Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-24 / 30. szám

Budapest, 1929 július 24. Hűzikezelésben Kell az utakat olajoztatní, hu vis-major folytán ifivireinaü egyelőre még szüksége lenne reá A Fővárosi Hírlap már a tavasz, — az útépí­tési kampány megkezdése, — óta cikksorozatban, (szakemberek nyilatkozatával, orvosi, gazdasági és technikai szempontok figyelembevételével és mérlege­lésével mutatott rá arra a mérhetetlen kárra, amely a fővárost a vizes makadámok olajozásával éri. Ha­szontalan és káros pénzpocsékolás az utak olajozása: ez a szakemberek nyilatkozatainak rezüméje. Ha­szontalan, mert az olajozást napok alatt elmossa az eső, eltemeti a forgalom; káros, mert az útolajozás penetráns illatával még tűrhetetlenebbé teszi az amúgy is egészség­telen pesti levegőt, a szabadban pedig megfertőzi a fák, növények és virágok környezetében keletkezett ozondús levegőt. Ennek a külföldön alig használt, kellőkép ki nem kísérletezett módszernek alkalmazása a főváros részéről beugrás volt: ezt állapították meg a Fővá­rosi Hírlapban napvilágot látott nyilatkozatok. Beugrás volt, petroleum- és olajvállalatok szuggesz- tiójára történt beugrás. így aztán hatalmas összege­ket költöttek erre a fölösleges módszerre, olyan összegeket, amelyek nagyszabású út­építési program végrehajtásának amortizá­ciójára lettek volna elegendők. Az évi 1,200.000 pengő ugyanis, —■ amelyet a ha­szontalan és káros útolajozásra költenek, — bősége­sen amortizálta volna azt az összeget, amely a fővá­ros mintegy kétmillió négyzetméternyi vizes maka- dámjának állandó jellegű burkolattal valói födésére kellett volna. Elsőrangú technikai és gazdasági szakértőknek ez a tanácsa azonban nem vált valóra, a makadám megvan, portalanításáról gondoskodni kell, még pe­dig ott, ahol ez már a múltban is így történt: — olajozással. Bármennyire is helytelenítjük ezt, számolni kell a vis-májor-okkal, mindazáltal meg van a mód arra, hogy legalább a veszett fejszének nyelét megment­hesse a főváros. A Böhier-rerídszerű ACELH xj§L MJ m az ország szenzációja. Gyors, szolid és olcsó építkezés A fővé ideális lakóháza l Magyarországon gyártja: Márkus Lajos vasszerkezeti gyár Budapest, VI. Hun u. 4, Telefon: L, 920-4\ 920-41 BŐMÉN¥ IMME. EZELŐTT TIRPRAM TÁRSASÁG festék-, fiáztari.- és vegyicikkek kereskedése Budapest, IV., Kammermayer Károly-u. 3-5. Telefon: Automata 886—51. n PALATÍNUS“ ÉPÍTŐ- és ingatlanforgalmi RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Telejon: Automata 121-45, 123-85. Budapestj VRudolf ~tér 6. Két évvel ezelőtt történt ugyanis, hogy a fővá­ros köztisztasági hivatala kísérletezés céljából bizo­nyos területeket házikezelésben olajozott. Ezek a kísérletek — amennyire ilyen kísérleteknél erről egyáltalán szó lehet, — kitünően beváltak: a köztisztasági telep elsőrangú, hatósági­lag ellenőrzött anyaggal olcsón és aránylag tartósan hajtotta végre ezeket a próba­olajozásokat. Azóta a köztisztasági hivatal felhagyott az út- olajozásssal, nyilván nem a saját iniciativájára. Már pedig nyilvánvaló, hogy Budapest közönségé­nek érdeke megkívánná, hogy a főváros ezt a nagy­arányú munkát házikezelésben, tehát olcsón és ab­szolút megbízhatóan végezze. Mert nyilván nagy szegénységi bizonyítvány lenne, ha a köztisztasági hivatal képtelen lenne ennek a nem túlságosan komplikált problémának megoldására. Erre egyébként minden bizonnyal kellő garancia Balló Alfréd, a köztisztasági hivatal kiváló vezetője, valamint jól begyakorolt személyzete. Ily módon a legjogosabb közérdek kívánalmá­nak adunk hangot, amikor a legerélyesebben. köve­teljük, hogy amennyiben a jövőben még történik út­olajozás Budapesten, úgy azt a főváros házikezelésben, a köztisztasági hivatal útján végeztesse. Ez az egyetlen garancia arra, hogy Budapest adófizetőinek érdekeit megvédjék üzleti alakulatok, egységesen fellépő vállalatok, kartellbe tömörült magáncégek ^ profitérdekeivel szemben. Reméljük, hogy a főváros vezetősége nyomatékos figyelmezte­tésünk alapján végre átlátva a szitán, Budapest polgárságának érdekében keresztülhúzza nyerészkedő kartellek túlmerész számításait. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános ver­senytárgyalást hirdet a székesfővárosi kátrányozó és bitumenező telep részére szükséges 2000 tonna andezit vagy bazalt és 3000 tonna bazalt zúzalék szállítására. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint a leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2%-a. A szabályszerűen kiállított és lepecsételt borí­tékban elhelyezett ajánlatokat 1929. évi augusztus hó 12-én (hétfő) déli 12 óráig a székesfővárosi kát­rányozó és bitumenező telepen (X. kerület, Bihari ucca 4., 7. ajtószám) kell benyújtani. A szállításra vonatkozó felvilágosításokkal hét­köznapokon délelőtt 9—12 óra között a kátrányozó és^ bitumenező telep szolgál (X., Bihari ucca 4. szám) és ugyanott megkaphatok az ajánlat benyúj­tásához szükséges nyomtatványok is. A versenytárgyalás 1929. évi augusztus hó 12-én (hétfő) délután yz5 órakor lesz a IV., Köz­ponti városháza II. emelet 274. számú helyiségben és azon az ajánlattevők vagy igazolt megliatalma- zottaik jelen lehetnek. Budapest, 1929. évi július hó 20-án. A székesfőváros tanácsa. NEUSCHLOSZ ELEK TÉGLAGYÁRA Városi iroda: V., Pozsonyi-út 21-23. Telefon: 901—49, Karteien kívül Helyszínre szállít la. kis- és nagyméretű égetett agyagtéglát. Hideg­kút, Mária-Remete és Pilisvörösvárhoz legközelebb fekvő téglagyár. PORTÁLOK REICH ARNOLD belső üzletberendezések speciális készítője saját és adott tervek szerint géperőre berendezett asztalos üzeme Budapest, VII., Dob u. 37. Tel. J. 400—51 UNK-ÁR JÁNOS mérnök ELEKTROTECHNIKAI VÁLLALATA Tel. : J. 334-36 Budapest VII, Szövetség-u. 10 Tol.: J. 334-36 ' ^Dynamok, elektromotorok állandó raktára. Tekercselő és javítő műhely M AKOVSKY FERENC Budapest, VII. Abonyl-u. 4» Ffilöp Szásx-Cobnrg Gófhal I herceg Ő királyi Fenség« uradalmi építésze TKLKFONi J. 881-17 Mielőtt máshol vásárol, saját érdekében, tekintse meg új helyiségében HBKKER réz-, vasbutorgyár készítményeit Ágybetétek, kárpitos áruk, ágynemű és paplanok gyári árban. VII., Dohány ucca 1. sz. Károly körút mellett. Tel. J. 422-12. BIER ÉS WERSCHETZ oki. mérnök és építőmesterek, építési vállalkozók Budapest, BX.f Vágóhíd-utca 1L sz. TELEFON: JÓZSEF 363 — 78, 259—50. UNGAR1A (3UM1PADLÚ ízléses, tartós, hygienikus! Színben, minőségben elsőrangú 1 Készül sima és márványozott gyönyörű színekben, folyóméte­rekben és kockákban. Gyártja: UNGÁRIA GUTTAPERCHA ÉS GUMIÁRUGYÁR R.-T. BUDAPEST- NAGYTÉTÉNY Gyárt különféle műszaki gumiárut Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet Budapest, Vili., József-körút 49. szám Telelőn: Jdzseí 439—9É sz. FISCHHOF OSZKÁR villamossági berendezd és javító műhelye Budapest, I., Lágymányos ucca 2. szám Telefon: József 382—64. a Telefon: József 382 - 64. MUNKÁCSY GYULA Cégtulajdonos : Munkácsy Ernő épület- és műlakatosmesfer, tnka- réktűzhely és kályhakészítő Budapest, VII., Rózsa u. 39. Telefon: J. 512—30. KOSZTELAN MIKSA MŰSZAKI ÉS OLAJ NAGYKERESKEDŐ Tele for.: Aut. 287-19. BUDAPEST, VI., Eötvös u. 23 ib. Műkő- és burkolómunkák, betoncsövek M O ST S% Cemantárugyár és Építőipari Részv.-társaság ^ JHk BUDAPEST, V, Hold-u. 19. - Tel. 293-37 fával égetett darabos feliét mesiet, C resit, vízhatlan szigetelő anyagot és egyéb építő anyagot czállit bárnová karteiláron alul: Barta Viimos Budapest, Y., Kádár-u. 8 Telefon: fiút. 244-41. Városi üzem : V., Bálvány u. 14 lampl ödön CJir MÜLAKATOS ÁRU ÉS Te efon: József 388—93 VASSZERKEZETI GYÁRA BUDAPEST SZILÁGYI LÁSZLÓ Pénzszekrény- és iressor-gyára Tűzmentes páncél-szekrények, okmány vesszekrények, bizton­sági zárak stb. gyártása. — Vállal szakszerű javításokat és szállításokat. A budapesti m. kir, államrendőrség hiv. szakértője. BUDAPEST, iX. CICIOM UCCA 37. SZÁM. TE! EFON : JOZ RE 388—99 Gálíi József, cipész mester, vállalkozó Budapest, VII. Szövetség ucca 25. Teltfonhivö: J. £0513 Révész János oament-, márványmozaik- és mükő- árógyár, betoniparí vállalat. Burk íó-, műkő és csatornázási munkák. TELEFON ; Újpest 198. Központi iroda : ÚJPEST, l SZ UCCA 14 MÜ££EU HENUIK. UTÓBA bádogos és szerelők Egészségügyi berendezők Telefon: József 339—94 Budapest, VIül., "Práter ucca 69. sz. C ELLUNIT AJTÓVÉDÖK a legtartósabbak Gyártja: EGYESÜLT MAGYAR CELLULOIDÁRUGYÁR RT. VL, Szent László-út 38. Teletöm Lipót aes.s? i ..... .. i. Pala- es eserepfdub- me&ter — jonar­9 bantartási vállalat. Elvállal pa a-, cse­HIWHT H. kilLLU rép-és kátránytetők új fedését,) vitását Budapest, Vil„ Peterdy ucca 30 _________Tel-ton: Jó séf 351-06 L H elfenstein Károly Budapest, VI., Jász ucca 77. Telefon: Lipót 913-64. Kövezö-mester és út építő-vállalkozó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom