Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-17 / 29. szám
Budapest, 1929 július 17. imámmá HADIK JÁNOS GRÓF mindenhez mindenkinél jobban ért Beleavatkozik a doSiirayexportba is Levél a szerkesztőhöz. — A Fővárosi Hírlap egyik utóbbi számában férfias bátorsággal vállalkozott. a bálványdöntés nem hálás feladatára. Reá mert mutatni arra a furcsaságra, hogy a magyar közélet Hadik János grófot oly magas piedesztálra állította,, amelyhez kritika, vagy gáncs fel nem ér. Holott e férfiú működéséhez — legalább a klasszikus politikai erkölcs mértékét véve alapul — nagyon sok szó férhet. Plasztikusan domborította ki a Fővárosi Hírlap cikke azt a saját- szerűséget, hogy az „altruizmus grófja” egyik kezével folytonosan üti-vágja ugyanazt a kormányt, amelytől a másik kezével állandóan segítséget, támogatást reklamál és fogad el a maga altruista szövetkezetei részére. Joggal vetette fel a cikk azt a kérdést: hogyan lehet a különféle tanácsokban és intézményekben Hadik grófnak együtt dolgoznia egy olyan kormánnyal, amelyet rossznak, amelynek politikáját károsnak tartja?, Hozzáteszem én: hogyan lehet egy ilyen lebecsült, alsórendű kormánytól oly sokféle fontos megbízatást vállalni, amelynek teljesítése közben gyakorlatilag végül mégis csak a kormány gazdaságpolitikai elgondolásai és módszerei keretében kell Hadik grófnak működnie? A Fővárosi Hírlap több példát hozott fel arra 'nézve,, hogv mily hathatós energiával dolgozza és küzdi ki Hadik gróf a kormánytól a maga intézményeinek,, például az IOKSZ-nak és a Kisbirtokosok Földhitelintézetének az állam oly gyakran kifogásolt pénzügyi hozzájárulását és a magasabb záloglevélkvótát. Belekényszerítve ezzel a kormányt oly hitelakciókba, amelyek egyikénél-másikánál (például az IOKSz-nál) az államkincstárt máris hatalmas pénzügyi veszteségek érték. De amelv állami, áldozat- gyakorlati alkalmazását néha az érdekelt megsegítendő kisemberek elégedetlensége és- elkeseredése is kíséri. Szerkesztő úrnak ajánlom, hogy e részben érdeklődjék a budapesti cipészmestereknél, akik az IOKSz kisiparsegítő tevékenységétől egyáltalán nincsenek nagyon elragadtatva Bizony, az IOKSz eddigi tevékenysége alig szaporította az altruizmus grófjának babérerdejét. De engedje meg,, igen tisztelt Szerkesztő úr, hogv felhívjam most figyelmét a gróf úrnak egyik újabb baklövésére, amelv •— ha gyorsan nem repa- ráltatik — a kincstárnak megint sok pénzébe fog kerülni. Hadik gróf úr számos közfunkciói között szerepel a Dohánytermelési Tanács elnöksége is. Mint más egyéb működési területein, a gróf úr itt sem szorítkozik a p'asszív reprezentálásra, hanem impetuózus egyéniségének egész súlyával magához ragadta a vezetés döntő aktivitását. Félek, hogy a Tő&sűei Kurír. A legrégibb és legtartalmasabb közgazdasági újság- Minden számában komoly, szakszerű cikkek tárgyalják és bírálják az aktuális gazdasági és pénzügyi eseményeket. Érdekes eredeti riportok, változatos 'hírrovat és külföldi tudósítások. Tőzsdei Kurír kapható minden ujságárusító pavillonban és minden újságárusnál. Egy példány ára fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: V., Wekerle Sándor ucca 3. — Telefon: 807—10. MUT TEMEM ÉS KOSAl épilleí- és dísaintílxtdogos, egéssségögyiberendezési vállalat 't&udexpesä, IV., Magyar ucca 42^44 Telelőn : Automata S 54/■OS Somost f®ma éi Pa kőfaragómester Mu&oltp&sí, Vili., Fiuimeí-út 9. Alapítva: IS67. Telefon: J. 415-20. magyar dohányexport vagy egy évtizedig ettől fog koldulni. Ugyanis a gróf úr kikényszerítette a maga akaratát abban az irányban, hogy a dohány jövedék előtt fekvő komoly,, gyakorlatilag nagyszerűen bevált helyekről érkezett ajánlatok elvetésével a magyar dohányexport lebonyolítására nyilvános nemzetközi pályázat hirdettessék. Ugy-e, milyen szépen hangzik, mily népszerű: a magyar állam ne adja oda e vagyont érő exportot valamely nyerészkedő magánvállalkozásnak, hanem pályázat útján a legtöbbet ígérőnek. Igen ám, csakhogy itt egy kis baj van. Ez az üzlet természeténél fogva nem alkalmas az olyan versenypályázatra, mint amelyet a magyar dohányjövedék Hadik elnök úr óhajtására most kiírt. Ugyanis abszolút lehetetlenség, hogy a magyar dohányfajtákra esztendőkre kihatóan ma fix árakat ajánlhatna a külföldi pályázó. Az ár természetesen a mindenkori világpiaci áralakuláshoz igazodik, melyet fel- vagy lefelé befolyásol a mindenkori konjunktúra: a termelés mennyisége és minősége, a kereslet kialakulása, a változó szállítási díjak stb. Hogyan képzeli gróf Hadik és utána most már a magyar dohányjövedék, hogy egy komoly, szolvens, megbízható külföldi cég évekre terjedőleg előre lekössön fix árakat, egy olyan cikkben, amelynek világpiaci ára folytonos fluktuációknak van kitéve? Egészen bizonyos, hogy ez a Hadik-féle nemzetközi versenytárgyalás gyakorlatilag fiaskóval fog végződni. De egyáltalán nem lehet józan ésszel megérteni, hogv ebben az országban a legfontosabb gazdasági kérdésekre egyformán szakmabeli tudással és hiva- tottsággal mindig csak ugyanaz az egyetlenegy ember — még ha gróf is — legyen felruházva? Hogy Hadik gróf itt is, ott is, mindenütt és mindig a legfőbb tekintély. Ő ért legobban a kislakásépítéshez. - Ő hivatott a kis- és kézműipar megmentésére. De őnála van egyúttal a kisgazda és a nagybirtok boldogulásának a titka is. Ugyanakkor ő ismeri legjobban a kivándorlási problémát. És most hirtelen a dohányexport üzleti rejtelmeinek is ö a legfőbb professzora. Régente Magyarország gazdag volt a polihisztorokban,, akik sokféle tudományból ettek a nagykanállal. Ily poly- oekonomus született meg most az új csonka magyar glóbuson gróf Hadik János személyében. Kislakás, záloglevél, agrárdemokrácia, szövetkezés, kézműipar, kivándorlás, dohányexport! E heterogén közgazdaságpolitikai tárgyak és anyagok legkiválóbb ismerője és gyakorlati intézője széles ez országban éopen csak a nyakas gróf úr lehet? Honnan ez a csorbíttat- lan tekintély,, a reátermettségnek ez az orákulumszerű babonája, melyet a gyakorlati eredmények, a tényleges siker egyáltalán nem igazolnak? A Fővárosi Hírlap-nak a magyar közélet mindenesetre hálával tartozik azért a bátorságáért, hogy gazdaságpolitikánk e tabu-jához szentségtörő kritikával közel férkőzni és a csalhatatlanságába vetett hitet végre a gondolkozás és értelem fegyverével kikezdeni merészkedett. Budapest, július 15 Egy régi előfizető, aki igenis ért a dohányüzlethez. SCHAFFER KAROLY okleveles mérnök Vasút-, út-, betonépitési vállalkozó kövező-mesier Budapest VIH, Aggteleki ucca 17. Teioíon: József 325-88 Feíkele Ödön snémöH Vízmüvek, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszes zherendezések tervezése és kivetnie Budapest II, Zsigntond u. 1. Tél. automata3x4-80 Londonban 140.000 darab új részvényt helyezett el az Angoi- Magyar Bank Az Angol-Magyar Bank nagyszabású tranzakciót hajt végre: alaptőkéjét fölemeli és ezzel saját tőkéi 40 millió pengőre emelkednek. Az intézet az új részvényeket az angol piacon helyezi cl, ezzel új tőke szivárog az országba, ami az intézet vezetőségének külön elismerésére szolgál. Ez a tőkeemelés, amikor a pénzpiacokon világszerte nehézségek mutatkoznak, nagyon megnyugtató és nemcsak annak a jele, hogy külföldön az Angol-Magyar Bankot és annak szakszerű vezetését teljesen megbízhatónak tartják, hanem bíznak a magyar pénzvilág konszolidált szilárdságában is. A tőkeemelésről egyébként a bank vezetősége az alábbi hivatalos jelentést adta ki: Az Angol-Magyar Bank Rt. igazgatósága július 10-én tartott ülésében elhatározta az intézet alaptőkéjének felemelését és ebből a célból a rendkívüli közgyűlésnek július 25-ére való összehívását. A határozat 140.000 darab á 50.— pengő n. é. új rész- vény kibocsátására vonatkozik, amelyből 100.000 darab kerül tényleges kibocsátásra s ezt a Helbert, Wagg & Co. Ltd. londoni . cég vezetése alatt álló csoport veszi át. Ez a cég a részvényeknek a londoni tőzsdén való bevezetéséhez szükséges intézkedéseket is megteszi. A további 40.000 darab részvényt az intézet azzal a szándékával kapcsolatban rezerválja, hogy részvényeinek más külföldi piacot is nyisson meg. Az 1929 augusztus 1-én befizetendő új részvényeknek kibocsátási árfolyama 88% pengő; minthogy azonban az új részvények az 1929. üzletév eredményében nem részesülnek, hanem csak az 1930. évtől kezdve jogosultak osztalékra, a kibocsátási árfolyam után az intézet a Jegybank hivatalos kamatlábának megfelelő kamatot fog megtéríteni. A 100.000 darab új részvény kibocsátásával az intézet kimutatott saját tökéi mintegy 40 millió pengőre emelkednek. Molnár Samu — kormányfőtanácsos. Méltó és szép kitüntetés érte a Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. vezérigazgatóját. Molnár Samut, akit a kormányzó közgazdasági téren szerzett érdemei elismeréséül m. kir. kormányfőtanácsossá nevezett ki. Molnár Samu koncepciózus munkájával a vezetése alatt álló vállalatot, amely az állami, gépgyárak gyártmányait hozza forgalomba, az, export-lehető-! ségek kiszélesítésével gazdasági életünk egyik jelentős tényezőjévé emelte,, amivel tiszteletreméltó érdemeket szerzett e magas kitüntetés elnyerésére. Balabán György — a Magyar-Francia Biztosító vezérigazgatója. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint a Magyar-Francia Biztosító Részvény társulat igazgatósága egyik legutóbbi ülésén Balabán Györgyöt, az intézet régi tisztviselőjét vezérigazgacimkás gyártmányokat mindenki hizaiommal fogadja, mert Kltflm nnyngfról g lBSgonOoiamwn Készülnek! Ids tartoznak a különféle hengere'! kereskedelmi árukon kívül az ipari stabilrrctorok, lokomobilok,traktorok, cséolögépek és más m.'zősazdTsági gépek. Ú,építő (úthengere ő- és útgyalu) gépek, lakókocsik. Vas- és acéiöntvények, öntöttvas csövek, karikás kályhák és kereskedelmi öntvények. Teherautomabil ik, autóbuszok a „MERCEDES-BENZ“ gyárt-si szab. szerint a hazai különleges úti 'iszonyoknak a legjobban megfelelő kivitelben kés7ülnek. Kombinált tűzoltó-és locsoló-autók, i ajtós öntözőkocsi«. Jobbágy féle szab. folytoné ökályháink a háztartásokban és középületekben (iskolákban, stb.) legjobban használhatók. Kérjen felvilágosítást és árajánlatot! Magyar kir. állami vas-, acél- és gépgyárak Budapest, X„ Telefon: József 460—29. i-úí 21. Telejon: József460—29. hangszergyár Budapest, iX., Üiíőí-út 19. ss Gyárt és szabit iiiindenneiviíi-liarr’szere- ket, hannof.iumökat, gramofonokat síb. Speciaisfás: esztali barmiul ta P 92‘—-18! isigyen díszárjegyzék! építőmester, építési vállalkozó Telefon ■