Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-10 / 15. szám

Budapest, 1929 április 10. j5?!»3éícS2£«S& VASS NÉPJÓLÉTI MINISZTER a zárszámadási feleslegekből ad megfelelő összeget az úl központi kórház megépítésére _ ———-—-— & n épjóléti miniszter teljes hozzájárulása nyoíc-tíz millió lesz s már az ezévi költségvetés: fölöslegből is ad kétmillió pengőt A főváros közegészségügyi ügyosztálya hatalmas kórházi programot dolgozott ki, amelynek pontos részleteit a Fővárosi Hírlap már hetekkel ezelőtt közölte. A főváros közegészségügyi állapotai és a fővárosi kórházakban szerzett tapasztalatok minden hónapban foglalkoztatják a közigazgatási bizottság tagjait, akik a főorvosi jelentéssel kapcsolatosan ál­landóan előadják észrevételeiket és állandóan a fő­városi kórházak fejlesztését követelik. Ezeket a tart­hatatlan állapotokat egyébként Ripka Ferenc főpol­gármester ismert kórház-vizsgálata is megállapította. Több esztendős probléma már az új központi fővárosi gyűjtőkórház létesítése is, nemcsak azért, mert a Rókus-kórházat ki kell végre mai helyéről telepíteni, hanem azért is, mert a Rókus-kórház mai állapota tarthatatlan. De egyébként is Budapest köz­egészségügyi igényei egyre növekszenek, amit szin­tén tisztán lát és természetesnek tart minden tényező. A főváros hajlandó is minden áldozatot meghozni, de az is bizonyos*, hogy az új, nagyszabású, modern központi kórház létesítésének és több kórház kibőví­tésének költségeit csak állami támogatással tudja fe­dezni a főváros. Az erre vonatkozó kérelemre azon­ban a főváros érdemleges választ még mindig nem kapott. Mémethy Béla tanácsnok, a főváros közegészségügyi ügyosztályának a vezetője, akit ebben az ügyben megkérdeztünk, a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A kérdés kedvező elintézésének sorsa a nép­jóléti miniszter úr kezében van. Mi a közgyűlés ha­tározata értelmében előterjesztést tettünk a népjó­léti miniszter úrnak, akitől állami támogatást kér­tünk. Ügy- értesültünk, hogy a népjóléti miniszter úr a legnagyobb sze­retettel és jóindulattal kezeli az új Rókus felépítésének ügyét. Mindennap várjuk válaszát. Munkatársunk ezután magához Vass József dr. népjóléti miniszterhez fordult felvilágosításért, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munka­társának: — Az új Rókus felépítésének az ügyét rész­letesen és több ízben megtárgyaltam már Ripka Ferenc főpolgármester úrral. Én a magam ré­széről természetesen minden tőlem telhető támogatást meg­adok ennek az új, valóban szükséges intézménynek a létesítéséhez. Minthogy nagyobb összegű állami hozzájárulásról van szó, a fedezet előteremtésé­nek a kérdését nem lehet egyik napról a másikra eldönteni. Az államháztartás erősen megduzzadt költségvetésének keretei között rendkívül nehéz feladat ennek a fede­zetnek az előteremtése. Épen ezért előreláthatóan olyan mogoldást fo­gunk keresni, hogy a zárszámadási feleslegekből nyújtunk majd megfelelő anyagi segítséget a fővárosnak, hogy az új Rókust felépíthesse. A Fővárosi Hírlap munkatársának értesülése szerint az új Rókus építkezési munkálatainak a meg­kezdése nem ütközik már nehézségekbe. A koimány részéről az elvi döntés már megtörtént, amennyiben a kormány már hozzájárult ahhoz, hogy a népjóléti miniszter az új Rókus felépí­tésének költségeihez nyolc-tíz millió pen­gőt adjon. Ezt az összeget azonban csak a bevételi feleslege. bői lehet kiutalványozni, és pedig három-négy rész­letre elosztva. Ez azt jelenti, hogy az ezévi költségvetési feleslegből két mil­lió pengőt ad az állam az új Rókus felépítéséhez, vagyis ugyanannyit, amennyit az új költségvetésben a főváros közgyűlése is megszavazott erre a célra. Jövőre további két-há- rom millió lesz esedékes az állami feleslegekből. Ezt az összeget évenként megújítja az állam, előrelátha­tólag ugyanolyan nagyságban, mint amilyen összeget abban az évben a főváros is ad a kórházépítés cél­jaira. Ilyen körülmények között három-négy év alatt épülhet fel majd a főváros új központi kórháza. Beszámol az ÜsuányulzQzem, a főváros Iesrentablilsebb üzeme A napokban készült el a szépen fejlődő fővárosi Ásványvízüzem múlt évi zárszámadása. Az eredmény azt mutatja, hogy ez az aránylag kis üzem a fővá­ros egyik legprosperálóbb intézménye. Az üzem 1928-ban a-víz értékesítéséből 888.175 pengőt vett be, 42.786 pengővel többet, mint 1927-ben. A mnlt évi üzleti felesleg 28.935 pengő volt, 240 pengővel több a remélt előirányzatnál. A zár­számadást kísérő jelentés ígéri, hogy ez az eredmény a jövőben még kedvezőbb lesz, ha az üzem termelőképességét a nyári hónapokban teljes mértékben kihasználhatják. Az új hatalmas palackmosóberendezés és az új töltőgépek üzembe állításával a teljesítőképesség jelentékenyen növe­kedni fog. A jelentés beszámol a Hungária-forrás nagy­arányú látogatottságáról, ami kívánatossá tenné a sétány mihamarabb való kibővítését. „ 4 kúrázó betegeknek a forrásvízzel szedett ke­serűsé oldatot speciális, egészen higiénikus adagoló­készülékkel fogják kiszolgálni. Az űj teherautók üzembehelyezésével nagy mértékben sikerült a vidéki fogyasz­tást is növelni. Főleg a Balaton-vidék ellátása sikerült teljes mérték­ben, ezenkívül Szombathelyen állítottak fel a múlt évben fióktelepet, illetve raktárt. Parketta Szék-ésFnámMrRt. **•“" JAUERNIK ISTVÁN Budapest X., Kőbányai út 41/a. TELEFON: JÓZSEF 346—43 Főbb gyártmányaink: Mindennemű székek és éttermi asztalok, zsinházi csaptíszékek, parket és szabadalmazott klozetülések stb. PROF. IUNKERS I gázfürdőkályhái A legjobb és legmegbíz­hatóbb világhírű meleg­víztermelő készülékek Mindenütt kaphatók! Bizonyosfokú csalódással konstatálja a jelentés, hogy az olaszországi exporthoz fűzött remények nem váltak be, pedig a fiumei kiállítás óriási sikere a legmesszebbmenő eredményekkel kecsegtetett. Az olasz kormány a bevitel elé nem várt akadályokat gördített. Főleg a magas vámok, behozatali illetékek, gyárvizsgálati díjak stb. teszik lehetetlenné az ered­ményes exportot. A berlini Gebrüder Schäffler cégnél vásárolt óriási palackmosógép üzemben van és kitűnőnek bi­zonyult. A legszennyezettebb palackokat is abszolút sterilre mossa, az üvegtörés a felére csökkent, az üzemképesség pedig napi 1000 üveg mosásról 3000-re emelkedett. Az újjonan feltárt Ár pád-forrás vizét, amelynek foglalási munkálatairól a Fővárosi Hírlap részlete­sen megemlékezett, most elemzik a fővárosi vegyé­szeti intézetben és a Földtani Intézet laboratóriumá­ban. Az Ásványvízüzem központi üvegraktárát és autógarázsát a Váli-úti régi gazdasági hivatal tele­pén rendezték be. Az üzem telepének és irodáinak ki­bővítése folyamatban van és ezévben felállítják az új, nagy töltőképet is, amely munkálatok befejezté­vel a fővárosi ásványvízüzem a kontinens1 egyik leg­modernebb, mintaszerű ásványvíztelepe lesz. Eladási osztály: VI, Teréz körút 43. szám kommstj'AmMp Az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési árak: fél évre ..................................12 pengő: egész évre .............................24 pengő: JUS TUS SÁNDOR ES FIA Gördülő farodőnyök, acéllomezrodőnyök, bolt­ponyvák, vászon-, szövött- ós farodőnyök gyára Budapest, VI., Vörösmarty-utca 24 B. Alapíttatott 1886-ban. Telefon-interurban : Automata 223-06. szám. DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester Budapest,VI. Benczúr u. 17 Telefon 263-40

Next

/
Oldalképek
Tartalom