Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-12-14 / 50. szám

Budapest, 1927 december 14. 7 A tisztviselők karácsonyi jutalma még nincs meg, áe a „legjobb úton fjalaá“ A Közigazgatási alKalmazottaK egyhavi fizetési, az üxemieK valamivel Kevesebbet KapnaK Már december derekán járunk, de a főváros alkalmazottainak karácsonyi segélyéről még mindig nincs télj es bizonyosság. Természetes pedig, hogy a közeledő karácsonyi ünnepek hangulatában a város­házát' ez a kérdés érdekli a legjobban A szokásos karácsonyi segélyt az alkalmazottak éveken át zavartalanul megkapták. Most azonban ennek elvi akadályai vannak, mert a kormány nem egyszer kijelentette, hogy min­dennemű rendkívüli segélyt ellenez, sőt határozottan közölte a főváros vezetőivel, hogy semmiféle olyan segélyt nem engedélyez, amelyet az állami alkalma­zottak nem kapnak. A tanács ezzel szemben maga mögött érezte Ripka Ferenc főpolgármesternek és a közgyűlés tag­jainak a főváros alkalmazottai iránt érzett jóindula­tát. Megpróbálkozott tehát a tanács a kérdésnek más formában való megoldásával. A karácsonyi segéllyel szemben a karácsonyi juta­lom formája kínálkozott legalkalmasabbnak, mert azt a kormány sem ellenzi, hogy a szorgalmas, kiváló teljesítményeket felmutató tisztviselők bizonyos al­kalmakkor jutalmat kapjanak. Miután pedig a fővá­ros alkalmazottainak népes tábora — talán igen kis kivétellel — minden elismerést megérdemel, meg van tehát a remény arra, hogy a jutalom nem marad el. Pénzügyi akadályai sincsenek a karácsonyi juta­lomnak. mert a költségvetésben elegendő összeget vettek fel erre a célra. A késedelmet tehát az okozza, hogy a kormánnyal kell ezt a kérdést tisz­tázni. A tanács már letárgyalta ezt az ügyet és Gallina Frigyes főjegyző, az elnöki ügyosztály h. vezetője ismételten referált a kérdésről Ripka Ferenc dr. főpolgármesternek. A főpolgármester a tisztviselői kar iránt érzett me­leg jóindulata közismert és így ezúttal is a leg­teljesebb szeretettel vette kezébe az ügy elintézését. Már meg is kezdte tárgyalását a jutalmazás kérdésé­ben a belügyminisztériummal, hogy az előzetes jóvá­hagyást kieszközölje. Értesülésünk szerint Scitovszky belügyminiszter nem fog nehéz­séget támasztani és a jóváhagyást kedden, e hó 13-án megadja, e hó 21-én aztán a közgyűlés is hozzá fog járulni, úgy hogy a kiutalványozás már a jövő hét csütörtö­kén megtörténhetik. Gallina Frigyes főjegyző, helyettes tanácsnok, a karácsonyi jutalom kilátásairól a következőket mondta a Fővárosi Hírlap munka­társának : — Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a jutalom ügye a legjobb úton halad. Az illetékes fórumok nagy jóindulattal viseltetnek a tisztviselők iránt és elsősorban a főpolgármester úr a legodaadóbban karolta fel az ügyet. Minden remé­nyünk meg van tehát arra. hogy a döntés kedvező lesz. az összegszerűségre azonban ma még nem tu­dok határozott választ adni. Más forrásból úgy értesül a Fővárosi Hírlap. hogy a karácsonyi jutalom egyhavi fizetésnek felel meg, és csak az üzemi alkalmazottaknál lesz esetleg némi eltolódás. Az üzemiek ugyanis minden tavasszal megkapják rendkívüli jutalmukat, az úgynevezett mérlegpénzt. Az üzemieknél tehát a kisebb java- dalmazásúak karácsonyi jutalmul egy havi fizeté­sük 75%ában, a jobban dotáltak 50%-ában részesül­nek. A közigazgatási alkalmazottak mind meg­kapják a karácsonyi jutalmat, kivéve természetesen azokat, akik hanyagságuk miatt főnöki, vagy egvéb dorgálásban részesültek, továbbá akik fegyelmi alatt állanak, vagy akik valamely okból hosszabb idő óta szabadságoltatták magukat. Of napi elzárás és 40 pengő pénzbüntetés a hatósági hirdetések megrongálásáért Elkészült a főváros uj hirdetési szabályrendelete Sok szó esett mostanában a fővárosi hirdető vál­lalatról, amely éllen konkrét vádak hangzottak el. Tárgyalta a kérdést a közigazgatási bizottság és a pénzügí'i bizottság is. végül egy kisebb ad hoc bi­zottságot delegáltak az elhangzott vádak tisztázá­sára. A főváros vezetősége mindettől függetlenül revízió alá kívánja Venni az egész hirdetési kér­dést és már el is készítette Korlátozta az új szabályrendelet a közhatóságok eddig teljesen ingyenes hirdetéseit is. amelyek a jövőben csak akkor nem tartoznak térdíjat fizetni, ha naponta 200 négyzetméternél nagyobb területet nem vesznek igénybe. Állami és fővárosi hirdetéseket ezután is változatlanul szabad, a tulajdonosok enge- delme nélkül is. a házak falára kiragasztani. Válto­zatlanok a rendelkezések a hirdetési szabályrendelet revízióját. a választási plakátok amelynek tervezete a jövő héten kerül a jogügyi bi­zottság elé. A módosított szabályrendelet szerint a hirdetési jog a főváros kizárólagos monopóliuma, a hirdető­vállalat azonban csak olyan hirdetések közzétételét tagadhatja meg, amelyek az államrend biztonsága, a közerkölcs, a nemzeti érzés, a jóízlés szempontjából kifogás alá esnek. Minden rnás hirdetést, amennyi­ben a hirdető az egyéb feltételeknek megfelel, kö­zöm! kell. A főváros engedélye nélkül nem szabad hirde­tési oszlopokat, táblákat, vagy hirdetés céljára szol­gáló más berendezéseket és készülékeket sem a köz­területeken, sem magánterületeken, épületeken, kerí­téseken stb. általában pedig oly helyen felállítani és elhelyezni, amelyek közterületről láthatók. Mozgó, vagy repülő hirdetések is csak a fővárosi hirdetővállalat közbenjöttével al­kalmazhatók. Idegen, vagy külföldi vonatkozású hir­detésekre csak a tanács adhat engedélyt. Hatósági engedély és hirdetési díj nélkül helyez­hetők el a házak falán olyan felírások, táblák, hir­detések stb.. amelyek az ingatlantulajdonosok, bér­lők, vagy lakók saját viszonyaira, lakására, irodá­jára, vagy foglalkozására vonatkoznak. Az üzleti hirdetés terjedelme azonban csakis az üzlethelyiség külső területére terjedhet ki. Üzleti kocsikon alkalmazott hirdetések után nem kell fizetni külön díjat. ha nem kifejezetten reklám jellegűek. kiragasztásáról is. Megváltoztatta az úi szabályren­delet a büntető rendelkezéseket és a hatósági hirde­tések megrongálód a régi 100 korona helyett öt napig terjedhető elzárással és 40 pengőig terjedő pénzbüntetéssel sújtja. Nóvum az új szabályrendelet­ben az*is, hogy a rendőrbíróság helyett a hirdetési ki­hágásoknál a kerületi elöljáróságok illetékességét állapítja meg a bírságok kiszabására. Az egyetlen magyar ólom-minium, az állami elismerő oklevéllel kitün'elett .ORION' őlom-miniuns Egyenértékű bármely külföldi gyártmánnyal óiomcső, óiom-Seznez, ólom-szifon FÉMKERESKEDELMI R. I. Budapest, VI., Forgách-u. 4 Telefon: Liptít 922—46, 922-47, 922—48, 922-49 MEDER OTTÓ villamos Alapltatott i 1825. A. B. C. tagoknak hat havi hitel Budapest, IV. Irányi-u. 20 Telefon: J. 452 37 berendezési vállalat mű­szaki intézet, elektrotechnikai és rádió cikkek raktára >IEGL ALFRED építőmester, épitési vállalkozó HM»**""™ — VII. kér., Komócsy-ueca 33/b HIKKER GYULA W»-, v«» but or-, sodronyágybetét gyára. Szálloda, kórház és penzió teljes Budapest, VIL kér., Holló ucca 3. Mintaraktárt VIL, Dohány-ucca 6» (Izr. templom mellett) NAGY és FRATRICSEVICS oki. mérnök, építőmester, építési vállalkozók Budapest, VI!!., Reviczky ucca 1. szám Telefon: József 379 —18 Szava Sándor EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapest, I., Budafoki-út 73. szám _________________Telefon , József 416—07 BA NCY ZSIGMOND bőrkabát-, bó’rnadrág- és bó'imellénygyártó üzeme Budapest, VI I. kerület, Festetich ucca 4 p<ö^«tvíseiöknék engedmény! | BIENEKUOK JOSZEF ES FIA ruggyanta bélyegzőgyár és vésnőkl mülntózet Budapest, VIII., Rákóczi-űt 27. Telefon: J. 421-34 a Rókus-kórház mellett. Fratrltiieolch lstuún VIII., Dembinszky-!! 33. Tel.! J. 372-98. Elvállal templomok épületek, lépcsőházak, kávéházak, szoba-, festő, díszítő és mázolási munkákat fKressalek Testvérek és Patyij • asztalosáru gyára j ♦ Budapest, VI., Országbíró ucca 63.: * Telefon: Lipét 913—74. | GUTTMANN és SZÉKELY FAKERESKEDÖK BUDAPEST, X, SZÁLLÁS UCCA 2-4 Fióktelep : VIII, DÉRI UCCA 15. r (Nagyfuvaros ucoa sarok.) Telefon: József 359—68 Telefon: József 359—68 Vitéz HANTAY ÉS GALA VETS oklmÄz elektrotechnikai vállalat ^^hjdajgestOniL^SzIgon^uooaJM^—-^Telefoi^jrj87!^^9^^ SKHIBEK ES T ARS AI FAZEKAS és SITERY oki. gépészmérnökök vízvezetéki, központi fűtési, gáz, bádogos és fémipari szerelő­vállalata. „Rekord“ redőnyépitő és karbantartási vállalat Budapest, Víít., Bérkocsis ucca SS. Tel.; J. 376-51. (SijREENER NÁNDOR |$)j Budapest, Rózsa-u. 33. Te!.: J. 440-83 hat. eng villanyszer «lő DUNÁMUL! MÉSZ-, TÉGLA- él KQ1PAR R.-T. KÖZPONT: Budapest, IV., Mária Valéria ucca I. szám. Telefon: Lipőt 985—07. m Sürgöny cím : Dunmész. ■'SSfck Szállít: Meszet, mészkövet és bazaltkavicsot. ZZZ/ Vállal mindennemfl kőfaragó munkát. Hirsch László ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALAT » I., BUDAFOKI-ÚT 22 * TELEFON: JÓZSEF 321-17 T LŐCSNEK ANTAL épület, és diszműbádogos, légszesz, vízvezeték-, doset-, fürdóberendező és csatornázási vállalkozó, valamint gőzfűtési berendező Budapest, II., Retek ucca 2 TELEFON T. 216-76 E LEtCTUÖ-FÖüRASZTO ES MŰSZAKI TÁÜSASÁG Budapest, V, Dráva u 5. Telefon: l. 971—57 Speciális hegesztések jófáSSássaS. Ti£S?.; ANGYAL KAROLY TSSJ’ Autokarosszéria és gépjavító üzeme. Speciális Autogénhegesztés Budapest, Vili. kér., Szigony ucca 12. szám. I HAVEHLANO AM TÁL H Budapest VIII, Nap ucca 22. T.: J. 329-66 FEISTEE GYÖRGY Szab. biológiai szonyvlxtlsztltó berendezések r.-t. Budapest, VI., Áréna-út 84. sz. Tel.: Teréz 222—121 sziliflsvi imce V., Zápolya-ucca 38. Telefon : L. 992-44. Magas- és vasbeton-építés, tervezés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom