Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-08-14 / 33. szám

Budapest, 1929 augusztus 14. 7 Kitünően bevált a fővárosban az úi magyar útburkolási találmány A Fővárosi Hírlap esztendős harcot folytat im­már Budapest közlekedésének megjavítása érdekében, illetve e kérdésnek városházi részében: az utak és uccák burkolatának rendbehozataláért. Az olajsárba kidobott milliók helyes felhasználására cikksorozat­ban mutattunk rá és szakemberek ankét ja ^ vitatta meg a Fővárosi Hírlap hasábjain az állandó és ki­váló minőségű műutak sajátságait. Ezek során tavaly ősszel egy érdekes és figye­lemreméltó kísérletről is beszámoltunk, amely valójá­ban csak a fővárosban volt kísérlet: Debrecenben egi/ egész kiválóan sikerült müút, valamint néhány külföldi útburkolás már kellő bizonyítékot szolgáltatott az előlege­zett bizalomra. Ez a kísérlet a Balaton uccai próbaburkolás volt, amelynek során egy magyar vállalat úgynevezett „bitumenes útburkoló kovel" fedte be a próbaszakaszt. Csak a publikum csodálkozásának adtunk hangot, amikor erről a laikusnak látszólag fantasztikus mű­veletről beszámoltunk. A Balaton uceában ugyanis egy esős októberi napon, amikor a műutak készí­tésének szezonja már elmúlt, fuvaros kocsik jelentek még, tele barnás-fekete téglakockákkal. A serény munkáskezek úgyszólván órák alatt rakták egymás­mellé az úttestre ezeket a kockákat. Nem volt ezalatt se füst, se sistergő kátrány az uccán, napokig tartó hengerelés sem történt, ami azonban a legkülönösebb, a téglák lerakása után egyszerűen megnyi­tották az uccát a forgalomnak, mire egy nap múlva a hézagosán, minden kötőanyag ■nélkül egymás mellé illesztett kockák helyén tükör­sima, homogén felület keletkezett, amelyről például a soffőrök már az első napokban megállapították, hogy esős időben nem síkos, mint az aszfalt, amely­ről tudvalevő, hogy a nyugati nagy metropolisokban már nem is alkalmazzák. Utszakértők a legnagyobb figyelemmel kísérték ennek a meglepően egyszerűen készült útszakasznak további életét. Végre is ez némileg hasonlít a bitume­nes műutakhoz, csak éppen a gyárat nem viszik ki az uccára, hasonlít előnyös sajátságaiban a fakocka-burkolathoz is, csak éppen feleannyiba kerül. Újszerűsége, fektetésének gyorsasága, tisztasága és egyszerűsége, végül pedig olcsósága — mondhatni -— gyanússá tette ezt a kitűnő magyar találmányt, amelynek igazi sikerét valójában az idei túlkemény és példátlanul szigorú tél hozta meg. A speciálisan magyar viszonyokra tervezett bur­kolás nagyszerűen bírta a lovak patkószegeit, a trak­torok vasabroncsait, a száguldó autópneumatikot és —■ Előnyős bevásárlás Emeli az ön forgalmát és nyereségét! Ezért látogassa meg 1929 augusztus hú 25-től 31-ig a LEIPZIGS ŐSZI VÁSÁRT amely kedvező bevásárlási lehetőséget kínál Önnek. Nagy vasúti kedvezmény. Indulás : augusztus 25-án a normális gyorsvonattal Keleti p. u.-ról 20.50 órakor. Átszállás Dresdában. Ingyen német és cseh vizűm, útlevelek átvétele ezen vízumok beszerzése végett legkésőbb aug. 17-ig, lakásbejelentések legkésőbb augusztus 16-ig. Közelebbi felvilágosítást nyújt a tiszteletbeli képviselő: GUHRAUER OTTÓ igazgató Budapest, VI, Teréz körút 46. 1. em. 2. Telefon: Aut. 259—81. Hivatalos idő: 9—5-ig és a Leipziger Messamt Leipzig. a csikorgó hideget. A Balaton uccai burkolaton nem keletkezett repedés, nem lett az hullámos, amióta lefektették, munkáskéz nem nyúlt hozzá, sem javítani, sem felszedni nem kellett, ami kellemes meglepetés mindenesetre azok után, amiket Budapesten az utóbbi időben tapasztalhattunk próbaburkolásoknál. Azonban az erény mértéke a siker és ez a siker nem is maradt el. A legutóbbi útépítéseknél már a Sziget ücca, a Bérkocsis ucca és az Andrássy út egy része az új magyar rend­szer szerint készült, sőt a Murányi uccában maga a főváros bitumenezö telepe kísérletezik a bitumenes útburkoló kövek le­fektetésével. Az új rendszer szerint dolgozó munkások most sem lesték a kedvező időjárást, nem torlaszolták el napokra az építendő úttesteket, nem füstöltek, nem lármáztak a gépek: észrevétlenül, hihetetlenül rövid idő alatt készültek az ríj útvonalak. Egész különös sajátossága ennek az elasztikus burkolatnak, hogy valósággal élő anyagból készül, amelyen a sérüléseket, roncsolásokat nap-nap után maga a forgalom hengerli tükörsimára. A sok kísérletezés, próbálgatás, tanulmányút és nálunk kellőképp be nem vált külföldi rendszer után tehát végre megszületett a speciálisan magyar útbur­kolási találmány, amely nem csupán technikai saját­ságaival áll versenyen kívül, hanem olcsóságával is, végül pedig — és nem utolsó sorban — azzal, hogy idehaza készülvén, alkalmazása jelentékenyen megjavíthatja külkereskedelmi mérlegünket. Sok szerencsétlen és balulsikerült próbálgatás után szerencsésnek találjuk a főváros illetékes ténye­zőinek elhatározását, amikor biztos szemmel felis­merve ennek a találmánynak előnyeit, sietett azt Budapest közönségének szolgálatába állítani. CD B CD B CD'2 OiOEOiOEQIOBOBOlC Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános versenytárgyalást hirdet a Fővárosi Cirkusz épü­letén szükséges bádogosmunkákra. A hivatkozott hirdetésekben közölt módozatok szerint leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2%-a. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatvá­nyai ívenként 80 fillérért kaphatók Í929. évi augusztus hó 12-től kezdve naponta d. e. 11—1 óra között a székesfővárosi tanács II. (középítési) ügyosztályának IV., Központi Városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető az előadó­nál, a Központi Városháza, III. em. 342. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1929. évi szeptember hó 3-án (kedd) d. e. fél 10 óráig a tanácsi II. (középítési) üvyos-t.álv III. em. 350. sz. szobájában adandók be. | Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon tanácsi | ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) fél 11 I órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1929. évi augusztus hó 8-án. A székesfőváros tanácsa. LEFÉBEK ÉS TÁRSA Kút-, vízmüépítés és mélyfúrási vállalat Mélyfúrások, kutatdfurások, aknaépítés, alapozá­sok, víztelenítések, szivattyútelepek, berendezése Budapest VI. Bulcsú ucca 5. ____a Telefon: Lipót 981-01 szám Bar anyai Gyula és Társa Vegyipari Vállalata r. t. Budapest, VII., Izabella-tér 1. Telefon: József 443—89. Festékek, Vegyicikkek és Hézagmentes „HEROLIT‘V.6 ———— Országos épiíő r. t, Budapest, V. Harmincad-u. 3« Telefon: Aut. 824-05, 824-06. Köztisztviselők kedvező fizetési fel­tételek mellett kaphatnak nyugágyat, ffi&ffőágyat, sátort és hátizsákot TELEFON J. 415—07. ALAPÍTVA 1838-ban HAUSCHILD ALBERT Budapest, Vll.y Károly-körút 15. szám. 8zilllt hivatalok réizira Iratkötóhevedert, por- éo padlótörlöruhát REEDER OTTÓ K. a.A.I irAlljil.i Alapfttflfolís 1895. A. B. C. tagoknak hat havi hitel berendezte! vállalat, m fl s z a ki In tízet, elektrotechnikai te rádió cikkek raktára Budapest IV, Irányi u. 20. Tel.; Aut.837-07 TELEFON: J. 369-84. A. 133-65. Dr. KOLLAR FEDÉLLEMEZ ÉS VEGYÍIPAR BUDAPEST, IX., ILLATOS-ÚT 3. SZÁM. Sternberg és Kálmán Budapest, József-körúí 35 sek és kútszivattyú-gyára Telefon: József 301-80 Sxmatana mtíszalíi és villamossági vállalat Budapest, V., Wekerle Sándor-u. 13 TELEFON: 219—52 SCHEMBER C. ÉS FIAI HÍDMÉRLEG- és gépgyár Központi iroda és gfyár: VI, Hungária ktSrnf 70. Telelőn; L 916—83 és L. 916—98­Alapítva 1852. Alapítva 1852. Kőbányai Gép- és Vasszerkezeti Műhely BISSELICHES MÉRNÖK Budapest, X, Liget-u. 46. Tel. J. 358-25 Vasszerkezetek, lakatosmunkák, portálok Szobafestő, mázoló és ércfényező munkákat kiváló kivifőiben készít SZ E@Ő JÓZSEF i Budapest, VII, K-^zir czy-ucca 20. Teltfon: J. 440-60. S ULLIVAN MACHINERY COMPANY SALISBURY HOUSE LONDON E. C. 2. VEZÉRKÉPVÍSELET Építési anyagokat és miiszaki cikkeket árusító részvénytársaság V., Gróf Tisza István-u. 12 Telefon: 809-16 RIEGER OTTO ORGONAGYÁR ÚJ ORGONÁKAT valamint HO ML OKZA TSIPOKA T szállítunk és orgonajavításokat mérsékelt árban és művészi kivitelben elvállalunk. Gyáraink­ból negyven éves fennállása óta 2300 új orgona került szállításra. BUDAPEST, X, SZIGLIGETI UCCA 2f>. 1 (RÁKOSFALVA.) TELEF. JÓZSEF 393~45. | SCHAFFER KAROLY okleveles mérnök Vasút-, út-, betonépitési vállalkozó köyezó-mester Budapest Vili, Aggtalak! ucca 17. Talafon: Jóssal 328-88

Next

/
Oldalképek
Tartalom