Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1928-01-18 / 3. (951.) szám
«7J* -i - - —r-y%—— ■ Budapest, 1928. január 18. mokmtákkal. Rendkívül érdekes és jellemző a baloldali pártviszonyokra az a rövid ismertetés, amelyet az Egységes Községi Polgári Párt erőnövekedése alkalmából a Pester Lloyd írt: — Az a bomlási processzus. — írja a lap, — amely a közgyűlés baloldali pártjának táborában a demokratikus biok szétszakadása által beállott, még mindig tart. Miután a szocialista városatyák kiválóan szervezettek és erőteljesen összetartanak, ez a processzus kizárólag a demokraták kárára bonyolódik le. Ez az egykor jelentős párt, amely néhány évvel ez- lőtt hősiesen küzdött a reakció ellen, a városi tisztviselőválasztás óta erős veszteségeket szenvedett. Ebben az esetben nem lehet semmit a pártprogram számlájára írni. mert ez a program Budapest lakosságának liberális köreiben még mindig igen sok ‘’hívet számlál. Nem a program a hibás, hanem az a módszer, ahogyan azt a párt egy része meg akarja valósítani. Az a módszer, amelyet a párt egyes tagjai követnek. egyáltalán nem szimpatikus, mert a radikalizmus terén az illetők túl akarják licitálni a szociáldemokratákat is. Mindenütt panamák után kutatnak és görcsösen keresik a visszaéléseket. Bár tényleg kötelessége minden bizottsági tagnak felfedni a panamákat, leleplezni a panamistákat, de csak pozitív adatok alapján szabad panamáikról beszélni és nem általánosságban tartott gyanúsításokat hangoztatni, amint azt a Nemzeti Demokrata Párt egyik előkelő tagja tette a pénzügyi bizottság pénteki ülésén. A főváros presztízsét, amely az utolsó időkben amúgyis nagyon sokat szenvedett, így csak még mélyebbre süllyesztik. A demokrata tábor gyengülésében azonban közrejátszottak a párt házi perpatvarai is, mint például a dr. Gál Jenő és dr. Hajdú Marcel között felmerült ismeretes affér, amely a pártot két részre osztotta. A szakadékot még csak növelték a kölcsönös összeférhetetlenségi bejelentések. Nem csoda tehát, hogy a demokratikus tábor egyes tagjai elhagyják a tábort és a Ripka-párthoz csatlakoztak. amely párt az alkotómunkát írta zászlajára és ezt a célt követi is. Scitovszky belügyminiszter: Eredeti tervemnél maradok, az adminisztrációs és politikai természetű fővárosi reformokat egységes Javaslatban viszem a Ház elé A fővárosi törvényjavaslat, a minisztsrjszerint, rövidesen a fővárosi pártok eSé kerül — Február első hetében visszaküldi a belügyminiszter a városházára az ezévi költségvetést A Fővárosi Hírlap legutóbbi számában dr. Kozma Jenő. az Egységes Községi Polgári Párt elnöke nagyfontosságú nyilatkozatot tett. amelyben megemlítette azt a tervet, hogy az általános fővárosi reformtól függetlenül küíön javaslatban kellene megoldani a legsürgősebb adminisztrációs kérdéseket. Ez a nyilatkozat általános érdeklődést keltett város- politikai körökben és ígv minden oldalról a legnagyobb kíváncsisággal tekintenek az elé. hogy milyen álláspontot foglal el ebben a kérdésben Scitovszky Béla belügyminiszter. A Fővárosi Hírlap munkatársának alkalma volt kikérni a belügyminiszter véleményét, aki méltányolja a külön adminisztrációs törvényjavaslat tervét, de kijelenti az alábbiakban, hogy megmarad eredeti terve mellett, amelyek szerint az adminisztrációs és a politikai természetű reformokat egységes, szervesen egész javaslatban viszi a Ház elé. Jelzi Scitovszky Béla belügyminiszter azt is, hogy a javaslat rövidesen olyan állapotban lesz, hogy azt ígéretéhez képest bemutathatja a fővárosi pártok vezetőinek. A Fővárosi Hírlap más forrásból arról értesül, hogy Scitovszky Béla belügyminiszter a törvény- javaslatot négy héttel a képviseíöház elé való terjesztés előtt megismerteti a városházi pártok veeztöivel. El sem lehet ezt másképpen képzelni, hiszen a miniszter maga is többször hangsúlyozta, hogy figyelemmel kíván lenni mindenkinek kívánságaival szemben. akinek csak valami köze van Budapest székes- főváros kormányzásához. A városi pártoknak tehát legalább négy hetüknek kell lenni arra. hogy a javaslatot megismerjék, észrevételeiket megtegyék és ötleteikkel gazdagítsák a javaslatot. Másképp nem is volna értelme annak, hogy a miniszter a városi pártok vezetőinek véleményét kikérje, csak úgy, hogy az egészséges gondolatokat figyelembe is vegyék és ezek értelmében egészítsék ki a törvényjavaslatot. Scitovszky Béla belügyminiszternek a Fővárosi Hírlap számára adott nagyfontosságú nyilatkozata egyébként itt következik: — Tudok arról a törekvésről. — mondotta a miniszter. — amelynek célja éppen a feladatok megoldásának sürgőssége miatt külön adminisztrációs törvény megalkotása. Valóban a fővárosi adminisztráció területén sok sürgős tennivaló akad, én azonban az ebben az irányban folytatott megbeszélések után eredeti tervemnél maradok: az adminisztrációs és a politikai természetű fővárosi reformokat egységes, szerves törvényjavaslat formájában viszem a képviselöház elé. Ez a fővárosi törvényjavaslat több mint fél esztendeje készül és az előkészítési munkálatok alatt annyi új anyag merült föl, hogy a törvénytervezet erősen kiszélesedett. Az előkészítő munkálatok úgyszólván teljesen befejeződtek: a fővárosi törvényjavaslat rövidesen olyan állapotban lesz. hogy eredeti ígéretemhez képest azt a fővárosi pártok vezetőinek bemutathatom. Nem vagyok barátja az ankétezéseknek. nem is ankétek sorozatában akarom ezt a javaslatot megtárgyaltatok de mégis meg akarom halígani az egyes pártok vezetői részéről támasztott aggályokat, illetve kívánságokat. A gyorsvasát felépítésére vonatkozóan Sci- lovszky belügyminiszter érdeklődésükre nem adott érdemleges választ. Kijelentette ugyanis, hogy a terveket nem ismeri, a kérdéssel még nem foglalkozott. Elvben sürgősen szükségesnek tartja a fővárosi közlekedés mielőbbi teljes reorganizációját és világvárosi értelemben vett fejlesztését. * KUNZ JÓZSEF ÉS TÁRSA királyi kiváltságos nagykereskedők BUDAPEST V,, Deák Ferenc-ucca és Bácsin, sarok. — Telelőn: 216—63 Vászon és asztalnemű Szállodai és kórházi fehérnemű BRrUNDL JÁNOS Udvari szállító.-: Egészségügyi műszaki berendezések gyára Budapest, VII., PéterfSy Sándor-ucca 34. Központi fűtés. — Melegvíz készülék. — \ ix vezeték. — Csatornázási- és gázberendezések. — Berendez váró oknak Vízmüveket csatornázásokat és derítotelepeket. — TELEFON : József 315—19! BANCY ZSIGMOND bőrkabát-, bőrnadrág- és bő mellénygyártó üzeme Budapest, Vili. kerület, Festetich ucca 4 Köztisztviselőknek engedmény! STABILER ÉS POLGÁR ÉPÜLETBÁDOGOS Központi fűtés és csatornázás. — Kai. engedélyezett legszesz-, vizveze ék és vii- íanyberendezlSí vállalat. BUDAPEST VI., Ó ucca 8. TeL T. 36-57. UD0Q1KA AÜTÜCQROSZERIA-üzeh BUDAPE&T, IX., REME?€-UYCA 34. A legelegánsabb luxuscaroszeriák, sorozatos caroszeriák és autóbuszok. — TELEFON: József 365—86. FÜRST LAJOS épület- és diszműbádogos, légszesz-, vízvezeték- és csatornázási berendező Budapest, Vili., Berzsenyi u. 3. Telefon: József 322-17. KAUFMANN GYULA BUDAPEST nyomdai és papíripari gép raktára Kertész ucca 48. Telefon J. 405—70. MAfUSEK JÁNOS FESröVALLALATA Festés Mázolás Tapétázás Budapest, VIII., Szerdáhelyi-ucca 1. Üzlet: VII., Dob-ucca 69. ______________________TELEFON: József 395—53. SHELL petroleum benzin gázolaj Speciális autóolajok, kenő- és hengerolajok, vaseiinek Eredeti mexikói bitumenek SHELL KŐOLAJ RÉSZV.-YÁRS. Központi iroda: Budapest, V. Alkotmány ucca 18 Tel.: L. 968—I!, 990—71, f. 2 2 -35. Közp. telep : Csepel- Petroleumkikötö. Lerakatok és telepek az egész országban Gyártási hibamentes SECOND“ jelzésű legelsörangu amerikai köpeny és tömlőink mint Miller Hood Empire Cardinal Murray minden méretben meglepően olcsón kaphatók. Siessen szükségletét fedezni. mert első szállítmányunk kifogyóban. Dr. ALMÄSY DEZSŐ Autó- és Pneu Kereskedelmi Vállalat Budapest, V., Bál vány-ucca 3. szám Telefon : Lipót »06-38. 99 Fisk Kelly Springfield Federal A takarékos ember „SECOND“ jelzésű gumnuval szalad Gombos Benő BUDAPEST, VII., DOB-UTCA 92-96. SZ. WIHART FERENC ÉPÍTÉSZ — ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, Vil., COLUMBUS-U. 5/b. tEi-EFON : JÓZSEF 350-97. Arra a kérdésre, hogy a fővárosi törvényjavaslatot mikor terjeszti a képviselőház elé. Scitovszky ■ 1 Béla belügyminiszter a következőket mon- 1 I dotta: — egyszerre aKarom oenyiutam a KepvrseionaznaK a varmegyei es tovaros-i törvényjavaslatot, a többi nem tőlem függ. A képviselőház munkarendjének megállapítása a miniszterelnök úr hatáskörébe tartozik. Én mindenesetre azon vagyok, hogy mindkét törvényjavaslat még a nyári szünet előtt tárgyalásra kerüljön. Szobahoztuk a belügyminiszter előtt a fővárosi i költségvetés jóváhagyásának kérdését is. Mcgemlí- | tettük, hogy a városházán nagy érdeklődéssel vár- 1 i jak leiratát a költségvetés jóváhagyása kérdésében. I Scitovszky belügyminiszter ezeket mondotta: í — Nem tudom, miért tulajdonítanak jelentőséget annak a körülménynek, hogy január 1-ig nem érkezett meg a jóváhagyás a városházára. A községi háztartások ellenőrzéséről szóló, törvényben nincs kötelezettségem arra. hogy én újévig az új költségvetés tárgyában nyilatkozzam. A késedelmet egyébként az okozza, hogy a költségvetést csak most kaptam vissza a pénzügyminisztériumtól. Két-három héten belül elkészülünk vele, úgy hogy legkésőbb február első hetében, esetleg még e hó végén visszaküldöm a főváros ezévi költség- vetését a városházára — megjegyzéseim kíséretében.