Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-11-14 / 46. szám
2 Budapest, 1928 november 14, ó/ömpaíIJ/imif» ___ BU DAPEST KÖZÉPOSZTáLVáiAT, helyzetének megjavítása érdekében rendkívüli közgyűlést hivat össze az Egységes Községi Polgári Párt ■——rv———----KO ZMA JENŐ DR. A MEGINDÍTANDÓ AKCIÓRÓL A képviselőház megszavazta a fővárosi mandátumok meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot, s így az most átkerül hozzájárulás céljából a felső- házhoz. Ezzel lekerült a napirendről az időközi választás sokat vitatott problémája. A várospolitikai érdeklődés ezekután az új fővárosi törvény felé fordul, annál is inkább, mert Seitovszky Béla, belügyminiszter a képviselőházban mondott beszédében a fővárosi adminisztráció nagyarányú megreformálását jelentette be. Ehhez a reformhoz, mielőtt az törvényjavaslat formájában a képviselőház elé kerülne, hozzászólhat még valamennyi községi párt vezetője, sőt a különböző érdekeltségek is, minthogy a belügyminiszter — a parlamentben tett kijelentése szerint — minden érdekelt tényező véleményét meg akarja hallgatni. A főváros közönsége körében a költségvetés le- tárgyalása után újabb problémák megoldása felé fordid a figyelem. Az alkotó munka korszaka következik, amelyben minden egyes párt maga határozza meg, hogy mely problémák megoldását tartja leg- .sürgősebbnek és milyen irányban koncentrálja erejét. A városházi politikának a legközelebbi jövőben várható alakulásáról és az Egységes Községi Polgári Párt tagjainak az új ciklusban kifejtendő munkásságáról beszéltünk Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselővel, a párt elnökével, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Az Egységes Községi Polgári Párt legközelebbi feladatának Budapest középosztályának felsegítését tekinti. Ebben a tekintetben már abban a helyzetben vagyok, hogy egy hatalmas, nagyjelentőségű, komoly akció megindítását jelenthetem be. Az Egységes Községi Polgári Párt már a jövő héten rendkívüli közgyűlést hív össze, amelynek egyetlen tárgya a fővárosi közép- osztály helyzetének megvizsgálása és a segítőeszközök megválogatása lesz. Ebben a vitában természetesen kiterjeszkedünk Budapest egész társadalmának a helyzetére, mert végső célunk az, hogy a főváros közönségének összességén segítsünk. A főváros lakosságának ezidőszerint való gazdasági helyzetét alaposan meg kell vizsgálni, keresni kell azokat az okokat amelyek miatt naprólStandard-billentyűzettel, világszerte legjobban bevált irodában, otthon és utón egyaránt. 18 havi részletfizetésre is kapható. Felhívásra díjmentesen, vételkényszer nélkül bemutatja Budapesten és vidéken Remington írógép Rt. Budapest, Vi. kerület, Andrássy-út 12. szám. Telefon: Aut. 212-85, 218-09. napra romlik Budapest közönségének helyzete. Ez a -terület teljesen el van hanyagolva, nekünk keresnünk kell az orvoslás módjait. Ezt a célt szolgáljuk rendkívüli közgyűlés összehívásával, amelyen az általunk megindított akció előadója Glücksthal Samu lesz. Politikai reform nem lesz a fővárosi törvényben Az aktuális városházi kérdésekről Kozma Jenő ezeket mondotta: — A legaktuálisabb probléma az autótaxi rendszámok szétosztása. Néhány nappal ezelőtt felhőszakadásszerű eső zuhogott Budapesten. Egyetlen autótaxit sem lehetett kapni a városban. Érthető tehát, ha a főváros közönsége zúgolódik amiatt, hogy még mindig nem osztották ki az új rendszámokat. A főváros közlekedési ügyosztálya természetesen arra az álláspontra helyezkedik, hogy addig nem intézkedhetik, míg a kereskedelmi minisztertől megérkezik a városházára a leírat, amelyben előreláthatóan végleges döntés lesz. Én úgy tudom, hogy a kereskedelmi miniszter leirata útmutatásul fog szolgálni az új rendszámok kiosztását illetően. Arról is tudomásom van, hogy több érdekelt minisztérium között ebben az ügyben tárcaközi tanácskozások folynak. — A mandátum-meghosszabbítás tető alá hozatala után a legaktuálisabb kérdések közé kerül a fővárosi reform. A belügyminiszter úr elhatározott szándéka az, hogy a fővárosi tövény reformját még ebben az évben feltétlenül a képviselőház elé terjesztik. A törvényjavaslat nagyjában elkészült már, a belügyminiszter úr csupán néhány statisztikai adatot vár és azután megkezdi a végleges megszövegezés munkáját. A reform kiterjed a fővárosi adminisztráció egész területére és pedig olyképpen, hogy ! lényeges változtatásokat fog hozni a városházi tisztviselői karra vonatkozóan. Ami a fővárosi törvény politikai vonatkozásait illeti, ebben a tekintetben aligha lesznek különösebb változások. Irányadó körökben ugyanis általános az a vélemény, hogy az 1924. évi XXVI. te., amely a fővárosi választásról és a közgyűlés jelenlegi összeállításáról intézkedik, nem szorul különösebb revízióra. A Vásárpénzfár nem kerülheti ei a sorsát — Az aktuális kérdések között szerepel a vásárpénztár gesztiójának megvizsgálása. A belügyminiszter úr vizsgálatot rendelt el, mi ezt a vizsgálatot és eredményét nem ismerjük, egyszerűen azért, mert nincs módunk ebbe az ügybe betekinteni, de keresni fogjuk a módot, hogy mindenről pontos képet kapjunk. Mihelyt a hatos üzemi bizottság megkezdi működését: a vásárpénztár nem kerülheti el a sorsát... Egyelőre erről a kérdésről többet nem akarok mondani. — Ugyancsak az aktuális kérdések között szerepel a kórházprobléma megoldása. Mi a magunk részéről nagy áldozatot hoztunk amikor az erősen megduzzadt költségvetésbe két millió pengőt vettünk fel. A népjóléti miniszter úr — értesülésünk szerint — legalább nyolc millió pengővel fog hozzájárulni az építési költségekhez. Ez már tekintélyes összeg, úgyhogy a jövő évben az építkezést feltétlenül megkezdhetjük. Az új Rókus megépítését a főváros közönsége érthető türelmetlenséggel várja, tekintettel azokra a tapasztalatokra, amelyeket a kórházvizsgálat során szerzett a kórházvizsgáló bizottság. Nyilvánvaló, hogy a felpanaszolt bajok kiküszöbölése pénzhiányon múlt. A szüle látókörű adminisztráció az oka, hogy idejében nem\ áll sarkára azokkal az ügyosztály-vezetőkkel, akik kevésbbé jelentős célokra nagy összegeket tudtalc elpazarolni. Kozma Jenő végül a költségvetés közgyűlési vitájáról mondotta el véleményét. Megállapította, hogy a legutóbbi napokban az . érdeklődés erősen megcsappant, voltak olyan esetek, amikor egy-egy baloldali szónok három bizottsági tag jelenlétében beszélt. A költségvetési vita legnagyobbrészt a pénzügyi bizottság költségvetési vitájának a megismétlése volt. A vita elhúzása mindenesetre káros hatást fog gyakorolni a. főváros autonómiájának épségben maradása tekintetében. Az Egységes Községi Polgári Párt emiatt a felelősséget elhárítja magától, annál is inkább, mert éppen Kozma Jenő volt az, aki az önkormányzat érdekében intő szóval fordult a közgyűlési pártok vezetőihez. SZEWTBÁLI ANTAL ÉS LANGEM KÁROLY! Központi iroda : VI., Berlini-lér ö. Telefon ; L. 913-57. oki. mérnökük, építési vállalkozók Anyagtelep ; V., Wahrmann-u. és Újpesti rakpart sarkán. Telefon: J. 313—36. SCHEMBER C. ÉS FIAI HÍDMÉRLEG- ÉS GÉPGYÁR Központi iroda és gyár: VI, Hungária körút 70. Telelőn; L. 916—83 és L. 916—98. Alapítva 1852. Alapítva 1852. OELLUNIT AJTOVÉPŐK a legtartósabbak Gyárija: EGYESÜLT MAGYAR CELLUL0ÍDÁRU6YÁR RT. VI., Szent Láizió'út 38. Teleton: I Ipát 995-57 \jéfi szekrények,] jsőrkfm é rö íl | Elektromos Hűtőberendezések A mészáros-hentes, cukrász, vendéglő és tejipari üzemek részére WIESEL A&OCE Iroda és gyár: Vl. Dessenfy u.30 Üzlet: VI, Vilmos cs. út 47 Telei: €. 912—63 és Aut. 291—20 SAJT JÁNOS műbútorasztalos és lakberendezési vállalata nudapest, I. Sxí. János-iér 4 INEMES ÉS SCliPAMEK ♦ OKI. MŰK ÉRT ÉSZ KERTÉPÍTŐK I BUDAPEST, 1, MÉSZÁROS UCCA 56-a } TELEFOS: ARISZI1NA 509-38 íJEítLAfcl ÉS CÉGTÁBLA FESTŐ VÁLLALA? Budapest, VIII , Rökk Szilárd ucea 23 Telefon : József 385-28 Csernek Jenő TOST n MOLHAR kereskedelmi és tájkertészet k ü lföldi képviseletek BUDAPEST, ¥11, zsebet királyné ut 39. Tel.: J. 396-36 CLARA ÉPÍTŐ VÁLLALAT (PO££M C1VÓJ) Budapest, VII. Wesselényi ucca 33 TELEFON: JÓZSEF 366—25 KNUTH K. mérnök és gyáros Budapest, VII., Garay uoca 10. sz. Telefon: József 310-75 Vízvezeték Központi fűtés HOLLÓS FERENC oki. mérnök, út ós mélyépítő vállalkozó Budapest, V. Ügynök ucca 22/b. Telefon: l. 960—34 DR. SZÉKELV HUGO OKL. MÉRNÖK VASBETON TERVEZŐ IRODÁJÁ BUDAPEST, VII. ALSÓEPDŐSOP U. 8 TELEFON: JÓZSEF 351-21. ________________ FE LD OLY tisztít szárazon kosztümöket, öltönyöket, felöltőket, fest minta szerint mindenféle ruhaneműt. Tisztviselőknek nagy kedvezmény I Telefonhívásra minden tételért elküldünk 1 Gyár: VII., Thököly-út 33. Telefon: J 394-41 és J. 44Ö-72.