÓZSEF 411-17 ROHRMANN JANOS ELEKTROTECHNIKAI ÉS MECHANIKAI GYÁR MUJSAPEST, Vll., SAJÓ-U. 5/a. Gyárt: precíziós fogaskerekeket, fogasmdakat, esztergamunkát és tömegcikket. Alapíttatott 1904. Weiwárd és suitass okleveles mérnökök. Gyárkéményépités. Kemenceépiíés Kazánbefalazás. Gépalapozás. Budapest, IV., Muzeum-körút 21. Telefon: Hutomata 835—64. Tökéletes tűzoüókészüSék mindenféle tűz esetében a PERKEO habzó anyagú tüzoltckészüiék PERKE© tűzoitókészüiékek gyára Rosenthal József Budapest, V, TiiKör-u. 4 füwn'Sas» äi is« mérnök, műszaki Ül« & ü és vállalati irodája Budapest, VIII., József körút 69. Telefonszám: Józsei 373-67 Tervez, berendez, átalakít: központi gőz*, melegvíz- és lég­fűtéseket, vízvezetékeket, egészségügyi berendezéseket, önálló központi szivattyú és elektromos világítási telepeket í

Next

/
Oldalképek
Tartalom