Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-03-09 / 10. szám

Budapest, 1927 március 9. Ripka főpolgármester hazaérkezett szabadsá­gáról. Ripka Ferenc főpolgármester, akit a túlfeszí­tett munka és a gazdag tevékenység kimerített, két­heti szabadságot vett, pihenés céljából. A főpolgár­mester a szabadságát Balatonfüreden töltötte. Az elmúlt szerdán megszakította szabadságát és Budapestre jött, hogy a főváros törvényhatósági bizottságának ülésén elnököljön. Csütörtökön azután újra vissza­utazott „Baiatonfüredre, de kedden befejezve pihené­sét, hazaérkezett Budapestre és a szerdai folytató­lagos közgyűlésen már ismét maga fog elnökölni. jtö Teieíon: j-i28-25 11 Urbancsek József János : pala . cseröp-f lemez-, facementóplíóoi í és tetőzet jókarbantartási vállalata Iroda,műteíep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-ú^2(3j^ A BESzKART gazdálkodásának kérdése az Egy­séges Községi Polgári Pártban. Az Egységes Köz­ségi Polgári Párt hétfőn tartott értekezletén Scheuer Róbert felszólalásával kapcsolatban, foglalkozott a BESzKÁRT mostani gazdálkodási rendszerével és kifogásolta, hogy ez a hatalmas -vállalat, amelynek horribilis jövedelmei vannak, teljesen terra incognita a párt tagjai előtt. Az is lehetetlen pl., hogy a BESzKÁRT a beruházási programúiban egyetlen egy fillérrel sem szerepel. Mivel a párt az összes üzemek belső életét megakarja ismerni és elsősorban tisztán akar látni a BESzKART üzemi gazdálkodásában, felkéri a pártnak az igazgatóságba delegált tagjait, hogy ezentúl havonta legalább egyszer jelentést te­gyenek az üzemnél történő eseményekről. Hasonló jelentésre kéri fel a többi üzemekhez delegált bi­zottsági tagokat is. i RIPPEL játéküzlete a legrégibb Budapesten Deák Ferenc ucca 12 Az Egységes Községi Polgári Párt állásfoglalása Kempelen műszaki tanácsos és Karkas főmérnök mellőzése kérdésében. A közlekedési ügyosztály két köztiszteletben álló, szorgalmas mérnöktisztviselőjét a napokban igen kellemetlen meglepetés érte. A számvevőség, illetve az elnöki ügyosztály arról ér­tesítette őket, hogy az eddig élvezett fizetésüket redukálják, illetve abba a fizetési fokozatba helyezik őket vissza, amelyben hat éVvel ezelőtt, 1920-ban voltak. Ez a mellőzés a két tisztviselőnek nemcsak pillanatnyilag, hanem esetleges előlépésük esetén, vagy nyugdíjaztatásuk alkalmával is jelentékeny anyagi veszteséggel járna. Az Egységes Községi Pol­gári Párt hétfőn tartott értekezletén foglalkozott a két tisztviselő különös visszaléptetésének esetével és méltánytalannak találta ezt az eljárást. Kempelen és Knrkas tudvalévőén a mérnökök, illetve műszaki ta­nácsosok között rangsorban a legidősebbek, úgy. hogy a legutóbbi tanácsi választások alkalmával joggal várhatták volna tanácsossá, illetve főtaná­csossá való megválasztásukat. Ha ez a tanács szu- vernitása következtében nem is volt elérhető, azt mindenesetre megkísérli a pártvezetőség, hogy a méltatlan mellőzést orvosolják és úgy Karkas, mint Kempelen megkapják eddig élvezett fizetésüket, amely szolgálati idejüknél fogva megilleti őket és a műszaki tanácsosi, illetve főtanácsosi fizetésnek fe­lel meg. Eljegyzés. Bonify Lajos Budapest székesfőváros adóhivatali igazgatójának leányát, Babát, eljegyezte inadari Édes Vince Pál, néhai madari Édes Elemér volt aradvármegyei főszolgabíró fia. gvár gyártmányai máris számos állami és íőváiosi kórház- és fürdőüzemben vannak beszerelve és min­denütt a legnagyobb megelégedést érdemlik ki. 1 I Iimwllllinl n| nrmw:11’ CZIPAtJER JÁ^OS oki. építés* és épífömestar építési vállalkozó BUDAPEST, VI., Szond/-utca 24. szám Telep: VI., Váczi-út 49. szám BUM SÁNDOR T !af n ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ 122-oe.' Budapest, II., Lövőház ucca 16/a. A" Művészek cserépkályhagyártó telepe Hódmező­vásárhelyen. A Hódmezővásárhelyi Művészek Majo­lika Telepe, mely eddig gyönyörű magyar motí­vumét iparművészeti tárgyak, vázák, korsók, virág­tartók és majolikaedények sokaságával örvendez­tette meg a magyar úri otthonokat, most berendez­kedtek kályhagyártásra is. Az új üzem berendezését és megszervezését Kratochvillu Ferenc, az ismert fővárosi kályhamester, a Budapesti Kályhásmesterek Egyesületének elnöke, vállalta magára, akinek régi, bevált szakismerete most a hódmezővásárhelyi művésztelep pompás tervező készségével fog páro­saink A telep máris teljesen felkészült új üzemére és évenként legalább ezer darab, a legjobb tűzálló anyagból készült és emellett gyönyörű magyar mo­tívumokkal díszített cserépkályhákat fog tudni a szép és stílusos dolgokat kedvelő háztartások szá­mára szállítani. A dunai hajózás megnyitása. A Dunahajózási tár­saság az idei hajózási forgalmat e hó 10-én meg­indítja,. Az első hajó Budapestről (Petőfi-tér) Mo­hácsra indul csütörtökön, március 10-éti 12 órakor; Mohácsról—Budapestre pénteken, március hó 11-én 11 óra 30 perckor. Hrsnényi Mutál VIII., Ullön-úí 70. és IX.., Viola-u. 47. Épület- és disztnübádogos, egészségügyi be­rendezési vállalat. Telefon: József 2-52, KISS JÓZSEF Biilor- és faárúgyár BUDAPEST, VIII., KISFALUDY-UTCA 38. SZ. mintatermékben állandó bútorkiáSlífás TELEFON: JÓZSEF 2-98 SZÁM. OBeRmeyeRisTvan szobafestő-, ércíétfyező- és mázolómesfer BUDAPEST, II., LÖVŐHÁZ-UTCA 17. TELEFON. MATHAUZER ÁRPÁD Budapest, IX., eilői-út 115b Épület- és bútorasztalos üzeme Bejárat : Ernó-utca 36. ■ Hivótelefon József 145—67. 1 1 ■ — GYŐRFFY ISTVÁN műpala-, cserép- és kátránylemezfedési > vállalkozó Telefon: József 4—05. Iroda: VIII., Óriás-utca 11. |KÜTOEBS GUIDO I fateüto és faburkol&ti vállalat j í BUDAPEST, VII., ERZSÉBET-KÖRÚT 39 Telefon: József 110—51 A Haas és Somogyi Gépgyár kínai üzlete. Érdekes, exotikus megrendelést kapott nemrégiben a Haas és Somogyi Gépgyár Kínából. A Kínai Bank nagymennyiségű bronzkapuzatot és egyéb bronzönt­vényeket rendelt a magyar gyárnál. A rendelésnek külön érdekessége, hogy a Kinai Bank az áruk nagy összeget kitevő ellenértéket előre fizette le a Haas és Somogyi cégnél. MÖllÚtOM jtRIflPf Alap: 1885. Rózsa u. 72. L H r 1U L / Irodaberendezh Állandó bútorkiállítás egyszerű lakberendezésekből is. A „Special“ mosógépgyár — Stavlyanin Woislav — Budapest, VI.. Szent László út 29., gyártja a leg­modernebb kivitelű, buktatós, íiksz, és alul fütő rend­szerű mosógépeket, 25—120 kg. nagyságban. Leg­újabb szabadalmit mosógépe egy szíjjal Van felsze­relve, mely egyirányúan halad és a szíj egyáltalán nem rongálódhatik már csa[k azért sem, mert auto­matikus szíj-megfeszítővei van ellátva. Ez a legújabb típusu gép bebizonyíthatólag 50%-al tisztábban mos, mint minden más gép. A gyár készít továbbá 40CK- 1000 mm-es centrifugál okát, melyek duplasoros go­lyós csapággyal vannak felszerelve és percenként 1200 fordulatot tesznek meg. A „Speciál" mosógép­ASCHENBRENNER JÁNOS ácsmester BUDAPEST, VII., BÓNA-UTCA 41. SZÁM Telep: VII., Hajtsár-út 133. sz. KORNÍS NÁ^DOlFt üvegezés! vállalata Budapest, VII., Csengeri ucca 7. Telefon: József 119-97. BÉKE LAJOS Ä és műlakatos Elvállal mindennemű épület- és műlakatosmunkák, taka­réktűzhelyek és vasredőnyök készítését és javítását. Budapest, V., Vörösmarty-tér 6 ■ Telefon: 25—56. Viilanyüzemi nagy gummijavitó és vul­kanizáló vállalat, gum miáru raktár SINAYBERGER SÁNDOR Budapest, VI. Rózsa u.51-53. Tel.T. 158-11 KADA MARTON-—... ■ :—:— IX., Rákos ucca 13. sz. :: épületlakatos VJJ3 szjgelváry ucca 24/b ÁMON ANTAL és FIAI kövezőmesterek, út-, csatorna- és betonépítő»! vállalkozók. Földmunka. ----- Vagány fektotős. ----- Mészkőbánya. VI II., Futó-utca 10. Telefon: József 3-85. ERDEI LAJOS ácsmester BUDAPEST, IX., FERENC-TÉR 9. THOLT ISTVÁN oki. mérnök Budapest, II., Donáti-u. 26. Telefon: L. 908-25 Vízvezeték, központi fűtés, csatornázás, derítő telepek STRAUSZ HENRIK SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ MESTER TELEFON: JÓZSEF 39 27. BUDAPEST, VII., GARAl-Tf-.lt 9. BOSCHÁN IGNÁCZ Épület- és dísz mii bádogos Egészségügyi berendezési vállalat Iroda : Műhely: VII, Czobor-u. 14 V, Koháry-u. 21 Telefon: L, 972—3t Telefon: T. 92—24 Tornaszerek, sxabadaim.^ iskolapa­dok és bútorok gyára Lopos Gyula, Budapest ISI. kér., Bécsi-út 83. sz. Telefon: 113-44. PERÉNYI KAROLY szerelő- és bádogosmester egészségügyi és világítási berendezések vállalata 3udapsst Vili, fcíiépszinhés ;uaca 34. "(efari: dl. 9-20 STEINER és SZIMPER isz-, templom-, szobafestők és mázolok Budapest, IX. Üllői-ut 57. — Tel.: József 6-29 D ERII JÓZSEF ÉS FII ÉCSHESIEREK Teleíonhivó : J. 18-37. Iroda: VII,, Thokőly-út 148. Ipartelep: VII., Hajtsár-út 97. 0BEND0MER J0ZSEFÉS FIAI építési vállalkozók okleveles mérnök, kövezőmeslerek — Út- és vasút­építés, csatornázás, vasbeton-épitkezés, kövezőmunkák VII!.,Ludoviceum-utca 18. Telefon: József 84-65 Molnár Cestvérek asztalosárugyár — Budapest, VII., Bosnyák-u. 6 (Thököly-útsaroknál) Tel. :J. 94-18 EGYEDI JENŐ Vízvezeték, csatornázás, központi fűtés, szellőztetés. Légszesz-, épület- és diszműbádogosmunkák vállalata. Budapest, V., Koráll-utca I0. sz. Telefon: Lipót 971*60. If|. Helf@nslei^ üároBy kövező- és utépitő vállalkozó Budapest, VI., Jász-utca 77. Telefon : Lipót 913-64 Elvállal: útépítést, csatorna- és földmunkákat Költségvetés díjmentes Rosenfeld Andor asztalosáru gyára Készít épület- és berendezési asztalos munkákat. Telelőn: József Í08—02 szám. Budapest, VII., Kövér Lajos-utca 4. sz. HALMOS ISTVÁN és FIA kövező- és útépítő vállalkozók ---- Budapest, X., Halom-utca 25 Ala pittatott 1890. Tel.: József 39-52. Útépítő és kövezőmunkák beton-, aszfaltburkolás- és föld­munkák, Vasútépítés! munkák. Költségvetés díjtalant Budapest székesfővárosnak, a Már-nak és az Allamépitőszeti hivataloknak állandó szállítói.

Next

/
Oldalképek
Tartalom