Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-06 / 10. szám

Zfövdß^Gjtl^MP Budapest, 1929 március 6. Hatvan hold területen épül fel az új modern nagyvásárcsarnok Néhány hét múlva megkezdik a földmunkálatokat — A Nagyvásár részletes tervei Részletesen ismertette a Fővárosi Hírlap annak idején azt a nagyszabású és nemcsak közélelmezési, hanem általános kereskedelmi és gazdasági szempont­ból is rendkívüli fontosságú nagy tervet, amely a mostani szűk és technikai berendezéseiben elavult Központi Vasárcsarnok helyére nagyszabású, modern, központi élelmiszer nagyvásár létesítésére vonatko­zott. A törvényhatóság szervei a nagyszabású létesít­mény előzetes terveit már tavaly letárgyalták, a köz- élelmezési ügyosztály a kereskedelmi kormány illeté­kes szerveivel heteken át ankétezett ebben az ügyben, amelynek során az összes tisztázásra váró szemponto­kat sikerült rendezni, úgyhogy az élelmiszer nagyvásártelep ügye a közel­múlt napokban a komoly megvalósulás stá­diumába jutott. Beavatott helyen hallottuk, hogy az új élelmi­szer nagyvásár ügye olyan komoly stádiumba ért, hogy a kora tavasszal már megindítják a földmun­kákat, éppen ezért időszerűnek tartottuk, hogy rész­letesen érdeklődjünk Vájná Ede tanácsnoknál, a közélelmezési ügyosztály vezetőjénél. Vájná tanács­nok részletesen ismertette a nagyvásár terveit és elő­készületeit és közel egy órás beszélgetésünk során az alábbiakat mondotta munkatársunknak: — Az élelmiszer nagyvásártelep előkészületeinek szorgalmazásánál -—■ mondotta — nemcsak a köz- élelmezési kérdések sürgettek bennünket, hanem tekintettel voltunk az építkezéssel kapcsolatos szo­ciális szempontokra is. Azért is igyekeztünk az elő­készületeket késedelem nélkül befejezni, hogy lehetőleg minél előbb, minél több munka- alkalom nyújtásával enyhíthessen a főváros ezen az úton is a munkanélküliségen. —■ A tél folyamán sikerült az összes elvi és egyéb akadályokat elhárítani; az előzetes tervezés, költségszámítás, a kormánnyal való kérdések tisztá­zása egyaránt megtörtént, úgy, hogy a tényleges munka véleményem szerint, a tavasszal megindulhat. — A tervezésnél egyik fő feladatunknak tekin­tettük az építkezés lehető leegyszerűsítését. Az új nagyvásártelep nem készül éppen ezért óriási csar­noknak, mint amilyenek a mostaniak, hanem telje­sen egyszerű, s a célnak megfelelő vasbeton építkezés lesz. — A Dunán érkező élelmiszerek számára a soroksári Dunaágban külön dereglyekikötőt létesí­tünk, míg a személyhajók vásárcsarnoki új kikötője az összekötő vasúti híd mellett lesz a nagy Dunán. Mivel a Dunapart pár száz méternyire lesz a nagy vásárcsarnoktól, gondoskodnunk kell a hajóból ki­kerülő áruk gyors és olcsó transzportálására is. Eleinte drótkötélpályára gondoltunk, de ezt később elejtettük és most úgy tervezzük, hogy fürge és olcsón megvalósítható villamos­targoncák futnak majd a kikötők és a vá- _____________ sárcsarnok között, &5ZÖÍESTŰVARQS1 KÖZMUNKÁK TfiNÁGA m rendelet ének mecMdden FÜSTMENTES otüaetóa NAGÍSZÉN­Mcenttm SZŐCSfcKNOa-KU NYEREGBüSIÉtöttJ Gyártja: ROCK ISTVÁN ÉS ELSŐ BRÖNNI GÉPGYÁR RT, I., BUDAFOK1-UT 70. Egyéb gyártmányok: Gőzgépek, gőzkazánok, téglagyári, jéggyári berendezések, olaj- és borsajfók. Költségvetéssel d(italanu) szolgálunk. ezek hordják, viszik az árukat és az árusokat. Az egész élelmiszernagyvásártelepet egyelőre 14 hektár, vagyis cca 30 hold terjedelműnek szánjuk. Később szükség esetén fejleszteni fogjuk a telepet, úgy, hogy a végső tervek szerint a telep 40 hektár, vagyis 80 hold területen fog elterülni. — A telep tavasszal épülő első része 700 méter hosszú és mintegy 150 méter széles lesz. Miután az építkezést e tavasszal mindenáron meg akarjuk kez­deni és reményem szerint az év folyamán az építke­zés munkájával is sokat végezhetünk, azt hiszem 1930-ban a nagyvásárcsarnokot már meg is nyithatjuk. Egy—másfél éves építkezésről van szó, de lehet, hogy előbb is készen leszünk. — Az építkezések kivitelére a versenytárgyalást rövidesen kihirdeti a tanács és, mint említettem, remélhetően március végén, ápri­lis elején megkezdődhetnek a földmunkák is. Én a legnagyobb optimizmussal eltelve nézek az új nagy­vásárcsarnok elé és biztosra veszem, hogy nagy keres­kedelmi élet bölcsője lesz, ahol minden talpalatnyi helyet a kereskedelem pezsgése tölt meg gazdag élettel. RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS A törvényhatóság legközelebbi rendes közgyű­lését március 20-ra hívja össze a főpolgármester, amikor a tanácsnok-főjegyző és egy elöljáró választás lesz esedékes, ügy volt, hogy előbb e hónapban nem is ül össze a törvényhatóság, mikor szombaton reg­gel váratlanul mégis rendkívüli közgyűlést hirdetett a főpol­gármester szerdán, 6-án délután 4 órára. A rendkívüli közgyűlés összehívása a szociálde­mokrata párt kívánságára történt. A szocialisták negyvennél több aláírással a gazdasági válság és a munkanélküliség napirendre tűzését kérték. A szo­ciáldemokrata párt vezetői pénteken késő este ta­nácskoztak a főpolgármesterrel, aki az előadottak után elhatározta a törvényhatóság összehívását. A fenyegető méreteket öltő és tetőpontjára ért gazda­sági krízis, a növekvő munkanélküliség fenyegető vál­ságára tulajdonképen az Egységes Községi Polgári Párt hívta fel a közfigyelmet. A párt értekezletén Becsey Antal és Glücks thai Samu mutattak rá a probléma rendkívüli hordere- jére, s ekkor a párt egy külön bizottságot is dele­gált a probléma és a segítség lehetőségeinek tanul­mányozására. Eközben történt a szociáldemokrata párt megmozdulása. A törvényhatóság tanácskozásának tényleges eredménye csak akkor lehet, ha minden politikumot kikapcsolnak a szocialisták e kérdésből és az összes pártok együtt, összefogva keresik a kibontakozás útját. A közgyűlés feladata elsősorban az lesz, hogy a főváros területén igyekezzék minél több munka és kereseti alkalmat biztosí­tani, í s nem szabad megelégedni azzal, hogy elméleti fejte­getésekkel töltse az időt. HOLLÓS FERENC oki. mórnök, út és mélyépítő vállalkozó Budapest, V., Ügynök ucca 22/b. Telefon: L 960—34 KÖZPONTI I'ÜIÉSLK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR UTÓDA SZEPESSY GYULA okleveles mérnök, Budapest, VII. Abonyl-utca 25. Telefon : J. 380-30 SCHWE9GER REZSŐ ÉS KULÁS JÁNOS kövezőniestorek . és útépítési Budapest. Hl, Ürömi ucca 41 vállalkozók DUDUS ERNŐ épttési vállalkozó Budapest, VI., Jász ucca 73 Tel: L. 980-15 Mielőtt máshol vásárol, saját érdekében, tekintse meg új helyiségében H1KKER réz-, vasbutorgyár készítményeit Ágybetétek, t-árptos áruk, ágynemű és paplanok gyári árban. VII., Dohány ucca 1. sz. Károly körút meílott. Tel. J. 422-12. Építési engedélyek A főváros magánépítési bizottsága 1929. évi március 4-ón tartott ülésében a következő építési engedélyek kiadásához járult hozzá: A) Nagyobb és kisebb építkezésekre: 1. Hoffmann Benedek VII., Wesselényi u. 26. 6 em. bérház, terv. dr. Barát Béla és Novak Ede II., Halász u. 1. 2. Fischer István III., Névtelen u. 18520/33. hrsz. fsz. családi lakóház, terv. Lasetzky Márton III., Föld u. 53. 3. Möller István I., Gellérthegy u. 7207. új hrsz. 4 em. bérház, terv. Möller Károly I., Maros u. 3. 4. Kaiser Hugőné VI., Frangepán u. 21. 1 em. bérház, terv. Kaiser Hugó VI., Frangepán u. 21. 5. Matejka Leopoldina férj. Lenk Frigyesné II., Bimbó u. 12777. hrsz. a. em. villa, terv. Lenk Frigyes I., Biró u. 12. 6. Rigóczy György VII., Zugló u. 1992/17. hrsz. em. toldalék, terv. Feith Mihály V., Személynök u. 25. 7. Téglás Julianna I., Németvölgy 8023. hrsz. fsz. ház. 8. Fritsch Géza III., Bécsi út 16848. hrsz. tolda­lék, terv. Ledvinka Ferenc II., Fő u. 53. 9. Narday Gyula II., Kút u. 13333. hrsz. toldalék, terv. Strausz József V., Váci út 78. 10. Nagy Zsigmond I., Csorbái u. 3053/8. hrsz. 11. Svidrónyi Viktor I., Kelenföld 3487/12. hrsz. fsz. ház. 12. Kolbányi Ilona III., Berkenye u. 7. családi ház, terv. Lakos Károly VI., Podmaniczky u. 49. 13. Böröndy Viktor X., Remény u. 2074. hrsz. családi ház. 14. Gézárt István III., Táborhegy 16553. hrsz. családi ház, terv. Schlögl István III., Bécsi út 257.^ 15. Richter József VII., Nefelejts u. 5. em. ráép. terv. Brenner Sándor II., Lövőház u. Hl 16. Margalit Andor I., Kelenhegyi út 5450. hrsz. em. bérvilla. 17. Wóber János III., Föld u. 47. em. ráép. terv. Fritsch Lajos III. Pacsirtamező u. 20. B) Nagyobb és kisebb átalakításokra: 1. Barta Károly VIII., Vas u. 16. 2. Dax János III., Dózsa u. 25. 3. Csathó Izabella VIII., Nagytemplom u. 24. 4. New-York kávéház r. t. VII., Erzsébet krt. 9. 5. Pátria mészárosok és hentesek gyára IX., Illa­tos út 9637. AZ 1929 ÉV ÚJ TÍPUSAI ▼ RÁBA-KRUPP RÁBA A. F. ÁA NEHÉZTEHERAUTÓK GYORSTEHERAUTÚK ÜZLETI GÉPKOCSIK Betegszállitóautók TŰZOLTÓAUTÓK LOCSOLÓAUTÓK 1 Szemétgyűjtő autók AUTÓPÓTKOCSiK | AUTÓBUSZOK MAGYAR WAGGON- ÉS GÉPGYÁR R.T. AUTOMOBILGYÁRA GYŐR Kérjen ajánlatot a központi igazgatóságtól: Budapest, V. Deák Ferenc u. 18 Tel.fon: 818—50 Minden pillanatban rendel­kezésére áll javítóműhelyünk és alkatrészosztályunk: Budapest, X. Kerepesi-út 2 6 Telefon : József 153—84 Budapesti Hírlap minden előfizetőié INGYEN kapja a , . . KINCSES KALENDÁRIUMOT és a Budapesti Hírlap minden vasárnap megjelenő, páratlan érdekességü 36 oldalas KÉPES MELLÉKLETÉT X Kérjen mutatványszámot! Bárkinek szívesen küld a kiadóhivatal : Budapest, VII!, József-körút 5 VAITS SÁNDOR Api 16 • t a r, Ap 11éa l-v AII a Ikasé Budapest, VIII., Baross ucca 77. Telefon: J. 425.-01

Next

/
Oldalképek
Tartalom