Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-01-25 / 4. (952.) szám
7 Budapest. 1928 január 25. A Vízműveket 14 millió pengővel újjáépítik és eiektrifikálják A kormányjóváhagyás után azonnal megkezdik a munkát, amely két esztendeig tart — Tíz esztendő alatt a megfakaríSások teljesen kifizetik a beruházott tőkét Budapest vízellátása olyan soikszor mondott már csődöt, a közönség pedig olyan türelmetlen már ebben a kérdésben, hogy valósággal csodálkozni kell, miként tudta a tanács ennyi ideig is halasztani a Vízmüvek reorganizációjának munkáját. Az apró javítások tényleg nem használtak, legfeljebb a leg- imrninensiebb veszedelmeiket hárították el. a teljes rekonstrukcióra — mint most kiderül — óriási beruházási összeg szükséges. A közgyűlésen is sok panasz bangzott el. Végre azután a múlt év februárjában elhatározta a törvényhatósági bizottság, hogy a Vízmüveiket kibővítteti és helyreállíttatja. Nemcsak a közönség érdeke követeli azonban ezeknek a munkálatoknak minél gyorsabb véghezvitelét, hanem a fővárosé is, mert a harminc éves gőzszivattyú üzembentartása rengeteg anyagpazarlást jelentett eddig is. A nagyszabású átalakítás, újjáépítés és eléktrifikálás nem kevesebb, mint 14 millió pengőjébe kerül a fővárosnak és két esztendőre ad munkát a dolgozók százainak. Ez a 14 milliós összeg, amely a 20 millió dolláros kölcsönből telik ki, nem inproduktiv beruházás, mert tíz esztendő alatt az anyagmegtakarítás révén ez az egész összeg kifizetődik. A nagy beruházási programról Borvendég Ferenc tanácsnok, a világítási és vízvezetéki ügyosztály vezetője a következőket mondta el a Fővárosi Hírlap munkatársának: A gépberendezések teljes modernizálása A Vízművek újjáépítéséről elkészült a végleges és részletes tervezet, amely lényegében ugyanaz maradt, mint volt az, .amelyet a múlt esztendei beruházási programban már ismertettem. A munkálatok 14,400.000 pengőbe kerülnek és azoknak keresztülvitelét két esztendőre tervezzük. telep, a Kékgolyó ucca sarkán levő és a kőbányai szivattyútelep. — A kápostásmegyeri főtelepen tíz centrifugális, elektromotoros szivattyú lesz. azonkívül mindegyik szivattyúhoz tartaléknak 1—1 Diesel-motort szerelünk, amelyek áramzavar esetén működnek. Az elektromotorok háromfázisúnk lesznek, közülük hat darab 560 lóerős és kettő 390 lóerős, kettő pedig 200 lóerős lesz, mindegyik 380 Wattos feszültségű árammal dolgozik. A Diesel-rendszerű tartalékmotorok közül hat 580 lóerős, kettő 400 lóerős, kettő pedig 210 lóerős lesz, mindegyik 380 wattos feszültségű árammal napi 45.000 köbméter, kettő napi 30 ezer köbméter és kettő napi 15.000 köbméter víz szállítására lesz alkalmas. A megyeri vízmű mostanáig napi 176 ezer köbméter vizet szállított, az új berendezés után pedig 270 ezer köbméter lesz a teljesítő képessége. — A megyeri telep új gépberendezése 5,070.000 pengőt eniészt fel. — Az újjáalakított Buda-ujlaki telep négy zónát lát majd el vízzel: az alsó józsefhegyi medencének, a felső józsefhegyi medencének és a Krisztinavárosi átemelő telepnek szolgáltat vizet. Az említettek mellé új medence épül a Csatárka-dülöben. a Hűvösvölgy felett. Az alsó iózsieifhegyi medence szivattyútelepén 4 gép. a felső iózsefhegyi medence gépházában (2 gép és az új medencénél, a Csatárka-dülöben ugyancsak két gép fog dolgozni. Mindegyik szivattyút elektromotorok fogják hajtani, megfelelő Diesel-motor tartalékkal. — A Buda—Újlaki vízmű és a hozzá csatlakozó telepek újjáalakítása 2,337.000 pengőbe kerül ösz- szosen. —• A Krisztinavárosi átemelő telepen nemcsak a gépeket cseréljük ki, hanem teljesen úi gépház is épül. Előrebocsátom és hangoztatom, hogy végleges és a legalaposabban elkészített tervekről és költségvetésekről van szó. amelyeknél minden néven nevezendő hiteltúllépés lehetősége ki van zárva. — A munkálatok három főcsoportra oszthatók: rekonstrukcióra, új beruházásokra és az üzembiztonság fokozását célzó berendezkedésekre. (Tartalékgépek stb.) —- Ezek szerint első feladatunk a káposztásmegyeri főtelep, a többi telepek és alállomiások. átmentő telepek stb. elavult régi gépberendezéseinek teljes modernizálása és kicserélése. Ilyen új berendezést kap a káposztásmegyeri főteleppel együtt a Buda-ujlaki vízmű, a Kjistinavárosi Melegidóben: műjégpálya november közepétől március közepéig naponta reggel 8-tól este 8-íg állandóan nyitva. Hidegben : term, pálya Szerdán és szombaton fél 10-ig nyitva Naponta rendőrzenekar. hogy a rekonstrukció a vízszolgáltatást ne zavarja. A krisztinai-telep Újlakról kapja a vizet és a Vár, a Lipótmező és a Lóránt úti medencéket látja el, a Farkasrétnek pedig közvetlenül szolgáltat vizet. Teljesen új, modern víztartály épül e teleppel kapcsolatban a Sashegyen, amely a Sasadon létesülő kertváros rendelkezésére fog állani. E helyeken tíz elektromos centrifugál szivattyú lesz. megfelelő Diesel-tartalékkal. Az átalakítási költség itt 2,620.000 pengő. — A kőbányai vízmüvek ugyancsak újjáépülnek. Itt nem vízmedence van, hanem víztorony. A gépek ide nyomják fel a vizet, s onnan természetes eséssel jutnak a csőhálózatba. E telepen a két régi gőzszivaííyú mellé két elektromotoros szivattyút szerelünk. Az új szivattyúk végzik azontúl a rendes munkát, a gőzgépek pedig tartaléknak maradnak. Az átalakítási költség ennél mindössze 169.000 pengő lesz. U| medencék és főnyomócsövek —• A vízszolgáltatás fokozása érdekében, a már említett csatárkadülői bazén mellett, még több más új medence is létesül. A csatárkai vízmedence űrtartalma 1200 köbméter lesz és építése 165.000 pengőbe kerül. A felsősashegyi medence ugyancsak 1200 köbméter befogadó képességű lesz és költsége is ugyanannyi, mint a Csatárkán épülőé. A régi várbeli víztartó medence mellé a Vár és az alsósashegy ellátására egy 5000 köbméteres medencét építünk a Diana út és Istenhegyi út találkozásánál a Svábhegyen, 530.000 pengővel, a Szép Jnhészné melletti vízmedencét kibővítjük. úgyhogy az eddigi 240 köbméter helyett 800 köbméteres lesz. A meg- nagyobbítás költsége 80.000 pengő. —- Az új medencék mindegyikéhez főnyomócsövet vezetünk, amely munka elvégzése 1,300.000 pengőbe kerül, a farkasvölgyi zóna csöveit pedig (Folytatás a 8. oldalon.) fáhtPalágyi CtyulaR.T. f a-, vas- és rézbutorgyár Budapest, VII., Angol ucca 33. szám Iskolák, kórházak, internátusok, szállodák stb. teljes berendezése. Tel.: J. 395-2T. Épületasztalosság. Tel.: J 395-23_ 0 Molnár István épíiéss | Budapest, I., Horthy MiKlós-út 36 S U Telefon : József 385—IS |fl RIEDER OTTÓ villamos Alapitatott i 1825. A. tí. C tagoknak hat havi hitel Budapest, IV. Irányi-u. 20 Telefon: J. 452-37 berendezési vállalat műszaki intézet, elek trotechn lkai és rádió cikkek raktára Száva Sándor EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapest, 3., Budafoki-út 73. szám Telefon • József 416—07 Egészségügyi berendező, bádogos, szerelő, központi fűtés és csatornázási vállalkozó Kly 54«» ay j&sT Bud&pdst, V. Honvéd uooa 29 rrtysucr ridrusy Llpót-k, sarok. Alapítva 1906 HiiliCf Tcs'vmkgea1 igyr r.t Budapest ,e'8f°” 226-39 60 év óta gyárija a legjobb antracen tintákat, ragasztószereket, írógépszalagokat, továbbá fémtiszti ószérekefv és a hires KORONA KÉKITÓ7 HUTTERER és KÓSA épület- éa diszm&bádogos, egészségügyi berendezési vállalat Budapest, IV. kér., Magyar-ucca 42-44 u Telefoni József 462—23. Telefoni József 462—28. TÓTH SÁNDOR Autogummi javító és gőzvulkon záló üzeme Budapest, 18., Fő-u. 20. Telefon: L. 979-42 «S C H A — C O» a legifjabb és legolcsóbb sokszorosító gép GURLITT HERMANN V, Gr. Tisza Istvnn-u. 22 Tel. 230-86. SKRIBEK ES TÁRSAI FAZEKAS és SITERY oki. gépészmérnökök vízvezetéki, központi fűtési, gáz, bádogos és fémipari szerelővállalata. „Rekord“ redőnyépitő és karbantartási vállalat Budapest, VSIt., IJét kocsis ucca 16. Tel.; J 376-51. 10 i RE8NER UÁHOOR Budapest, Rózsa-u. 33. Tel.: J. 440-88 l| wHjfj I Telefon: Józ mgt 1« llw IfflSB séf 368—24 Qzigler János crösrézáru- is vegyiipari gépgyáros Córházak felszerelése. Vörösréz- dénvek és készülékek, vörösréz- nosóüstök készítése és ónozása. Aiuminium-hegesztés. SUBAPEST, Vtll. kér., Koszorú ucca 12 j Popperi J&nos j épület- és mtibutorasstalos ; TELEFON: J. 359-99. Gyár: TELEFON: J. 359-99. jj \ Budapest, VII., Telep-ucca 80. \ prIster oyoeqy! Szab. biológiai szenyvlztlsztltó borendezósek r.-t. Budapest, VI , Aréna-út 84. SZ. Tel.: Teréz 222-12 I ÁBRÁNYI FERENC épület-és díszmübádogos, légszesz és vízvezeték berendező Budapest, Vili., József ucca 31. Telefon: „József“ 325—71 "elefon: „József“ 325—71 ERDÉLYI ____________________^yiNTiZETi udvari fényképész IV., Semmelweis ucca 2. sz BACZÓ ANDOR OKL. MÉRNÖK vasbeton tervező irodája BUDAPEST \Mérleg-ucca 4 Telelőn : Teréz 230-37 (Gresham-palota) szihHSVi imre V., Zápolya-ucca 38. Telefon : L. 992-44. | Magas- és vasbeton-építés, tervezés