Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-11-07 / 45. szám

Budapest, 1928 november 7. 11 az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési árak: tél évre . egész évre 12 pengő. 24 pengő. Jenő-nap Budán. A Budai Polgári Kör 15-én .-Csütörtökön este fél 9 órakor a budai vigadó nagy­termében elnöke, Kozma Jenő dr. kormányfőta n á- •esős, országgyűlési képviselő, törvényhatósági biz. tag tiszteletére névünnepe alkalmából társasvacsorát rendez. Kozma Jenő névnapjának hagyományos meg­ünneplése ezidén is messze túlnő a budai Polgári Kör keretein és a székesfőváros egész polgári társa­dalma, az országos és várospolitikai élet vezető fér- fiaival együtt vesz részt az ünnepi vacsorán. Szilágyi Hugó síremlékének felavatása. Vasár­nap délelőtt avatták fel ünnepélyes külsőségek kö­zött Szilágyi Hugó dr. síremlékét a Kerepesi teme­tőben. Szilágyi Hugó tragikus halálának egy eszten­dős évfordulóján volt ez a szomorú ünnepség, ame­lyen az özvegyen, két fián és a családtagokon kívül megjelent az elhúnyt széles baráti köre, köztük volt szűkebb kollégái, a városházi újságírók, akiknek nevében 13. Virágh Géza mondott meleg baráti és kollegiális érzéstől átfűtött emlékbeszédet, amely mélységesen meghatotta a szomorú és egyben fel­emelő ünnepség résztvevőit. Egy amerikai magyar megajándékozta a fő-< várost. Érdekes műemléket kapott Amerikából a főváros. Boross Jenő, a íiewyorki magyar kolónia egyik vezető tagja még a Kossuth-zarándoklat idején megigérte Liber Endre tanácsnoknak, hogy gyűjte­ményéből egy igen értékes, régi képet fog ajándé­kozni a fővárosnak. Szombaton hatalmas láda érke­zett a főváros címére Newyorkból, ebben volt Boross Jenő ajándéka. A kísérőlevélben arra kéri Boross a fővárost, hogy a. 400 évesnél idősebb festményt a Városligetben épülő Regnum Marianum templomban helyezzék el. A tanács köszönettel elfogadta az ame­rikai ajándékot és addig is, amig a templom elkészül, a, festményt a Fővárosi Múzeumban őrzik. A képet, amely a keresztet vivő Krisztust ábrázolja, Baroccia olasz mester 1610 körül festette.. Harc a kőbányai vámvonal kihelyezéséért. Kő­bánya ipari és kereskedelmi fejlődésének, a polgár­ság boldogulásának egyik leglényegesebb akadálya a vám, amely beljebb lévén, Kőbányát mesterségesen elszakítja a fővárostól. Ez az oka, hogy a villamos hálózat nem épülhet ki és idegen területnek számít­ván, a budapesti nagytőke elkerüli, ami lehetetlenné teszi, hogy Kőbánya polgársága gyakorlatilag hasz­nálható, méltányos kölcsönhöz jusson. Épen ezért most nagy mozgalom indult meg a vámnak a fővá­ros politikai határára való kihelyezése érdekében. Ennek a problémának leghareosabb szorgalmazója Halter Károly főv. bizottsági tag, akinek épp most sikerült lényegesen előbbre vinni ezt az ügyet, amely valósággal létkérdése a kőbányai polgárságnak. Hal­ter Károly ugyanis, aid a főváros közgazdasági bi­zottságának tagja, érvelésével és okfejtésével elérte, hogy a kérdést áttették a közgazdasági bizottságból a pénzügyi bizottságba, amely valójában hivatott a döntésre. Dr. Márkus György: Az elektromos energia-! kérdés szabályozása hazánkban és a külföldön. Min­den bizonnyal nagy érdeklődéssel találkozik, már csak aktualitásánál fogva is, Márkus György dr.-nak, a jeles közgazdásznak ez a most megjelent könyve, amelyben behatóan és a messze ágazó adatok és té­nyek teljes ismeretével foglalkozik az energia-kérdés közgazdasági - jelentőségével, különösképen pedig annak hazai állásával. Emellett részletesen ismer­teti a külföldi államok legújabban készült energia- törvényeit, hogy rendszeres csoportosításba foglalva az ezekben érvényesülő hatósági rendelkezéseit kü­lönböző módozatait, rámutathasson azokra a főbb el­vekre, amelyek keresztülvitelét idehaza is helyesnek tartaná. Fejtegetéseiből végül is az fiz álláspont kris­tályosodik ki, hogy az elektrifikálási munkálatokból a magántőkét kikapcsolni nem lehet, ennek tevékeny­ségét és jogviszonyait azonban a köz érdekének meg­felelően kell korlátok közé határolni. Esküvő. Szabó Ernő és neje leányát Margitot november 8-án déli egy órakor vezeti oltárhoz dr. Karbuly Enni orvos a Szent Domonkos Thököly úti templomban. Tanuk: Farkas Elemér országgyűlési képviselő és Magasházy László alezredes. Bedő Mór utóda: dr. Orova Zsigmond. Az iga­zoló választmány elnöke, dr. Gaár Vilmos, az elhalá­lozott Bedő Mór helyére dr. Orova Zsigmond ügy­véd, törvényhatósági bizottsági póttagot hívta be a közgyűlésbe. Dr. Orova Zsigmond személyében, aki tagja az Egységes Községi Polgári Pártnak, komoly értékkel gazdagodott a törvényhatóság. A Budapesti Hírlap képes melléklete. Vasárnap jött ki a Budapesti Hírlap először képesmelléklettel és hogy vasárnap délelőtt már nem lehetett kapni Budapesti Hírlapot a körúti rikkancsoknál, bizo­nyítja legjobban, hogy ez a jól sikerült újítás szinte órák alatt hatalmas népszerűségre tett szert a közön­ség körében. Tény az, hogy ez a legújabb képes­melléklet igen előnyösen különbözik a sablontól: nemcsak pompás, művészi nyomdatechnikai kivite' lében, hanem tartalmának változatos és előkelő gazdagságában is. A Budapesti Hírlap vasárnapi képesmelléklete nem a várószobák unalmában át­lapozni való sztereotip rekvizitum, hanem egész hétre való kitűnő szórakozás, amely a poraiból derűs életre támadt Kakas Márton ellenállhatatlan humo­rával, a tudomány és művészet csodáival, a divat szenzációival és a képekben bemutatott aktualitások friss lüktetésével mulattatja, tanítja és szórakoz­tatja a közönséget. Ezt a képesmellékletct, valamint magát a Budapesti Hírlapot, a magyar újságírás és irodalom legkiválóbb reprezentánsai írják, nívóját és értékét az illusztris főmunkatársak névsora garan­tálja. Ez a minden dicséretnél beszédesebb előkelő névsor a következő: Csajthay Ferenc főszerkesztő, Beírd Miklós, Buday Barna, Csathó Kálmán, Herczeg Ferenc, Ho- ránszky Lajos, Kenedy Géza, Kozma Andor, Zilahi) Lajos. A műjégpálya megnyitása. A Budapesti Korcso­lyázó Egylet f. é. október 22-én tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen az évdíjas tagjainak beiratási és tagsági díját állapította meg. A tagsági díjak azonosak a múlt évi díjakkal. A 35 napos tag’ok 20 P tagsági díjat, a 70 napos tagok 38 P tagsági díjat, a mindennaposok 54 pengőt fizetnek. \ áltozat- lan marad a beiratási díj,, amely 24 pengő. Az új alapszabályok szerint mindenki december 3-ig jegyét megváltani tartozik. A műjégpálya területe 7400 négyzetméter, amely előreláthatólag november első felében megnyílik. JO’ VILÁGÍTÁS = JO'MUNKA SCHAFFER KÁROLYI okleveles mérnök Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövező-mester I Budapest Vili, Aggteleki ucca 17. Telefon József: 325-88 RIEDER OTTÓ villamos Alapíttatott: 1895. A. B. C. tag-oknak hat havi hitel berendezési vállalat, tn Gszakl Intézet, elektrotechnikai és rádió cikkek raktára Budapest IV, Irányi u. 20. Tel.: Aut. 837-07 Hauer József Háztatarozási és tetőfedési vállalkozó S. Vár, Ország §áz~ucca 25. sz. Telefon autómata 608-23 FEIST REZSŐ BUDAFEST, IX., GUBACSI UCCA 55 SZ. ÜZEM: IX FÖLDVÁRI ÚT 3 SZ. vászonredöny,- viaszosvászonredöny,­SZÖVÖTT FARED0NYÖK GYÁRTÁSA |M | Budap ACAZINER ALBERT ÉS TÁRSA REDŐNYGYÁR Budapest. V. kér., Honvéd ucca 38. Telefon : Aut. 106—43 KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR UTÓDA SZEPESSY GYULA okleveles mérnök, Budapest, VII. Abonyl-utoa 25. Telefon: J. 380-30 SZENTGÁLI ANTAL ÉS LANBEN KÁROLY; Központi Iroda : oki. mérnökök, építési vállalkozók | VI., Berlini-tér 5. Anyagtelep : V., Wahrmann-u. és Telefon : L. 913-67. Újpesti rakpart sarkán- Telefon: J. 313—56. 1 chöndorfer Jenő mérnök központi fűtési, szellőztetés!, vízvezetéki és osafornázásl berendezések vállalata Budapest, Vili., Gólya ucca 22. sz. Telefon nini Jóltel 4*1—T* INKOVITS modern cégtáblafestő Vili., Vig ucca 24. — Telefon: József 385—52. I JANCSURAK GUSZTÁV rózmüves-mester . Budapest, IX., Ferenc-ucca 39. I ___________Telefon: József 8—47, 308—47. LI NOLEUM ES GUMMI burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE Budapest, IX., Lónyai-u. 11 Telefon: automata 887-49 Ajánlatok díjmentesen. Alapítva LUDVIG JÁNOS mázoló - és fényezó-mester Budapest, IX., Angyal ucca 34. Telefon: J. 302-76 HEIZER FRIGYES DRÓTKERÍTÉS- és SODRONYFONÓ-IPARTELEPE BUDAPEST, Vili., Staffenberger u. 16. TELEFON: J. 302-36. JUSTUS SÁNDOR ÉS FIA Gördülő faredőnyök, acéllemezredőnyök, bolt­ponyvák, vászon-, szövött- ós faredönyök gyára Budapest, VI., Vörösmarty-utca 24/B. Alapíttatott 1886-ban. Telefon-interurban : Automata 223-06. szám. Radiátorok, Fűtőtestek, Höalló zomancozás 25 ÉVES GYAKORLATTAL jBIedc káhocy Budapest, Vll Kerület, Hársfa ucca 57. szám _____________TELEFON: JÓZSEF 419—64 Te lefon: Automata 836 — 28. MAYER LAJOS tető fedő mester, tetőzetek jókarbantartási vállalata VI. kér., Ferenc József>rakpart 18. sz. LIPNER ÉS TAU3Z Iroda: BUDAPEST Főraktár: Vili, Szeszgyár-u. 8. Tel: J. 310-23 és 394-24. VII, Thököly ut 145 Gyártja az egyedüli MAGYAR őlomminiumgyár Fémkereskedelmi R.-Y. Budapest, VI., Forgách u. 4. sz. VOZARi PÁL oki. gépészmérnök Budapest Vili, Hunyadi u. 37. Tel.: J. 373-34 VÁLLAL: Villamosvilágitási, erőátviteli és gyengeáramú be­rendezéseket. Községek, gazdaságok és épületek erőátviteli és világítási berendezések tervezését és készítését. Dynamók és mo­torok javítását, tekercselését. Gép- és épületlakatos munkákat WALSER. FERENC Tűzoltási szerek és szivattyúk gyára, harang- és fémöntőde, közfertőtlenitő, köztisztasági szerek BUDAPEST, VI, LOMB-U. 34-36 TELEFONSZÁM: LIPÓT 91S—46. i MAGYAR HŐSZIGETELŐ VÁLLALAT RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Telefon : József 310—15 Budapest, Vili., Bérkocsis ucca 41 Telefon: József 310—15 m

Next

/
Oldalképek
Tartalom