Fővárosi Hírlap, 1928 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1928-03-28 / 13. (961.) szám

IO Budapest, 1928. március 28. Beruházások a főváros erdeiben BeszámoSó a tavalyi munkálatokról, az erdei utak és sétányok jókarhantartásáról, újfásításokról és egyebekről Az erdő- és mezőgazdasági hivatal hétfőn szá­molt be tavalyi munkásságáról az erdészeti és kül­telki bizottságnak. A jelentés szerint az új gazdasági tervek 3782% holdban állapították meg a fővárosi erdőbirtokok és a hozzátartozó egyéb területek ki­terjedését, ^amelyből 2692 hold Budapest határában, 1091 hold pedig Budakeszi község területén van. Az erdőbirtokok területe 1925. évben 89 katasztrális holddal szaporodott. Ez a terület a IX. kerületben levő Gubacsi fásítási övezethez csatlakozik, eddig mezőgazdasági bérföld volt, most azonban már be- fásították. A főváros egyébként állandóan folytatja a fásítást és az erdők tervszerű kihasználását. Főleg tölgyfákat ültetnek, azonkívül nagyszámban fenyőt, kevesebb csert, blikk-, gyertyán-, juhar-, kőris-, szil-, bárs- és akácfákat. Az erdősítéshez a múlt esztendő­ben felhasználtak 8225 kg tölgy- és csermakkot, 80 kg amerikai diómagot, 28.940 db hazai, 46.770 db szlavóniai tölgycsemetét, 5500 db feketefenyői, 11.500 db kőris-, 3700 db celtis-, 12.570 db szil-, 13.300 db jujiar-, 1100 db hárs-, 22.140 db akác-, 280 db vad- gesztenye-, 8750 db kanadai nyárfadugványt, ösz- szesen tehát közel 8313 kg erdei famagot, 145.810 db facsemetét és 8570 db dugványt. Ezek felhasználásával 142.6 katasztrális hold új erdőt ültettek, 64 hold­dal többet, mint 1926-ban. Minderre 8494 pengőt köl­töttek. Folytatták a Normafa és a Szent Anna- kápolna körül elterülő pusztulófélben levő tölgy- és bükkerdők pótlását, azonkívül a Svábhegy környé­kén különösen sok hársfát ültettek. Fekete Béla foerdőtanácsos rendkívül érdekes kí­sérő jelentésének egyes fejezeteiből élénk színekkel alakul ki a, fővárosi erdők életének színes mozaikja. Megtudjuk a jelentésből, hogy a főváros erdeiben hatalmas vadászterület is van. Ennek jelentékeny részét, 1932-ig a Budapestvidéki Vadásztársulat bérli, a budakeszi erdőben levő 1091 katasztrális hold pedig „fenntartott vadászterület." A fenntartott vadászterületen fácános is van, ahol őzek is élnek. A nemes vadak számára az erdőhivatal ta­valy két fácánetetőt létesített, ahol a tél hidege el­len nemcsak a fácánok, hanem más madarak is vé­delmet és eleséget találtak. Az idén helyreállítják a három régi sózót és a meglévő két itatót száraz­ság idején vízzel, az etetőket élelemmel fogják el­látni. „A vadállományt veszélyeztető kártékony ra­gadozók fokozott irtására két leskunyhót fognak építeni. Fokozott gondot fordítanak a budai erdőket behálózó 79 kilométer hosszú erdei sétautak és padok jókarbantartására, Tavaly teljesen elkészült a Csúcshegy, Vihar- hegy, Testvérhegy, Táborhegy és a RemetehegyT)una felé hajló meredek lejtőjén vezető Guchler Károly-út, amelyet teljes hosszában kiszélesítettek, az idén pe­dig kavicsoznak és kűmurvával szórnak be. A Guck- ler Kár.oly-utat a Farkastorok vülgyben épített 300 méter hosszú sétaúton át összekötötték a Hármas- határhegyi túristaházzal. A Szalonka-út folytatásá­ban, a Glück Frigyes-útját, az Eszter-úttal^ össze­kötő félkilométeres ösvényt rendes sétaúttá építették ki, utat építettek továbbá a Gugger-hegytől a Szép­völgybe, a Glück Frigyes-út alsó részétől, a Balázs- vendéglő mögött a Páfrány-útig, s egész végig el­készült a Glück Frigyes-út is. Kiépült a Páfrány-út is a vadászkertben, s utat készítettek a hűvösvölgyi villamosvégállomástól a Nagyrétre és Pesthidegkút határáig. Újra építették a Jánoshegyi-úti-ól a Mak­kos Mária-telepre vezető, a Normafa—Csillebérc kö­zötti, továbbá a Makkos Mária—Csillebérc közt lévő sétautakat, ugyanígy a Kamaraerdőben lévő utakat is. Helyreállítják a Zúgligeti végállomás és a Disz­nófő közötti útvonalakat, amelyek a Dreher-birtok területén vonulnak át ugyan, de az örökösöket ^ a hozzájárulás megadására már felszólították. A Hár- mashatárhegyi túristaházhoz vezető műút első sza­kasza 1257 méter hosszan elkészült, folytatását pe­dig az idén készítteti a III. ügyosztály.___________ HAZAI FÉNYMASOLÓPAPIRGYfiR ES MŰSZAKI VÁLLALAT (QUITTNER LÁSZLÓ) A Magyar Sociographiai intézet Budapest—Parlament kiadványainak vezérképvisele e. Könyvkiadóvállalat. Vegypapírok gyártása. Vilianyfénymásolda. Alumi­nium. Szab. fénymásolókeretek és fénymásoló cikkek. Speciális építészeti, mérnöki rajz- és mérőszerek. Paus—Rajzpapir gyári lerakat. Fénymásolatok minden időben készülnek és megvárhatok. Budapest, VII, kér., Péterfy Sándor ucca 19, sz. A sétautak mentén új jelzőtáblákat helyez­tek e!, továbbá 778 padot gondoztak, amelyből negyvenket­tőt űjjonan állítottak fel. A pihenőpadokat az idén is szaporítják. Ahol a közelben megfelelő anyag van, kettéfűrészelt törzseikből készülnek a padok. Több helyen fedett padokat fognak felállítani, hogy a kö­zönség a hirtelen eső ellen is védelmet találjon az erdőben. A Gugger-hegyen, a mai kilátóterrasz közelében, fa-kilátótorony építését tervezik. a Guckier Károly-úton pedig emléktáblát helyez­nek el. A Normafától a Jánoshegy felé vezető sétaút mellé, marienbadi mintára, az idén ősszel tarkavirágú galagonya sorfákat ültet az erdészet. Ugyancsak az idén térképet helyeznek el a hűvösvölgyi villamos végállomásnál, amely a kiránduló közönséget a Bu- dakeszi-út közötti erdők nevezetesebb pontjairól és sétaútról fogja tájékoztatni. A jánoshegyi vendég­lőtől a kilátótoronyig vezető út egy részét áthe­lyezik, mert igen meredek, s egyidejűleg az utat kéregben hagyott faágakból készüllt korláttal sze­gik be. A Svábhegyen —- az említetteken kívül — négy új sétaút létesül. És pedig a Disznófő és a Szent Anna-kápolna közötti útból kiágazóan a Normafáig; a hűvösvölgyi Tóasszonyi-úttól a Feketefejen lévő sétaútig, Guelder Károly-útiól a Farkastorok aljáig, amely az óbudai villamos végállomástól a Hármas- határhegyi túristaházhoz kiránduló közönség kényel­mét fogja szolgálni. A turistaházat tavaly 17.725 fizető kiránduló látogatta meg. akik 2458 pengő belépődíjat fizettek. A jánoshegyi ki­látótoronyban felszerelt messzelátó és optikai távol- ságmérő használatáért 401 pengő folyt be. A kilátó- torony villamos világítási berendezését az idén fe­jezik be. Most 434 villamoslámpa van a tornyon el­helyezve. közöttük 8 darab 5500 wattos reflektor. A tornyot vasárnapokon és ünnepi alkalmakkor állan- ! dóan kivilágítják. A jánoshegyi vendéglő terraszát másfél méter­rel kiszélesítették, meri ezt a helyet a, kirándulók igen kedvelik. A kilátó részére egy domborművű térképet szereztek be, amely Budapest területét áb­rázolja. A közönség tájékoztatásának elősegítésére az első emelet mellvédjére, a toronyból látható ki- magaslóbb pontokról és épületekről, panorámaszerű rajzokat helyeznek el. Az erős. fagyok a fiatal ültetéseikben, különösen a pesti fásítási övezet erdeiben, valamint a csemete- kertekben, érzékeny károkat okoztak. A friss haj­tásokat a fagy tönkretette és a faiskolákban lévő fiatal csemeték nagy része el is pusztult. w ■wafjwri mmmt « iw?i m\ ■nnim in —mi m nmtmm? Versenytárgyalási hirdetés Budapest Székesfőváros Elekitro’mos Művelnek igazgatósága (nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a VII. kér., Hungária-körút 15. szám alatt létesítendő 30.000 voltos alállomás építésénél szüksé­gelt1 föld-, kőmíves- és elhelyező, vasbeton, vas­beton- és műkőlépcső, talajvízszigetelő- és kátrány- papírfedő munkálatokra. Az alább megjelölt helyen átvehető feltételek értelmében szabályszerűen kiállított írásbeli aján­latok magyar nyelven szerkesztve, az egység­árak megjelölésével (egységáras versenytárgya­lás) teendők. A fenti munkacsoportokra együttesen teendő ajánlat. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) vállalkozók ajánlataikat postán nem küldhetik be. A szabályszerűen aláírt s az előírt okmány- bélyegekkel ellátott pengőértékű, tanukkal láttamo- zott ajánlatok felirattal ellátott, lepecsételt boríték­ban nyújtandók be. Az ajánlatokat 1928 április 11-én délelőtt 10 óráig Budapest székesfőváros tanácsi XII. (világí­tási és vízvezetéki) ügyosztályának kezelőirodájá­ban. Eller Károly kezelőfőtiszt úr kezeihez (Köz­ponti városháza, II. em. 295. ajtó) kell benyújtani, vagy oly időben postára adni, hogy az ajánlat a jelzett határidőig a tanácsi XII. ügyosztályba be­érkezzék. A fenti munkákra az ajánlati végösszeg után számított két százaléknak megfelelő összegű bánat­pénz teendő le a „Vállalati feltételek“-ben körül­írt módon. A fent1 megnevezett határidőre beérkezett ősz- szes ajánlatok ugyanazon napon déli 11 órakor a tanácsi XII. ügyosztályban fognak nyilvánosan fel­bontatni. mely eljáráson az ajánlattevők, vagy azok MARABU és !"}RANIER Magyar Radiatorgyár R.-T. ■ ——i Budapest, X, Gyömrőí-út 76/78. ÉGŐ KÁLYHÁK Telefon: J. 390-34, J. 350—88. FOLYTON igazolt képviselői jelen lehetnek. Az ajánlattevők ajánlataikkal végleges döntésig',- de legkésőbb 30 napig kötelezettségben maradnak. Kizárólag csak oly ajánlatok vétetnek figye­lembe. amelyek a „Külön kikötésekében foglaltat­nak szigorúan megfelelnek. A versenytárgyalási hir­detést, az ajánlati űrlapot, a vállalati feltételeket,- az általános és részletes munkafeltételeket, a kü­lön kikötés-eket. ,a költségvetést, a pályázó által már végzett hasonló munkák feltüntetésére szolgáló űrlapot, a jelentkező ajánlkozni szándékozók az Elektromos Művek építési irodájában (V., Váci-út 74. szám. IV. em. 424. ajtó) hétköznapokon délelőtt 9 és 12 óra között 20 pengő lefizetése ellenében megszerezhetik. A tervek dr. Bierbauer Virgil építész irodájá­ban (IV., Veres Pálné-utca 7. szám I. emelet) te-- kinthetők meg délelőtt fél 11-ig, ahol a szükséges műszaki felvilágosítások is megadatnak. Az Elektromos Művek igazgatósága fentartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között, tekintet nélkül az ajánlott árakra, szabadon választhasson, hogy a munkát, vagy a szállítást az ajánlattevők között tetszése szerint megoszthassa,- vagy amennyiben a versenytárgyalás eredményét kielégítőnek nem találná, úgy újabb nyilvános, vagy korlátolt versenytárgyalást tarthasson, esetleg a munkák vállalatba adása tekintfetébe-n másként is iritézkedhessék, illetve a vállalatbaadástól teljesen1 eltekinthessen. A szóbanforgó munka kényes természetére és a kivitel nehézségeire való tekintettel a munka csak oly pályázó cégnek fog odaítéltetni, amely kimerítően ^ és hiteltérdemlően igazolni képes, hogy hasonló műszaki jellegű munkát, mint önálló cég sD kerrel végzett. Az Elektromos Művek igazgatósága kijelenti, hogy a munkák odaítélése iránt hozandó határo­zatai ellen jogorvoslat csak birtokon kívül vehető igénybe. Budapest, 1928 március 16. Budapest Székesfőváros Elektromos Müveinek ____ igazgatósága. Kö zponti fűtés, vízvezeték, csatornázás, légszesz, hütő és szellőztető berendezések Erdélyi Gábor és Társa, Budapest VII, Amerikai-írt 2h. Alapítási év: 1910. Telefon : József 334-37. MAGYAR ÉPÍTŐ részvénytársulat Budapest, VI. kerület, Teréz “körút 34. szám Alapíttatott 1889. Sürgönyeim : Építő 272-64, Budapest. Tel.: T. 272-64 Mindennemű vízépítés, folyamszabályozás s csatornázás. Kotrások dunai műtárgyakkal, csatornakotrókkal és excavátorokkal. Dunai homoktermelés és kavicseladás és szállítás. Vizi szállítások és qarukkal való kirakodások. Alapozások, mély- és magasépítés. I Ut- és vasútépítés. Hídépítés. Mindennemű beton- és vasbeton­építés. Kőmunkálatok. Városi csatornázások és vízvezeték. Hajó- és kotrójavítótelep, valamint téli kikötő Apostagon, Kressalek Testvérek és Patyij asztalosáru gyára | Budapest, VI., Országbíró ucca 63.1 Telefon: Lipót 913—74. Telefon: József 464-57 KOVfieS OSZKÁR BÁDOGOS-MESTER. ÉRCKOPORSÓ ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZITŐJE­Telefon: József 464-57 BUDAPEST, IX., GYEP UCCA 56. SZÁM. FAZEKAS és SITERY oki. gépészmérnökök vízvezetéki központi fűtési, gáz, bádogos, lakatos és villanyszerelő vállalata. „Rekord“ redőnyépitö és karbantartási vállalat. Budapest, Vili, Bérkocsls-ucca 16. Telefon: J. 376—51 RÓNA JÓZSEF GÉPÉSZMÉRNÖK GRAFIKAI GÉPMŰHELYE Budapest, V, Visegrádi-u. 3 (Bejárat: Kádár-u. 12) Tel ;T. 254-48 Sokszorosítőipari ás könyvkötészeti mindenfajta gépet Javít alakit és átköltöztet ozv. Biberál Jozsefné “1"" Bl A p est, “v “ pala- és cserépfedö-mester II., Ostrom-u. 14. dS-i* MOLNÁR ANDRÁS Bádogos és vízvezeték szerelő BUDAPEST, Vili., KÁLVÁRIA-TÉR II. Alapíttatott 1878. = Telefon : J. 345—63. PAULINE GÉZA késziiö üzeme Budapest, IX, Gyep-utca 10. Telefon: J. 312-93 Gyártja az ISTROS rákapcsolható csólnak mótorokat. SCHEIBE! MIKLÓS OKLEVELES OÉPÉSZMÉRNÖK Központi fűtés, vízvezeték és cgrészaésrüyyt berendezések Budapest, VII, Vörösmarty bcm 19. Teltfog; józsef 415—98. •IEGL ALFRÉD építőmester, épltisl vállalkozó MB""*“ VII. kor., Komóosy-uoca 33/b

Next

/
Oldalképek
Tartalom