Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-30 / 5. szám

Tizennyolcadik évfolyam Ara 50 filler Budapest, 1929 január 30. 5, szám fliiiniiiriilinniaiiitjHiamaineiiiaiiiauiaiiiaiiiaiHbliiaiiiuimiiinmaiiiDiiiDMiDitlütllibillflnTälifüiiliinlHciiijHI ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre................................24 pengő Félévre ........................................12 pengő Áll andóan: gpxbasAgi értesítő VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁOIHETILAP Felelős szerkesztő: D AC S Ó E MI L MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST VI., SZÍV UCCA 18 SZ. Postatnkarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON: AUTOMATA 137-15 flsil adásról beszél a belügyminiszter abban a leiratában, amely­ben jóváhagyja a székesfőváros 1929. évi költség- vetését. „Elismerem — mondja — hogy a székesfő­város közönsége a költségvetés tárgyalásánál beható munkásságot fejtett ki és hogy gazdasági politikája a múlthoz képest haladást mutat”. Nincs senki, aki ne értene egyet a belügyminiszterrel abban, hogy a múlthoz képest tényleg gondosabb és céltudatosabb lett a főváros gazdasági politikája. Sem a belügy­miniszter, sem a város lakossága nem tekintheti azonban ezt a haladást kielégítőnek és bármilyen meleg szerető szavai vannak is a belügyminiszternek, mégis minden sorából kiesendül, hogy Budapest székesfőváros gazdasági politikájának fejlődése nem állhat meg félúton — sőt azt kell mondanunk — negyed-útón. Jóleső, az autonómia megbecsülését tükröző gondolatok vannak a miniszteri leiratban, sőt dicséret is akad benne, de ami még ennél is több, nem él törvényadta jogával és a költségvetés­nek egyetlen tételét sem változtatja meg. Ugyanak­kor azonban a kifogások egész légiója sorakozik egymásután a belügyminiszter beható, mindenre ki­terjedő nagyszabású kritikájában. Ami haladás a főváros gazdasági politikájában megállapítható és amit a belügyminiszter is meg­állapít, az kétségkívül már azoknak a kritikáknak a hatása alatt jött létre, amely kritikák a főváros közgyűlési termében és a bizottságok zöldasztalai mellett számtalansszor elhangzottak. Meg kell itt ma mondanunk, hogy a belügyminiszter leirata teljesen azokon a nyomokon jár, amelyeket legelsősorban az Egységes Községi Polgári Párt kritikája tört az el­múlt esztendő folyamán. A belügyminiszteri leirat számtalan pontját kellene idéznünk, hogy ezt a meg­állapításunkat igazoljuk, de nyilvánvaló, hogy ezt a szembetűnő jelenséget a főváros illetékes tényezői is észrevehették. A törvényhatóságban elhangzott kritikák tehát megerősítést nyertek a miniszter sza­vában és itt a főváros tanácsának aligha van más tennivalója, mint engedelmeskedni az alulról jövő közvéleménynek és a felülről jövő kritikának, ame­lyek egyöntetűen bírálják a főváros gazdálkodását. Mert nem lehet véletlen az, hogy a törvényhatósági bizottság és a miniszter különböző szemszögből nézve az eseményeket, mégis azonos eredményre jusson. Ha pedig ez mégis megtörtént, akkor egészen bizo­nyos, hogy a törvényhatósági bizottság is, meg a miniszter is jól látják a helyzetet, amelyben a to­vábbi javulást, a további haladást most már a ta­nácsnak lesz kötelessége előmozdítani. Az újabb haladás számára az irányelveket számtalanszor megadták már a törvényhatósági bi­zottságban és most gazdag csokorba kötve, csoporto­sítva, egy tömegben nyújtja át azokat a belügymi­niszter. Ezek között az irányelvek között pedig leg­első helyen kell, hogy szerepeljen a lakosságnak a súlyos adóterhekiöl való minél messzebbmenő meg- kímélése. Ezen is lehet segíteni, ezt is keresztül le­het vinni egészséges, céltudatos pénzügyi politikával. Kétségtelen azonban, hogy ennek érdekében — amint a belügyminiszter is helyesen mondja — a pénzügyi helyzetnek mindenkor való figyelembe vé­telével kell megállapítani a szükségletek kielégítésé­nek arányát és sorrendjét. Mérsékelni kell a főváros áldozatkészségét is, az idők sivárságához, a pénzügyi helyzet szerénységéhez kell alkalmazni mindig azo­kat az igényeket, amelyeket egy-egy új intézmény megalkotásánál táplálnak. Az újonnan kitűzendő pénzügyi irányelveknek tehát a takarékosság, a pénznek okszerű felhaszná­lása az első része. A második része arra vonatkozik, hogy a főváros a közterhek emelése nélkül több jöve­delemhez jusson, mert hiszen terhei is állandóan növekszenek. Adósságokat kell fizetni, kulturális igé­nyeket kell kielégíteni, a leromlott intézményeket kell megfoldozni. Budapest lakosságának egészségé­ről kell fokozottabb mértékben gondoskodni, a vá­rosfejlesztés érdekében is végre-valahára cselekedni kell és a szociális feladatok kielégítésére is mind nagyobb és nagyobb áldozatot kell hozni. Meg kell ragadni tehát minden alkalmat és minden lehetősé­get, hogy a főváros meglévő hatalmas vagyonának jövedelmezőségét emeljék és minden néven neve­zendő bevételi forrást a végletekig kiaknázzanak. Ezen a téren maga a belügyminiszter is, amint a törvényhatóság számtalanszor tette, azonnal az üze­mekre mutat rá és azt kívánja, hogy az üzemek gaz­daságosabb üzletvitelre és a székesfőváros háztartá­sához a jelenleginél nagyobbmértékü hozzájárulás beszolgáltatására köteleztessenek. Ez azt jelenti, hogy az üzemi probléma még mindig nem került le a napirendről, bár esztendők óta folyik körülötte a tanácskozás és ha úgy tetszik, a harc is. Nagyon valószínű tehát, hogy — ha a főváros komolyan fog­lalkozik a belüg}-miniszter megszívlelendő és jóindu­latú tanácsaival —1 az üzemi probléma újra aktuá­lissá válik. Nagyon bölcs dolog lenne ez, mert talán végre el lehetne érni, hogy a főváros eltávolodván végre a háborús és a zavaros időktől, nyugodt kö­rülmények között vezethesge a maga háztartását. Még egy nagy haszna volna azonban az üzemi pro­bléma újból való fölszínre kerülésének és ez az, A Fővárosi Hírlap egyik legutóbbi számában beszámoltunk azokról a tárgyalásokról, amelyek a népjóléti minisztérium és a pénzügyminisztérium kö­zött több állaim bérház építése ügyében indultak meg. Vass József népjóléti miniszter, aki nagy meg­értéssel viseltetik a főváros szociális problémái, köz­tük elsősorban a lakásínség enyhítésének szükséges­sége iránt, öt állami bérház építését és ötödfélmillió pengő lakásépítési hitel folyósítását vette tervbe. Vass miinszter tervez — a pénzügyminiszter végez . . . Wekerle Sándor pénzügyminiszter, aki most so­rozatos tárgyalásokat folytat az egyes minisztériumok költségvetési osztályaival jövő évi előirányzataikról, — nagy figyelemmel vett tudomást a népjóléti mi­niszter építkezési terveiről. Minthogy azonban a kormány az 1929—30. évi költségvetés összeállításánál a legszigorúbb takarékos­ság elveinek érvényesítését követelte az egész vonalon, —• Vass József nagyszabású és kétségkívül alaposan megokolható terveit el kellett ejteni. De nem veszett el minden a pénzügyminiszter kék ceruzája nyomán. Mint a Fővárosi Hírlap érte­sül, megvan a remény arra, hogy egy állami bérház építését még ebben az esztendőben meg lehet kezdeni. Ezt az állami bérházat a népjóléti minisztérium Ki­nizsi uccai telkén építik föl, — közvetlenül az augusztus elsején elkészült új állami bérház mellett. A népjóléti miniszter terveinek ez a részben tör­tént elejtése nem jelenti azt, hogy a kormány a fő­városi lakásínségen nem akarna segíteni. A kormány azonban most is még azon az elvi állásponton áll, hogy a lakásépítés nem állami feladat. Amidőn tehát a magyar állam erősen megduzzadt költségvetéséből ki kell küszöbölni minden felesleges ballasztot, nem lehet megterhelni a budget-et magán­érdekeltségekre háruló feladatok vállalásával. De kü­lönben is a pénzügyminisztériumban készül már a házadómentességről szóló törvényjavaslat, amely nagy lendületet fog adni az építkezési kedv­nek. A kormány ettől a készülő törvénytől függetle­nül is tervbevett olyan intézkedéseket és kedvezmé­nyeket, amelyek előnyös hatást fognak gyakorolni az építkezések megindulására. így például folytatni fogja a kormány az építkezési hitelakciót és a tisztviselők családi házak építését célzó akcióját is támogatni óhajtja. hogy egyszer és mindenkorra meg lehetne ölni azt a demagógiát, amely a garasos villamosjegy, a majd- nem-ingyen gáz, stb. fantazmagóriájával igyekszik parasztfogó politikáját érvényre juttatni. Csak nagy általánosságban a legfőbb irány­elvekkel foglalkozunk ebben a pár sorban, a fővá­ros tanácsának azonban kötelessége, hogy a belügy­miniszter igen jóindulatú, nagy szeretettől sugallt kritikájának minden sorát, minden szavát komolyan mérlegre vesse. Mi nem állítjuk azt, hogy a belügy­miniszter csalhatatlan, de állítjuk, hogy ez a jóin­dulattól sugallt kritika kilencvenkilenc százalékban erőteljesen megállja a helyét. Ha pedig a főváros tanácsa követni akarja és követni fogja a belügy­miniszter intencióit, akkor bekövetkezik az, amit éppen a belügyminiszter kívánt, hogy tudniillik „ilymódon nemcsak a főváros pénzügyi egyensúlyát lehet megóvni, hanem a nehéz gazdasági viszonyok­kal küzdő népnek is meg lehet szerezni azt a meg­nyugvást, hogy minden fillérjét csak közérdekű hasz­nos és szükséges célra fordítják.” A főváros közönsége mindenesetre nagy hálával tartozik Vass József népjóléti miniszternek, aki Bu­dapest lakásviszonyainak alakulását állandóan éber figyelemmel kiséri és lelkes propagandát fejt ki a helyzet megjavítása érdekében. WALEFFE Budapestnek új barátja akadt. Lelkes jóbarát, Waleffenek hívják és igen tekintélyes párizsi újság­író. Az utolsó hetekben itt jái't Budapesten és azóta már két cikket írt Magyarországról, illetve Buda­pestről. Az első cikkben, amely a Le Journal-b&n jelent meg, tőle telhető jószándékkal beszélt a fran­ciáknak Magyarország iránt való szimpátiájáról, a második cikkben pedig, amely a Paris Midi hasáb­jain látott napvilágot, Budapest szépségeit magasz­talja a parlamenttől a fürdőkig. Amióta itt járt politikai és társadalmi körök­ben igen sok szó esett Waleffe úr barátságának ér­tékéről. Voltak, akik ezt a barátságot igen erősen lekicsinyelték. Elnevezték Waleffet a térdnadrágosok apostolá-nak, aki nem túlságosan magasztos céllal, szépségkirályné-választásra jött Budapestre. Pedig nem lehet egészen lekicsinyelni a térdnadrágosokat sem, mert elég csinos hadsereg jönne ki belőle, ha a világ összes térdnadrágosai is Magyarország igaz­sága mellé állanának. A térdnadrágon és a szépségkirálynőkön kívül azonban egyébbel is foglalkozik Waleffe úr, aki töb­bek között a világ „latin” nyelvű újságírói szövet­ségének az elnöke. Ez a tisztség ugyan tekintélyt ad Waleffe tollának, de nagyrészt akadálya magyar­barátságának. Hiszen a „latin” nyelvű újságírók kö­zött ott vannak a románok is, azt meg aztán Párizs­ban külön is tudja mindenki, hogy Waleffe már ré­gebben meglehetősen elszakíthatatlan barátságot tart fenn a cseh állammal. És mégis jólesik és mégis hasznosnak kell tar­tani, ha Waleffe úr a Paris Midi-ben, vagy a Le Journal-ban objektiv cikkeket ír Magyarországról és Budapestről. Még ha nem rajong is értünk, de leg­alább legyen objektiv. Nagyon jól tudjuk, hogy Waleffeből sohasem lesz a magyar revízió előhar- cosa, de már az is nagy eredmény, ha ellenségből Budapest barátjává lett. csak egv Állami bérhAz épül ez évben Budapesten, mert erősen megduzzadt az új költségvetés Ä kormány több intézkedést tervez a lakás­építkezés fellendítése érdekében

Next

/
Oldalképek
Tartalom