Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-07-03 / 27. szám

12 Budapest, 1929 július 3. akciót az északi államokból Budapest felé irányuló idegenforgalom fejlesztésére és egyik nagy osztrák napilappal egyetértőén nagyarányú utazási akciót Bécsből Buda­pestre irányuló társasutazások rendszeresí­tésére.-— Előkészítettük az olasz propagandát is egyik ottani hatalmas szervezet bevonásával, ami tömeges budapesti látogatást fog eredményezni.-—- Ami a folyó év szorosan vett idegenforgalmi eseményeit illeti, ezek között az első a nemzetközi mezőgazdasági kiállítás és állatvásár volt, amely is­mét nagyszámú külföldi látogatót hozott Budapestre. Áprilisban Drezda város törvényhatósági bizottságá­nak több tagja látogatott Budapestre, május elején a lipcsei főpolgármester és a svéd újságírók láto­gattak el, majd a nemzetközi vásár alakult igen jelentős idegenforgalmi eseménnyé. Ez alkalommal Budapest szállodái zsúfolva voltak. A vásár idejére esett a németországi tűzoltók egy nagy csoportjának társas utazása, a monti emlék­ünnepségek alkalmával pedig olasz vendégek érkez­tek nagy számban. Pünkösd alatt a gráci nyomdá­szok egy nagy csoportja időzött Budapesten. A kolorista kongresszusra mintegy 350 előkelő .kül­földi vegyész érkezett Budapestre, majd a nemzet­közi tiszti vívóbajnoksági mérkőzések és a nemzet­közi lovasmérkőzések tették mozgalmassá idegen- forgalmunkat. Június elején a nemzetközi falu- fejlesztési bizottság időzött Budapesten, ezt követte az osztrák vasúti és hajózási klub látogatása, majd egy nagyobb finn és észt társaság és a nürnbergi diákok nagyobb csoportjának érkezése. Ugyanelvkor voltak nálunk, mintegy 30-an a távlovaglásban részt­vevő finn lovasok is. — A közeli napokban lesz a nemzetközt talaj­tani konferencia, augusztusban pedig a nemzetközi eszperantó kongresszus, amelyre több ezren fognak Budapestre ér­kezni. Röviddel később a nemzetközi diákkongresszus lesz, amelynek befejeztével a magyarok külföldi világ- szövetsége rendezi kongresszusát. Hatalmas elő­készületek folynak az idei Szent István ünnepi hét előkészítésére. — Szeptemberben a Nemzetközi Szabadalmi Kongresszus nyitja meg a kongresszusok sorát, majd a Presse Latiné propagandaszempontból mér­hetetlen fontosságú látogatása következik. Október­ben sor kerül a Nemzetközi Reuma Bizottság bal­neológiái kongresszusára, amely tárgyánál, tagjai­nak számánál és összetételénél fogva azt a célt fogja szolgálni, hogy Budapest fürdőváros jogosultságát a világ előtt bizonyítsa. — Mindezen események mellett napról-napra nagyobb mértékben keresik fel a fővárost azok a magánszemélyek is, akik puszta kedvtelésből látogat­nak el Budapestre, s egyre nagyobb tömegekben és egyre hosszabb időt töltenek el nálunk. — Az 1929. év eseménye lesz az osztrák idegen- forgalmi értekezlet mintájára megtartandó! olasz idegenforgalmi tanácskozás, majd utána a nürn­bergiek budapesti látogatása, amely alkalommal a német társadalom színe-java jön vissza­adni a magyarok emlékezetes nürnbergi ta­vaszi látogatását. — Az idei események és a tavalyi eredmények joggal bátorítanak fel bennünket am, hogy a leg­jobb reménységgel és bizakodással nézzünk a jövő budapesti idegenforgalom elé. Tízezerrel több 0 községi oűlasztő 11 török ignác ‘ ULLIVAN MACHINERY COMPANY SALISBURY HOUSE • LONDON E. C. 2. VEZÉRKÉPVISELET Építési anyagokat és műszaki cikkeket árusító részvénytársaság V., Gróf Tisza István-u. 12 Telefon: 80S-Í6 Budapesti Hírlap a legtartalmasabb magyar napilap! /i Hangja előkelő, hírszolgálata tökéletes, vasárnapi melléklete a legjobb képes hetilap A községi választók névjegyzéke elkészült, meg­történt a közszemle is. Az érdeklődés meglehetősen nagy volt, de felszólalás aránylag igen kevés történt, ami annak a jele, hogy az összeíró küldöttségek igen komoly és becsületes munkát végeztek. Az előző évi névjegyzékkel szemben kereken tízezerrel növekedett a felvett vá­lasztók száma. Augusztus elseje és tizenötödike között újra közszem­lére teszik a névjegyzékeket s az utolsó határidő, ameddig a névjegyzékek ellen kifogást lehet emelni, október 15., de ekkor már csak a közigazgatási bizott­sághoz lehet panaszt tenni. Az egyes kerületekben ilyenformán alakulnak a névjegyzékek adatai: T E L K F O X: Józstf 368 — 57. ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ, VASBETONÉPÍTŐ, ÉPÍTŐMESTER Budapest, I, kér., Ballag! Mér ucca 6 Kerület Régi névjegy­zék be fel­vettek száma A kihagyot­tak száma < ( Újonnan fel­vet tek száma 1930. évi név­jeg yzékben szerepelnek I. .. .. 34.891 1.641 3.443 36.693 II. .... 17.458 632 1.142 17.968 III. .... 14.087 1.432 2.404 15.059 IY. .... 9.673 525 758 9.906 Y. .... 25.286 1.542 2.456 26.200 VI. .... 45.495 3.054 4.798 47.249 VII. .... 52.596 3.122 4.364 53.838 VIII. .... 41.256 2.465 3.344 42.135 IX. .... 26.382 1.757 2.973 27.608 X. .... 19.171 745 1.109 19.555 Tehát a régi névjegyzékben szerepelt 286.295-tel szemben az 1930-i jegyzékbe 296.106 választót vettek fel. A régi választók közül kihagytak 16.915-öt, újonnan felvettek 26.791-et. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános ver­senytárgyalást hirdet a X. kér., Hungária körúti gróf Andrássy-laktanya udvarvilágításához szüksé­ges villanyszerelési munkákra. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai munkanemenként 1.60 P-ért kaphatók 1929. évi jú­nius hó 27-től kezdve naponta délelőtt 11—-1 órák között a székesfővárosi tanács II. (középítési) ügy­osztályának IV., Központi városháza III. em. 342. számú szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Bánóczy főmérnöknél, a Központi városháza III. em. 326/a. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1929. évi július hó 10-én fszerdán) délelőtt fél 10 óráig a. tanácsi II. (középítési) ügj7'- osztály III. em. 350. számú szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon a napon, ugyanazon ta­nácsi ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 10 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1929. évi június hó 26-án. A székesfőváros tanácsa. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános írás­beli Versenytárgyalást hirdet az I. kér., Somogyi út (Horthy Miklós út és Etele tér közötti szakasz) csa­tornázási munkáira: az I. kér., Széher út és Bognár ucca (Budenz út és a 11.028. hrsz., illetve a Tárogató út és Szé­her út közötti szakasz) csatornázási munkáira ; az I. kér., Parádi rít (Horthy Miklós út és Bártfai u. közötti szakasz) csatornázási munkáira; az V. kér., Párkány ucca és Dagály ucca (Viza­fogó ucca és Dagály ucca, illetve a Vizafogó véd- gát és MÁV. körvasút közötti szakasz) csatorná­zási munkáira; a X. kér., Lavotta ucca és Szentimrey ucca (Maglódi út és Sörgyár ucca közötti szakasz, to­vábbá a Sörgyár ucca, (Szentimrey ucca és Nosz- lopy ucca közötti szakasz) csatornázási munkáira. A hivatkozott hirdetményben közölt módozatok szerint a leteendő bánatpénz összege az ajánlati összeg 2 százaléka. Áz ajánlat benyújtásához szükséges nyomtat­ványok IV., Központi városháza, II. emeíet 285. szám alatt kaphatók külön-külön 2 pengő lefizetése ellenében. A kellően felbélyegzett és borítékban elhelye­zett ajánlatokat 1929 július 8-án (hétfőn) déli 12 óráig kell a tanácsi III. ügyosztály vezetőjénél vagy helyettesénél, II. em. 279. ajtószám alatt benyújtani. A versenytárgyalás 1929 július 8-án (hétfőn) dél­után 5 órakor lesz a II. pavilion, II. em. 59—60. számú (ülésterem) helyiségben, ahol a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1929 június 22. A székesfőváros tanácsa. Dr. K.einlogel tanúr szabadalma „GYÉMÁNTBETON“ . SZIGETELÉSEK ÉS BURKOLÁSOK Acélhídon lír. Kldnlogcl R.-T. Vezérképv.: Budapest, V., Zoltán-u. 13. Tel: Anl, 990-54. SOLTY LÁSZLÓ KERTÉPÍTŐ TELEFON: AUTOMATA 644—81. Kertészeti telepei: BUDAPEST, II., PASARÉTI-ÚT 12^. SOLTSZENTIMRE PEST-MEGYE SÜSS és TÁRSA elektrotechnikai mérnöki Iroda és gyár BUDAPEST V!, HUNGÁRIA KÖRÚT 183 Telefon : J. 396-57 '"«ssggjjiw Telefon : J. 396-57 Kerti és Ffirkas hatóságilag eng. villamossági és műszaki vállalata, mecha­nikai és rádió szakműhely Budapest, IX. Lóuyai-u. 13b Telefon: Aut. 850—17. FIEDLER JÁNOS I Lenfonó-, ctmázi-, szövi-, fehéríti- és impregnálégyár. Lenfonalak, lencérnák, nyers és fehérített lenszövetek, ponyvák. Tslelon : Liprit Vél-25 LENEPARI Rt. KOMÁROM Központi iroda: Budapest V, Nádor ucca 14. szám Svecz Mihály cipész mester, vállalkozó BUDAPEST, VI Wesselényi a. 30 EGYESÜLT GÉP-* ÉS FÉMÁKU- GYÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, VI., Lőportár-u. 9-11 TELEFON : AUTOMATA 275—13 GYÁRTMÁNYAI: Szikvlzgyárr Derenoe zések, szénsavfürdő-kÓEziilékek. Bor­is*. 6* sörkimérőkészülékek, Jégszekrények. IpNjW Elektromotorok, mosodai berendezések, lllliSÍL mosó- és vasalógépek. — Fémtömeg­[llfcisk cikkek. — Folyékony szénsav. Kész ajtók és abSakok ■m I II 11 sí nagy mennyiségben, azonnal kaphatók. Készít azonkívül tömör hálószobákat és rendelésre rajz szerint, mindenféle asztalosmunkát a leg- tj}4|nmnn|/u 10700f asztaJoa- szolidabb kivitelben lYIflIUlllOUIVJ ÜUfLÚUÍ árugyárrt Gyártelep: Vli., F R A N CI A - Ú T 11. SZÁM Telefon : T. 404—65, 464—66. Prospektus díjtalan SOVÁNY/TÓ GYÓGYTORNA A Szent Gellért Gyógyfürdő leg­tökéletesebben berendezett gyógy­torna (Zander) termében Mérsékel/ drak / STEAUA MAGYAR KŐOLAJ R.-T. „REX“ -BENZIN speciális autó- és traktorolajok, aszfalt, porolaj. KÖZPONTI ÍROD#: V., HíDCR UCCA 2. TELEFON: JUT. 839-25. Telepek, szabadraktárak, benzinkutak az egész országban. KLOSE V. t FELVONÓGYÁR (saját gyártelepünkön) BUDAPEST, VI., GÖMB U. 44 Mindennemű felvonónak legtöké­letesebb kivileiben való gyártása Telefon: Lipót 960-24. Száva Sándor EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapest, L, BudafokS-út 73. szám Telefon : József 416—07 __________________ WIH ART . építész építőmester FERENC BUDAPEST, V9I-, COLUMBUS UCCA 33.sz. TELEFON:JÓZSEF 350-97

Next

/
Oldalképek
Tartalom