Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-08-29 / 35. szám

Budapest, 1928 augusztus 29. 7 A FŐFOLGÁUMFSTETtí ÁLLÁS körül való csatarivalgás régi harcokat idéz az emlékezetünkbe. A belügyminiszter kijelentette, hogy a jövőben Budapestnek nem lesz főpolgár­mestere és polgármestere, hanem csak főpolgár­mestere. Azt kellett volna hinnünk, hogy éppen a baloldalon arat majd ezekkel a kijelentésekkel tapsokat a belügyminiszter. Hiszen ott követelik leghangosabban a közigazgatás egyszerűsítését és az egész várossal együtt a főváros egységes vezetését, ők verik a legjobban a mellüket, ami­ket takarékossági lehetőségekről van szó. Most itt az alkalom, a belügyminiszter két állásból egyet csinál, két fizetés helyett egyet akar adni. Öli azonban háborognak és az autonómia sérel­mét emlegetik. Mi nem féltjük az autonómiát at­tól a Scitovszky belügyminisztertől, aki minden megnyilatkozásában olyan becsületes erővel és akarattal nyilatkozik az autonómia jogai mellett. Mi nem féltjük az autonómiát Scitovszky Bélá­tól, aki a Széchenyi-fürdő botrányát úgy intézte el, hogy a főváros autonómiájára még csak ár­nyék sem eshetett. De eszünkbe jutnak — ismé­teljük — a régi harcok, amelyeket még Vázsonyi Vilmos és társai vívtak a főpolgármesteri állás megszüntetéséért. Mert tulajdonképpen Scitov­szky Béla ezt a régi kívánságot honorálja. Mel­lékes, hogy a jövő polgármesterét polgármester­nek. vagy főpolgármesternek hívják-e. Egy. egyetlen ember fog állani a város élén: ez a lényeg, ez a fontos. Amikor pedig Scitovszky Béla teljesítette Vázsonyi Vilmosnak és társai­nak kívánságát, azok, akik magukról azt állít­ják, hogy Vázsonyi eszméinek örökösei, kétség- beesetten lamentálnak. Amit már annyiszor lát­tunk, megint megtörtént: győzött a halott vezér és megbuktak az epigonok. JZ7L AUTÓTAJC1 mintha kiment volna a divatból. Az ember jár Pest uccáin és ennek a közlekedési eszköznek írmagját sem találja. Kevés a kocsi, nagy a kö­zönség. Annál nagyobb divatba jött azonban az autótaxi-rendszám. Ma már szinte csodálkozunk azon. hogy a rendszámokért a Magyar Tudomá­nyos Akadémia, a Kisfaludy Társaság és a Petőft Társaság nem indítottak ostromot. Abból a névsorból, amely a pályázók egészen fantasz­tikus tömegét mutatja, megokolatlanul hiányzik a Barcsay uccai gimnázium II. B. osztálya. Ha a MOVE és a NyUKOSz, ha a jótékony asztal- társaságok és a jó Isten tudja ki mindenki jogot formál autótaxi-rendszámra és azt hiszi, hogy hivatott Budapest közlekedési ügyét fellendíteni, akkor a Barcsay uccai gimnázium II. B. osztá­lyának is vitathatatlan jogai vannak rá. Annyi bizonyos, hogy a döntés nem lesz könnyű és a rendszámok kiosztása Budapesten nagyobb ér­deklődést fog kiváltani, mint a polgármester­választás. Azután még egy mumus leskelődik az ajtó mögött: az. hogy majd a politika is bele akar szólni a rendszámok ügyébe. Pedig ebben a kérdésben a politikának éppen úgy nem sza­bad érvényesülnie, mint annak az idétlen gon­dolatnak, hogy társadalmi egyesületeket és jó­viseletű iskolásfiukat autótaxi-rendszámokkal kell felsegélyezni és megjutalmazni. Más elvnek itt érvényesülnie nem szabad, csak egyedül és kizáróan a közlekedés javításának, a közönség érdekeinek. Egy bizonyos, hogy az autótaxi ki­ment a divatból és akinek sietős útja van ma Budapesten, az gyalog jár. Akik dönteni hivatot­tak, ne azoknak az érdekeit képviseljék, akik a bakra akarnak ülni, hanem azokét, akik az autó taxiba ülve, sürgős és fontos ügyeiket akarják elintézni. POLITIKAMENTES VÁROSHÁZÁT teremt az új fővárosi törvény Műfelháborodás a baloldalon a polgármester kér­dés körül — Sérti-e az autonómiát, hogy a jövőben csak főpolgármestere lesz Budapestnek Két hét óta kavarog a városházának pihenőre tért politikai élete. A várospolitikusok nincsenek ide­haza, legfeljebb, ha egy-két napra hazanéznek, ilyen­kor azután beleszólnak az eseményekbe és mennek tovább nyaralni. Egy-egy ilyen nyilatkozat, mint kő hull bele a sajtó uborkaszezonjának sima tükrébe, amely azután hetekig veri a hullámokat. Előbb a vá­rosi mandátumok meghosszabbítása, most pedig a készülő fővárosi törvény egyik intézkedése körül zaj­lik az élet. A mandátummeghosszabbítás kérdésével a Fővárosi Hírlap mai vezércikkében foglalkozunk és remélhetőleg el is temetjük ezzel azokat a furcsa és meg- okolatlan izgalmakat, amelyek körülötte ke­letkeztek, A belügyminiszter két héttel ezelőtt a Fővárosi Hír­lap munkatársa előtt kijelentette, hogy amennyiben a fővárosi törvénynél még fontosabb javaslatok kellő időre letárgyalhatok nem lesznek, akkor törvény­hozási úton meg kell hosszabbítani rövid időre a fővárosi mandátumokat, nehogy egy esztendőben két választás legyen esedékes. A mandátummeghosz- szabítás gondolata tehát esetleg természetes szük­ségesség lesz. így tartják ezt az összes pártok is a demokraták kivételével, akiknek vezére, Rassay Károly ezidőszerint kívülről szemléli, kritizálja és igen sok esetben felborítja elvbarátainak városházi munkáját. Érthető tehát a felháborodás, amely de­mokrata oldalról érkezik, amikor mindenki tudja, hogy a demokrata vezérnek már nagyon sürgős volna, hogy a közgyűlési teremben elfoglalja helyét, A demokraták legközelebbi barátai, a szociális- ták, már közel sincsenek ennyire felháborodva. Ők többen ülnek a törvényhatósági bizottságban, mint arpennyire valaha számítottak. Nekik nem sürgős az új választás, mert nyilván reálisabban számítanak, mint a demokraták, akik alighanem mélységesen csalódni fognak az elkövetkezendő választások ered­ményében. A szociálisták tehát politikai becsületből lanyhán felháborodnak ugyan, amikor a mandátum­meghosszabbításról van szó, letörvényjavaslatocs- kázzák azt a javaslatot, amely majd a mandátum- meghosszbbításra lesz hivatott és ezzel a maguk ré­széről el is intézték az ügyet. Rassayék viszont annyira el vannak foglalva a vezér mandátumának kisürgetésével, hogy elfelejtenek segíteni a szocialistáknak, amikor azok viszont az úgynevezett polgármester­kérdésben rendeznek nagyszabású műfelháborodást. Az történt ugyanis, hogy a héten a napisajtóban megjelent Scitovszky Béla belügyminiszternek egy nyilatkozata, amelyben többek között a készülő fő­városi förvény egyik intézkedését is nyilvánosságra hozza. A belügyminiszter nyilatkozatának ez a része így hangzik: — Az új fővárosi törvény szerint a polgármester szerepét a főpolgármester veszi át. így azután a főpolgármester autó- nómikus szerv lesz. amennyiben az auto­nómia választja és ennek a választásnak alapján nevezi ki a kormány a főpolgármes­tert. aki a kormány által lesz elmozdítható. Éppen ezért rendezni fogjuk a törvényben a főpolgármesterrel szemben is a fegyelmi el­járás módozatait. Kétségtelen, hogy a készülő fővárosi törvénynek ez az intézkedése igen nagyfontosságú lesz. Úgy a belügyminiszter, mint mindazok a tényezők, akik ehhez az intézkedéshez máris hozzájárultak, bizo­nyára alaposan mérlegelték és alaposan megfontol­ták a dolgot. A belügyminiszter kilátásba helyezett tárgyalásai során, de a törvényjavaslat parlamenti tárgyalása alkalmával is módjukban lesz a pártok­nak ezt a nagyfontosságú kérdést még alaposan (Folytatás a 8. oldalon.) SCHAFFER KAROLY okleveles mérnök Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezö-mester Budapest Vlfl, Aggteleki ucca 17. Telefon József: 325-88 Manvay tfsklor V., Perczel Mó ucca 4, Telefon: Automata 104-69 Elektromos-mfiszaki cikkek, BONDRAT csapágyíém stb. FLIEGL BÉLA bádogos-mester Telefon: J. 4.15-07 Budapest, Vili., Vas ucca 7. Telefon: J. 435-07 Készít épület-, díszmübádogos munkákat és higiénikus fürdő­kádakat, légszesz, víz, gőz, csatornázás, szivattyúk, kutak sze- relését, angol klozetteket és egészségügyi fürdők bér g, nde ését. Telefon? József 464-57 KOVflgS OSZKÁR BAD0G0S-IW ESTER. ÉRCKOPORSÓ ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZITŐJE­Teleton: József 464-57 BUDAPEST, IX., GYEP UCCA 56. SZÁM. Budapest legszebb helyén, a budai oldalon, a főváros erdejének tőszomszédságában a 83-as végállomástól megközelíthető, a fővárosi Nagyréttől néhány percnyire cca 320 házhellyel létesült a „TISZA ISTVÁN KERTVÁROS“, mely kies fekvésével, pormentes levegőjével egyenesen hivatva van a fővárosi intelligencia lakáskérdésének megoldására. A végle gesen jóváhagyott parcellázási terv alapján uccákhal, terekkel ellátott és erdőterületen fekvő kertváros telkei kedvező fizetési félté-' telekkel kaphatók. Épülő mintaházak a helyszínen megtekinthetők. Hivatalos órák délelőtt 9—1-ig. Kertváros Épftő R.-T. IV., Piarista ucca 6. Telefon: Aut. 868—79. I Hirsch László j ÖT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALAT \ I., BUDAFOKI-ÚY 22 j TE LE FOB: JÓZSEF 321—17 J Af oot G ész a é^i/6mesfer Budapest, VI., Reiter Ferenc ucca 103. ss Telefon : Lipót 911—13 n :i J

Next

/
Oldalképek
Tartalom