Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-10 / 15. szám
Ára 50 fillér Tizennyolcadat évfolyam Budapest, 1929 április 10. 15. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ..................................24 pengő Fél évre...........................................12 pengő Állandóan : GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: DAC SÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST VI., SZÍV UCCA IS SZ. Fos tata 7car ékpénzt, csekkszámla 40.424 TELEFON: AUTOMATA 137—15 Az ipari generál-szaft ellen végre valóimra tényleg kellene valamit cselekedni, mert ez a szörnyű gyilkos, de sűrű folyadék áradással fenyegeti már egész gazdasági életünket. A rossz vendéglők, a tömeg-étkezők találmánya bevonult az iparba is és a gazdasági életben épen olyan pusztítást végez, mint az emberi gyomorban. Nem csoda, lia a szakipar, amely a becsület és az egészség aranykoszorúját érdemelte ki a magyar közéletben, életét és egzisztenciáját félti az ipari generál-szafttól, amelyet miként a gulyáson, pörköltön, felsálon és vesepecsenyén, épen úgy ott találunk, ha asztalos- munkáról, ácsolásról, hőszigetelésről, vagy mázolásról van szó. És nem is tudjuk, szomorúnak, vagy botrányosnak mondjuk-e, hogy az ipari generál-szaft, vele egyetemben, vagy vele párhuzamosan pedig az álmagyar vállalkozások legelsősorban a közszállításoknál, a közmunkáknál érvényesülnek, a szakipar pedig ezeken a helyeken a legmostohább gyermek. Vájjon a magánosok jobban átérzik-e hazafias kötelességüket, több tekintettel vannak-e a szakipar becsületes és egészséges törekvéseire, mint azok az urak, akik a köz nevében döntenek a vállalatba-adások fölött? Nem emeljük azt a súlyos vádat, amiál kevésbé, mert a magánosokat, akik az úgynevezett generál-vállalkozók helyett a szakiparosokat istápolják, akik bojkottál jak az ál-magyar cégeket, nemcsak tisztességesen, de okosan is cselekszenek. Vagy ki ne érezné azt a minden egészséges és a magyar gazdasági megszilárdulást elősegítő törekvést kijátszani akaró ravaszkodást, amellyel a városházán minden vállalatbaadás alkalmával találkozhatunk. Állandóan ott van a siker reményével pályázók között egy sült osztrák cégnek budapesti telepe, amely nyilván látható célzatossággal magyar név alatt cégjegyeztette magát. Budapest székesfővárosnak azonban kell annyira nyitott szemének lennie, hogy a magyar cégér alatt megismerje az osztrák dugárut, mert különben abba a bűnbe téved, hogy — bár talán öntudatlanul, de súlyosan rontja Magyarország amúgyis sokat szenvedő külkereskedelmi mérlegét. Akármilyen súlyos eset is azonban ez, mégis a dolog természeténél fogva csak sporadikus jelenség. A magyar szakipar legfájdalmasabb és legjogosabb kitörései a generálvállalkozók kibírhatatlan versenye ellen szólnak. Itt azután azt kell mondanunk, hogy akit — legyen az magánember, vagy közhatóság — ezeknek a generálvállalkozóknak zajos és szemfényvesztő felvonulása elkápráztat, az önmagának, vagy a reábízott köznek az ellensége. Vájjon, hogy lehet bízni a véges emberi elme ismeretével olyan vállalkozóban, aki azt állítja magáról, hogy mindenhez ért és hogy lehet komoly tárgyalásba bocsátkozni olyan vállalkozókkal, akik mindenre vállalkoznak? Hogy lehet ép észszel, egészséges gyomorral és tiszta erkölcsökkel lovat adni azok alá, akik az ipari generál-szaftot gyártják és kigúnyolják a szakértelmet, halálra ítélték a küzködő, de becsületes, maradandót alkotó magyar szakipart? Pedig a városházán sem ritka jelenség a generálvállalkozók görögtüzes felvonulása. A magyar iparvédelem kegyetlen megcsúfolása minden egyes eset, mikor ezek a generál-szaftos vállalkozók itt, vagy amott érvényesüléshez, illetve a becsületes magyar szakipar lebírásának lehetőségéhez jutnak. Elriasztó példákkal kell igazolni ezeket az amúgy is kétségtelenül helytálló állításainkat. Egy részvénytársaság például, amely a cégjegyzésben „beton-, híd- és mélyépítővállalat” címen szerepel, a Máriássy uccui marhavásártéri borjúvásárcsarnok építési munkáira kiírt versenytárgyaláson külön-külön pályázott: a föld-, a kőműves- és vasbetonmunkákra, továbbá a vasszerkezeti- és vasmunkákra, az ácsmunkákra, a parafa-hőszigetelési munkákra, a bádogosmunkákra, a műpalafedésre, az asztalos-, lakatos- és mázolómunkákra, a szobafestésre, az üvegesmunkákra és még más komoly szakismeretet kívánó szakmunkákra. Ugyanígy járt el ugyanez a cég a Madarász-uccai cseesemó'kórház építésének versenytárgyalásainál is. Meg kell azonban mondani azt is, bogy ezek nem római tapasztalatainak ismertetését az idegenforgalom méreteinek rajzával kezdi: — Éppen abban az időben jártam Rómában, amikor az idegenek legnagyobb számban lepik el az Örök Várost. Róma húsvétkor világcentruma az idegen- forgalomnak, mert hiszen a világ minden tájáról olyan nagy számmal sereglenek oda az idegenek, hogy minden szálloda teljesen el van foglalva. Legalább egy héttel előre kell lakást biztosítani, ha nem akarja magát kitenni az ember annak, hogy hajléktalan maradjon. Ebben az esztendőben is óriási tömegben vonultak fel az idegenek. Ilyenkor az ember igazi fogalmat kap arról, hogy mit jelent egy városra és ezzel egyetemben egy egész országra nézve a jól megszervezett idegenforgalmi propaganda. A város uccái, üzletei, közlekedési eszközei, szállodái, vendéglői (Zsúfolva vannak mindenfajta emberrel, akik költik a pénzüket: vásárolnak, fogyasztanak, szórakoznak. 'Ebben a nagy városban, amely be van rendezkedve a legszélesebb méretű idegenforgalomra is, — ilyen körülmények között megtörténhetik, hogy nem tud az ember taxihoz jutni, pedig Rómában a taxik száma megközelíti a négyezret. Az idegent, aki a városi életet figyeli, elsősorban a forgalom nagysága érdekli. A villamos- vasutakon, a taxikon és a lófogatú közlekedési eszközökön bonyolódik le Róma forgalma, amely szédületes arányú. Mindenkinek feltűnik az a merészség, amellyel ezek a járművek végigszáguldják az uceá- kat, de föltűnik a közönség nagy fegyelmezettsége is, amellyel a jármüvek között az ucca egyik oldaláról áthalad az ucca másik oldalára. Azt a benyomást nyertem, hogy Rómában nem a publikum kerüli ki a kocsikat, hanem a kocsik kerülik ki a járókelőket az úttesten. A római közlekedési rendőrség rendkívül éber figyelemmel őrködik az ucca rendjén. Magam láttam, hogy egy törődött öreg asszonyt a rendőr vitt át az egyik oldalról a másikra, nehogy baja essék a nagy forgalomban. — Az uccák tisztasága tekintetében bátran kiállhatjuk a versenyt Rómával. Nálunk azonban hiányzik a római uccák dísze, a szökőkutak nagy tömege. Ezek a szökőkutak állandó működésben vannak és szórványos esetek, mert az utóbbi időben a főváros versenytárgyalásaira is mind! többen jelentkeznek a generálválallkozók és fékezbetetlen étvágyukról tesznek tanúságot minden esetben. Vájjon kinek lenne elsősorban kötelessége frontot vonni a szakipar védelmében és a vállalkozói bélpoklosság ellen, mint éppen a fővárosnak? A fővárosnak módjában áll konyháját megtisztítani az ipari generál-szafttól és megvonni az éltető levegőt azoktól, akik polyp-kar- jaikkal meg akarják fojtani a minden tiszteletet és minden támogatást megérdemlő magyar szakipart. ez is igazolja, hogy a város vízellátása bőséges, hiszen a szökőkutak rengeteg vizet fogyasztanak. A villamosvasúti közlekedés rendje elüt a miénktől, amennyiben a kocsikban nincs eltiltva az állóhely, de, úgy látszik, hogy a villamosra való felszállás és leszállás szigorú szabályozása által a forgalom lebonyolítása könnyebbé válik. A római villamoskocsikon ugyanis felszállni csak a hátulsó lépcsőn lehet, a kiszállás csak az első lépcsőn történhetik. Ez a rendszer lehetővé teszi, a túlzsúfoltság ellenére is a közlekedés tempójának a gyorsítását. A tarifa megközelíti a mienket. Ötven centesimo az átlagos viteldíj — ez 16 fillérnek felel meg, — amely- lyel félórás utat tehet az ember a város területén. Az uccák megvilágítása a belterületen rendkívül pazar, amihez nagymértékben járulnak hozzá a nagyszerűen kivilágított üzletek és azok kirakatai. Az üzletek zárórája nincs annyira korlátozva mint nálunk. Rómában még este nyolc órakor is találunk nyitva üzleteket, amelyek telve vannak vásárlókkal. A főpolgármester ezután személyes tárgyalásairól is beszámolt a Fővárosi Hírlap munkatársának. A következőket mondotta: — Meglátogattam Róma város kormányzóját, Boncompagnie Lajos herceget, aki teljhatalommal intézi Róma város igazgatását. Beszélgetésünk során Róma kormányzója elmondotta, hogy van ugyan egy véleményező testületé, amely igen értékes szolgálatokat tesz neki, ő azonban intézkedéseiben teljesen önállóan, saját felelősségére jár el. Rómának tulajdonképpen ezidőszerint nincsen autonómiája. — Élénken érdeklődtem Róma élelmezési problémái iránt, már csak azért is, mert többször hallottam beszélni a római hatóságok ármegálíapító tevékenységéről. Róma kormányzója, aki nagyon szívesen és nagy örömmel fogadott, készségesen nyújtott módot arra, hogy a lakosság élelmezésére szolgáló intézményeket megtekinthessem. Az élelmezési ügyosztály vezetőjével, Gábriellé gróffal végigjártam a kerületi piacokat. Gábriellé gróf megmutatta a nagy központi élelmiszervásárt. A kerületi piacok formás tereken vannak elhelyezve; a vásárlás a reggeli órákban történik, de a vásárnak délig le kell bonyolódnia. Egy órakor már sehol sincs nyoma, hogy ott délelőtt piac volt. A kerületi piacokon elhelyezett élelmiszeRIPKA FERENC FŐPOLGÁRMESTER nyilatkozik a Fővárosi Hírlapnak az olaszországi idegenforgalomról, Róma közéieimezéséről és egyéb tapasztalatairól Ripka Ferenc főpolgármester húsvéti vakációját Olaszországban, részben Rómában töltötte. A főpolgármester szombaton délelőtt érkezett vissza Budapestre és egyenesen hivatalába hajtatott, ahol azonnal átvette az ügyek intézését. Hétfőn a közigazgatási bizottság ülésén elnökölt a nolgármester, majd fogadta a Fővárosi Hírlap munkatársát, aki előtt I részletesen nyilatkozott római tapasztalatairól. A főpolgármester Rómában minden községi intézményt alaposan szemügyre vett. Tanulmányozta mindazokat a községpolitikai problémákat, amelyek idehaza is foglalkoztatják. Nyilatkozatában, amelyet a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt tett, élénk színekben elevenedik meg Róma lüktető élete. Ripka Ferenc dr. főpolgármester