Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-10-26 / 43. szám

Budaipest, 1927 október 26. A ' csütörtöki tanácsülés a iközcgészs>égügyi ügyosztály ellőterjesztésére úgy határozott, hogy az 1927. július elsejétől december 31-ig terjedő -idő­szakra hat pengő negyven fillérben állapítja meg a korházi betegápolási díjat. A tanács-n-ak ez a dön­tése meglepetésként hatott mindenfelé. Köztudo­mású ugyanis, hogy a népjóléti miiniiszter (leiratá­ban, amelyben a múlt évi kórházi költs égvetést jóváhagyta, az öt pengő nyolcvan filléres megállapí­tást öt pengőre redukálta. Minthogy pedig ez a mi­niszteri döntés egészen újkeletű, a legikevésb'bé sem -valószínű, hogy a hat pengő negyven filléres javaslat illetékes helyen elfogadásra -találjon. A köz­egészségügyi ügyosztály a betegápolási díjnak hat pengő negyven fillérre javasolt felemelését azzal indokolja meg, hogy május 14-e óta, amikor az 5.8ö-as árat ki­kalkulálták. több mint tíz percenítel emel­kedtek úgy a dologi, mint a személyi ki­adások. Ez az indokolás, azonban- aligha fogja megváltoz­tatni az illetékes körök felfogását. Beszéltünk ugyanis i dr. Dréhr Imre népjóléti államtitkárral, aJki a következőket mondotta a Fővárosi Iiirlap munka tár sárnak: — Ennek -a kérdésnek végleges eldöntése a mi­nisztérium illetékes ügyosztályának előterjesztése alapján a népjóléti miniszter úrra tartozik, ón tehát csak egyéni véleményemnek adhatok kifejezést. Né­zetem szerint a betegápolási díj felemelésének nincs in­dokoltsága. A népjóléti minisztérium , -elment a végső határig akkor, áruikon öt pengőben állapította meg a napi be-tegápolási díjat. Ez a megállapítás alig néhány hónappal ezelőtt történt és azóta semmiféle változás sem állott be az árakban. Öt pengő olyan tekintélyes összeg egy napi kórházi ápolás tekintetében, hogy ezidöszerint gondolni sem lehet az emelésre. ’ Elvégre szociális szempontokat is érvényesíteni kell a kórházak fcntartásánál. A kórházkérdés helyes megoldása jórészt községi feladat, ezen a téren te­hát, ha kell, áldozatokat is kell hoznia a fővárosnak. Elkészült a műszaki ügyosztályok reformjának terwezefe Tizenkét végleges uj állást szerveznek — Az uj hiteSmyilvánfartó és a műszaki számvevőség a föszámvevő rendelkezése alá Szerűinek Amióta a Széchenyi-fürdő és Gellért-fürdő hiteltúllépésének, ügye napirendre került, vitat­hatatlan szükségességgé vált a műszaki ügy­osztályok teljes reorganizációja. Az egész nyá­ron szorgalmas munka folyt ebben az irányban, úgyhogy a pénzügyi bizottság egyik legutóbbi ülésén Folknsházy Lajos alpolgármester már be­jelentette, hogy a műszaki adminisztráció sokat sürgetett reformja folyamatban van. A teendők részletkérdéseiről a közelmúlt napokban több konferencia volt Sipőcz Jenő dr. polgármesternél, aki a reformra vonatkozó előterjesztést máris megkapta. A Fővárosi Hírlap munkatársának al­kalma volt beszélgetni Solly Ls-Jos tanácsnokkal, a középítési ügyosztály vezetőjével, aki a követ­kező nagyfontosságú kijelentéseket tette: — A reorganizálásról szóló részletes előterjesz­tés elkészült és a polgármester úr kezében van. — A szóban forgó reform -egyelőre nem akar egyebet, minthogy a, meglevő műszaki ügyosztá­lyokban elegendő munkaerő álljon rendelkezésre. Egyben arra törekszünk, hogy minden o-sztály és csoport -élén rátermett -ember álljon! Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a középít-ési ügyosztályban 12 végleges, új állás szervezése elkerülhe­tetlenül szükséges. Ebből 7 átminősítés útján, ideiglenes állásból szer­vezendő át, de öt egészen új állást is kell kreálni. — Ma az a helyzet, hogy fontos és felelős munka­köröket már hosszú idő óta ideiglenes hivatalnokok látnak el, sőt alosztályvezető és referens is volt ideiglenes hivatalnok. Ez veszedelmes és helytelen. Ezért kell több ideiglenes állást véglegessé átszer­vezni. — Öt új műszaki állás ajért kell, (ho-gy a be­következő ú.i feladatok elvégzéséhez rende-s munka­körükből ne kelljen ki-e-meni embereket. Ez a szám szűkén megefelő az előttünk álló program megvalósí- sításához, vagyis 2—3 új iskola, a 3 fővárosi k-i-s- il ak ásó s bérház, egy népfürdő és az ezeken kívül esetleges építkezések műszaki munkálatainak ellátásához. — A tervezett reform -másik igen fontos ténye­zője az önálló hitelnyilvántartó felállítása. Ez azon­ban nem az ügyosztály kebelében létesül, hanem a számvevőség szerve lesz és a főszám- vevőnek rendelik alá. Feltétlenül szükségesnek tartom a műszaki szám­vevőség visszaállítását is amely munkakörét ille­tően a ihitelnyilvántartó és műszaki ügyosztály kö­zött áll. A hitelnyilvántartó tisztán számvevőségi — hogy úgy mondjam — ellenőri működést fejt (ki, -míg a műszaki számvevőség munkája az elkészült ter­vek és költségvetésék átszámításánák elbírálása lesz. Ez fogja átvizsgálni a terveket műszáki szem­pontból. s rögtön összehasonlítja a költségvetés­sel, togy annak egyes tételei a terveknek m-eg- ffclelőek-e, azokkal megegyezőek-e? Ha kell, rögtön elvégzi a -mutatkozó hibák kijavítását, a szükséges módosítást. A vállalatbaadásoknál is a műszaki szám­vevőség fogj-a realitás szempontjából elbírálni, át­korrigálni a beérkezett ajánlatokat is. Megállapítja, hogv a feltüntetett egységárak megáLlhatna-k-e. Érmek az igen fontos hivatalnak az élére és kebelébe műszaki és pénzügyi kérdésekben egyaránt otthonos, igen kiváló munkaerők kellenek. A műszaki számvevőségre, is figyelemmel kell len­nie. Ez sem lesz a középítési vagy útépítési ügyosz­tály alá. vagy mellé rendelve, hanem a föszcímvevő apparátuséihoz tartozik. —• Ma ugyanaz az ügyosztály bírálja -el az ajánlatokat, amely az építkezést végz-i. ami termé­szetesen nem helyes. — A műszaki számvevőség végzi -majd a -kere­seti kimutatások -és végelszámolások átvizsgálását és véleményezését is. Ez dönti el a pótegységárak jo­gosultságát vagy jogosulatlanságéit is. — A ’mostani —- a célnak meg nem felelő — hitelnyilvánfártó, illetve műszaki számvevőség jelen­legi formájában természetszerűleg megszűnik, s a személyzetet pedig a fős-zámvevő veszi -át. — Nagy hiba volt az is a közelmúltban, (hogy az építésvezetőknek és építési -ellenőröknek nem volt kellő gyakorlatuk, jártasságuk. — Hogy jól menjen végibe valamely építési munka, ahhoz okvetlenül kel-C hogy az építésvezető teljesen ismerje köteles­ségeit. hogy az -építésit úgy vezesse és úgy ellenőrizze, amint az a szabályoknak megfelel. Ha oedig módo­sításra. pótmunkára van szükség, -azt -idejében ter­jessz-e az illetékes fórumok elé. Az erre vonatkozó utasítás is most készül. — Arra a kérdésre, hogy melyik legyen a felelős ügyosztály. csak azt felelhetem, hogy nem lehet más felelős, mint az, amelyik az építkezést végzi, akár újmunkáról, akár tatarozásról legyen szó. Ennek az ügyosztálynak kell — teljes felelőssége mellett — rendelkezésre bocsájtani a költségvetés szerint meg­állapított hitelösszeget felhasználás végett. Az adminisztráció leegyszerűsítése, a kere­setek gyorsabb kifizetése csák így lesz lehetséges. — Az új re-nd önmagától értődőén nem zárja ki, hogy az építtető ügyosztályok kívánságaikat, vagy észrevételeiket kellő módon érvényesítsék az egyes munkáknál. A rendelkezés természetesen a tanács kezében marad. — A legelső és legsürgősebb teendő a személy­zet pótlása és mindenek előtt a nyugdíjba ' vonuló tisztviselők helyeinek haladéktalan betöltéséről kell gondoskodni. Ivancsó műszaki tanácsos nyugdíjba- vonulá-sával például rendkívül kényes ügykör és be­fejezetlen munka vált gazdátlanná. — Arra törekszem, hogy minden munkakört alkalmas, reátermett tisztviselő lásson el. s az alosztályvezetőknek megfelelő gyakorlatuk legyen. A pótlás kérdése igen nagyfontosságú és nehéz probléma. A tanácstól függ a választás. A főváros érdeke minden vitán és egyéni szemponton felül kizárólag az, hogy a műszaki ügyosztályokba a legkiválóbb szakférfiak kerüljenek. — A II. középítési ügyosztállyal egyidejűén a városrendezési ügyosztály személyzetének kiegészí­téséről is sürgősen gondoskodni fognak. Érdeklődésünkre Solty tanácsnok még elmon­dotta. hogy az építési vállalkozók szigorúbb ellen­őrzése máris megkezdődött. amire annál inkább szükség van, mert sok bajnak a vállalkozók renitenciája volt az oka. — A kerületi elöljáróságok mérnöki hivatalait máris átszerveztük — folytatta a tanácsnok. — Eddig az útépítő, -a-z építésrendőr stb. mérnökök önálló-an intézték az Heveket é-s közvetlenül referál­tak az elöljáróknak, jóllehet voltak reszortok, ame­lyet hetijegyzékes és napidíjas hivatalnokok láttak el. Mostantól kezdve minden kerületi mérnöki hivatal­nak van egy vezetőmérnöke, aki minden aktát át­vizsgál. mielőtt az elöljáró elé kerülne. Tataroiási munkálatok 1U évi részletekre. Emele’re­öelsz József és Tta ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK ráépítések eszközöltetnek, I., B u d ő r b i ■ ú t 11. (Saját ház.) sem HIKLÚS OKLEVELES GÉPÉSZMÉRNÖK Központi íűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest, VII., Vörösmarty acca 19. Telefon: József 415—98, FLESCH GÉZA ÉPÜLETFAKERESKEDÉSE Központi iroda és telep­BUDAPEST, X., BELSŐ JÁSZBERENYI-ÚT 31—33. SZÁM TELEFONH1VÓ : JÓZSEF 859—04. SZÁM SPITZER SALAMON nagyiparos központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés, lég­szesz-. vízvezeték- és egészségügyi berendezési munkák, valamint épület és tiiszmü bádogos munkák gyártelepe BUDAPEST, V., Vlsegrádl-utoa 29. sz. ® Telefon : Lipót 904-50. ÍB5ZÉK 6VŐRSV ÉS Hflj eszTHhosmunKáK svérh Í BUDHP£ST, PH., BeiIML 11. (sajdl ház) { \ TCÍ.EFOJJ: JÓZSEF 72—tS. 83. { " H*UBACH OTÓDA LEUTWYLER FERENCI ■ PAPIRNAGYKERESKEDÉSE ÉS PAPIRNEMÜ GYÁRAB 1 Budapest Vili, Tisza Káimán-tér 1. Tejelőn: J. 368-21 s É i ü. B UDAPE8T8 KOGYAR (HÄMMERLE) szállít műkő készítéshez darát minden színben. Vállal mindenféle műkőmunkát. — Telefon: Lipót 906—37. Budapest, V., Visegrádi ucca 65. sz. BUDA PEST VIDÉKI Telefon: L 913-11 FAKERESKEDELMI R.T. BUDAPEST V, VÁCZI ÚT 170. WIERDL REZSŐ Szállítóberendezések, szállító eszközök. Vasszerkezetek, lemez munkák üzeme. Budapest, VL, Szabolcsba. 4. Tel. L. 989-45 Telefon : József 368—24 Czigler János vörösrézáru- és vegyiipari gépgyáros Kórházak felszerelése. Vörösréz­edények és készülékek, vörösréz­mosóüstök készítése és ónozása. Alumínium-hegesztés. BUDAPEST, Vili. kér., Koszorú ucca 12 GikTTYikM PÁL KÖVEZOMESTER ÚTÉPÍ TÉSI VÁLLALATA Budapest, X. kér. Beöthy-ucca 2. Danes László Új építkezés Átalakítás építési vállalkozó Tatarozás Rab itz-falak Budapest, VII., Murányi-u. 46 Telefon :j. 445-66 útburkolási, kövezést Díjmentes Telefon- József 318—62 és minden e szakmába vágó munkát kölségvetés Dréhr Sínre népjóléti államtitkár a betegápolás! díjak felemeléséről A kórházak fenntartásánál szociális szempontok irányadók, tehát a főváros­nak áldozatokat kell hoznia — Ezidőszerint gondolni sem lehet a kórházi díjak felemelésére

Next

/
Oldalképek
Tartalom