Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-13 / 11. szám
I Tizerinyolcadi h évfolyam Ara 50 fillér Budapest, 1929 március 13. 11. szám \ ECÖF1ZETÉS1 ÁH A IC: Égés» évre....................................24 pengő Félévre .............................................12 pengő Áll andóan : GAZDASÁGI ÉUTESÍTÖ VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: DACSÓ E AI 1L MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST VI., SZÍV UCCA 18 SZ. Postatakarékpénzt. csekkszámla 40.424 TELEFON: AUTOMATA 137-15 gondolata tulajdonképen ezekről a hasábokról röppent föl és jutott el, ime, a megvalósulás küszöbéig. Nem azért említjük ezt, mintha érdemeket vindikálnánk magunknak, de talán némileg megokolja ez a tény belső örömünket. Az érdem a maga egészében Wekerle Sándor pénzügyminiszteré, aki Budapest iránt érzett mély szeretetéről tett ismét tanulságot. Amikor elfoglalta a pénzügyminiszteri széket, minden budapesti ember hitt és bízott ebben a szeretetben, amely nála a családi tradíció révén is kötelező. Annál nagyobb a jóleső érzés, amely Budapest szívében a pénzügyminiszter legújabb ténykedése után kél, mert Wekerle bebizonyította, hogy még csak időre sem igen van szüksége Budapest iránt táplált nemes, jószándékai kimutatására. Alig pár hónap előtt foglalta el pozícióját, s máris annyi megértést, annyi szeretetet mutat Budapest gondjai iránt, hogy a meghatottság hangján kell legfrissebb érdemét méltatni. Meg kell itt mondani, hogy Wekerle Sándor a főváros pártjainak egyöntetű kívánságát száz százalékig a magáévá tette a házbéradómentesség kérdésében. Ez az álláspont pedig a legteljesebb mértékben kielégíti úgy a főváros polgárságának, mint magának a fővárosnak érdekeit. Mindenki azt kívánja és azt várja, hogy a pénzügyminiszter nagyszerű gesztusa meg is teremje gyümölcseit és a nagyarányú adómentesség nyomán megkezdődjék Budapesten az építkezés, amely fellendíti az ipart, megszünteti a munkanélküliséget és friss életet visz a város petyhüdt, letargikus tehetetlenségébe. Az államkincstár Budapest érdekében ismét igen jelentős áldozatot hozott, de épen Wekerle Sándor az a kiváló fináncpolitikus, aki tisztában van vele, hogy az ilyen áldozatok mindenkor jól kamatozó befektetések szoktak lenni. Tudja azt nagyon jól a pénzügyminiszter, hogy ennek a városnak a polgársága boldogan teljesíti minden kötelességét az állammal szemben, ha meg tudja keresni kenyerét, ruháját és adóját. Ez a polgárság ma is hősiesen viseli súlyos terheit, megérdemli tehát, hogy szeretettel istápolják, tőlük telhetőén megsegítik, azok, akik az ország bölcs kormányzására hivatottak. Épen ez a bölcseség nyilatkozott meg a kormányzatban, amikor a harmincéves házadómentességet eltökélte és azt olyan módon kívánja megvalósítani, amint a főváros kéri és óhajtja. Nem látja majd kárát ennek az államkincstár is, amelynek szintén elsőrendű érdeke, hogy Budapesten a mai pangó, vontatott élet- telenséget nyüzsgő, viruló élet váltsa föl. A pénzügyminiszter nyilván örömmel látná, ha — úgy mint nagynevű atyja bölcs intézkedései nyomán — megint új városrészek emelkednének Budapesten; de ugyanakkor az sem lehet közömbös számárai hogy újra talpra áll itt az ipar, megélénkül a kereskedelem, emelkedik a polgárság élet-standardja és nemcsak akarunk, de tudunk is adót fizetni. Ne ítélje el azonban senki a budapestieket, ha a pénzügyminiszter elhatározása a szokottnál erősebb optimizmust vált ki belőlük. Sokat szenvedett ez a város, sok bajjal küzdött meg és fájdalmasan tehetetlen volt hosszú esztendőkön át. Nem volt mód és alkalom arra, hogy dolgozzék és visszatérjen a régi nagyság díszes útjára. Most reménykedünk, hiszünk a jövendőnkben, mert Budapest tud is dolgozni, de ahhoz, hogy ismét a régi lendülettel, kedvvel és odaadással fogjunk munkához, szükségünk Sehol a világon nem árt, de mindenek fölött hasznos egy kis disputa a kommunális életben. Tisztázódnak az eszmék, kialakulnak a lehetőségek és minden tekintetben közelebb kerülünk a gondolatok megvalósulásához. * A FEDETT USZODA kérdésében egyik előkelő déli lap száll disputába a Fővárosi Hírlappal. Keserű szemrehányásokat tesz, hogy mi nem írtunk harminckilenc cikket, mint ő, a fedett uszoda érdekében. Körülbelül ennyi az, aminek a szemrehányásból egészen halavány jogosultsága van. A Fővárosi Hírlap azonban alibit tud bizonyítani, mert amíg a déli lap a fedett uszodát követelte harminckilenc, vagy hány cikkben, addig mi például meglehetősen eredményesen a központi kórház megépítése mellett kardoskodtunk. Ha nekünk sikerült a közgyűlés és az intézőkörök érdeklődését egészen addig felcsigáznunk, hogy a központi kórház megvalósulása már útban is van, akkor mi meg vagyunk elégedve magunkkal és kész örömmel engedjük át másnak a fedettuszoda körül szerzett bokros érdemek babérait. A szemrehányásnak a többi része azonban nem állhat helyt. Azt írják például, hogy: „A fedett uszodának még igen sok ellensége van és erre jellemző egy a főváros vezetőségéhez közel álló hetilap cikke, amely tiltakozik a fedettuszoda megvalósítása ellen.” Ezután nem egészen hűen, de elmondják a Fővárosi Hírlap amaz aggodalmait, amelyeket a fedett uszodának a Horthy Miklós úti telken és azokat, amelyeket a Lukács-kertben tervezett megoldás ellen emeltünk. Végül pedig keserűen csapják össze tenyerüket: „Megdöbbenéssel kell fogadni azt, hogy a főváros vezető pártjának orgánuma szerint erre nincs szükség.” íme, erre való a hasznos disputa. „A főváros vezető pártjának orgánuma” soha egyetlen szóval nem mondta azt, hogy nem kell fedett uszoda. A Fővárosi Hírlap többízben bőven és mindig igen rokonszenvesen foglalkozott a magyar sportnak ezzel a föltétlenül jogos, tiszteletreméltó és okvetlenül, minden körülmények' között megvalósítandó kívánságával. A kérdés részleteiben azonban már nem tudunk együtt masírozni azokkal, akik tiszteletreméltó lelkesedésükben nem a praktikumot, nem az olcsó megoldásokat keresik, hanem akik ebben a szegény városban kéjpalotát akarnak építeni akkor, amikor lassankint súlyos betegek a kórházak előtt rogynak össze, fekvőhelyek híján. Igenis, kifogásoltuk és kifogásoljuk ma is, hogy a fedettuszoda öt-hatmillió pengőt emésszen fel akkor, amikor a központi kórház építkezésére esztendőnkint csak kétmillió pengőt tud.a főváros áldozni. Mi a legnagyobb elismeréssel vagyunk a Hajós- és Maty ók-féle grandiózus terv iránt is, amelyekről a legkomolyabb szakemberek is elismerik, hogy csodaszép és Budapestnek tényleg ékessége lenne. Ez a mi koldusvárosunk azonban nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ma, bármily tiszteletreméltó célért, ilyen költségekbe verje magát. Azt hisszük, Dinich Vidort talán mégsem vádolják meg azzal, hogy ellenszenvvel viseltetnék a sport iránt. Ez a lelkes sportvezér pedig éppen a Fővárosi Hírlap hasábjain jelentette ki, hogy szerényebb igényű fedettuszoda is megfelel a mai viszonyok között a célnak. A Horthy Miklós úton létesítendő fedettuszodáról ma ugyan már nincsen szó, mégis meg kell ismételnünk azt a régi álláspontunkat, amelyet szintén inkrimináltak, hogy a Horthy Miklós úti telvan az olyan segítőkézre, mint amilyet most nyújtott felénk Wekerle Sándor. Reméljük és hisszük, hogy most ismét megindulunk a nagy célok felé és hisszük, hogy eljön hamarosan az idő, amikor a fiatalabb Wekedéről is szeretettel énekli a pesti ucca, hogy „Wekerle hozta törvénybe . ..” ken nem fedettuszodát, hanem reuma-kórházat kell építeni. Ez az álláspontunk győzött is, hiszen olyan szaktekintélyek vonultak fel emellett az álláspont mellett, mint például az elmúlt esztendőben itt járt balneológus-tudósok, akik csodálkozva konstatálták, hogy Budapestnek még ma sincsen reuma-kórháza. De azelőtt is és azóta is ennek a kórháznak a megépítését sürgeti Vass József népjóléti miniszter, Ripka Ferenc főpolgármester, Kozma Jenő, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke, Recseg Antal és a budai vizek elismert, az ország határain túl is méltányolt szakértője, Wesselszki Gyula dr. egyetemi tanár és mások. A fedettuszoda nem lehet helyhez kötött. A reumakórházat azonban máshol nem lehet megépíteni, pedig az már csak mégis halálos vétek, hogy amikor itt van ez az áldott gyógyhatású vizünk, akkor Európa reumásbetegei nem zarándokolnak Budapestre, de még a budapesti reumások is az ország mai határain túlra, Pöstyénre és Trencséntep- licre, a cseheknek kénytelenek a pénzüket hordani és rontják evvel is fizetési mérlegünket. De tovább megyünk. Nem tudtak még mindig meggyőzni arról sem bennünket, hogy a fedett- uszodának a Lukács-kertben kellene létesülnie. A főváros intéző köreit a sportemberek tiszteletreméltó agitációja, úgylátszik, megnyerte ennek a gondolatnak. Egészen bizonyosak vagyunk azonban abban, hogy a közgyűlés többsége, amelynek minden szempontot mérlegelnie kell, nem fogja magáévá tenni ezt az álláspontot, amely a terekben és parkokban oly szegény Budapestet megfosztaná egyik legkedvesebb, íegszebb üdülőhelyétől. Éppen a Fővárosi Hírlap mai számában jelenti ki Kozma Jenő, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke, hogy legjobb megoldás volna, az egykori Király-fürdőnek erre a célra való felhasználása. A Fővárosi Hírlap tehát nem áll izoláltan azzal a kívánságával, hogy ma csak az olcsó megoldás mellett lehet állást foglalni és a fedettuszodát olyan helyen kell megépíteni, ahonnan Budapest lakosságának nagy tömegeit nem szorítják ki és ahol más nagyfontosságú intézmény kifejlődését nem akadályozzák meg. * A PIROS TAXISOKKAL is van ^ Budapest közönségének egy kis vitája. Ámbár reméljük, hogy ebben a disputában részt fog venni Haltenberger Samu, az autótaxi-vállalat vezérigazgatója is, aki nyilván hálás és odaadó közönsége mellett foglal majd állást. A piros taxisok ugyanis tariafemelést kívánnak. Azt a húsz percentet követelik vissza, amivel tavaly leszállították a vitel díjakat. Két dologra kell a derék piros taxisokat figyelmeztetni. Az egyik az, hogy az a bizonyos tarifaleszállítás azért történt, mert Európa minden nagyvárosában sokkal, de sokkal olcsóbb volt az autótaxi, mint Budapesten. Sőt hozzátehetjük azt is, hogy még ma is, a tarifaleszállítás után is Budapesten legdrágább az autó- taxi. A másik, amire figyelmeztetjük a mélyen tisztelt piros taxisokat, az, hogy amikor az autótaxi vállalat mellett ők is kaptak rendszámokat, az erkölcsi felháborodottság és az üzleti tisztesség magas lováról prédikáltak, hogy majd ők mennyivel olcsóbbak lesznek, mint Haltenbergerék. Nos, tehát most kínálkozik az alkalom, úgy az autótaxivállalat, mint Haltenberger igazgató úr számára, hogy ezt a kölcsönt előkelő gesztussal visszafizesse a piros taxisoknak. Reméljük és Budapest közönsége elvárja, hogy Haltenberger kormányfőtanácsos úr erőteljesen tiltakozni fog és felháborodással utasítja vissza a 1 liazado-meutesseg* IBBQI DISPUTA a fedett uszodáról a taxi tarifaemeléséről és a megfelebbezett plébános-választásról
