Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-06-13 / 24. (972.) szám

2 Budapest, 1928. június 13. rítsák. Az új rendszámok iránt meglehetősen nagy az érdeklődés. Kozma Jenő ennek a problémának a megoldásáról a következőket mondja: — Az autótaxi-probléma megoldása valóban egyike a legsürgősebb városházi feladatoknak. Éppen e kérdés sürgősségére való tekintettel határozta el Folkusházy Lajos alpolgármester, hogy a közleke­dési bizottság tagjaival még ezen a hétten' előzetes megbeszélésre ül össze. Elhatározott dolog ugyanis, hogy a rendszámokat még ebben a hónapban, de legkésőbb a nyári szünet beállta előtt feltét­lenül fölemeli a főváros. Az új szabályrendelet szerint 1200-ra lehet föl­emelni az autótaxik számát, a tanács azonban, — amelynek kezében van a végleges döntés joga, — egyelőre csak 200-al hajlandó emelni a jelenlegi autótaxi-rendszámokat, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi 800 autotaxi helyett a jövő hónap­tól kezdve már 1000 autótaxi fogja a közle­kedést lebonyolítani Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a további 200 rendszámot nem fogják kiosztani. Egyszerűen arról van szó, hogy erről a további 200 rendszámról az ősz folyamán, vagy a jövő év elején, történik döntés. Annyit máris le lehet szögezni, hogy magánosok nem fognak rendszámot kapni. aminek oka abban a közismert tényben található meg, hogy a magános aiitótaxitulajdonosok nem nyújt­hatnak kellő garanciát a közönségnek. Kivételt e téren csak a bérkocsisok alkotnak, akik jogosítva vannak arra, hogy bizonyos feltételek betartása mellett autótaxi rendszámot kapjanak. Kozma Jenő végül megemlékezett a fővárosi tör­vény körül tapasztalható jelenségekről is. — Egyetlen törvényjavaslattal kapcsolatban sem terjedt el annyi téves és egymásnak ellentmondó híresztelés, mint a fővárosi törvényjavaslattal kap­csolatosan. Meg kell állapítanom, hogy csak a nyár folyamán fogjuk véglegesen íixi- rozni az alapelveket. A törvény leglényegesebb alapelveiről sincs még döntő elhatározás. Ezért kellett ezt az egész ügyet félretenni. A fővárosi törvény a legjobb esetben az ősz végén kerülhet a képviselőház elé, az új köz­ségi választásokra pedig csak a jövő év májusában kerülhet sor. Csali Héttővel szaporodiK az ügyosztályon száma Nem lesz Külön Közgazdasági ügyosztály, ezt a reszortot Vájná tanácsnoK ügyKörébez csatoljáK - FolKusbázy alpolgármester és Gallina tanácsnoK nyilatKozata fl nyjúrí szünet előtti utolsó közgyűlés tárgyalja az ügyosztályok reuiziójáí, a harmadik alpolgármesteri állás megszervezéséi és a tisztviselői létszámszaporftást A Fővárosi Hírlap utolsóelőtti számában rész­letesen ismertettük azt a tervezetet, amelyet a fővá­ros eínöki ügyosztálya készített az új ügyosztályi be­osztásról, a harmadik alpolgármesteri állásról, a tisztviselői létszám szaporításáról stb. A 12-es bizottságnak ebben az ügyben folytatott tárgyalásai szombaton fejeződtek be és ezzel az ak­tussal oly jelentékeny lépéssel jutott közelebb a meg­valósuláshoz a kérdés, hogy most már csak napok kérdése a központi igazga­tás átszervezésére vonatkozó végleges javas­lat elkészülése és ma már bizonyos, hogy a revíziót még a nyári szünet előtt és pedig az e hó 27-i utolsó közgyűlé­sen okvetlen letárgyalja a törvényhatóság. A szombati tanácskozás, — amelyen már a pihe­néséről hazaérkezett Folkusházy alpolgármester el­nökölt, — értesülésünk szerint — általánosságban magáévá tette Gallina Frigyes h. tanácsnok előter­jesztését és csak egyetlen lényeges módosítást esz­közölt. Az elnöki ügyosztály előterjesztése ugyanis — mint ismeretes — úgy szólt, hogy a törvényhatóság egy műszaki és két jogi képesítéshez kötött új ta­nácsnoki szék szervezésével állítson fel 12 jogi-köz- igazgatási és 3 műszaki-közigazgatási ügyosztályt, illetve állítsa vissza — a katonai ügyosztály kivéte­lével— az összes régi osztályokat. A javaslat szerint a régi tizenhat helyett ilyenformán tizenöt ügyosz­tály lett volna. A 12-es ad hoc bizottság Glücksthal Samu, Wolff Károly, Friedrich István, Platthy György és Büchler József felszólalása után úgy hatá­rozott, hogy külön közgazdasági ügyosztály felállítását nem tartja szükségesnek. hanem a közgazdasági, kereskedelmi, ipari ügyek inté­zését a VIII. ügyosztályhoz csatolják, amelynek ügy­köre a nem közmű jellegű községi üzemek fokozatos leépítésével rövidesen úgy is jelentékenyen redu­kálódik. Az ügyosztályi új beosztás e szerint a jövőben így festene: Lesz I. elnöki, II- középítési, III. út- és csatorna- építési, IV. jogügyi-illetőségi és katonai, V. közleke­dési, VI. pénzügyi. VII. tanügyi, VIII. közélelmezési és közgazdasági, IX. szociálpolitikai és közjótékony­sági, X. közegészségi, közkórházi és köztisztasági, XI. városgazdasági, XII- világítási és vízvezetéki, XIII. építkezési és városrendezési, XIV. közművelő­dési ügyosztály. Felkerestük Gallina Frigyes h. tanácsnokot, az elnöki ügyosztály vezetőjét, aki a közigazgatási, illetve ügyosztályi reformról a követ­kezőkben tájékoztatta a Fővárosi Hírlap munka­társát: — Az előkészítő 12-es bizottság a három új ta­nácsnoki állás szervezésére, a harmadik alpolgár­mesteri állás visszaállítására, a műszaki, a számvevő­ségi, statisztikai és kezelői-hivatalnoki létszám szapo­rítására vonatkozó javaslatunkat lényeges változta­tás nélkül elfogadta. Magáévá tette a III.. V. és IX. ügyosztályok munkakörének szétválasztására vonat­kozó előterjesztésünket is, csupán annyit változtatott, hogy a szétválasztott V. ügyosztályból nem kíván külön közlekedési és külön közgazdasági ügyosztályt létesíteni, hanem az V. ügyosztály marad az önálló közlekedési szekció, a közgazdasági részt pedig a VIII. ügyosztályhoz csatolja. Ennek a megoldásnak a bizottság szerint az az elő­nye, hogy egyrészt megtakarítunk egy külön ügy­osztályt, másrészt elérjük azt, hogy a közélelmezés és a közgazdaság sok helyen teljesen érintkező és azonos kérdései egy kézbe, közös vezetés áld kerül­itek. Különösen nagyjelentőségű ez olyan kérdések­ben. amilyen például a tervezett élelmiszer nagy­vásár telep és a helyi kikötő. — A 12-es bizottság állásfoglalása szerint módo­sított végleges előterjesztés már a legközelebbi na­pokban a tanács, illetve a szakbizottságok, majd a pénzügyi bizottság elé kerül s ha csak lehet, még a nyári szünet előtt, tehát június 27-én letárgyalja a közgyűlés is. A törvényhatóság határozatát nyomban felterjesztjük a kormányhoz, hogy őszre megkaphas­suk a belügyminiszter döntését. — Ami a revízió pénzügyi részét illeti, ahogy azt már egyízben kifejtettem, az új állások szervezésével járó kiadás nem haladja meg az évi 500.000 pengőt. Alkalmunk volt ebben a kérdésben kikérni Folkusházy Lajos alpolgármester véleményét is, akitől azt kérdeztük, nem keresztezi-© ez a megoldás a készülő fővárosi törvény várható intézkedéseit, illetve nem időelötti-e a mostani állásfoglalás addig, amíg az új fővárosi törvény intenciói ismeretessé nem válnak. A helyettes polgármester úr hivatalosan nem nyilatkozhatott. de beszélgetve erről ,a kérdésről, an­nak a nézetének adott kifejezést, hogy az új fővárosi törvény semmiféleképen sem tángálhatja ez a szükségszerű intézkedést. — Egyrészt egyszerű létszámszaporításról van szó, — mondotta, — amelyről a törvény nem intéz­kedhetik. De egyébként is a törvény állandó szankció, míg a tisztviselői létszám az életkörülmények válto­zásától függő dolog. — Nem rögzítheti le — véleményem szerint — az új fővárosi törvény az ügyosztályok számát sem, mert hiszen ez sem változtathatatlan, állandó, hanem szükségszerű változtatásoknak lehet kitéve, amely változtatásokat a törvényen belül lehet elintézni. Egy­szerű adminisztrációs kérdések ezek, amelyek, mondom. semmiféle szoros nexusba nem hozhatók az új fővárosi törvénnyel, nem idöelőttiek és nem is ellentétesek. — Az adminisztráció leegyszerűsítése más kér­dés. amely a mostani problémával nem azonos. A közigazgatás egyébként — jegyezte meg derűsen Folkusházy alpolgármester — ma is egyszerű, csak bonyolulttá lehet tenni, vagy bonyolulttá teszik azok, akik kezelik■ A rétegeződés a kulturélet függvénye, amit természetesen a közigazgatásból sem lehet ki­küszöbölni. A beszélgetést annak a reményének hangoztatá­sával fejezte be az alpolgármester, hogy a belügyi kormány hozzájárulása a nyár folyamán megérkezik és nyári szünet után rövidesen hozzá lehet látni az újjászervezéshez. ❖ Itt említjük meg, hogy a korábban hirdetett tisz- viselői állások pályázata és a második műszaki állás betöltése semmi összefüggésben nincs az ügyosztá­lyok átszervezésével. A második műszaki tanácsnoki állás pályázata S-án járt le és arra tizennégy reflektáns jelentkezett. Az első természetesen a mostani h. tanácsnok és ügyosztályvezető: Rumbach Dezső, de pályáznak csaknem az összes műszaki főtanácsosok is: Csár- mann Ferenc, Zboray József. Pokomándy István, Molnár László, Farkas Árpád, Wossala Sándor, Eperjessy Béla. sőt a műszaki tanácsnokok közül is pályáznak néhányan: Király Kálmán, Lavotta Gyula, Liptay Gyula, Friedrich Lajos. Tanácsnok akar lenni dr. Viola Rezső főmérnök is, sőt a reflektánsok sorába lépett Ivánt so Imre nyug. műszaki tanácsos is, aki tudvalévőén a Gellért-fürdő—Mullám-fürdő épít­kezésének hiteltúllépése kapcsán vonult nyugállo­mányba. A műszaki tanácsnok-választás ugyancsak a következő közgyűlés feladata lesz, s felesleges hang­súlyozni. hogy az egyetlen posszibilis. sőt mondhatjuk biz­tos jelölt Rumbach Dezső. Az üresedésben, levő többi műszaki főtanácsosi, műszaki tanácsosi, főmérnöki, műszaki főtiszti, m. tiszti, bakteriológusi, főszámtanácsosi, adófőtaná­csosi, adótiszti, pénztárnoki, kezelőtiszti, szülésnői stb. állásokra hirdetett pályázat 6-án járt le. A 34 állásra több mint 400 kérvény érkezett be. Felkay tanácsjegyző vezetésével Csanády és Hanzély fogalmazók úgyszólván éjjel-nappal dolgoznak az óriási anyag feldolgozásán, hogy a jelöléseket mielőbb meglehessen ejteni, mert a tanácsnak az a szándéka, hogy még.nyári szünet előtt megtartja ezeket a vá­lasztásokat is. az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre........................................12 pengő. egész évre ...................................24 pengő. SZ ESTZ RICHARD ^ 4“ Budapest, I., Némeivölgy 12715. sz. FORT OSZKÁR és TÁRSA 303'35 műszaki iroda és vállalat Budapest, IX., Angyal-ucca 38 Központi fűtés, vízvezeték stb. berendezések részére WELLNER LÁSZLÓ épitési^jrállaikoz^J -^^=^^ryTelefórvJ^409-í4^ Budapest, X., Pongrácz-út 17/P2. szám FELD OLY tisztít szárazon kosztümöket, öltönyöket, felöl­tőket, fest minta szerint mindenféle ruhaneműt. Tisztviselőknek nagy kedvezmény! Telefonhívásra minden tételért elküldünk! Gyár: VII., Thököly-út 33. Telefon: J. 394-41 és J. 446-72.

Next

/
Oldalképek
Tartalom