Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-28 / 39. szám
Budapest, 1927 szeptember 28.- ——— -- "iw—a Nyugdíjasok öröme A főváros 2457 nyugdíjasa rendkívül segélyt &ap A fővárosi nyugdíjasők helyzetiében néhány map múlva örvendetes íjavulás áll he. A belügyminiszter mágiáévá tette a tanács azon falt erjesztését, hogy a legszomorúbb 'köiriillméinyelk között sínylődő ínyug- dí.iasokat a tél beállta előtt val'aimilven módon segélyben részesítsék. A 65 élvnél idősebb nyugdíjasok helyzetét már rendezte az egész országra érvényes kormány rendeltet, míg a mostani leirattal azokon a nyugdíjiaisokom segített a 'kormány, akik még nem töltötték be a 65. 'életévüket, de még 1925 július hó 1-e előtt nyugdíj azt at talk ési így Jelentékeny összeggel kevesebb 'ellátásban részes ültél®, mint azök, akik laiz- említett időpontnál később kerültek nyugállományba. A miniszteri iteinat az 1925 július 1-e előtt nyugállományba helyezett, úgynevezett „régi nyugdíjasok“ részére az 1927. évre ai régi és az új nyugdíj közötti különbözet 50 százalékát engedélyezte rendkívüli segélyképpen, annak hangsúlyozásával, hogy ez állandó segélynek semmiesetre sem minősíthető. 1925 július 1-e ©lőttről 2457 nyugdíjasai, özvegye és árvája, van a fővárosnak'. Ezek közül 65 éven felüli nyugdíjas 375, 60—64 éves összesen 135, 60 éven aluli pedig 498. A nyugdíjasok száma e szerint 1008. TisztviselööziVegy 1035 van, íélárvia tisztviselőgyer- mek 338, egész árva pedig 76. Körülbelül 350.000 pengőnek felel meg az az összeg, amit most segély címén kézihez kannak a nyugdíjasok. A 65 évnél fiatalabbak a régi és az új nyugdíj közötti különbözetiét 10 hónapra kan .iák meg. a 65 éven felüliek, — akik már _az általános rendelet kiadásával 4 hónapot megkaptak. — most még 6 hónapnak megfelelő segélyhez jutnak. A kiutalásnak nincsen semmi akadálya, mert az 1927. évi költség- ve térben nyugdíjrend'ezésre 1,248.000 pengőt állítottak be. amely összeg bőségesen fedezi ezt a szükségletet. Á tanács a miniszteri rendelet kézhezvétele után nycinban intézkedett a kifizetés iránt. A számvevőség munkájának befejezésével, október 4-én, a jövő kedden kezdik meg a segélyek kiutalását. ZOLNA! iSTVAN , építész, építési vállalkozó _______________________Budapest VII, Telep ucca 9 GY ÁRIPARI ES KAZÁNKOVACSOK TERMELŐ SZÖVETKEZETE BUDAPEST, VI., ÜTEG-UTCA 32. SZ. — TELEFON: L. 914—23 Elvállal mindennemű kovács, kazánkovács,_ gépes vasszerkezeti munkát, valamint autogénhegeszlésl és vágási. Telep : VL, Országbíró- és Üteg-utca sarok. Z tapéta raktár, menyezeídász-gyar IMMERMANN ÉS LOVÁSZ festők és díszítők Telefen: József 424-81 Budapest, VII., Almássy-fér 16. Egészségügyi berendező, bádogos, szerelő, központi fűtés és csatornázási vállalkozó Eín'öitfTŰ&'WiQ.Bi* Budapest, V. Honvéd ucca 29 Lipót_k_ sarok Alapítva 1906 ALAPlTTATOTT : 1885 TELEF0M : T. 105-46 VL, Vilmos császár->út 1. Anker-köz 2. Vlaszosvánzon LINOLEUM Gummiáruk KLEIN ZSIGMONDokl' Budapest, V. kerület, Berzenczey ucca 23. szám Budapest Székesfőváros Ásványvíz üzeme gj HARMATVIZ l§ a Hungária gyógyforrás szénsavval telfleít vize =| 1 Kapható mindentutI -— Telefon: Teréz 286-76. H SZÓRAKOZÁS Mesék az írógépről Szcmaházy, Békeffy, Lajtai új nagy operettje. Bemutató előadás — péntek — szeptember 30. Városi . Színház. — Romantika. Jókedv. Lát vány osság. Melódia. Tánc. Főszereplői: Honthy Hanna, Zilahy Inén, Király Ernő, Sziikiay József, D‘Arrigo Kornél. Síró Anna, Horti Sándor, Sik Rezső, Kertész Gábor. Rendezi: Király Ernő. Vezényli: Kerner Jenő. Táncokat betanította: Sebestyén Jenő. Díszlettervező: ifj. Oláh Gusztáv. Jegyeket mai naptól árusít a Városi Színház pénztár.a és a jegyirodák. Legdrágább hely 6 pengő. Szeptember 29-töl október 5-ig bezárólag Katusa mozgó a nagy sikerre való tekintettel prolongálva H BOLYGO ZSIDÓ Eugen Sue világhírű regénye 20 felvonásban CQMIÍI-SZIHHÜ.Z MARY P I C K F O R D szenzációs alakítása AZ 1, ÚRISTEN MADÁRKÁI című United Artists főszerepében Hollywoocí a raaf^ mágnes Filmregény 8 felvonásban Főszereplő : Patsy Ruth Miller HIOT JSZSEP TELEFON : J. 395-78 OKL. MÉRNÖK MÉRNÖKI IRODÁJA ÉS ÉPÍTÉSI VALLALATA Magasépítés, út, vasút, hídépítés, vasbeton BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 77—79, I. EM. 17 Saját anyagtelep : L, FEHÉKVÁRI-ÚT 78. Telefon : József 395—78 EPÜLET-ÜVEGES BUXBAUM DEZSŐ Budapest, VIII., Népszinház-u. 4ö. sz. Telefon : József 304-39 Elvállal üvegtetők jókarbantartását és minden üveges szakmába vágó munkát WETTOLIM a jelenkor legtökéletesebb tlezinficiáló eszköze 0jár,i*: NETTÓI. IN MŰVEK Budapest, VS8!., Trefortucca 7. sz. Telefon : J. 424-79. Tisztviselőknek 10% engedmény ! T A K Mihály L Y ÜZEME Budapest, YBL kér., Mária-ucca 46. szám Telefon : üzem : J. 388-44 Telefon ; lakás : J. 424-65 sfüíJsasH? FOHN ClFÖÁ&üfi-SÁZ Budapest, VII. kér., Király ucca 9. sz. ALAPlTTATOTT 1898 Dúsan felszerelt raktárt tart: férfi-, női-, gyermek-, luxus- és strapacipökben. Városi tisztviselőknek kedvezményes árak. SZEGŐ TESTVÉREK zsák-, ponyva- és zsinegkereskedők Szállít különleges vízhatlan gummi csizmát, munkás keztyüt, kötényt és köpenyt. Budapest, V„ Akatlémia-n. 11, Telefon: T. 135-57 Zsíros Károly oki. gépészmérnök Ujj Gyula tanár fűtési és hötechnikai tervező irodája Budapest, 1. kér., Horthy Miklós út 96 sz. Telefon: J. 348-S3, J. 453-14 MARABU és ORANIER Magyar Radialorgyár Ri_T< ® ^ ■■........................1—-I« Budapest, X, Gyömröi-út 76/78. OL Y O N É G ő KÁLYHÁK Telefon: J. 390-34, J. 350-88. BALÁZS GYULA ÉPÍTŐMESTER Magasépítési vállalat BUDAPEST, I,, Vincellér ncca 4L TELEFON : J. 305-40. Aranyeremmel kitüntetve 1 A'anyéremmel kitümetve! FILL ES BARTUSKA laboratórium felszerelési és üvegtechnikai ipar Budapest, I., Horthy Miklós-űt 65. Tel.: j. 335-10 Jonász Vilmos és Weiher Ferenc Alapítva: 1899 (NÉHAI WEINER JÁNOS UTÓDAI) épület- és mülakatos üzeme Telefon: j 333-43 dLDAPEST, VII., ALMÁSSY-TÉR 4. SZ. ÁBRÁNYI FERENC épület-és diszmíibádogos, iégszesz és vízvezeték berendező Budapest, VIS!., József ucca 31. Telefon: József“ 325—71 elefon : „József“ 525-71 RIEDER OTTÓ villamos Alapitatott: 1825. A. B. C. tagoknak hat havi hitel Budapest, IV. Irányi-u. 20 Teäefora: 4. 452-37 berendezési vállalat műszaki Intézet, elektrotechnikai es rádió cikkek raktára Schwarz Sándor és Társa magyar kályhaipar, Meidinger kályhák, folyton- égö kályhák, tűzhelyek, Meidinger kályha-alkatrészek 3udapes*„ V., Báthory-U. 20. Telefon : L 962-1 FISCHER ZSiSH IND «tffÄfÄSS épiiSeSfa kereskedő q ,r: x., AsztalosSán.or-u,5 láda-, tömegcikkek- és famegmunkáló gyára Bérmunkát vállal EOfi/YL ARTHUR HAT. ENG. ELEKTROTECHNIKAI VÁLLALKOZÓ Telefon: 48—59 BUDAPEST, IV., VÁCI UCCA 21 Csányf Pál kőműves-mester, építési vállalkozó /., Tarcali ucca 6 Budapest r w“"'. KOPÁSS OSZKÁR 145-43 Telefon- hívó : J. 145-45 BÁDOGOS-MESTER. ÉRCKOPORSÓ ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZÍTŐJEBUDAPEST, IX., GYEP-UTCA 58. SZÁM. OziGLER János vürösrézáru- és vegyiipari gépgyáros Kórházak felszerelése. Vörösréz- edénvek és készülékek, vörösrézmosóüstök készítése és ónozása. Aluminium-hegesztés. BUDAPEST, Vili. kér., Koszorú ucca 12 ENGL ANDOK. ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Vili. SZESZGYÁR UCCA 12. Telefon : József 462—51 ---------------------- Telefon : József 462—51 | KOSZORÚ IMRE Épület, portál és buäorasztalos j Budapest, !X„ Páva ucca 24. Telefon: József 342-83. j bíró gyula vállalkozó Bádogos, vízvezeték, légszesz és csatornázási berendezések Budapest, Vll, Kertész ucca 1. Telefon: Józsei _429-67__ A .egtökóíeteseuo és legjut.snyosabban Beszerelhető hézagmentes padozatburkolat a LINOLEUM Telefon : T. 232-58. új építkezéseknél, mindennemű átalakításoknál ajánlattal díjmentesen szolgál Eisinger M J. és Fiai, Budapest, V„ Báthory ucca 8. KRISCH FEKETE JÁNOS tetőfedő mester Telefon i J. 48441. Budapest, I., KsroUns-dt 1# MENGL FERENCZ építési vállalkozó Budapest, VI. Ambrus u. 5 Telefon: 968—34 s z á m