Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-06 / 10. szám
2 ^owmmfjííl^p Budapest, 1929 március 6. SCITOVSZKY BELÜGYMINISZTER őszre várja a községi választásokat „Hz elém kerülő anyag alapján állapítom meg, hogy a Vásárpénztárnál az eljáró tisztviselők részéről történt-e valami visszaélés** A közgyűlési pártok vezetőit ezidőszerint két kérdés foglalkoztatja. Egyik a fő'városi reform kérdése, amely tudvalévőén előkészület alatt áll a belügyminisztériumban, a másik a vásárpénztár ügyének rendezése. A fővárosi reform beterjesztéséről és az ezzel kapcsolatos budapesti községi választások kiírásának időpontjáról a legkülönbözőbb híresztelések terjedtek el. Hasonlóképen nagy érdeklődés előzte meg a belügyminiszter döntését a vásárpénztár körül támadt bonyodalmak likvidálása tekintetében is. A vásárpénztár elleni vizsgálatot ugyanis maga Scitovszky Béla belügyminiszter rendelte el, sőt amikor erre vonatkozóan utasítást adott, külön is hangsúlyozta, hogy akit a tizenkettes bizottság döntéséről megkérdeztünk, a maga álláspontját a következőkben közölte a Fővárosi Hírlap munkatársával: — Az adonyi bérlet ügyének, valamint a vásárpénztár ezzel kapcsolatos ügyének elintézése elsősorban az autonómia hatáskörébe tartozik. Meg vagyok győződve, hogy a főváros a most már kétségkivül hosszú huza.-vona után meghozza a döntést valamennyi részletkérdésben és ha kell, akár áldozatok árán is megoldja ezt az egész problémát. Véleményem szerint ugyanis kevesebbet szenved a közérdek akkor, ha idejekorán intézzük el a kérdést, mint esetleg később, amikor nagyobb áldozattal nyerhet csak megoldást a probléma. ügy értesültem, hogy az autonómia teljes egészében még nem rendezte a vásárpénztárral kapcsolatos ösz- szes ügyeket, tehát én a magam véleményének nyilvánítását felfüggesztem arra az időpontra, amikor az autonómiától az egész anyag hozzám kerül. Természetesen az elém kerülő anyag alapján állapítom majd meg, hogy az eljáró tisztviselők részéről történt-e valami visszaélés. Ha tehát az ügy hivatalosan is, a felelősség kérdését tisztázni kell. Most hogy a főváros tizenkettes bizottsága a vásár- pénztár körül támadt bonyodalmakat nagyrészben elintézte, felmerül a kérdés, mit szól ehhez az elintézési módhoz a belügyminiszter. A tizenkettes bizottság tudvalévőén úgy határozott, hogy sajnálattal veszi tudomásul a vásárpénztárnál az adonyi bérlet miatt bekövetkezett veszteséget és szükségesnek tartja az igazgatóság újjáalakítását. A felelősség kérdését is felvetették a tizenkettes bizottság ülésén, de e tekintetben nem láttak alapot arra, hogy bárkivel szemben is érvényesítsék az anyagi, vagy büntetőjogi felelősségrevonás kötelezettségét. minden aktájával elém kerül, a legnagyobb lelkiismeretességgel fogom döntésemet meghozni. Érdeklődtünk a fővárosi törvény benyújtásáról is. Scitovszky Béla belügyminiszter erről ezeket mondotta:-— Mihelyt a képviselőház közigazgatási bizottsága befejezi a vármegyei reform tárgyalását, előveszem a fővárosi törvényt, hogy még a nyári szünet előtt módunkban legyen a fővárosi reformot tető alá hozni. A képviselőház munkarendjének megállapítása nem tartozik hatáskörömbe, előre tehát nem tudom pontosan megmondani, hogy miként fog alakulni a parlament munkarendje, úgy látom azonban, minden reményünk megvan arra, hogy legkésőbb májusban vagy június elején a fővárosi reform a képviselőház napirendjére kerül. Ha ez megtörténik, akkor pedig nincs akadálya annak, hogy ősszel megtarthatók legyenek az új községi választások. Wekerle pénzügyminiszter 1 évvel meghosz- szabbítja a lejáró 25 éves adómentességet A Fővárosi Hírlap elsőnek közölte Wekerle Sándor pénzügyminiszter házadómentességről szóló törvényjavaslatának részleteit. A javaslat előadói tervezete már a múlt héten elkészült, sőt megérkezett a pénzügyminisztériumba a székesfőváros tanácsának, a közmunkatanácsnak, valamint a Mérnök- és Építész Egyletnek részletes elaborátuma is. Minthogy azonBtandard-bfllentyűzettel, világszerte legjobban bevált Irodí. ban, otthon és utón egyaránt. 18 havi részletfizetésre Is kapható. Felhívásra díjmentesen, vételkényszer nélkül bemutatja Budapesten és vidéken Remington írógép Rt. Budapest, VI. kerület, Andrása /-út 12. szám. Telefon: Aut. 212-85, 218-00. ban az eddig beérkezett előterjesztések között nagy ellentétek mutatkoznak, Wekerle Sándor pénzügy- miniszter elhatározta, hogy érintkezésbe lép Flipka Eerenc főpolgármesterrel és a legközelebbi napokra ankétot hív egybe. Ennek az ankétnak az volna a feladata, hogy a házadómentesség megállapítása tekintetében az érdekeltségek között felmerült ellentéteket (elsimítsa. A Fővárosi Hírlap most teljesen beavatott helyről úgy értesült, hogy esetleg szó lehet arról, hogy a házadómentességi törvényjavaslatnak beterjesztését őszre halasztják. A házadómentességi törvényjavaslat gyors életbeléptetésének ugyanis az volna a célja, hogy még a tavasz kezdete előtt biztosítékokat nyújtson az építkezőknek az adóterhek könnyebb elviselése tekintetében és egyben ösztönözze is őket az építkezések megindítására. Minthogy azonban a képviselőház munkarendjére aligha juthat a. tavasz beállta előtt a liázadómcntes- ségi törvényjavaslat letárgyalása és különben is a javaslat csak akkor emelkedik törvényerőre, ha azt a felsőház is elfogadta, — új megoldási módok merültek fel. A kormány ugyanis minden erejével azon igyekszik, hogy az építkezési kedvet fellendítse. Keresi tehát a módot’ miként lehetne az építkezőket a tavaszi munkálatok megindítására ösztönözni,^ anélkül is, hogy a házadómentességi javaslatot tető alá hoznák. A Fővárosi Hírlap legilletékesebb helyről úgy értesül, hogy Wekerle pénzügyminiszter már meg is találta a módot ennek a kérdésnek a rendezesere, arról van ugyanis szó, hogy Kozma Jenő a Fővárosi Hirlap mai számának más helyén közölt nyilatkozatának megfelelően Wekerle Sándor meg akarja hosszabbítani a huszonötéves házadómentességet, amely ebben az évben jár le. A pénzügyminiszter csak egy évvel akarja meghosz- szabbítani a házadómentesség terminusát, ami azt jelenti, hogy nemcsak ez év végéig, hanem a jövő év végéig épülő házak is huszonöt évig adómentesek lesznek. Ezzel tulajdonképen a pénzügyminiszter egyévi moratóriumot ad sajátmagának a házadómentességi törvényjavaslat elkészítésére, benyújtására és tető alá hozatalára. GRÜNHUT ÖDÖN Saját készitménvű hentes, bonc- és munkaruha készítő. Budapest, Vili., Jőzsef-korut 22—24TELEFON: JÓZSEF 400—69. Scitovszky Béla belügyminiszter,