Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-02 / 40. szám
Budapest, 1929 október 2. jfőmzotfjfijzMP ii Ház-razziákkal leplezi le a főváros Budapest bérházainak tűzveszélyes tetőit Az utóbbi időben feltűnően elszaporodtak a fővárosban a tetőtüzek és a hatósági vizsgálatok nagyon sok esetben azt állapították meg, hogy a veszedelmet jórészben az épületekben rejlő műszaki hibák, vagy hiányok idézték elő, vagy _ ha nem^ is okozták, de nagyrészben fokozták a bajt. A főváros mérnökei néhány próbavizsgálatot tartottak ott is, ahol szerencsére nem volt semmi kellemetlenseg, s a tapasztalatokból azt a következtetést vonták le, hogy nagyon sok olyan épület van a fővárosban, ahol a hibásan, vagy felületesen épített tetőszerkezet, a kéménybeépített gerenda, a rosszul vakolt kürtő, vagy az elspórolt tűzfal magában hordja az esetleges katasztrófa csíráit. Ennek az állapotnak a főváros tanácsa — jól értesült helyről szerzett információnk szerint — generalis beavatkozással akar véget vetni és előzetes hatósági intézkedésekkel óhajtja a bajokat megelőzni. Rövidesen az összes budapesti lakóházakat tűzbiztonsági szempontból hivatali vizsgálatnak vetik alá, s legelsősorban a padlásokat, a kéményeket, tetőszer- kezeteket nézik meg hozzáértő műszaki közegek, vájjon megfelelnek-e a tűzbiztonság követelményeinek. Megállapítják nyomban azt is, hogy ^milyen átalakításra, vagy intézkedésre volna szükség. A mostani statisztika szerint 23.000 lakóház van a főváros területén, amelynek csaknem egyharmada hatalmas bérpalota. Ezeknek a házaknak az átvizsgálásához rengeteg sok szakemberre volna szükség, hacsak nem akarják az eljárást évekig elhúzni. Beavatott helyen érdeklődtünk a terv valószínűsége és aziránt, hogyan képzelik el a nagyszabású ellenőrző munka elvégzését. — A tervvel tényleg komolyan foglalkoznak — mondotta informátorunk. — A tűzvizsgálatok eredménye volt tulajdonképpen az elgondolás bölcsője, mert igen sok esetben kiderült, hogy nagy veszedelmeket lehetett volna megakadályozni, ha hozzáértő mérnök előzőleg valamikor a padlást, vagy tetőt bejárta — és észrevette volna a meglazult téglát, .a kéménybe falazott fagerendát, a dőlt, vagy teljesen hiányzó tűzfalat és arra a háztulajdonost figyelmeztette volna. UNIÓ Fosyfonég© káSylia 170 m Magyar gyártmány Készpénzeladási árak azonnali szállításra: 328,200 ms P 352,400 m3 P 4Ö0 600 in3 P 456, 600 m3, nagyon díszes P 620 _ Részletfizetésnél külön kedvező árak és feltételek Minden darabért teijsa szavatosságot vállalunk Gyártja: ©ETL ASZTAL vasöntöde és gépgyár rL, Budapest Központi eladás é3 minlarakfár: Budapest, VI, Andrássy út 9 Telefon: Lipót 961—03 Figyeleni! Eredeti amerikai kályha a magyar piacon nincsen. Utasítsa vissza a külföldi gyártmányt BIER ÉS WERSCHETZ oki. mérnök és építőmesterek, építési vállalkozók Budapest, IX., Vágóhíd ucca 11. sz. TELEFON: JÓZSEF 363 — 78, 259—50. De nemcsak biztonsági, hanem nemzetgazdasági szempontból is fontos a sűrűsödő tűzveszedclmek meggátlása, mert minden esetben nagyon jelentős nemzeti vagyon megy veszendőbe. — Az ellenőrzés — rengeteg munkáról lévén szó — természetesen nem lenne rendszeres, hanem egyelőre csak egy általános razziára gondolunk és azt esetleg évek múlva ismételnék meg újra. A végrehajtás, a mi elgondolásunk szerint a főváros adminisztrációját egyetlen fillérrel sem drágítaná meg, viszont a háztulajdonosokra sem róna különösebb terhet. Véglegesen kialakult megoldás még nincs, hisz az egész kérdés még nagyon kezdetleges stádiumban van, de az illetékesek elképzelése a következő: A főváros tanácsa állapítsa meg a szemledíjak normáját. Azok a tulajdonosok, akiknek házában mindent rendben találnak, semmiféle díjat nem fizetnek, csak azokra rónak ki megfelelő eljárási költséget, ahol hibát, vagy mulasztást állapítottak meg. Ezek kötelesek az előírt változtatásokat, javításokat, vagy pótlásokat záros határidőn belül el is végeztetni, mert ha nem: a hatóság végzi el az illetők terhére. Rengeteg épületről lévén szó, elképzelhetetlen, hogy ezt a nagy munkát az amugyis elfoglalt fővárosi mérnökhivatalnokok végezzék, hanem az a terv, hogy a vizsgálat elvégzését magánmérnökökre bízzák, akik hivatali esküt, vagy fogadalmat tesznek le arra, hogy ellenőrző munkájukat részrehajlás nélkül végzik el. Ezeket a magánmérnököket természetesen díjazni kell. De ez sem lesz a város terhe, mert a biztosító társaságok máris nyilatkoztak és közölték, hogy szívesen felosztják maguk között a csekély vizsgálati költséget, amit a kifogástalan házak szemléjéért kellene fizet- niök. A biztosítóknak megéri a kisebb kiadást, ha elkerülhetik vele a sok százezerpengős kárdíjak kifizetését. Az egész akciót a tanács a városrendezési ügyosztályra bízná, amely a tűzoltófőparancsnoksággal és a rendőrséggel karöltve hajtaná végre a főváros egész területén az ellenőrzéseket. Érdeklődtünk a tűzoltófőparancsnokságon is, ahol az alábbi felvilágosítást kaptuk: — A tervről konkrét formában még nem tudunk, de okszerűnek, célszerűnek tartjuk. A tűzesetek feltűnő elszaporodásáról beszélni nálunk ugyan nem lehet, de igaz és valószínű, hogy sok esetet el lehetne kerülni egy kis óvatossággal, vagy elővigyázatossággal. Különösen a régebbi házaknál lehet találni sok kifogásolni valót, mert e helyeken gyakori a kéménybe épített gerendákkal való veszedelmes kacérkodás. Ezek felülvizsgálata semmiesetre sem lesz felesleges és bizonnyal nem egjy veszedelemnek lesz elhárító ja az előzetes figyelmeztetés. A magunk részéről, úgy véljük, hogy az érdekes terv rokomzenv- vel találkozik a háztulajdonosoknál és a biztosító társaságoknál egyaránt. F óvárosi íi&síviselölc és axolz f»os:&átcirÉo&óiii£il£ TELEFON: Automata 219 — 69. szám alegiutányosabb áron szállítunk eredeti W&lln&r és Clarfeld ..... alp acca, valamint alpacca ezüst evőeszközöket 90-es peeséttel Árje gyzéket díj ment e s . n küldünk havMjés^etre ALPACCA ÁRUFORGALMI VÁLLALAT BUDAPEST, Széchenyi u. 5. Pontos címre kérjük ügyelni. MlflU B5S5IES IPaR PIP1SZ VILMOS UTÓDAI BUDAPEST, V., MÉRLEG UCCA 4 SAJÁT KÉSZÍTMÉNY!) valódi bőr- és modern angol bútorok, bőr- és velourfotelok, modern ebédlőszékek, adott tervek és rajzok szerint is. Lak- berendezési tárgyak. Kopott bőrbu'orait és bőrszékeit javítjuk, átfestjük és átalakítjuk Telefon 810-56 Köztisztviselőknek fizetési kedvezmény. SCHIFF MIHÁLY paszományt) s-mester, Budapest, IV. Prohászka Ottokár ucca 8. (Fölemelet) EZÜST ÉREMMEL KITÜNTETVE. + TELEFON: AUTOMATA 834-76. A legszebb kivitelben készítek mindenfele butorpaszományt, plimó. (paplan) zsinórt, horgolt rózsát, csillag gombot es gomb- álhuzást. Női ruhadiszeket, bojtokat, rojtokat, óveket, a legprecízebb, művészi kivitelnen. Csillárzsinórokat, továbbá selyem- és gyapjú fonal adjusztálást és minden e szakmába vágó munkát. Alapítási év: CSäSSTOFOU VB$lCg Telefon: lobe . J. ool—47. KŐPADLŐ, FAYENCE FALBURKOLAT BUDAPEST, VII., GIZELLA ÚT 31. CSUKA GÉZA AS ZTALOSMESTER LÖ-BÚTOR SPECIALISTA BUDAPEST, VII., FRANCIA ÚT 44. SZ. TELEFON: JÓZSEF 449—46. 40 @ y Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet Budapest, Vili., József-körút 49. szára Telefon: József 439—9L sz. CIICTOR FERENC SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 79. TEL: JÓZSEF 349-83. SZOBI KOBANYA RÉSZVÉNY-TÁRS. BUDAPEST, V., ALKOíMÁNY-U. 16. TELEFON: 234-60 DONÁTHJÓZSEF gépgyár és vasöntöde, faipari éa bőripari gépek gyára, uyomóidomok, csatornázási vasszerelvények ÚJPEST, VÁCI-ÚT 27. és BAROSS-UTCA 6—8. Telefon: 910—00 ás 901—24. „SAH1T F“ CSMEMTHABARCS7ÖMÍTŐ Gyártja: P03NANSKY ÉS STREL1TZ aszfalt-, fedéllemez- és kátrány-vegyiíermék-gyár Budapest, V., Llpőt-körút 27. Tel.: Aut. 228-29., Aut. ‘82-85. KŐBÁNYAI KÁTRÁNY- és ÄSZFALTIÉ*AR FRIED és GRU3ER oki. mérnökök / X., Gyömrői-út 64 / Tel.: J. 449-44 GYÁRTMÁNYAINK : bőrlemez, szi- I VÁLLALUNK: Tetőfedést minden gefelő lemez, aszfalt fedéllemez | kivitelben, szigetelési munkákat, (szagtalan), facement, kiöntő aszfalt, aszfalt coulé víztelenítési munkákat, aszfaltozást Parketta t s e I 5 11 SzéR-ésFoürugyfirRt. JAUERMI8C ISTVÁri Budapest X., Kőbányai út 41/a. TELEFON: JÓZSEF 346—43 Főbb gyártmányaink: Mindennemű székek és éttermi asztalok színházi csapdszékek, parket és szabadalmazott klozetülések stb NEUSCHLOSZ — LIGHTIG REPÜLŐGÉPGYÁR ÉS FAIPAR R.Y. BUDAPEST—ALBERTFALVA VÁROSI IRODA: IV, PETŐFI SÁNDOR UCCA 9. SZ. TELEFON: AUT. 890-47. GYÁRI TELEFON: LÁGYMÁNYOS 582—20, 11—79. PARKETT- ÉS ÉPÜLETASZTALOS HONKÉK! HELLA N. és UNOKAÖCCSE Építési Vállalat R.-T. Budapest, Vili, Népszínház ucca 13 Telefonszámok: József 436—52 és József 436—53. Magas- és mélyépítés, vasbetonépstés, HERBST FÖDÉM az egész világon elterjedt és ____________és legolcsóbb vasbetonfödém