Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-02 / 40. szám
Budapest, 1929 október 2. 5 Mi József népjóléti miniszter maga is sietteti a döntést n Rőliusicőrház építése ügyében Hétfőn délután nagyszabású ankét volt a népjóléti minisztériumban az új Rókus-kórház felépítésével kapcsolatos problémák megvitatása céljából. Az ankéten, amelyen Scholtz Kornél népjóléti államtitkár elnökölt, a népjóléti minisztérium kórházosztályának a vezetőin kívül résztvett Ripka Ferenc főpolgármester, Buzáth János alpolgármester, Némethy Béla tanácsnok, a közegészségi ügyosztály vezetője, Gerlóczy Zsigmond, a közkórházak központi igazgatója, Borszéky Károly ár., a Rókus-kórház igazgató- főorvosa, Wargha László egyetemi tanár, városrendezési szakértő, Csilléry András dr., a Társadalombiztosító Intézet főorvosa, Tauf fér Vilmos dr. egyetemi tanár, Salamon Géza tanácsi főjegyző, a főváros kórházi referense. Az ankét összehívását az a. körülmény tette szükségessé, mert a főváros és az Országos Közegészség- ügyi Tanács véleménye között az elhelyezést illetően ellentét merült föl. Az Országos Közegészségügyi Tanács ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Tisza Kálmán téri megoldás célszerűtlen. A főváros viszont arra hivatkozik, hogy ez az egyetlen olyan nagy telek,, amely a főváros tulajdonában van és amely így külön telekszerzési költségek nélkül bocsájtható az új kórházépítkezés rendelkezésére. Természetesen közrejátszanak olyan érvek is, hogy a Tisza Kálmán- tér poros, túlságosan' forgalmas és az itt felépítendő kórház ablakai a temetőre néznek. A tárgyalások során az összes minisztériumi tényezők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy egyrészt a pályaudvar, másrészt a temető közelségére és a környék zajos voltára való tekintettel a Tisza Kálmán téri megoldás nem a legideálisabb, de megállapították azt is, hogy a belterületen ez az egyetlen terület, amely rendelkezésre áll és hátrányai nem oly nagyok, hogy a kórház itteni létesítését teljesen ellensúlyoznák. Az ankét hasonló álláspontra helyezkedett és végül egyhangúan alkalmasnak mondotta ki a Tisza Kálmán téri területet. Vitás kérdés volt az is, vájjon elfér-e a szóban- forgó területen a központi kórház, illetve a közegészségügyi és közkórházi higiénia követelményeinek eleget lehet-e tenni,, ha ott 1600 ágyas kórházat akarnak megépíteni. Az érvek és ellenérvek fölsorakoztatása után az ankét javasolja a miniszternek, hogy a székesfővárosi közgyűlés azon határozatát, amely szerint az új központi kórházat a Tisza Kálmán téren építi fél, a maga hatáskörében hagyja jóvá, csak a férőhelyek megállapítását tartsa függőben addig, amíg a hirdetendő tervpályázat alapján beérkezett részletes tervek ismeretesek lesznek. Az ankét végén Ripka_ Ferenc főpolgármester köszöntet mondott az új közkórház tervei és sürgős létesítése iránt tanúsított megértésért, máj d az elnöklő Scholtz ’ államtitkár kijelentette zárószavaiban, hogy az értekezlet egyértelmű álláspontja alapján meghozott javaslatokat a miniszter elé fogja terjeszteni. Az ankét befejezése után a Fővárosi Hírlap munkatársának alkalma nyílott Vass József dr. népjóléti miniszterrel beszélni, aki a következőket mondotta: — Egyelőre semmi érdemlegeset nem mondhatok. Scholtz államtitkár úr referálni fog az ankéten elhangzottakról és a referátumhoz képest döntök majd a főváros közgyűlésének határozata ügyében. Annyit kijelenthetek, hogy siettetem a végleges 'kifejtést, minthogy magam is sürgősnek tartom a döntés meghozatalát. Mindössze ennyit mondott a népjóléti miniszter, aki hír szerint nagy megértéssel fogadta a főváros képviselőinek az álláspontját. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett bátyánk, sógorunk és nagybátyánk, SCHWARZ ÁRMIN a hatósági Zöldségüzem igazgatója, szeptember 2ö-én rövid szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat szeptember 26-án, csütörtökön délután ti 5 órakor helyeztük örök nyugalomra á farkasréti izraelita temető halottasházából. Emlékét kegyelettel őrizzük! Glück Sánclorné szül. Schwarz Zseni, Schwarz Juliska, Schwarz Mariska húgai; Schwarz Márton és Jenő fivérei; Glück Sándor sógora; Glück Lilly unokahuga; Glück Ferenc unokaöccse. Harsányi Testvérek központi fűtés, egészségügyi berendezések, vízvezeték, csatornázás és épületbádogos munkák vállalata BUDAPEST, VII., BEM UCCA 5. SZÁM ALAPÍTVA 1894. — TELEFON : ]. 380-13. LUTZ lakk és festékgyár részv.-társBUDAPEST, VII,, ŐRNAGY UCCA 4. SZ. tŰfdlifis hangszóró i 2. o tzwiszfbimábr 22$o cssxmcsó wM U0-« 152'SO' 7Lem ..................../ CSa k ÍOO fizet és kap wgym egyowő Oéiichfiesi hangszóródon,.] SZEZONNYITÓ PÁRTVACSORA a Polgári Egység Klubjában Kozma Jenő az adózó polgárok védelméről A Polgári Egység Klubja bétfőn este tartotta a nyári szünet után első vacsoráját. Az évadnyitó vacsorán a tagok igen nagy számban jelentek meg; a megjelentek között volt több felsőházi tag, ország- gyűlési képviselő és igen sok fővárosi törvény- hatósági bizottsági tag. Többek között jelen voltak:- Becsey Antal, Gaár Vilmos, Ereky Károly, Horváth Károly belv., Dinich Vidor, Spett Ferenc, Hubert Vilmos, bibithi Horváth János, Usetty Béla, Csécsi Hagy Miklós, Horner Gyula, Scheuer Róbert, Farkas József, Girardi Tibor, Róna Sándor, Krivoss Árpád, Orova Zsigmond, Wellisch Andor, Bakonyi János, Bdkonyi Pál, Márkus Jenő, Szécsi Ernő dr., Ba- csinszky Vladimir és sokan mások. Dósa Ottó, a klub gazdája' üdvözölte az évadnyitás alkalmával a klub tagjait és azok nevében ragaszkodását és bizalmát fejezte ki az elnöknek, Kozma Jenőnek. Kozma Jenő dr. közvetlen szavakkal válaszolt. Megköszönte a szeretet és bizalom spontán megnyilvánulását úgy a klub, mint az Egységes Községi Polgári Párt tagjainak. Ezután áttért a fővárosi törvénnyel kapcsolatban elterjedt híresztelésekre: — Különböző hírek terjedtek el, különböző célzatokkal mostanában a fővárosi törvényjavaslatról. Ezek a hírek azonban, tudomásom szerint, egyáltalában nem bizonyultak valóknak. Tudom jól, hogy a fővárosi költségvetés vitájában a szélső ellenzék a rálicitálás politikáját fogja követni és mindent ígérdj fog a végtelenségig, nem törődve azzal, hogy ezek a Közúti gőz- és motorhengerlést ERNŐ I, Budaörsi-út 101 bőkezű ígéretek egytől-egyig az adózó polgárok verities filléreibe kerülnek. Ezután részletesen foglalkozott a költségvetéssel, az összeállításnál felmerült nehézségekkel, s a főváros anyagi helyzetével, amely megnyugtató ugyan, de a legnagyobb körültekintést, elővigyázatosságot követel minden tekintetben. — Éppen ezért — mondotta — én és pártom azt a politikát követjük, hogy az ígéretek túlhalmo- zása helyett, amelyet egyesek csupán népszerűség- hajhászásból dobnak a közvéleménybe,, a legszigorúbb tárgyilagossággal a megtakarítások elérésére törekszünk, mert az adózó polgárok védelmét ezen a téren is biztosítani kívánjuk. Tudom jól, hogy a gazdasági helyzet nehéz és a legnagyobb erőfeszítéssel kell küzdeni mindenkinek, kereskedőnek, iparosnak, tisztviselőnek a megélhetéséért. Tudom jól, hogy a hitel kielégítése terén a legnagyobb nehézségek vannak, de mindennek oka a világpiaci helyzet, ezeken csak a türelem és a legnagyobb megtakarítás segít. Az a körülmény, hogy a főváros összes kerületéből olyan nagy számmal jelentek meg a vezetők a mai évadnyitó vacsorán, erőt és buzdítást adnak nekem ahhoz, hogy mindenekelőtt a főváros polgárságának érdekeit tartva szemelőtt, igyekezzünk az adózó polgárok terhein segíteni és a főváros költségvetésében mérsékelni mindazokat a tételeket, amelyek túlságos megterheléssel járnak. Kozma Jenő szavait általános helyeslés kísérte és befejeztével a népszerű elnököt a vacsora közönsége lelkesen éljenezte. Utána Ereky Károly, Gaár Vilmos, Becsey Antal és mások szólaltak fel, érintve az általános gazdasági és politikai helyzetet. „IDEÁL" PAPLAN« SÁNDOR M. FERENC BUDAPEST. ID, RAMERHAVER KÁROLY UCCA 1 Állami, városi és közintézmények szállítója WOLFF Surgönyolm: WOLFFEKE Tel.: Lágymányos 13-82 BudapeSt-KelenfÖld