Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-06-27 / 26. (974.) szám
Budapest. 1928. június 27. GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ A Beszkár beszámolója az 1927. évről üj igazgatósági tag: dr. Bacsinszky Vladimir - Összbevétel kereken 60 millió pengő MESTER és KISS OKU. ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTEREK Budapest, VII, Egressy-út 5. — Telefon J. 382—02. A Budapest Székesfővárosi ^zlekedési Részvénytársaság június 23-án tartotta V. üzletévi^ rendes közgyűlését, dr. Sipőcz Jenő polgármester, társasági elnök elnöklésével.- A közgyűlés elfogadta az igazgatóságnak és a felügyelöbizot'tságnak az 192/. üzleti évre vonatkozó jelentését és zárószámadását s mind az igazgatóságnak, mint a felügyelőbizottságnak megadta a felmentést. Elfogadta a közgyűlés az igazgatóságnak a tiszta nyereség felosztására vonatkozó javaslatát Is. Emberbaráti és közművelődési célokra az idén is összesen 20.000 pengőt adományozott a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság és pedig a Természettudományi Társulatnak 2400 pengőt, a Szent István Akadémiának 2000 pengőt, a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületnek 2400 pengőt, a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének 2400 pengőt, az Anya- és Csecsemővédő Egyesületnek 2400 pengőt, a fonyódi és kenesei székesfővárosi üdülőtelepnek 2400 pengőt, a Pro Juventute intézménynek 1200 pengőt, a Stella Csillagászati Egyesületnek 1400 pengőt, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak 1400 pengőt és a BESzKÁRt közművelődési és sportegyesületei részére 2000 pengőt. A közgyűlés dr. Baasinszky Vladimir volt állam- vasúti üzletvezetőt az igazgatóság tagjává, Sebő Béla székesfővárosi főszámvevőt pedig a felügyelő- bizottság tagjává megválasztotta. Rekonstrukciós munkálatok Az igazgatóság jelentéséből a következőket emeljük ki: A BESzKÁRt törekedett lépést tartani a közforgalom fejlődésével s az 1927. évben az üzem teljesítőképességét nagy mértékben növelte: az 1926. évben teljesített 74,231.539 kocsikilométerrel szemben az elmúlt évben 84,410.609 kocsikilométert teljesített, bár e több teljesítmény elérése érdekében jelentékeny anyagi áldozatokat kellett hoznia. Beszámol a jelentés a rekonstrukciós program lebonyolításáról. Az 1927. évben 27.308 méter pálya felújítását végezte el a társaság, úgy hogy az eredeti programból már csak 17.100 méter pálya rekonstrukciója maradt hátra. A pályafelújítási munkákkal kapcsolatban az 1927. évben is folytatta a BSzKRt a forgalom javítását és az egységes hálózat kifejlesztését szolgáló új építkezéseit, amelyek közül megemlítjük az Aréna úti egységes forgalom megteremtése érdekében végzett nagyobbarányú pályaépítéseket. Az áramtermelés és elosztás terén is jelentékeny munkálatokat végzett a társaság. Befejezte a Révész uccai áramfejlesztő telep 15.000 lóerős új turbogene- rátorának felállítását és az ezzel összefüggő új vízmű építését. Az új gép üzeme igen gazdaságos, amennyiben naponta kereken 1000 pengő értékű szénmegtakarítást jelent. Nagy körültekintéssel intézte az igazgatóság a szénbeszerzést s az üzem szükségletét kedvező feltételek mellett biztosította. Befejezték az új motorkocsik tervezését és 40 új kocsit megrendeltek, melyek a folyó évben üzembe kerülnek. Az új kocsik kettesével összekapcsolva fognak közlekedni, az egy lépcsőfokkal elérhető bejárat a kocsik közepén lesz s az új kocsikat fel fogják szerelni a külföldi vasutakon bevált mindazon új berendezésekkel, amelyek a közönség kényelmét minél jobban szolgálják és az üzembiztonságot emelik. A svábhegyi fogaskerekű vasút villamosításának előmunkálatait befejezték. A villamos üzemet előreláthatóan még az idén megnyitják. Pénzügyi eredmény Beszámol a jelentés az 1927. év pénzügyi eredményeiről, 60,392.263 pengő volt a társaság bevétele, a kiadások pedig a BSzKRt kezelésében álló BÚR, földalatti és szentlőrinci vasutak részesedésével együtt 60,218.032 pengőt tettek ki. a tiszta nyereség teiát 171.902 pengő volt. A kiadások között jelentékeny összeggel szerepel a közlekedési adó, amely közel ötmillió pengőt tett ki, valamint a székesfőváros által birtokba vett vasutak megváltásával járó » STEAUA <( Kőolajkereskedeílmá RL-T. Budapest, V., Nádor ucca 2. szám »R EX<<<BENZIN Császárolaf Auto-, motor- és Icenöolajolc Aszfalt ÍZ IEGL ALFRÉD építőmester, építési vállalkozó VII. kér., Komócsy-uoca 33/b teher, amely 4.315.847 pengő kiadást jelentett. Jelentékenyen gyarapította a BSzKRt a nyugdíjalapot is. A nyereség felosztására nézve javasolta az igazgatóság, hogy az 1926. évi nyereségmaradvánnyal együtt 174.231 pengő 23 fillért kitevő nyereségből az alapszabályok értelmében a 12.50, egyenkint 100 pengő névértékű részvény 5°/o-os osztalékára 62.500 pengő fordíttassék, 5586 pengő 56 fillér az alapszabályszerü tartalékalapba helyeztessék, a részvények után felül- osztalékul részvényenkint 5 pengőt, összesen 62.500 pengőt fizessen a társaság, a fennmaradó 43.644 P 67 fillérből pedig emberbaráti és közművelődési célokra úgy. mint az elmúlt évben, 20.000 pengőt juttasson, végül az igazgatóság tisztel etdí jár a 19.250, a felügyelőbizottság tiszteletdíjára 2400 pengő fordíttassék, a még fennmaradó 1994 pengő 67 fillér pedig az 1928. évi új számlára vitessék át. A Pátria Általános Biztosító Részvénytársaság e hó 22-én tartotta meg VII. évi rendes közgyűlését. Az 1927. üzleti évről szóló jelentést Dárdai Ede vezérigazgató, kormányfőtanácsos terjesztette elő, amit a közgyűlés helyesléssel tudomásul vett és a fölmentvényt megadta. A jelentés beszámol az összes biztosítási ágazatok jelentős emelkedéséről és arról a tekintélyes térhódításról, amely az intézet szakszerű vezetésének az eredménye. A mérlegben kimutatott tiszta nyereség 44.054.50 pengő, amelyből osztalékul részvényenkint 2.50 pengőt fizetnek. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási R.-T. 1928 júni-us 20-án tartotta XXXIII. évi rendes közgyűlését Popovics Sándor belső titkos tanácsos elnöklésével és Wimmersperg Frigyes dr. báró miniszteri biztos jelenlétében. A közgyűlés helyesléssel tudomásul vette az 1927. évről szóló jelentést és elhatározta a 656.988 pengő 92 fillért tevő nyereségből az 1927. évre részvényenként 1.— pengő osztaléknak ezévi június 21-től való kifizetését. A közgyűlés az igazgatóságba új tagul Szarvasy Sándort (London) választotta meg. A legtökéletesebben s legjutányosabban beszerezhető hézagmentes padozatburkoló a LINOLEUM Uj építkezéseknél, mindennemű átalakításoknál ajánlattal díjmentesen szolgál ELSINGER M. J. ÉS FIAI Budapest, V. kér., Báthory ucca 6. Uj telefonszám: Teréz 232—58 KNUTH K. mérnök és gyáros Budapest, VII., Garay ucca 10. sz. Telefon: József 310-75 Vízvezeték Központi fűtés KORNYEI LAJOS SZOBAFESTŐ, MÁZOLÓ és ARANYOZÓ MESTER Iroda : BUDAPEST, X., SZŐRÉNY-U. 5 Műhely : VI., STEFÁNIA ÚT 2. tel, j. 4U-99. LIPNEB ÉS TAUSZ é-nilet- és keményfakereskedök Iroda: BUDAPEST Főraktár; VIII, Szeszgyár-u 8. Tel: J. 310-23 és 394 24. VII, Thököly ut 145 PÉTER ARTHUR Épület-, mű- és vasszerkezeti lakatos vállalkozó BUDAPEST II, ISKOLA UCCA 16. ALAPÍTTATOTT 1904-BEN GYÁRIPARI ÉS KAZÁNKOVÁGSOK TERMELŐ SZÖVETKEZETE BUDAPEST, VI., ÜTEG UCCA 32. SZ. - Telefon; L. 914-23 Elvállal mindennemű kovács, kazánkovács, gép és vasszerkezeti munkát, valamint autógénhegesztést és vágást. FRIEDMANN FERENCZ Épület és díszma bádogos, légszesz és vízvezeték berendezd Budapest, V-., Nagymező-u. 48. TeL T. 267-85. WIH ART FERENC SZEITZ RICHARD ÉPÍTÉSZ — ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VIL, GOLUMBUS-U. 5/b. TELEFON : JÓZSEF 350-S7. Szava Sándor EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapest, Lv Budafoki-ót 73. szám Telefon • József 416—07 MSTM/1 facsillátrsntílpely Építész, építőmester építési vállalkozó Budapest, L, Németvölgy 12715. sz. 'iSCHEft ANTAL szobrász Budapest, VI!., Cobor ucca 6. szám SCHWENDTNEÜ FERENC SZERSZÁMGYÁRA BUDAPEST, VII., KIRÁLY UCCA II. TELEP ON : JÓZSEF 4 4-08, Budapest, VIL, Wesselényi ucca 41 Mintaterem: IV Váci ucca 39. sz. NÁDOR LAJOS TELEFONSZÁM: JÓZSEF 344-68 Tút3 Sémslor gummivulltanizáló űzetne 11., Fő ucca 20. ss. Telefon automata 521—79 Telefon: J. 623-09. FISCHER HENRIK épiiletfakereskedő Budapest, III. kér., Szent Endrel-út 8139 Benzin-, szívóg-áz- és kom- pressor-nélkiili Dieselmóforok MOTOR ÉS GÉPGYÁR MARTOS ÉS HERZ Budapest, VIL, Erzsébetkirályné út 85/87 PAULAIT LÁSZLÓ ELEKTROTECHNIKAI ÉS MECHANIKAI VÁLLALATA BUDAPEST VIII, LOSONCZ1 U 3 TEL EFON ; JÓZSEF 401-76. Volentics £afos oki. kőművesmester és építési vállalkozó VI. Névtelen ucca 1959-^196310. c. FáJÍCj^Bádogos, fűtőkészülék, légszesz, vízvezeték, csatornázás És egészségügyi vállalata üudapesr, II., Ostrom-utca 8. KOSZÉIG! 1STV AM vízvezeték, központi fűtés és egészségügyi berendezési vállalata Buficpest. III.. l/ioMi. 36 Telefonhivó: flut. 625-10 CSJ KOS LÁSZLÓ LAKK- ÉS FESTÉK KÜLÖNLEGESSÉGEK SZHKÜZLETE Budapest, 111, Hacsirtamező-u. 32. Tel,: J. 623-76 GERŐ N. NÁNDOR ’ VII., ALPÁR UCCA 8. Telefon: József 315-29. Központi fűtés Vízvezetéke Épület liácEogos munJííífí Vitéz Marton Ferenc Äfko.6 Tervez és épit családi házakat, villákat stb. I. Csillagvölgyi út 3. Telefon: 661-45 ÍGATTYÁN PÁL kabinéi líliklős gépészmérnök, villamossági- és műszaki vállalata Budapest, VII., Aréna ut 68. * Telefon: J. 462-22 kövezömester útépítési vállalata Vállal: útburkolást, kövezést Budapest, IX. kér. Beöthy-ucca 2. , . , ,, Telefon: József 3)8-62 és minden e szakrm.ba vago munkát Díjmentes költségvetés