Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-12 / 2. szám
ír^mHiaiiioniaHiaymtiioiiiaBiiaiiiariiBüiaiiiasiinagiPgggmaaoijiBiiiEniioiüaisiotftaagiiiatiíoüiEiiii^EiiainRT ELŐFIZETÉSI ÁHAIC: Fgésx évre 20 pengő (250.000 K) Félévre . . ÍO pengő (125.000 Állandóan : GAZDASÁGI ÉUTFSÍWŐ Városi, poIiiiUai és líöszgaxáasági fioíilap Felelős saerKesxíő: BACSÓ JE MIC MegfelenlR minden szerdán Szerteesztőség és Riadóf)lvaíal: Budapest VI, Sziv-ucca 18. szám PosfalaR. cseRR-számla 40.424 Telefonszám : Teréz 137—15 „Telitftt építünk" — ezekkel a szavakkal távozott Ripka Ferenc főpolgármester arról a bizottsági ülésről, amely az elmúlt esztendő utolsó napjaiban lezárni látszott a főváros lakásépítő akciójának akadályait, hányattatásait .és viharait. Mint azután annyiszor, a főpolgármester bizakodó, reménytkeltő szavai után is újra felborult a helyzet, új akadályok emelkedtek, új hányattatások következtek és új viharok rázták meg a nagy ügy lehetőségeit. Azóta három viharokban gazdag közgyűlési nap múlt el és végre a harmadik nap meghozta a várva-várt eredményt: igenis építünk. Az ember nem szívesen tekint vissza ezekre a viszontagságokra, amelyek — most már megmondhatjuk — súlyosan veszélyeztették Budapest egész lakosságának életmentő fontosságú nagy ügyét, az építkezést. Szemrehányások helyett, megrovások helyett inkább arra kérjük mindazokat, akik ennek a nagy ügynek kialakulását veszélyeztették, szálljanak magukba, tekintsenek vissza az eseményekre és ők maguk is megállapíthatják, hogy a szélmalomharc, amelyet vívtak, káros és veszedelmes volt, de bűnös is lett volna, ha véletlenül ők győznek. Állapítsák meg ők maguk, hogy a mindenáron való bizalmatlankodás, a vádaskodás, ia laikus hozzánemértés egymillió ember életérdekét dobta olyan szakadék szélére, amely mindent pusztulással fenyegetett. Hosz- szú hónapok teltek el meddő vitákkal és tusakodásokkal, amelyeknek elükével napnál világosabban kiderült, hogy az építkezésnek ma nincs más lehetősége. mint az, amelyet jószándékú emberek a legelső pillanatban úgy állítottak be, mint a lakáskérdés gyors megoldásának és a fenyegető munkanélküliség eredményes lecsapolásának egyetlen módját. De elérkeztünk az eredményhez, igenis, építünk és ez örömmel tölti el Budapest egész lakosságát. Nem rekriminálunk, hogy ez csak a tizenkettedik órában történik meg. A fontos az, hogy mégis megtörténik. Nem idézünk örökéletű gazdasági törvényeket, amelyek bizonyítják, hogy egy város életének, gazdasági érvényesülésének csak az építkezések adhatják meg a lendületet. Utalunk azonban a mai helyzetre, amely az építkezések megkezdése nélkül nagyon szomorúra fordulhatott volna. A kormány bölcs és eredményes munkája elvégezte az államgazdaság szanálását, ugyanakkor azonban a magángazdasági életnek is meg kell mozdulnia. Az építkezések megkezdésén múlik ma minden, csak ez lendítheti fel a magángazdaság helyzetét, csak ez biztosíthat a lakások felszabadulásának idejére elegendő védelmet a lakók számára és — ami talán ebben a pillanatban a .legfontosabb — ez az egyetlen orvosság a mind fenyegetőbbé váló munkanélküliség ellen. A tizenkettedik órában jutunk el a megoldáshoz, akkor, amikor Budapest ipara a tétlenség fertőjébe kezd süllyedni, amikor a lakáskérdés még az eddiginél is fenyegetőbbé válik és amikor Francia- ország ezrével küldi haza a magyar munkásokat, hogy az ottani munkanélküliség enyhítésével a mienket fokozottan súlyosbítsa. Az állam már a múlt évben elhatározta, hogy nem folytatja tovább a lakásépítő tevékenységet, a főváros pedig csak most mutatta ki, a legutóbbi tárgyalások alkalmával, hogy a házikezelésben való lakásépítés negyven százalékkal drágább, mintha magánvállalkozók építenek. Kiderült közben az is, hogy a főváros kislakásépítő akcióját olcsón, gyorsan és eredményesen csak az ajánlattevő nagybankok végezhetik el. Minden megokolatlan aggságos- kodás, minden céltudatos gyanúsítás ellenére is meg kell ma állapítani, hogy azok a nagybankok, amelyek a budapesti lakáskérdés és lakásépítés megoldására vállalkoztak, határozottan úttörő munkát végeztek. Illetékes gazdasági tényezők már régen megállapították, hogy ma azért szünetel minden komoly építkezés, mert a magántőke a pénzpiacon jobban el tud helyezkedni, ott többet tud keresni, mint az építkezéseknél. Rentábilissá kell tehát tenni az építkezést és akkor a magántőke maga fog jelentkezni. Ezért mondjuk, hogy a mostani akcióval a nagybankok példát szolgáltattak a magántőkének, hogy igenis, megvan a módja az építkezés lehetőségének. Emlékezzünk csak vissza a pár hónap előtt történt dolgokra. Egyrészről a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, másrészről a Pesti Hazai Első Takarékpénztár és a Hazai Bank állottak elő ujrendszerű ajánlatukkal és alig egy. hét múlva már az ajánlatok egész tömege ostromolta a főváros illetékes ügyosztályát. Ezek az ajánlatok ugyan csak másolatai voltak a nagy bankajánlatoknak, de kétségkívül meg lehet állapítani ebből a hatalmas megmozdulásból is, hogy az építkezés, tehát a gazdasági élet fellendülésének kérdése eljutott arra az útra, ahol eredmények és sikerek mutatkoznak. A gazdasági élet jelentős mérföldkövéhez jutottunk el a főváros pénteki közgyűlésének határozatával. Megnyíltak a reménységek kapui és hatalmas lehetőségek tárulnak elénk. Az állam százmillió pengő értékű beruházást tervez erre az esztendőre, a főváros 12 millió dolláros baruházó kölcsön felvételére készül, a magántőke pedig, úgylátszik, szintén megtalálta a módokat és az eszközöket, amelyekkel a nemzeti gazdaság érdekében produktív tevékenységet fejthet ki. Ennek a produktív tevékenységnek reményében indulunk el az új esztendőben és hisszük, hogy ez az új év polgár és munkás számára egyaránt meghozza a nagyobb darab kenyeret. Körséta a városházán Eltolódások a községi politikában — Bethlen pártjának diadalmas térhódítása — Zúgolódás a keresztény-pártban a felsőházi tagok választása miatt —• Ellentétek a szocialisták és a demokraták között — Kát lay Tibor ünneplése a Polgári Egység Klubjában A Fővárosi Hírlap legutóbbi számában foglalkoz- I tunk azokkal a politikai eltolódásokkal, amelyek rész- . ben már bekövetkeztek a közgyűlési teremben, részben pedig be fognak következni, talán már a közeljövőben. Ezek az eltolódások kétségkívül az Egységes Községi Polgári Párt hatalmas megerősödését fogják magukkal hozni és ami természetes, más pártok gyengülésére vezetnek. Meg kell állapítani addig is, amíg ezek a változások bekövetkeznek, hogy az a politika, amelyet gróf Bethlen István és Kállay Tibor inauguráltak és amelynek első hirdetője a fővárosi életben Ripka Ferenc főpolgármester volt, a képviselőválasztások után a legnagyobb sikert érte el. Ez az a politika, amely meglepetésszerű gyorsasággal és eredménnyel vonzotta magához a tömegeket és a tömegek után most a politikusok és maguk a várospolitika résztvevői is levonják a konzekvenciákat. Az Egységes Községi Polgárt Párt, amióta huszonhárom taggal bekerült a közgyűlésbe, hatalmasan megszaporodott és újabb gyarapodás előtt áll; de mindennél fontosabb, hogy ma a közgyűlésnek egyetlen pártja, amely szilárdan és megingathatatlanul áll a maga tökéletes egységében. Szinte nincsen olyan nap, amely ne mutatná, hogy az Egységes Községi Polgári Párt a város- politika egyetlen fejlődésképes pártja, míg körülötte mindenhol a szétesés jeleivel találkozunk. Ez a szétesés a legteljesebb mértékben az egykori demokratikus blokk házatáján mutatkozik. Blokk ma már nincsen, az abban résztvett pártok kimondották a felszámolást és napról napra azt vesszük észre, hogy ezek a pártok mindjobban eltávolodnak egymástól. Nincs bizottsági ülés és nincs közgyűlés, amely ne vetne fel olyan jelenségeket, amelyek ezt az állításunkat meg ne erősítenék. Ott volt legutóbb a lakás- építési akció körül kifejlődött küzdelem. Ebben a kérdésben a legteljesebb egyetértés fejlődött ki az Egységes Községi Polgári Pártban és vele együtt a Wolff-pártban is. Ugyanakkor az egykori blokk pártjai mindössze egyetlen estén és akkor is csak pár órahosszat voltak egymással párhuzamos véleményen. Másnap reggelre azonban már a blokk egykori pártjai ismét éles ellentétbe kerültek. De a legteljesebb szétesés képét mutatta a lakásépítési kérdésében a demokratapárt, amely egyideig igyekezett önmagára pártfegyelmct erőszakolni és leplezni a párt egyes csoportjai között kifejlődött szakadékszerű mélységeket. Az utolsó közgyűlési napon azonban kiáltó módon láthatóvá lett, hogy a demokratapárt csoportjai a legélesebb ellentétben állanak egymással. Akik ismerik a demokratapárt belső életét, tisztában vannak vele, hogy minden erőlködés és minden leplezgetés hiábavaló, a párt egységének órái meg vannak számlálva, annál is inkább, mert a párt tagjai között igen nagyszámban vannak azok, akik nem helyeslik a párt szélsőséges politikáját és akik a legteljesebb szimpátiával nézik azt a komoly, haladó politikát, amelyet a kormány és a városházán az Egységes Községi Polgári Párt kifejt. A szocialisták és a baloldali polgári pártok azonban mindenképpen szembekerülnek egymással. Egyre -szaporodnak azok a kérdések, amelyekből kitűnik, hogy a polgári politika nem járhat az osztálypolitikát űző szociáldemokrácia útjain. A héten lezajlott két közgyűlési napon erre eklatáns példa volt az, amikor a szocialisták himnuszokat zengtek a bécsi lakásépítő politika dicsőségéről. A polgári pártok, amelyek a baloldalon helyezkedtek el, idegesen hallgatták ezeket a fejtegetéseket, majd közbeszólások, a második közgyűlésen pedig felszólalásban is kifejezést adtak annak a meggyőződésüknek, hogy nem szabad olyan lakáspolitikát folytatni, amely a polgári osztályokat és a kapitalizmust teszi tönkre. Pedig még nincs két esztendeje sem annak, hogy a községi választási harc alatt szocialisták és demokraták közös plakátokkal árasztották el Budapest uccáit, amely plakátokon a bécsi lakásépítés diadalát zengték. Akkor együtt masíroztak és együtt ömlengtek a bécsi Breitner adósrófjáért, a pénteki közgyűlésen pedig a demokratapárt egyik tagja azt fejtegette, hogy Bécsben a szociáldemokraták a polgárságtól elszedték a milliárdokat és ezzel a polgársá- ságot tönkretették. * így fest a baloldal békéje. Bajok vannak azonban a jobboldalon is. A Keresztény Községi Pártban ugyanis elkövették azt a hibát, hogy a felsőházi választás, illetve jelölés kérdésénél felekezeti dolgokat elegyítettek bele a pártpolitikába. Wolff Károly bölcs mérséklettel igyekezett a felekezeti kérdést kiküszöbölni és leszerelni az ellentéteket. A választás eredménye mégis újabb ellentéteket idézett fel a pártban. A dolog úgy történt, hogy a Wolff-párt a három felsőházi tagságra eredetileg párthatározattal Szigeti Jánost, Szőke Gyulát és Joanovich Pált jelölte. Ekkor indult meg egy mozgalom a pártban Frühwirth Mátyás vezetésével és ennek a mozgalomnak a hívei azt kívánták, hogy a párt csak katholikus tagokat küldjön be a felsőházba. Megmozdult azonban a Wolff-párt protestáns tagjainak csoportja is és súlyos sérelemnek minősítették, hogy a párt nem jelölte Lázár Ferencet és Perczel Bélát. Végre azután hosszú tárgyalások folytak, de eredménnyel nem végződtek, a megoldást az hozta meg, hogy a demokraták nem kívántak jelöltet állítani, így a Wolff-párt mint negyedik felsőházi tagot behozta a protestáns vallású Lázár Ferencet. Nem kapott azonban felsőházi mandátumot még így sem Perczel Béla, ami a párt egyik csoportjában nagy elégedetlenséget váltott ki. Maga Perczel is elkeseredetten tárgyalta mellőztetését és kijelentette, hogy eltökélt szándéka a pártból való kilépés. Ebben a pillanatban még reménykednek a Wolff-párton abban, hogy az elégedetlenkedőket le lehet szerelni, de hogy ez az eredmény elérhető
