Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-08-24 / 34. szám

Budapest. 1927 augusztus 24. 9 Olvasóinkhoz Régi. tántoriüiatatlanul kitartó közönsé­géhez fordul a Fővárosi Hírlap, ahhoz a közönséghez, amely tizenhat esz­tendő óta jóban-rosszban, minden hét szer­dáién várta és pontosan kézhezkapta ezt az újságot. Tizenhat esztendő óta nevelője a Fővárosa íHíiríap Budapest közönségének, amellyel sikerült megértetni, hogy törődnie kell városa sorsá­val. mert a városigazgatás ezer karral nyúl bele a polgárság életébe, ezer karral segít­heti. vagy lesújthatja azt. A polgárság, leg­elsősorban a vállalkozó-, kereskedő- és ipa­rososztály őrszeme a Fővárosi Hárüap a városházán, ott van minden eseménynél. frissen, gyorsan és kimerítően értesíti kö­zönségét mindenről, ami a városházán tör­ténik. tervekről, szándékokról és a megva- lósulás útjairól. A Fővárosi Hírüap nélkülözhetetlen minden budapesti polgár házában, mert egyedül ebből az újságból lehet értesülést szerezni mindarról a mun­káról. amelyet a főváros végeztetni akar. mindarról, ahol a polgárság a város jóvoltá­ból keresethez, kenyérhez juthat. Ennek a kenyeret, jóiétet adó, alkotó munkának volt hirdetője, küzdő katonája a Fővárosi Hírlap amelyet éppen ezért a programjáért hivata­los lapjául választott az Egységes Községi Polgári Párt, amikor dr. Kozma Jenő elnök a következőket írja a Fővárosi Hírlapról: „Pártunk sarkalatos programpontja: a gyülölségmentes alkotó munka. Felkérjük tehát polgártársainkat, akik Budapest jö­vője érdekében programunkkal rokonszen­veznek, hogy a Fővárosi Hírlapot, mint pár­tunk hivatalos orgánumát előfizetéseikkel és hirdetéseikkel erősítsék.“ A Fővárosi Hirüap híven követi a kormány és annak képvise­lője. dr. Ripka Ferenc főpolgármester nemes törekvéseit és a tények hatalmas so­rozata bizonyítja, hogy ennek a pártnak az oldalán, miként egész léte alatt, sikert siker után ért el, amikor ernyedetleniil küzdött a magyar főváros fejlődéséért, a társadalmi és politikai békéért, a múlt romjainak eltakarí­tásáért és a polgárság jobb megélhetéséért. Ezt a munkát, ezt a kitartó és eredményes küzdelmet igyekszik honorálni és saját cél­jaira kihasználni mindenki, aki a Fővárosi Hiriap mellé áll. * * * A FŐVÁROSI HÍRLAP előfizetési ára: egész évre ... 20 pengő félévre . . . . Í0 „-------———------------------------------------------­Cs ordás Elemér tisztifőorvos — egészségügyi fő­tanácsos. A kormányzó Csordás Elemér dr. tiszti­főorvosndk az egészségügyi főtanácsosi címet aján­dékozta és ezzel légi elsőbb 'helyiről is miegébkezett a tisztiiifőorvos- számára annak az elismerésnek külső jele, amely elismeréssel Budapest egész lakossága, kíséri tevékenységét. Az az agilitás és. lelkes oda­adás, amellyel Csordás Elemér dr. a tisztifőorvosi hivatalt vezeti és Budapest egészségügye fölött őr­ködik, rövid idő alatt az egész polgárság méltány­lását váltotta ki. Csordás Elemér messze túlmegy azon a határon.- amelyet ai 'kötelességek körül a sab­lon ír elő számára. Nem egyszer hallottuk néha, meg­lepő, -néha megdöbbentő adatait Budapest közegész­ségügyéről. ugyanakkor azonban mindenkor kész terveikkel állott elő. amelyekkel a bajokat és vesze­delmeiket ki lehet küszöbölni, el lehet hárítani. Fájda­lom. a tisztifőorvosnak akárhányszor több egészséges ötlete és több életrevaló terve van. mint intézkedési, önálló hatásköre és főleg terveinek végrehajtásához pénze a fővárosnak. Ha ezen a lelkes, munkás embe­ren állna, Budapest ma már a világ egyik legegész­ségesebb városa lenne. Csordás Elemér azonban azok közé tartozik, akik ideáljaik elérésében nem ismernek megállást és előre látjuk, addig folytatja majd lelkes agitációját, míg Budapestet végre is- -miakkiegészsé- gesre gyógyítja. A kormányzói kitüntetés és a pol­gárságnak ezzel járó meleg üdvözlete ennek a telkes és előbb-utóbb sikeres munkának a legelső jutalma­Útban a hőszolgáltatási árak leszállítása. Már régótai követelik a fővárosi közgyűlés pártjai, köz­tük első helyen az Egységes Községi Polgári Párt, hogy a városi közszolgáltatások díjai a mainál lényegesen olcsóbbak legyenek. A főváros most egy tanulmányi bizottságot küld a külföld néhány váro­sálba, hogy az ottani közlekedési viszonyokról pon­tos képet kapjon. A bizottság tagjai: Borvendég Fe­renc tanácsnok, Deutsch Lajos, az Elektromos mű­vek vezérigazgatója, Kakujai Károly, Scheuer Róbert és Joanovich Pál bizottsági tagok. A bizottság 18 na­pot fog külföldön tölteni és utána részletes jelentést fog előterjeszteni a szerzett tapasztalatairól. Scheuer Róbert és Kakujai Károly bizottsági tagok Hamburg­ból saját költségükön Londonba fognak utazni, hol a londoni autóbuszforgalmat és az ottani garázs-be­rendezéséket í'amutmány tárgyává tegyék. Lord Roíhennere aranytolla a tanácsülésben. Gallina Frigyes főjegyzőnek, az elnöki ügyosztály vezetőjének a. héten történelmi jelentőségű missziója volt a tanácsíilléisen. Ö -mutatta be a tanács -tagjainak azt az amanyt-o-1 lat. amelyet a főváros közönsége há­lája és: elismerése jeléül küld lord Rothernisrenek, a trianoni perújításban Magyarország nagynevű védő­ügyvédjének. Az aranytól! küldését -tudvalévőén a főváros közgyűlése határozta el és- az arany toll most készült e-1. A tanács tagjai meghatottam és -elragad­tatással szemlélték a remekbe készült aranyt oil at és elhatározták, hogy megkérik a külügyminisztériumot, a főváros elmés és szép ajándékát juttassa el lord Rot her mer ehzz. KÉSS 1 Idegosztály; ü nyílt meg a ^ IÍL £Sl2I szanntfirímnüen j ® (Vili., Vas-ücca 17) | (5 kedély- és idegbetegek részére, elmebetegek kizárásával. Mór- N? fiúm- és alkohol elvonó kúrák, vlzgyógyinlézet, Zander W és ortopfid gyógytermek ; eleXtrotherapla, diétás étle­rom bejárók részére is.Betegfelvétel mérsékelt klinikai árakon (a A margitszigeti autóbusz-járatok rendkívüli sikere. Alig adtunk hírt a Margitsziget romantikus öreg rékvizitumánalk, a lóvonatnak kimúlásáról, máris elfoglalta annak helyét az új, a legmodernebb közlekedési eszköz, az autóbusz. A margitszigeti autóbuszforgalmat négy pompás új autóbusz bonyo­lítja majd le, amelyek közül egyelőre még csak kettő készült el, a másik kettő azonban rövidesen szintén munkába áll. Az autóbuszok a Sas uccu és Erzsébet tér sarkáról indulnak és a Lipótvároson át egészen a Margitsziget felső részéig közlekednek. Az új autó- buszjáratra a minden irányból jövő autóbuszokról át lehet szállni éspedig 50 filléres tarifával. Az új autó­buszoknak és az autóbuszjáratoknak magának is igen nagy sikere volt a pénteki mütanrendőri bejá­rás alkalmával. Az új járat ünnepélyes megindításán megjelentek: Till Antal, az autóbuszüzem vezérigaz­gató. Wild József, a Margitsziget vezérigazgatója, Jakobi Ágost alezredes, a sziget egyik igazgatója, Zámor Ferenc, a Ganz-Danubius-gyár igazgatója, Deér Ödön felügyelő. Regele Kálmán államrendőrségi főfelügyelő. Krizsanec kapitány, a közlekedési rend­őrség képviselője, a törvényhatósági bizottság tagjai közül pedig Szigethy János felsőházi tag. Kakujuy Károly, Scheuer Róbert és Pászty Károly bizottsági tagok. A bizottság tagjai a legnagyobb elragadtatás­sal állapították meg, hogy az új autóbuszok, amelyek a .legutolsó szögig a magyar gyáripar munkája, ki­tűnő. erős. szép és kényelmes alkotások. Az új MÁVAG kocsik alvázát és gépberendezését is az Állami Gépgyár készítette, míg a karosszériák a Ganz és Társa—Danubius vaggongyárból kerültek ki. Elsőrendű módon figyelmet fordítottak a közönség kényelmére, úgyhogy minden utas számára külön­álló ruganyos borszéket állítottak fel. valamennyit úgy, hogy a menet irányában néznek. Igen elmés be­rendezés. ami a bizottság tagjait is elragadta, hogy az egymás mellett levő karosszékek közül az egyik előbbre van mint a másik, úgyhogy az utasok kö­nyöke teljesen szabadon mozoghat. Döntés a kíslakásépííkezések tervpályázatai fölött. A háziikezieliésben építendő kislakásokra a fő­város tudvalevőleg június 10-i llejábátta-1 tervpályá­zatot hirdetett. A pályázaton 84 építész vett részt. A tanács áhal kiküldött bizottság a beérkezett pályá­zatok felett a napokban a következőképen döntött: Az J. kerület Németvölgyi út és Ferry Oszkár arca sarkán épülő házra leadott tervek közül első díjjal tüntette ki Medgyaszay Tsvánt. II. díjjal Rainer Ká­rolyt, III. díjjal Jakabffy Zoltánt. Azonkívül pedig megvásárolta a bírálóbizottság dr. Neuschloss Knüszly Kornél. Lékay András, Jónás Dávid, és Zsigmond, Horváth és Bayer, Böhm és Hegedűs, va­lamint Sárkány István terveit. A Róna uccui telken építendő házra beadott tervek közül első díjjal tün­tette ki a bizottság Szabolcs Ferencet, II. díjjal' Antal Dezsőt, 111. díjjal ifjú Paulheim Ferencet és megvá­sárolta Lechner Lóránt, Frescka János, Sennyey és Körmendy építészek terveit. A Kisfaludy uccui telken építendő házra beadott tervek közül 1. díjjal tüntet­ték ki Schöner Ferencet. II. díjjal Irschik Lászlót, 111. díjjal Fischer József tervét és megvették Kracsul Virgil, dr. Kocsis Endre Gerstenberger és Arvé, No- vák Imre és Dely Faragó Jankó építésezk terveit. A tanács a bírálóbizottság döntését tudomásul vette és az összes beérkezett pályamüveket 20-ától számított két hétre közszemlére tették a Magyar Mérnök- és Fpítészegylet reáltanodauccai helyiségében. '3EC5L ALFRÉD építőmester, épitési vállalkozó TOHiamw... vil. kér, Komócsy-ucca 33 b „EMPTIO“ IPARI ÉS KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (BUDAPEST, VI. KERÜLET, EÖTVÖS UCCA 29. SZÁM Vegyi-, építő- és burkolóanyagok. Telefon: Teréz 149-34. SIMON BÉLA Telefon : József 373—84 Autókarosszéría, kocsi­gyártó és autórugó üzeme Budapest, Vili, kerület, Bökk Szilárd ucca 11. szám. IRÍPPEL játéküzlete a legrégibb Budapesten Deák Ferenc ucca 12 Telefon: T. 141-77 C3LATZ MIKSA Telefon: T. 141-77 bádogos, légszesz-, vízvezeték- és osatornázásl berendező Budapest, V., Visegrádl-ucca 20. szám. speciális hézagmentes parafapadlók parkett­vagy más szőnyegszerű tetszészerinti mintákban Moskovlcs Emil Budapest, VI., Berlini-tér 3. Tel.: 2-23 és L. 985-25. Wien, VI., Dürergasse 11. BUDA PEST VSDÉBCi FAKERESKEPELMI R.T. Telefon : L. 913-11 BUDAPEST V, VÁCZ1 ÚT 170. STERN JSS ROSENTHAL 8U5äPEST, V., BÁTHORY UCCA 19. • TELEFONH1VÓ 50-57. KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK, CSATORNÁZÁS ÉS BÁ­DOGOS MUNKÁK VÁLLALATA. AUTOGÉN-HEGESZTÉS. Központi fűtés, vízvezeték, csatornázási berendezések és épületbádogos munkák Budapest, VII. kér., Szövetség ucca 2/b. STEINER ADOLF Telefon: József 425-10. Alapittatott 1879. HUTTER HERMAN» sodronyfonó ipar Budapest, VIII., József-ufca 38. sz. Telefont J. 60—94. Saőrsaö-oődo Szent-Endre Hogyan védekezzünk a tuberkulózis silón? CSAK SZÁLÚT JA: GYÁRTJA: »PEROLIN« léjjfertőtlenitő permetezéssel Budapest Székesfőváros Központi Anyagszertára Perolin gyár, Bakács-tér 5 Telefon szám: lózsef 322-54 FIAT a vehető vliágsnáirka sas Magyar Fiai AuSomoibU rt. Budapest, IV, Váczi-u. Telefon T. 124-53 és 150-76 HAJNAL HENRIK ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, II., GALAGON t A-ÖGCA 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom