Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-29 / 22. szám
Budapest, 1929 május 29. 3 A Mösiégg Takarékpénztárnak lesz hivatása, h©gy segítsen ai épitkezési tőkehiányon A nemzeti stadionnak az óbudai szigeten való elhelyezése világvárosi jelleget ad ennek a haldokló városrésznek — áremelés készül egy megszűnt üzem sirhantján A főváros törvényhatósági bizottságának pénteki közgyűlése közmegelégedésre döntött a lakás- rendelet módosításáról, a szónokok azonban mégis nyitott kaput döngettek, mert ugyanabban az órában Vass József népjóléti miniszter már megtette előterjesztéseit a minisztertanácsban azoknak az intézkedéseknek a foganatosítása iránt, amelyek kétségkívül orvosolni fogják a lakók sérelmeit. Amíg a lakáskérdésben ilyen általános megelégedésre szolgáló határozatot hozott a főváros közgyűlése, addig kevésbé helytálló és örvendetes az a döntés, amely az új Rókus-kórház helyét jelöli ki. A közegészségügyi ügyosztály már kezdetben a Tisza Kálmán teret jelölte meg az új központi gyűjtőkórház felépítésének helyéül, az Egységes Községi Polgári Párt tagjai azonban a főváros jól felfogott érdekeit szolgálva, ez ellen a megoldási mód ellen óvást emeltek, amit megokol az, hogy ezen a területen nem nyílik fejlődési lehetőség egy nagy kórház számára. Hivatkozott a párt arra a költségtöbbletre is, amely azáltal áll elő, hogy a gázgyár igazgatóságának helyiségeit le kell bontani és az igazgatóság részére új otthont kell biztosítani. A pártközi konferencia azonban úgy döntött, hogy a Tisza Kálmán téren építik föl az új Rókus kórházat. ICosma Mnő c§r.t az Egységes Községi Polgári Párt elnöke, akit ebben az ügyben megkérdeztünk, a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Minthogy pártközi konferencia határozatával állunk szemközt, nem volt módunkban a döntés megváltoztatását erőszakolni. Azt azonban szükségesnek tartom leszögezni, hogy a Tisza Kálmán téri megoldást kezdettől fogva helytelenítettem és már előre is figyelmeztettem mindazokat, akik a Tisza Kálmán téren leendő elhelyezés mellett kardoskodtak, hogy nézetem szerint már belátható időn belül szükségessé válik a kitelepítés kérdése. zönség, a másik a konkurrenciával érdekelt kereskedők érdeke. Az üzemek leépítésében addig a határig kell elmennünk, ahol már megszűntnek tekinthető az adófizető kereskedő- és iparostársadalommal szemben a konkurrencia, olyan üzemeket azonban, amilyen a Községi Élelmiszerüzem is, amelyek tömegszükségletet elégítenek ki, nem szabad megszüntetnünk, márcsak azért sem, mert a főváros közönsége, a fogyasztóközönség érdeke is ezeknek az üzemeknek a fenntartása mellett szól. Természetesen meg kell vonni azt a határvonalat, amelyen túl ezek az üzemek sem terjeszkedhetnek. — Amennyire helyes például a fővárosi koporsóüzem megszüntetése, annyira fokozott figyelemmel kell kísérnünk, miként alakul majd a jövőben a koporsók ára. Figyelemmel kell kísérnünk ugyanis, hogy nem fogja-e a koporsóüzem leépítése megdrágítani a koporsókat? Abban az esetben, ha drágulási folyamat indulna meg ezen a téren, akkor újra fel kell vetni a kérdést, nem kell-e az üzemet visszaállítani. Máris arról beszélnek, hogy a koporsók ára kétszeresre fog emelkedni. Ezt mindenesetre meg kell akadályozni. Az aktuális városházi problémákról folytatott beszélgetés során szóbakerült a Vásárpénztár és a Községi Takarék tőkeemelésének az ügye is. Kozma Jenő ezeket állapította meg: — Elvileg minden kérdés elintézettnek tekinthető, most már csak azt várom, hogy a tervek megvalósításának munkája megkezdődjék. Nagy megelégedéssel vettem tudomásul, hogy a Községi Talcarék- pénztár alapszabályai már a belügyminiszter úr asztalán feküsznek végleges jóváhagyás céljából. Az alapszabálytervezetet — amelyet a Fővárosi Hírlap leg’utóbb ismertetett — megfelelőnek tartom és helyeslem, hogy a Községi Takarékpénztár működésének teljes kitérjeszkedése elé semmiféle akadály sem gördülhet. Sőt, úgy látom, hogy A magam részéről szükségesnek tartom kijelenteni, hogy vétót emeltem e megoldás ellen és magamtól a felelősséget elhárítom. Szóvátettük Kozma Jenő előtt az üzemi kérdést is, amelyet a pénteki közgyűlés napirendjéről levettek. Kozma Jenő ezeket mondotta: — Bizonyosra veszem, hogy a legközelebbi közgyűlésen, amely az üzemi kérdést tárgyalja, teljes egyértelműséggel fog állást foglalni a főváros törvényhatósági bizottsága. Az a javaslat, amelyet ebben a tárgyban Harrer Ferenc készített, teljes mértékben kielégítő. E kérdés eldöntésénél két szempontot akarunk érvényesíteni: az egyik a fogyasztóköegy igen nagyarányú fejlődésnek a feltételei is biztosítva vannak. Minden reménységünk megvan ugyanis arra vonatkozóan, hogy a Községi Takarékpénztár záloglevélkibocsátással is foglalkozhatik és így módja lesz arra, hogy a fővárosi építkezési tevékenységet hatékonyan előmozdítsa. A Községi Takarékpénztárnak ipari, közelebbről építkezési tekintetben1 ugyanaz lesz a hivatása, mint a mezőgazdasági ágak területein a Földhitelintézetnek. A legmelegebben üdvözlöm ezt a tervet, amelynek gyakorlati és eredményes végrehajtása egyszerre kettős érdeket szolgál. Egyrészt javára fog szolgálni a Községi Takarékpénztár jövedelmező működésének, másrészt teljesíti azt a feladatot, amit a főváros polgárai ettől a speciálisan fővárosi intézettől várnak az ipari tevékenység föllendítése tekintetében. Legutóbb, amikor tető alá hoztuk az ideiglenes, különleges házadómentességről szóló törvényt, amely harminc esztendőre ad adómentességet az újonnan épült házaknak, az érdekeltségek és vállalkozások részéről azt a panaszt hallottuk, hogy hiábavaló itt Mám bMk imb Pl FISZ VILMOS UTÓDAI BUDAPEST, V., MÉRLEG UCCA 4 SAJÁT KÉSZÍTMÉ^YŰ valódi bőr- és modern angol ToVnn bútorok, bőr- és velourfotelok, ,e' n modern ebédlőszékek, adott ler810-55 vek és rajzok szerint is. Lakberendezési tárgyak. Kopott bőrbulorait és bőrszékeit javítjuk, átfestjük és átalakítjuk Köztisztviselőknek fizetési kedvezmény. minden1 kedvezmény, ha nem áll rendelkezésre elegendő tőke az építkezések megindítására. Most tehát a Községi Takarékpénztár vállalja azt a feladatot, hogy segítsen a tőkehiányon és az építkezni szándékozó telek- és ingatlan- tulajdonosoknak rendelkezésre bocsássa a szükséges összegeket. Ennek az elgondolásnak megvan minden olyan feltétele, amely biztosíthatja az eredményes gyakorlati végrehajtást. Kozma Jenő ezután felhívta a főváros közönségének és egyben a városháza illetékes tényezőinek is a figyelmét a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsának arra a tervére, amely szerint a nemzeti stadiont az óbudai szigeten kellene elhelyezni. A nemzeti stadion fölépítésének egyik tervét még Folkusházy Lajos alpolgármester készítette el, aki úgy gondolta el a végrehajtást, hogy a nemzeti stadiont a kőbányai gyakorlótéren kellene fölépíteni. Kozma Jenő erről a legújabb tervről a következőkben1 nyilatkozik: — A legmelegebben üdvözlöm a székesfővárosi Közmunkák tanácsának azt az ötletét, sőt határozottan kifejezett kívánságát, hogy a nemzeti stadion az óbudai szigeten nyerjen elhelyezést. Az ötlet köny- nyen végrehajtható és én a magam részéről nyomatékosan rá akarom irányítani ennek az ötletnek az előnyeire minden érdekelt tényezőnek a figyelmét. A nemzeti stadionnak az óbudai szigeten leendő felépítése lehetővé teszi, hogy a vizi-sport is megfelelő területhez jusson. De fővárosi speciális szempontokból is propagálnunk kell ezt a tervet, amennyiben a Nemzeti Stadionnak az óbudai szigeten leendő felépítése egyszerre élénk fejlődési lehetőséget nyújtana ennek a haldokló városrésznek. Ha az óbudai szigeten helyezzük el ezt a sportintéz- ményt, akkor az egész környék egyszerre világvárosi jelleget fog magára ölteni. De eltekintve attól a szemponttól, amely kötelez benn Linket az óbudai városrész fejlesztésére, van egy másik szempont is, az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árait: fél évre ................................... , 12 pengő. egész évre ........................ , 24 pengő. TÖRÖK IGMÁC ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ, VASBETONÉPÍTŐ, ÉPÍTŐMESTER Budapest, I, kér., Ballag! Mér ucca 6 ez. TELEFON: HUT. 891-31 HUT. 896-94 Seffer Antal TORNASZEREK ÉS SPORTESZKÖZÖK GYÄRH Budapest, IV., Kamermayer Károly ucca 3. sz Fiók: IV., Kecskeméti ucca 14 * Gyár: Pest-Sashalom ASZFALT« KACBhHSIPARS.-Z. JZudapesí, V., JSá&or ucca 12 Telefon Aut. 262-81, 262 81 GYÁRAK; Budapest. IX., Illatos út 18-20 \ . , , __________Szóreg, (Szeged melleit f saJát iparvágány