Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-10 / 15. szám
Budapest, 1929 április 10. jfXMUZO®JlißMP Francia, német és olasz cseregyerekek: a legjobb diplomaták egyengetik a békesség útját ———■ni A jubiláló fővárosi gyermeknyaraltatási akció óriási expanzivitása - A magyar vidék a pesti gyermekért Jövőre lesz tizedik esztendeje, hogy a főváros vezetőségének szociális érzése megrendezte az első gyermeknyaraltatási akciót. Az első megmozdulás minden komoly előkészület nélkül, spontán történt. Addig, a múltban, legfeljebb emberbarátok, gyermekvédő intézmények és erre a célra alakult egyesületek karolták fel a gyermeküdülés ügyét. Az összeomlás, a zűrzavar kétségbeesett óráiban a külföldi missziók voltak segítségünkre, majd a hatóságok is ráeszméltek arra, hogy az adminisztráció egyik legfontosabb feladata a szociális segítés, a szociálpolitika irányítása, kézbevétele, s megtörtént az első, hivatalos megmozdulás. Már 1921-ben volt valami lényegtelen fővárosi akció, de az első komolyabb lépés valójában 1922-ben történt meg, amikor 464 gyermeket részesítettek üdülésben a tanácsi akció keretében. Azóta a szám évről-évre rohamosan emelkedik. 1923-ban már 1046 gyermeket nyaraltat a főváros. 1924-ben és 1925-ben egy kis visszaesés van ugyan, 503, illetve 742 gyermekkel, de 1926-ban már ugrásszerű az emelkedési, elekor már 5992 gyermek nyaral a főváros költségén, 1927-ben pedig Í0.899. A múlt esztendő volt valamennyi között a legeredményesebb: 14.844 gyermeket vett nyári gondozásba a hatósági akció. Ezeket a számokat összevetve kitűnik, hogy az elmúlt évek alatt 34.496 gyermek nyaralt a főváros áldozatkészségéből, s az első évhez viszonyítva harmincszoros az emelkedés. Az 1922-ben nyaraltatott 464 gyermektől az 1928-ban gondozásba vett 15.000 gyermekig óriási volt az út, amit a főváros e téren megtett. A mesebeli mérföldes csizmák varázslatos lépéseivel előre törtető gyermeknyaraltatási akció sikerének titka az volt, hogy a főváros áldozatkészsége mellett olyan előkelő proktektorok álltak az élére, mint a Kor- mányzóné Főméltóságú asszony, Anna kir. hercegnő, Albrecht főherceg, majd utóbb Serédi Jusztinián bi- boros hercegprímás. A vidék eleinte igen kevés érdeklődést tanúsított, de lelkes, szívós munkával sikerült megtörni ezt a jeget is és ma már a fővárosi akció mögött áll az egész ország. A kormányzóné közbenjárására a polgári hatóságokat nyertük meg a sápadt kis pesti gyermekek barátjának, a hercegprímás pedig a tavaszi püspöki konferencián kötötte püspökei és az egész papság lelkére az akció istápolását. Ilyen biztató auspiciumok között indult meg a,z idei munka. tJjra a Czukor uccai iskola a főhadiszállás. A parancsnok Purébl Győző tanügyi tanácsnok, a vezérkar főnöke pedig az ezerszemű, százkezű, fáradhatatlan és lelkes Petik Kálmán igazgató. Irodája valóban olyan, mintha stratégiai felvonulást készítene elő: térképek a falakon különféle jelzésekkel, jelentések futnak be, táviratok érkeznek, küldöncök jönnek-mennek, telefonok csilingelnek. — Sorozunk ... Minden iskolában javában főijük ANDEZIT ÚTBURKOLÓ KÖVET kocka-, Jaj kő, járda-, termés- és zúzott követ Dunabogdány csddi és Visegrád- mátyás-hegyi kőbányából vagy Budapest raktárból azonnal szállít Kondor és Feledi építő-és köbányavállalat r-t. Budapest, V., Vörösmarty tér 3 Telefon: Automata 839—18. szám az asszentálás — mondja derűs mosollyal a Fővárosi Hírlap munkatársának és vastag szemüvegének csillogó üvegén szikrázva táncol az első tavaszi napsugár ... Még messze a nyár, de ezekben a szobákban mintha már itt vibrálna a júliusi kánikula, itt minden szó, minden mozdulat, minden betű a nyáré, a vakációé, hogy minél több vánnyadt, sápadt, éhes és esenevész szegény gyereknek legyen boldog nyaralása, pirospozsgás arca, feszülő izma, duzzadó tüdeje. Érdeklődtünk az idei gyermegnyaraltatási akció előkészületei és kilátásai iránt, mire Petik Kálmán igazgató a következőket mondta el a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Az üdültetési akció fejlődésének menetére és kialakulására jellemző, hogy amíg kezdetben az anyagi erők szabták meg a határt, addig, később, az iskolaorvosi intézmény létesítése óta, az iskolás gyermekek orvosi vizsgálata, egészsége és testi fejlődése szerint, annak megfelelően fokozódott az anyagi erők rendelkezésre bocsájtása. Mai kialakulásában az akció elérte a fokozatos kiépítés útján azokat a véglegesnek tekinthető kereteket, amelyeken túl emelkedés, vagy csökkenés — az általános gazdasági, egészségi és szociális helyzet alakulása szerint — csak kisebb mértékű lehet. — A „sorozás”, a rászoruló gyermekek kiválogatása az iskolaorvosok közben jöttével az összes iskolákban folyik és valószínűleg husvétra befejeződik. Az orvosi vélemény mellett a kiválasztásban nagy tekintettel vagyunk a szociális ráutaltságra, épen azért a gyermekeknél előzőén az iskolanővérek környezettanulmányt is végeznek. Közvetlen az indulás előtt újabb, tüzetes orvosi vizsgálat alá veszik a gyermekeket, nehogy fertőző vagy járványos beteg maradhasson a nyaralók között. — A nyaraltatás rendszere az idén is marad a régi, azzal a különbséggel, hogy az elhelyezés súlypontját szeretnénk a vidékre áthelyezni. Az idén sem akarunk nagy, tömegtelepeket, dt> mellőzzük a vidéki egyéni elhelyezést, a családok vendégszeretetének igénybevételét, mert e téren szerzett tapasztalataink nem a legmegnyugtatóbbak. — Az üdülőtelepek családhelyettesítő jellegének kell kidomborodnia, ezért lehetőleg kisebb, 20—30-as telepek létesítésére törekszünk, ahova a legkiválóbb, külön tanfolyamokon is kiképzett pedagógusokat osztjuk be a gyermekek mellé, mert gyermekeknek a család gondozó köréből 3—8 hétre való kiragadása nagyfokú felelősségérzetet és kiváló pedagógiai érzéket kíván. A nyaralás alatt a gyermekeket nemcsak táplálni, erősíteni akarjuk, nemcsak az egészséggondozás és védelem a cél, hanem a nevelés is. Ilyen szempontok szerint állítjuk össze a gyermekek napi foglalkoztatását is: erősítő, légző, ügyességfokozó, szórakoztató játék és torna, kirándulások, öntevékenységi hajlamok kielégítése, ifjúsági olvasmányok, mese, ének, stb. gyakori és időszerű alkalmazásával. A sorozás eredményét előre megmondani természetesen nem lehet, de körülbelül 25.000 olyan gyermekre számítunk, aki rászorul az üdülésre. Hogy ebből mennyit tudunk elhelyezni, elsősorban a vidék magatartásától és érdeklődésétől függ. — A kormányzóné, a kormány, a hercegprímás és a többi magas pártfogók ajánlása mellett a vidék előtt a csereakciók fokozásával akarjuk a fővárosi gyermeknyaraltatási népszerűvé tenni. Már tavaly is volt ilyen csereakción!?; Nyíregyházával, Békésgyulával, Bélapátfalvával, Nagyszénással stb. Az idén ezt lényegesen fokozzuk. — A vendéglátó városok megállapított időn át Fővárosi lissztviselőle és asoR IjoszszátaríoszöinaU a legjutányosabb áron szállítunk eredeti Wellner és Clarfeld. alpacca, valamint alpacca ezüst evőeszközöket 90-es pecséttel Árjegyzéket dí jmentesen küldünk TELEFON: Automata 219—69. szám avi részletre ALPACCA ÁRUFORGALMI VÁLLALAT BUDAPEST, Bálvány u. 16 Pontos címre kérjük ügyelnigondoskodnak a mi gyermekeinkről, a főváros pedi^ viszonzásul megvendégeli, elszállásolja a vidéki gyei mekeket, akik megismerik, alaposan megnézik, tanulmányozzák a fővárost, annak rengeteg látnivalóját. Ezek a tanubnányi kirándulások igen kedvesek a vidék előtt. Ajánlatunkat mindenütt készséggel fogadták és a rengeteg levélre, amit szétküldtünk, nem jöt egyetlen tagadó válás* som. Kecskemét például, ahol tavaly egy gyermekünk sem volt, az idén 120 gyermeket vállal, Alsódabas község is 120 gyermeket hajlandó vendégül fogadni, DRÓTFONAT A LEGJOBB KER5T£SÁH>aAS. KÖLLER!£H£™ BUDAPEST.(V.FEREMC-JÓZSEF RftKP. 2i. Böhm Károly és Kállay Géza Építőmester, oki. mérnök építési vállalkozók Tslep — Iroda: Budapest, X., Kőbányai-út 43/E Telefon: lózsef 566—28. Bőrkabátok rövid és bosszú, bőrnadrágok, sportmellények, szőrmebundák, soffőrbundák és őrbundák, lábzsákok és kocsitakarók, Trench- Goat, autó bőrjejvédők, és kesztyűk. Ügyeljen az ,,/UH" védjegyre l Gyártja: p.czél bőrruházati Ipar Budapest, VII., Káróly-körút 13. Telefon: J. 364-91 M l N ECO ¥ I T S modern cégtáblafestő Vili., Vig ucca 24. — Telefon: József 385—52. lOBN¥£I LAJOS SZOBAFESTŐ, MÁZOLÓ és ARANYOZÓ MESTER Iroda i BUDAPEST, X., SZŐRÉNY-U. 5. Műhely: VI,, STEFÁNIA ÚT 2. tel. ?. 411-99 SCHENKENGEL ÉS EHRMANN ASZTALOS ÉS FAMEGMUNKÁLÓ ÜZEM BUDAPEST, IX., Tóth Kálmán u. 21 TELEFON: József 319—41 KaScriSerwerk HUGO JUNKERS, DESSAU ELSŐRENDŰ GYÄRTMÄNYH1 — FŰTŐTESTEI: © iégiűtéses aggregátorok, lamellás © fűtőtestek, gázlégfütök, szeitőzte- © tők és acélcsövű radiátorok, MEGRENDELHETŐK MAGYARORSZÁGI KÉPVISELETÉNÉL KELETI KERESKEDELMI VÁLLALAT BUDAPEST, VIII.rjKER., JÓZSEF KÖRÚT 55—67. SZÁM Hasser J ó 3 s e j Háztatarozdsi és tetőfedési vállalkozó I. Vár, Ország &áz~ucca 25. sz. Telefon autómata 608-23 FORGÁCSésGERŐ BUDAPEST, IV., HAJÓ UCCA 8-10 TELEFON: Auf. 805-03 HAMANN-számoló és KAPPEL-írógépek magyarországi vezérképviselete TELEFON: József 368 - 87. TOROK IGNÁC ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ, VASBETONÉPÍTŐ, ÉPÍTŐMESTER Budapest, I, kér., Ballag! Mór ucca 6 sz.