Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-01-18 / 3. (951.) szám
Budapest, 1928. január 18. {mtáaalkteMP Falikutak, télikéit, klubfotelek, meleg konyha, tíz telefon csábítja a városatyákat az nj közgyűlési termekbe Lesz szavazásra hívó elnöki csengő és mikrofon utján mindenki halihatja a szónokot Az új városháza nagynevű építőmestere, Steindl Frigyes, .mikor megtervezte a nagyszerű renai'ssance- tenmet, bizonyára nem gondolt arra, hogy valaha olyan pezsgő élete lesz a törvényhatóságnak, amilyet' ma tapasztalunk. Csendesen tanácskozó, nyugodt vérű. higgadt öreg szenátoroknak készült a terem, akik békésen elüldögélnek egymás mellett a teremben és a társalgóban. Ki gondolta volna akikor, hogy jönnek majd idők, amikor a fehérasztal mellett csak a legritkábban ülnek össze a különböző világnézetű városatyák. Az új városháza tervezője a méreteket sem kétszázötven, hanem jóval kevesebb városatya számára szabta meg. Már évek óta állandó a panasz, hogy a közgyűlési terem melléktermei szükek és különösen alkalmatlanok arra. hogy azokban az egyes pártok bizalmas, fontos értekezletekre jöhessenek össze, amikre pedig a közgyűlések tárgyalásai során gyakran szükség ivari. Éppen ezért a törvényhatóság már tavaly elhatározta, hogy a közgyűlési termet és a melléktermeket megfelelően átépítteti és erre a célra százhúszezer pengőt szavazott meg. Ebből az ösz- szegből ötvenezer pengő jut a melíéktermek meg- nagyobbífására, hetvenezer pengő pedig a közgyűlési terem belső berendezésének átalakítására marad. A közgyűlési terem átalakításával taizonban egyelőre várnak addig, amíg az új fővárosi törvény a törvényhatósági bizottság taglétszáma tekintetében is dönt. Nincs kizárva ugyanis, hogy az új törvényhatósági bizottság kisebb lesz, mint a mostani és ezzel megszűnik a közgyűlési terem túlzsúfoltsága. Az oldaltermek átalakítását azonban már e héten meg is kezdték, miután a belügyminiszter a szükséges költségösszeget engedélyezte. A buffet és a társalgók megna- gyobbítására tudvalévőén a főváros nagyobb lakást bérelt a szomszédos görögkeleti szerb egyház épületében. Ezt a lakást ajtóval kötik össze az új városházával. Az átalakítás terveit a gondnoki hivatal készítette el és Halász József főigazgató, a városház gondnoka már be is mutatta a tanácsnak, amely jóváhagyta és elrendelte az építkezés megkezdését. A munkát hétfőn meg is kezdték éspedig a szomszédos újonnan vásárolt helyiségekben úgy. hogy az átalakítás munkája semmiféle zavart nem támaszt a közgyűlések tartásában. Ilyenformán valósággal észrevétlenül készülnek el az új helyiségek, amelyek megnyitását március végére tervezi a városháza gondnoksága. Az érdekes átalakítási tervek iránt érdeklődtünk a városgazdasági ügyosztályban, ahol Édes Endre tanácsnok engedélyével a gondnoki hivatal részletesen ismertette munkatársunk előtt az új helyiségek beosztását és azokról Halász József főigazató a következőket mondotta el: — A mostani jobboldali ruhatár annyiban változik meg, hogy ott öt új telefonfülkét állítunk fel a sajtószolgálat számára és a bizottsági tagok használatára. Ezenkívül az összes üléstermekben is lesznek telefonok, úgy, hogy a mostani négy állomás helyett tíz telefonja lesz a közgyűlési teremnek. A mostani buffet egyik szobáját, ahol eddig a kiszolgálás történt, tanácskozó, teremmé alakítjuk át. Ugyancsak tanácskozó teremnek rendezik be a buffet mostani étkező-szobáját is. Ez utóbbiból lesz a bejárat a tulajdonképpeni új helyiségbe, amelyek már a szomszéd házban lesznek. Itt egy hatalmas buffet-terem és három teljesen kü- lönbejáratú tárgyalószoba lesz, úgy hogy mindegyikben zavartalanul folyhatnak bizalmas tanácskozások, anélkül, hogy a tanácskozók egymást a legkevésbbé is háborítanák. Teljesen modern lesz a most már két étkező teremmel rendelkező buffet, amelyet különválasztunk a kiszolgálóhelyiségtől és a jövőben nemcsak hideg, vagy melegített ételek felszolgálására rendezzük be. hanem teljesen felszerelt vendéglői konyhája lesz. ahol étlapszerüen meleg ételeket is készítenek. A buffethez hűtőberendezéssel felszerelt kamra, az alkalmazottak öltözője és egy tálaló csatlakozik. — A helyiségek mind csempézettek lesznek, a leghigiénikusabb felszerelést kapják. Rendkívül nagy súlyt helyezünk a társalgó- és tanácskozószobák ízléses, egyszerű berendezésére is. A szobák falait mosható, bőrszerű tapétával borítjuk, az ajtókat a buffet-ben fehérre, a társalgószobákban pedig tölgyfaszínűre fényezik. Minden tanácskozószobában kényelmes karosszékek, kanapék lesznek, középen gömbölyű tanács- kozóasztallal, oldalt pedig íróasztallal, amelyen telefon is lesz. A világítás kellemesen tompított lesz. azonkívül minden szobában csörgő falikutat is felszerelünk. — Meglepetésszámba megy majd a nyolc méteres üvegezett lodzsia, amely az új épületben lesz és a szerb templom tágas udvarára nyílik. Ezt a lodzsiát, amelyen át tervezzük a közgyűlési terem új bejáratát is, télikertszerűen rendezzük be, ernyős lámpákkal, kék klubfotelekkel, sok virággal úgy. hogy ez a kellemes, friss levegőjű helyiség remélhetően hamarosan közkedveltté válik azok előtt, akik a közgyűlési terem fülledt levegője után rövid üdülést keresnek. Érdekes újítás lesz az említetteken kívül még az, hogy a közgyűlési teremben elhelyezett mikrofon útján minden egyes szobában, minden percben megtudhatja majd bárki, hogy melyik szónok beszél. Azonkívül az összes szobákba bevezetjük az elnöki csengőt, amely az ülések kezdetét és a szavazásokat fogja jelezni. A munkálatok már folyamatban vannak és amennyiben a téli időjárás engedi, iparkodunk minél élőbb elkészülni velük, úgy hogy remélhetően hat-nyolc héten belül már el is készülünk az új termekkel. éh választói névjegyzék összeírása Az Egységes Községi Polgári Párt a választói névjegyzék összeíró, illetőleg kiigazító bizottságába a következő tagjait delegálja: Vál. kér. I. Ki'ivos Árpád ár.. II. Ostián Antal, III. Csohay Géza. IV. Kozma Dezső. IV. Nagyőszi Ferenc, V. Günther Béla, V. Szepessy Ágoston. 8. „ „ VI. Kálmán Andor, 9. „ „ VI. Gerle József. 10. „ ,, VII-VIII. Horti József, 11. „ „ VIII. Tárkány Jenő, 12. „ „ IX-X. Farkas József ár.. 13. „ ,, XI. Párkányi Norbert. 14. ,, „ XII. Treiber Márton ár.. 15. ,, ,, XIII-XIV. Győri Ernő, 16. „ „ XIV-XV. Gajduschek Marcel, 17. „ ,, XVI. Martin János. 18. „ ., XVII-XVIII. Kiss Dezső ár.. 19. „ „ XVII-XVIII. Kallós József. 20. „ „ XVII-XIX. Talafusz Antal. 21. „ „ XX. Komád György. 22. „ ,, XX. Fábián István. 23. „ „ XXI. Kammerlohr Antal, 24. „ „ XXI. Salzmann Aurél. 25. „ „ XXII. Szepessy Rezső dr„ 26. „ „ XXII. Halter Károly, 27. „ „ XXII. Sajó János. 28. „ „ XXII. Ács Károly. 1. sz. küldöttség 2. 3. 4. 5. 6. 7. KLEIN ZSIGMONDoHBudapest, V. kerület, Borzenczey ucca 23. snám »STEAUA« Kőolajkereskedelmi R. - T. Budapest, V., Nádor-ucca 8. szám »R E X« -BENZIN Cs ászáro laf Auto-, motor- és Kenöolafolc Aszta It BACZO ANDOR OKL. MÉRNÖK vasbeton tervező irodája BUDAPEST V., Mérfeg-ucca 4 Telefon : Teréz 230-37 (Gresham-palota) Hüller Testvérei! vegelggttr r.t. Buflnpest ttk 60 év óta gyárija a legjobb anfracen tintákat, ragasztószereket, Írógépszalagokat, továbbá fémtisztiíószereket, és a hires KORONA KÉKIÍÖT TÓTH SÁNDOR Autógummi javító és gőzvulkanizáló üzeme Budapest, 68., Fő-u. 20. Telefon: L. 979-42 «SCHÄ-C O» a legújabb és legolcsóbb sokszorosító gép GURLITT HERMANN V, Gr. Tisza István-u. 22 Tel. 230-86. 5Í WEISZ és VIDOR Jí íaszén-, kőszén- és tűzifa nagykereskedők Józsefvárosi teher- p. u. 8. sz. kapuKőbányai-út, Ganz-gyárral szemben Telefon : József 572-79 és BUDAPEST, 511-51 VILLANYI SCHAUMBURG-LIPPE HG. udvari pince Csak régi évjáratok. LtSKA BÉLA oki. mérnök, építőmester Budapest, m, Mária Teréiia-tér S, Telefon t Jóssef 898—00, 5320 pengő. A világon minden 8«ik automobil 6320 pengő. CHEVROLET IV2 tonnás tellGI*automobil és a világszerte ismert teljesítőképességű személy automobil. Budapesti főképviselete: CENTRUM AUTOMOBILKERESKEDELMI R.-T. BUDAPEST, VI,, AND8ÁSSY-ÚT 8. Telefon : T. 256-68, T. 245-30 T. 103-48.