Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-12-14 / 50. szám
2 ^xwamz&jtuMMp Budapest, 1927 december 14. „Afulsóoldalon annyira félnek a választástól; hogy minden akciót junktimba hoznak vele“,— mondja Becsey Antal Helytelen udvariasságon múlt, hogy Bendő Mór megelőzhette az Egységes Községi Polgári Párt szónokát a villamostarifa leszállításának követelésében A főváros közlekedési bizottságának pénteki ülésén Bendő Mór, demokratapárti bizottsági tag az Egységes Községi Polgári Párt tagjait azzal vádolta meg, hogy csak kortesfogásból álltak elő a villamostarifa leszállítását célzó követeléseikkel és azóta, hogy ezt a követelést fölvetették, semmit sem tettek a közönség érdekében. Bár Bendő Mórnak ezek az állításai nyilvánvalóan alaptalanok, mert hiszen az illetékes bizottságokban és a közgyűlésen, de a Fővárosi Hírlap-ban is állandóan napirenden tartották a villamostarifa leszállításának kérdését az Egységes Községi Polgári Párt tagjai; mégis szükségesnek tartottuk, hogy Bendő Mór támadásáról a párt véleményét megkérdezzük, Becsey Antalt, az Egységes Községi Polgári Párt alelnökét, aki tagja a közlekedési bizottságnak is. Becsey következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Épp.en az ellenkezője igaz mindannak, amit Bedő Mór pártunkról a villamostarifa leszállítását célzó akcióval kapcsolatosan mondott. Mindenekelőtt hivatkozhatom arra, hogy az Egységes Községi Polgári Párt a közgyűlési vita óta is a legintenzívebben foglalkozott a tarifaleszállítás kérdésével Pártunk szakemberei a napisajtóban és a Fővárosi Hírlap hasábjain minden alkalmat megragadtak arra, hogy a villamosviteldíj mérséklését kiharcolják. Pártunk közlekedési szakértői azóta, hogy Scheuer Róbert ismeretes indítványát előterjesztette, állandóan sürgették a döntés meghozatalál. sőt még a végső eszköz igénybevételétől sem riadtunk vissza. A tanácsot ugyanis azzal fenyegettük meg. hogy rendkívüli közgyűlést hivatunk össze a villamostarifa leszállításának kierőszakolására, ha rövidesen nem lép elő megfelelő javaslattal. — De a legdöntőbb bizonyíték Bedő Mór állításával szemben éppen a közlekedési bizottság ülésének összehívása és lefolyása. Minden ellenkező állítással szemben az igazság az, hogy a közlekedési bizottság pénteki ülésének összehívása is az Egységes Községi Polgári Párt akciójának az eredménye. — Lobmayer Jenő tanácsnok úr, a közlekedési bizottság elnöke tanuskodhatik arról, hogy Scheuer Róbert járt el nála a bizottsági ülés összehívása érdekében. Scheuer Róbert azt is közölte, hogy a villa- j mostarifa leszállítása ügyében napirend előtt föl ■ akar szólalni. Lobmayer Jenő tanácsnok úr tévedésből Bedő Mórnak adta meg előbb a szót. Kiderült, hogy Scheuer Róbert előbb jelentkezett, de — udvariasságból — készséggel lemondott elsőbbségi jogáról. Ezt az udvariasságot Bedö Mór azzal honorálta, hogy megtámadta a pártot. amelynek képviseletében Scheuer Róbert ugyanabban a tárgyban és ugyanazzal a célzattal akart felszólálni. Meg kell tehát állapítani, hogy a helytelen udvariasságon múlt az, hogy Bedő Mór előbb jutott szóhoz és Scheuer Róbertét megelőzte a villamostarifa leszállításának újabb követelésében. Az azután ízlés dolga, hogy a mi udvariasságunkból származott előnyét Bedő Mór így használta ki — pártunk alaptalan megtámadására, holott éppen mi hivattuk össze a közlekedési bizottságot és mi sürgettük. hogy Scheuer Róbert a viteldíj leszállításának kérdését — a sürgős megoldás kiharcolása céljából — szóvátegye. Ez a helyzet. — Mi nem törődünk azzal, hogy lesz-e választás és mikor lesz választás. Ugylátszik. az ellenoldalon annyira félnek a választástól, hogy minden akciót junktimba hoznak ezzel a kérdéssel. Rendkívül gyanús ez a viselkedés és emlékeztet arra a régi módszerre, amely .,tolvaj!"-t kiált... Mi- nem a választás lehetőségétől tesszük függővé eljárásunkat és követendő politikánkat. Céltudatosan haladunk előre abban az iránybn. amit a pártprogram megszab. Éppen ezért nem is törődünk az olyan alaptalan támadással sem, amilyenben Bedő Mór oldaláról részesültünk. Ez a támadás, — nem akarok keményebb kifejezést használni. — legalább is illojális volt. Sokkal többet használna az ügynek, ha Bedő Mór tárgyilagosan sürgetné a villamosviteldíj leszállítását és ahelyett, hogy a mi akciónkkal foglalkoznék, minden gyanúsítás mellőzésével magát a közérdeket szolgálná. Az Egységes Községi Polgári Párt vezetősége részéről egyébként közölték a Fővárosi Hírlap munkatársával, hogy a párt bizottsági tagjai fokozott eréllyel sürgetik a villamostarifa mielőbbi leszállítását. és ebben a tekintetben elsősorban a tanácsot kényszerítik megfelelő javaslat előterjesztésére. Budapest közönségének nem mindegy, hogy autóbuszon, vagy gyalog jár-e Scheuer Róbert szerint az ideiglenes autobuszközlekedésre vonatkozó ajánlat nem sérti a főváros monopóliumát Többízberi való elhalasztás után végre pénteken a közlekedési bizottság elé került azoknak a beadványoknak az ügye, amelyekben a váltakozók az új autóbuszok üzembehelyezésének időpontjáig 24 autóbusznak ideiglenes beállítására kérnek engedélyt. A tanács előterjesztésében elutasító álláspontra helyezkedett, a bizottság azonban nem hozott végleges döntést. Erről a kérdésről beszéltünk Scheuer Róbert törvényhatósági bizottsági taggal, az Egységes Községi Polgári Párt közlekedésügyi szakértőjével, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Engem nagyon meglepett a tanács elutasító javaslata. Nem tudom ugyanis megérteni — és ez pártunknak is a felfogása, — hogy miért ne lehetne elfogadni olyan ajánlatot, amely a főváros agyonnyomorgatott közönségének közlekedési igényeit óhajtja kielégíteni. Mi is respektálandónak tartjuk — a legteljesebb mértékben — a főváros közlekedési monopóliumát. Ennek az ajánlatnak az elfogadása azonban nem sérti ezt a monopóliumot. Éppen ezért csak egyetlen szempont jöhetne itt figyelembe: annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a fölajánlott szerződés becsületes-e, vagy sem. Az természetes, hogy az ajánlattevő keresni akar, a tőkét ezért hibáztatni nem lehet. Kereskedelmi haszon megengedése mellett az üzletet perfektuálni kell , mert elvégre a Rózsadomb közönségének nem mindegy, hogy már február 15-én, vagy csak másfél év múlva érheti-e el autóbuszon a villamost. Ugyanez áll a Dohány ucca és a Wesselényi ucca lakóira is. Az sem mindegy, hogy valaki gyalog, vagy autóbuszon juthat-e el a belügyminisztériumba és onnan a Széna térre, vagy a Lánchídhoz. Mert egyelőre -ezekről a vonalakról van szó. — Ha ,a 24 autóbuszt az átmeneti idő letelte után nem akarják a főváros nyakába sózni és a szerződés becsületes, nincs ok arra, hogy a főváros az ajánlatot ne fogadja el. Golvóscsapágyal*. jtear/ellen Kiviil I Legtökéletesebb anyag — legprecízebb kivitel! FERRONOVA KERESK. VÁLLALAT BUDAPEST, VI., JÓKAI UCCA 28. TELEFON : T. 130—56. • TELEFON: T. 130—56. — Különösen azért csodálkozom a tanács elutasító álláspontján, hogy még csak meg sem indokolta azt. Itt nem lehet más megoldás: haladéktalanul tárgyalásokba kell bocsátkozni és a főváros közönségének jól felfogott érdekében lehetővé kell tenni az autóbuszok számának meg- szaporítását. Az autóbuszközlekedés jelenlegi méretei nem elégítik ki az igényeket. Még másfél évig nem várhatunk. Sürgősen cselekedni kell... BRÜNOL JANOS Udvari szállító:-: Egészségügyi műszaki berendezések gyára Budapest, VII., Péterffy Sándor-ucca 34. Központi fűtés. — Melegvíz készülék. — Vízvezeték. — Csatornázási- és gázberendezések. — Berendez városoknak vízmüveket, csatornázásokat és derítótelepeket. — TELEFON: József 315—19. HMSfSOMOCM BUDAPEST VI * FRANG-EPÁN-U.7 NOVOTNY VILMOS BUDAPEST UI, 6r. Zichy Jenó U. 49 Telefon: T. 260-80 DUHAMEHTI FAKERESKEDELMI R. T. Budapest, VI, Váci-út 13. :: Tel. L. 984-28 Állandó nagy készlet mindennemű asztalos árúban, fűrészelt élaragntt Iában, londina, léc, zárlécben és állvány anyagokban. SZEDONYA KALMAN AUTOMOBIL JAVÍTÓ MOTOR- ÉS GÉPÜZEME BUDAPEST, V., ÜGYNÖK UCCA 34-36 Telefon : L. 931 63 Hamvas Ervin MŰSZAKI CÉG Iroda: BUDAPEST V., Csáky-ucca 34. sz. Telefon: LIPÓT 965-18. Zöldy Béla csiszolóárú különlegességek, oklevele* gépészmérnök gépest, Telefonszám: Lipót 985—25 szerszámok. ____ BUDAPEST, VI., Vácí-út 1. szám Westend palota. FI SCHER HENRIK Telefon: J. 623-09. épületfakereskedő Budapest, III. kér., Szent Endrei-út 8189. BIELEK LÁSZLÓ ÉPÜLLTÜVLGEZÉSI VÁLLALKOZÓ JU&3ET tÁBLAÜVKGKKRESKKDO j-j TELEFON 392-7* Iroda: BUDAPE8T, VII., HEFELEJTS-U. 43 LAKÁS, IX., ÚLLÓI-ÚT 119. SZÁM POSTATAK. CHEQUE-8Z.: *7*1* Magyar Műkő és Cemsniórusyár Cégtulajdonos: Szögyi István oki. építész Készít a legszakszerübb elsőrangú kivitelben: mindenfaj a műkő, szobrász és camentárukat. Gyártelep és iroda: Budapest, VI,, Petneházy-u. 35. Tel, L. 984-54. KALL1NA ZDENKO GRAFIKAI SZAKÜZLET Budapest, Vili., Tavaszmező-u. 16. Telefon: J. 314-16. —— Telefon: J. 314-16. WIHART FERENC ÉPÍTÉSZ — ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VII., COLUMBUS-U. 5/b. 1 Et-EFON : JÓZSEF 350-97.