Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-07-25 / 30. szám

4 Budapest. 1928 július 25. Legalább egy évvel eltolódott a Rákóczi-úti villamosforgalom rendezése A Közmunkatanács plénuma ellenzi a belvárosi hurok­vágány létesítését — Uj terveket dolgoz ki a BSzKRt Őszinte örömet keltett városszerte néhány héttel ezelőtt az a hír. hogy a BSzKRt a közlekedés rendje és gyorsasága érdekében az úttest közepére helyezi át a villamosvágányokat s ezzel egyidejűén megszün­teti a Múzeum körút, illetve Károly körút sarkán a veszedelmes kanyarodókat, amelyek már több végze­tes baleset előidézői voltak. A pályaáthelyezés feltétele az volt, hogy a villa­mostársaság megépíti a belvárosi hurokvágányt, amely lehetővé teszi, hogy a Rákóczi úti kocsik ott megfordulhassanak. A belső körút és a Rákóczi út, illetve Kossuth Lajos ucca sarkán pedig csak keresztező sínek lettek volna, úgy, mint most a Nagykörútnál. Az elutasítás magyarázata A főváros közlekedési bizottsága nagy helyeslés­sel hozzájárult az új megoldáshoz, csupán egy-két belvárosi bizottsági tag féltette a hurokvágánytól a IV. kerület nyugalmát. Az új tervek mellett foglalt állást a Közmunkák Tanácsának mérnöki bizottsága is, úgyhogy az építést még a nyáron meg akarták kezdeni. Annál nagyobb volt a meglepetés, mikor a minap nyilvánosságra jutott a közmunkatanács plénumának az a döntése, hogy a belvárosi hurok megépítéséhez nem járul hozzá. A döntés kövekeztében az építkezés megkezdésé­ről egyelőre szó sem lehet. A tervet ugyan nem ejtet­ték el véglegesen, mert hisz a közmunkatanács állás­foglalása sem végérvényes, hanem csak a bemutatott tervek ellen szól, — s az ősszel újra foglalkoznak a bizottságok az üggyel. Bármiképen alakul ki azonban a dolog, az bizonyos, hogy a pályaáthelyezés, s a Rákóczi úti forgatom rendjének reformja legalább egv évvel késik. Felkerestük a közlekedési ügyosztályban Kem- pelen Dezső műszaki főtanácsost, a közúti vasúti ügyek referensét, s kérdést intéztünk hozzá, mi tör­ténik e meglepő döntés után. Csak a hurokvágányt kifogásolják A másik felfogás pedig az, hogy a belvárost inkább teljesen mentesíteni kell a villamosvágányoktól, ahe­lyett, hogy ott új vágányokat építenének. — Az előbbi aggodalom egészen felesleges, mert hiszen nem tereltük volna úgy sem a belvárosi hu­rokra az összes Rákóczi úti kocsikat, hanem azoknak csak egy részét, s lehetőséget akartunk teremteni arra, hogy ott a kocsik megfordulhassanak. Végered­ményben pedig nem is új vágány építéséről, hanem inkább csak vágányáthelyezésről lett volna szó. Újabb megoldási lehetőségek — A terveket a Beszkárt most átdolgozza és az ősz folyamán újra a Közlekedési Bizott­ság elé terjeszti, amikor esetleg alternativ tervek készülnek, amelyek eltérnek a mostanitól. ■— Mi is azt valljuk végeredményben, hogy a bel­városi villamoshálózatot, amely a maga fogyatékos­ságaival tényleg a hajdani két villamostársaság kon- kurrenciájának eredménye volt, meg kell szüntetni. Az a tervünk, hogy egves vonalakat, amelyeknek nem szükséges ma már a szűk belvárosi uccákat átszelni, onnan áttereljünk, — de ezt nem lehet egyik napról a másikra elérni, viszont a hurokvágányos megoldást sem szántuk hosszabbnak 8—10 évesnél. Megkérdeztük a főtanácsost, milyen megoldást gondol arra az esetre, ha a hurokvágányt a köz­munkatanács semmiképen se hagyná jóvá. — Ebben az esetben nehezebben menne a dolog — hangzott a válasz — de nem megoldhatatlan. — Szó van arról, hogy a kocsik egy részét a Horthy Miklós úti körönd hurokvágányáig, más részét a most használaton kívül levő Rácfürdő végállomásig vezetjük az Erzsébethídon át, de gondol a BSzKRt arra is, hogy a hurokvágányt esetleg a Dunaparton építi meg, más uccák bekapcsolásával. — Ismétlem, — a mostani tervezett hurokvá- gánniml szemben táplált aggodalom is teljesen feles­leges, mert Kempelen főtanácsos a következőket mondta el a Fővárosi Hírlap tudósítójának: — A közmunkatanács döntése meglepetésszerűen ért bennünket. Elképzelhetetlennek tartottuk, hogy a közlekedési bizottság, a közmunkák mérnöki bizott­sága és a közlekedési rendőrség hozzájárulásával szemben a Tanács plénuma ellenezze a szóban forgó megoldást. A kanyarodok megszüntetését és a vágá­nyok középrehelyezését ugyanis kívánatosnak tartja a Közmunkák Tanácsa, csak a hurokvágányt ellenzi. Enélkül pedig az előbbiekről sem lehet szó. — A hurokvágány ellenzői attól félnek, hogy ott szünet nélkül torlódnak a villamosok és megakadályoznak minden más forgalmat. Meinl kávé Three Stars illatos keverék, a legnemesebb k5zépamerikai fajtákból összeállítva, hozzáértők számára }k kg P 3.20 maximum 2 percenként lenne ott forduló kocsi. Reméljük, hogy sikerül a közmunkatanács állás­pontját ezzel a megfontolással megváltoztatni, s ez esetben természetesen előbb indulhat meg a munka 1 az egész vonalon.--------------------------------------------------------------­Kapuszta Gusztáv építőmester BUDAPEST, VIII., K1SSTÁC1Ó UCCA 3. Telefon: József 393—08. í Száva. SAnboe EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapest, i., Budafoki-út 73. szám Telefon : József 416—07 1 JUSTUS SÁNDOR ÉS FIA GOrdQIÖ (arodönyök, aoéllamozredönyfik, bolt­ponyvák, vámon-, mftvött- és faredönyök gyára Budapest, VL, Vőrösmarfhy-utca 24/B. AUpütatoft 1886-baa. Telefon-Interurbnn T. 825 06. 1 Fayence falburkolást és padlóburkolást keramit, mozaik és cementlapokból a legjutányosabban kivitelez KOCH ÉS SZILAGYI építőipari vállalat Budapest, Vi., Székely Bertalan-u. 2/b. Telefon: Teréz 296-51 és 290-78. rrlnfnrv Invrnt VffltFM Ta,arozási "«nkálatok wßlSZ jQZSßl 6S TulSu évi részletekre. Emeletre­itpTTéST vár t i i ír n 7. á K ráéoitések eszközBUetnek. I., Budaőrai-út 11. (Sajáthoz) |HAVAS JÓZSEF \ ■ ÉPÍTŐMESTER • BUDAPEST, I. KÉR., í ■ / KEMENES UCCA 6; BUKKER GYULA RA»*, rabutor-, »odfcroioyáyybetét gyára. SsáUod*, kórház és penzió teljjw bmaéMéwt Budapest, VII. kér., Holló ucca 3. Mintaraktir: VCL, Dohány uoca á (Ltt. templom m«OetL) __ ___ Telefon i Gyár: József 414—1?,, Mintára ktár : József 861—97. MA GYAR ÉPÍTŐ RÉSZVÉNYTÁRSULAT Budapest, VI. kerület, Teréz-kSrút 34. szám Alaplttatott 1889. Sürgönyeim : Építő 272-64, Budapest. Tel.: T. 272-64 Mindennemű vízépítés, folyamszabályozás s csatornázás. Kotrások dunai műtárgyakkal, csatornakotrókkal és eicavátorokkal. Dunai homoktermelés és kavicseladás és szállítás. Vizi szállítások és darukkal való kirakodások. Alapozások, mély- és magasépítés. Ut- és vasútépítés. Hídépítés. Mindennemű beton- és vasbeton­építés. Kőmunkálatok. Városi csatornázások és vízvezeték. Hajó- és kotrójavító telep, valamint téli kikötő Apostagon, RIEDER OTTÓ ! berendezési vállalat, műszaki intézet, elektrotechnikai és íj iuäUn„0, um nuvj imti rádió cikkek raktára j Budapest IV, Irányi u. 20. Tel.: Aut. 337-07 Alapítfatott: 1895. A. B. C. tagoknak hat havi hitel AUER IGNÁC papirosArúk. üzleukönyvek gyára, vonalozó- intézet, könyvnyomda — telefon József 386-02 Budapest, Vili., Kiária Terézia tér 15. KOENYEI LAJOS SZOBAFESTŐ, MÁZOLÓ és ARANYOZÓ MESTER Iroda : BUDAPEST, X., SZŐRÉNY-U. 5. Műhely : VI., STEFÁNIA ÓT 2. tel, j. 411-99. y gte«r ácsmester és tető- A emelési vállalkozó Budapest, VI., Hungária-körut 79. TELEFON: L1PÓT 975-62 timer J.ésTár&a Gépgyár Részvénytársaság Malomberendezesek ■— Nyomdagépek — Láncgyár Vasöntöde Telefon L 905-74, 905-75 BUDAPEST, V., Váczi út 43 Alap. 1867. w KERY LAJOS i tetőfedő-mester Budapest, VII., Dob-ucoa 3. Telefon: J. 350-11. OelsctUőser Mihály és Társa Utódai Cégtulajdonos: VÉRTES R. REZSŐ oki. gépészmérnök Budapest, VI, Váczi út 69. Telefon: Lipót 918—08 MÉRLEGGYÁR. Gyártunk: egyensúly-, tizedes- és toM­sulyos mérlegeket, szekérhídmérlegeket. Gyorsmérlegek, önműködő mérlegek. ! ASTHA facsillár-mtí^ely NÁDOR LAJOS Budapest, VII., Wesselényi ucca 41 Mintaterem : IV Váci ucca 39. sz. TELEFONSZÁM: JÓZSEF 344-68 ÉS TSS 6. t. Budapest VI, Ltsxf Ferenc tér 4 Egészségügyi tassdezéssk -CsCrtk -Műszaki dkkek-Fémgyártts HUBERT Magyar Fantó Művek rt. BUDAPEST, VI., EÖTVÖS-U. 42 Ásványolajgyárak: S.-A.-UiHBLY, PESTERZSÉBET Növényolaj-, kence-, lakk- és festékgyár BUDAPEST-ANGYALFÖLD. cusroDis MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDE­ZÉS RÉSZÉRE BUDAPEST, V., NÁDOR UCCA19 Telefon ; Teréz 120-07 ALPHONS ALAPÍTÁSI ÉV 1876 Gyárkémény építés Gőzkazánbefalazás Ipari kemencék épí­tése és tervezése HEVERDLE ISTVÁN OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTŐMESTER t/lfll. BAROSS UCCA 74 TELEFON: JÓZSEF 302—75

Next

/
Oldalképek
Tartalom