Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-01-25 / 4. (952.) szám
Budapest. 1928 január 25. ✓J7"11 ^—r-Yyr**- ’ yxwaßo&iiißMP 9 „Vádat emelek a gyilkosok ellen, akiknek a halálsorompót évtizedek eleit ki kelleti volna építeniük“ Magyar Miklós demokrata bizottsági tag interpellációja a közgyűlésen - A Fővárosi Hírlap leplezte le, hogy a főváros egy esztendeig nem válaszolt a kereskedelmi miniszter leiratára A főváros legutóbbi /közgyűlésén Magyar Miklós demokrata bizottsági tag a halálsorompó kérdéséről mondott nagyon fontos interpellációt. Ezzel a kérdéssel a Fővárosi Hírlap is számtalanszor foglalkozott, éppen ezért szükségesnek tartjuk, hogy a jelentős felszólalást a következőkben, bő kivonatban ismertessük: — A közgyűlés — mondotta Magyar Miklós — a halálsorompóról hallott már száz és száz interpellációt, de a tanács és az illetékesek eddig nem vettek tudomást erről. Budapest közönsége megdermedve áll az újabb két halott teteme körül. Ezt nem lehet olyan simán, egy szűkszavú interpellációra adott válasszal elintézni. Lehetetlen, hogy Budapest népe nyíltan vádat ne emeljen azok ellen a névtelen gyilkosok ellen, akik hibásak abban, hogy évtizedek óta ezt a sorompót nem távolították el és ebben az ügyben a mai napig sem tettek semmiféle intézkedést. — Nem akarom részleteiben is feltárni, hogy mik történtek ott. Meg kell állapítanom azonban a i következőket: Nemrégiben történt, hogy tűz volt a sorompón túl. A Hazai Fatermelő gyártelepe égett. Mire a tűzoltók odaértek, a sorompót leeresztették és a tűzoltók félórahosszat voltak kénytelenek vesztegelni anélkül, hogy a veszedelem elfojtásában közreműködhettek volna. Ez balkánt állapot, ez a magyar közigazgatás, ilyen nincsen sehol a világon. —- Lelkemből fel vagyok háborodva, hogy azok az emberek, akik bizonyos felelősségteljes állásokat töltenek be, ilyen könyedén teszik ki évtizedeken keresztül Budapest népét annak, hogy a vonat elgázolja őket. Nem akarom, nem tudom megállapítani, hogy kik az illetékesek. Éppen ezért felelősségem tudatában vádat emelek a gyilkosok ellen, akik hivatva lettek volna, hogy a sorompót évtizedekkel ezelőtt kiépítsék és nem építették ki. (Közbeszólás: Ne izgasd magad!) De igenis, izgatom magamat, mert szívem van és azt a sok halottat, akiket meg lehetett volna menteni az életnek, sajnálnia kell minden embernek. A családoknak nem lehet visszaadni a holtakat. Azokat a síró apákat és síró családokat, akik ilyen körülmények között vesztették el családtagjaikat, egy interpellációra adott válasszal nem lehet kielégíteni. — Most következik a másik rész, amiről az előbb azt mondottam, hogy ez a magyar közigazgatás, A Fővárosi Hírlap múltkori száma egy objdktív megállapítást tartalmaz ... Közbekiáltások: Melyik száma? Magyar Miklós: Az 1927 december 21-iki száma. Horváth Károly: Hiszen a Fővárosi Hírlap kormánypárti lap! Magyar Miklós: Nem baj. az a fontos hogy igazat írt! A Fővárost Hírlapnak ez az említett száma azt a megállapítást tartalmazza, hogy a kereskedelmi kormány a fővároshoz leiratot intézett 100.79!. szám alatt még 1927. január 22-én és ebben a leiratban a halálsorompók eltávolítására tesz javaslatot. E leiratra a mai napig sem kapott a kormány választ. Horváth Károly: Ez jellemzi a tanácsot! Magyar Miklós: Nem vagyok abban a helyzetben, hogy a tanácsnok úr válaszát tudomásul vegyem. Nem vagyok abban a helyzetben mindaddig, amíg az alpolgármester úr, vagy az illetékes tényezők meg nem nyugtatnak, hogy miért nem intézték el ezt a kérdést már egy évvel ezelőtt. Ha ilyen fontos ügyeket, ilyen nagy tragédiákat könnyelműen veszünk tudomásul, akikor a mélyen tisztelt tanács természetesen azt tesz a közgyűléssel, amit akar. Nagyon szeretném, ha ebben az irányban is megnyugtató választ kapnék. Nincs ellentét KáSlay Tibor és gróf Bethlen miniszterelnök felfogása között Kállay Tibor ismert újévi beszéde a különböző lapok pártállása szerint különféle kommentárokra nyújtott tápanyagot. Kállay Tibor távolléte miatt nem válaszolt e lapvéleményekre, de egyébként is ildomosnak tartotta, hogy előbb gróf Bethlen István miniszterelnökkel folytasson beható eszmecserét. Kállay hétfőn reggel érkezett meg a fővárosba és rögtön érintkezést keresett a miniszterelnökkel. Délután öt órától fél hétig tárgyalt gróf Bethlennel, majd utána a Polgári Egység Klubjában több képviselő- társával, köztük Bessenyey Zenóval, Görgey Istvánnal, Szabó Sándorral és Dési Gézával folytatott beható megbeszélést és ennek során az a vélemény alakult ki, hogy Kállay Tibor felfogása teljesen azonos gróf Bethlen miniszterelnökével. KáSlay Tibor egyébként a következően nyilatkozott a Fővárosi Hírlap tudósítója előtt: — Hosszabb vidéki tartózkodás után visszaérkezve, alkalmat kerestem, hogy a miniszterelnök úrral beszélgethessek azokról a kérdésekről, amelyek újévi beszédem óta a közvéleményt foglalkoztatták. — E kérdések közül különösen a választás titkosságának a kérdése éleztetett ki. Megállapítottuk, hogy ebben a kérdésben a miniszterelnök úrnak a beszéde és különösen a párt programjára nézve tett kijelentése nem állított fel ellentétet azzal, amit részemről mondottam, úgy hogy e részben nincs ok arra, hogy bárminemű konzekvenciát vonjak le jelenlegi pártállásomra nézve. — Fellépésem célja lényegileg arra irányult, hogy a tradicionális magyar alkotmányosság kívánalmaihoz képest a párt és általában a parlament nívóját, tekintélyét és a kormányzatra való befolyását erősítsük és erre nézve lehetőleg minden eszközt igénybe vegyünk. Ezekre az eszközökre nézve is megnyugvással konstatálhattam a megegyezést a miniszterelnök úr felfogásával; aminek alapján javaslatokat óhajtok tenni a pártvezetőség legközelebbi ülésén megfelelő intézkedéseknek az elhatározására nézve. — A miniszterelnök úr részéről e részben a legnagyobb megértést tapasztalván, merem remélni, hogy azokat az egész elnöki tanács akceptálni fogja, hiszen kétségtelennek tartom, hogy az elérendő célokra nézve mindannyian egyetértünk és így ezekben a célokban megvannak az együttműködésnek szükséges előfeltételei. MAGYAR WAGGON- ES GÉPGYÁR RT. GYŐR, Telefónok: 201, 202, 203. rAba 1, 3, 5 tonna hordképességü BUDAPEST, V., Deák Forenc-utca 18. Telefónok: T. 43-00, L .979-49. Teherautók ^ Autóbuszok A magyar utaknak legjobba' megfelelő auté Pótkocsik Speciáikocsik r A magyar utaknak legjobban megfelelő autó Szolid kivitel, gazdaságos Özem, előnyös árak és feltételek! Ajánlati felhívások cégünkhöz oimzendők, Képviseletünk nlnoaen. —, . /— volt királyi mérnök Csonka Ferenc ** ____ _— anyagkereskedő Sa ját lakatos, bádogos, asztalos és vízvczctékszcrelO üzem I Budapest, /., Baranyai-u. 29 Telefon: J. 458-17 is ]. 391-84 NEUMANN ÉS TÁRSA fatelítö és faburkolati vállalat Városi iroda: Budapest IV. Muzeum-körút 27. Telefon: J. 801-59 Gyártelep és gyári Iroda: VH, Egressy út 34. Telefon: J. 892-70 Sthflnfeid és Pauűlts ,,uaio es siarior accumuiaiuruk ^arhantartása, töltése és szak- szerű javítása, valamint autó Sninditó és világítás javítása VII., Damjanich ucca 9. szám. Telefon: J 449 — 25. accumuTáto^ís'^necflanika^iizem DUNÁNTÚLI MESZ-, TÉGLA- KOIPAR R.-T. KÖZPONT: Budapest, IV., Mária Valéria ucca I. szám. Telelőn: Llpdt 985—07. “m. Sürgöny cím : Dunmésx. ■SSS*. Szállít: Messet, mészkövet és bazaltkavicsot. /%07 Vállal mindennemfl kfitaragd munkát.___________ Re Dönv- és IiHKHtoshru üzem Gulyás György BUDAPEST, Vili, BAR0SS-U. 18. - TELEFON J. 458-90. ezelőtt NAGY és GULYAS Falkárpit, linkruszta, linoleum és stukolin menyezetek raktára* Nagy választék modernfinom kárpitokban SÜDFELD SÁMUEL UTÓDA SÜDFELD GYULA, BUDAPEST Te'e'on T. 139-64. V , Mária Valéria-ucca 10. „VIKTORIA“ zászlógyár és díszítő vállalat BUDAPEST, DUMQnm R Pl Hl Telefon: J. 352-09 IX, Páva-ucca 7. KUHuULü Ű. iíül Alapíttatott: 1842. Zászlók, díszítések, címfestő, mázoló és szobafestő munkák.- /tv «a I ■ £$ i ej Alapíttatoit 1888. évben LAdiUO Budapest,IX., Üilöi-útlOI. estö- és mázoló Műhely mester_______VII1., Horánszky-ucca 10 Kre ssalek Testvérek és Patyi aszialosáru gyára Budapest, VI., Országbíró ucca 63. Telefon: Lipót 913—74. ARNÓCZKY ÉS TAKSA AU TÓKARROSSZÉRIA GYÁR Budapest, Vili., Práter-u. 64. Telefon: J. 311-18. J HAMBACH UTÓDA LEUTWYLER FERENC fe PAPIRNAGYKERESKEDÉSE ÉS PAP1RNEMÜ GYÁRA I j Budapest Vili, Tisza Kálmán-térl.TBlefon: J. 368-211 HUR ARO J A N ü S Bum nijavitó »rem BUDAPEST Vl„ Benczúr-ucca 3. (Felsőerdősor sarok) Telefon: T. 263-56. PROCKL A. GYULA Speciális autó-elektromechanikai üzeme BUDAPEST, VIII. MÁ ryAS-TÉR 15. Tel. J. 321-21. Vitéz HANT AY ES GALA VITS “'„Ä“' elektroteohnlkal vállalat GUTTMANN és SZÉKELY FAKERESKEDÖK BUDAPEST, X, SZÁLLÁS UCCA 2-4 Fióktelep : 1°ÉRI UCC* ,5‘ r (Wagyfüvaros nooa sarok.) Telefon: József 359—68 Telefon : József 359—68 GÓTSCH kályhás mester Budapest, II. ker.y Batthyány ucca 13. Szabadalmazott töltőkályhái utólérhetetlenek 8 kilogramm szénnel egész nap meleget ad Telelőn: L 912-87 TOMPÉ KAROLY ÁCSTELEP, ÉPÍTÉSI ANYAGKERESKEDÉSB ÉPÍTÉSI ANYAGOK GYÁRI ÁRON KAPHATÓK ™*,o, STEINER FERENC OKL. MÉRNÖK, VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, I, Horthy Miklés-út 31. Telefon: J. 352-74