Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-10-12 / 41. szám

4 Budapest, 1927 október 12. Minden 3—18 éves budapesti gyerek hatósági orvosi felügyelet alá kerül A gyenge és tüdőbeteg gyermekek számára januárban megnyílik az első erdei iskola — Dr. Csordás Elemér tisztifőorvos és dr. Purébl Győző tanácsnok nyilatkozata Nem lehet eléggé íélrevcrui a harangokat, hogy a közvélemény teljes érdeklődésével és teljes oda­adásával induljon meg a küzdelem a tuberkulózis pusztítása ellen. Ma már mindönki tudja, hogy a kontinens nagyvárosai között Budapest közegész­ségügyi állapota egyike ja legkedvezőtlenebbeknek. A tuberkulózis pusztítására pedig elég adatokat citálni a tiszti főorvosi hivatal szeptemberi havi statsztikájából. Eszerint szeptember hónapban átlag minden nap hat ember pusztult el Budapes­ten tiidövészben. a gondozó intézetekben pe­dig közel hatszáz új beteg jelentkezett a ré­gebbi kilencezer mellé. Még ennél is megdöbbentőbb a budapesti gyer­mekek egészségi állapota, mert orvosi megállapítás szerint a budapesti gyermekek hatvan százalékára nem lehet kimondani azt, hogy egészségesek. 54,738 iskolásgyermck közül 4942, tehát közei tíz százalék tüdövészes. de vannak egyes kültelki Iskolák, ahol a tüdővészes gyermekek száma eléri a harminchárom százalékot is. A főváros különösen és elsősorban a gyermekek egészségéért követ el minden tőle telhetőt és a jövő évi költségvetésbe is újra jelentékeny összegeket állítottak be a tüdővész elleni küzdelemre, az iskola- orvosi intézmény fejlesztésére, stb. A mentőakció ve­zetői: dr. Csordás Elemér tisztiíőorvos, dr. Purébl Győző és Liber Endre tanácsnokok. A Fővárosi Hír­lap munkatársa érdeklődött a nagyszabású és nagy­jelentőségű tervek és feladatok iránt és ezekre vo­natkozólag tír. Csordás Elemér fisztsföorvos a következőket mondta el: Százezer gyermek egészségére vigyáz a főváros — Az iskolaorvosi intézménynek még nincs meg a kijegecesiedett, végleges formája, de máris minden szépet és jót igér. Kilencven iskolaorvos és meg­felelő számú nővér dolgozik. Sikerült elérnünk, hogy szeptember 15-től kezdve a 86 kisdedóvó is belekapcsolódott az iskola- orvosi intézmény hatáskörébe. Ezzel elértük, hogy. 3 évestől IS éves korig minden iskolásgyermek állandó orvosi felügyelet alatt áll. Közel 100.000 gyermekre ügyelünk ily módon. Az iskolaorvosok egyrészt a gyermekek fejlődését, testi, eröbeli állapotát figyelik, másrészt a felfedezett be­tegség szerint gondoskodnak a növendék további ápolásáról. Figyelmeztetik a szülőt, ellenőrzik, meg­van-e a szükséges gondozás, orvosi gyógykezelés s ha ennek anyagi vagy egyéb akadályai vannak, az iskolaorvosok próbálnak segíteni azzal, hogy a bc- tcgápolúsi alap terhére, szegényjogon a kerületi or­voshoz utalják. Egyelőre, sajnos, a jövő zenéje az, hogy ne csak a prevenció, ne csak a profilaxis legyen az iskolaorvosi intézmény hatásköre, hanem (mint emiult speciális gyorsteherautói 1Ä-2-2Ä tonna teherbírással villamos önindítással és világítással, négy kerékfékkel, raktáron eiiiinii BUDAPEST, V., VÖRÖSMARTV-TÉR 3 ftllami elisnerö oklevéllel kitüntetve! Az egyetlen magyar o lom-mi ni u m az ■■0B1DH" ólom-mlnium Egyenértékű bármely kiiiföldigyártmánnyal ÓLOMCSÖ, ÓLOM-LEMEZ, 0L0M-SZIF0N FÉMKERESKEDELMI R. T. Budapest, V., Korall ucca 5 Telefon: lipót 922-46, 922-47, 922-48, 922-49 már most a fogorvosi és egyéb szakorvosi, valamint Röntgen-rendelőnk segítségével részben megvan) min­den téren meglegyen a lehetőség, hogy magunk gyó­gyíthassunk is. Az iskolaorvosi intézmény már szak­orvosi kezelést nyújt, Röntgen-vizsgálatot csinál, rendbehozza a gyermekek fogait, gondoskodik szem­üvegről; a gyógyszer-ellátás kérdését azonban pénz­ügyi okokból egyelőre még nem sikerült rendezni. — Legközelebbi törekvésünk az. hoav az iparostanonciskolákra is kiterjesszük az iskolaorvosi intézményt. A kérdés megoldásának nincs is semmi nehézsége mert a tanonciskolások munkáspénztári tagok is. íg.v a gvógyellátás pénzügyi része biztosítva van! . - Különös gondot kell fordítani az fskolanővéri intézmény kiépítésére. Az iskolanővér az összekötő- szerv az iskola, a tanító és az iskolaorvos között. Otthonaiban keresi fel, támogatja, ha kell ápolja a gyermeket. Jelentést tesz a szülök helyzetéről, a gyermek körülményeiről, ő tudatja ha valamilyen segítségre van szükség és cliár a segély megszer­zése éidekébcn. Ezért kell különös gonddal lenni a gárda összeválogatására és megorganizálására. Nem annyira pedagógusok keltenek ide, mint inkább olyanok, akik egyesítik magukban a ió óvónő, vagy tanítónő, a jó ápolónő és a jó missziós nővér tulaj­donságait. — Az iskolaorvosi intézmény végleges megszer­vezéséről szóló szabályrendelettervezetet elkészítetté a tan­ügyi osztály s azt hiszem, hamarosan le fogják tárgyalni a köz­egészségi és közoktatási bizottságokban is. A leg­fontosabb. hogy a szabály rendöleit végleges formája lehetőleg a minisztériumig kiküszöbölje magából a bürokratikus formaságokat és gyors intézkedéseket tegyen lehetővé. Purébl tanácsnok az erdei iskoláról Amíg a tisztifőorvos az iskolaorvosi intézmény kiépítésével van elfoglalva, dr. Purébl Győző tanács­nok, a tanügyi ügyosztály vezetője a főváros első erdei iskolájának megteremtésén fáradozik. Ez a szanatórum jellegű iskola a Svábhegy oldalában, enyhe, széltől védett lejtőn, az úgynevezett Léderer- telepen létesül. Ebbéli munkájáról (Purébl Győsö tanácsnok a következőket mondta a Fővárosi Hírlap munka­társának: ' •— Örömmel közölhetem, hogy az idén végre megnyílik az erdei iskola, amelyre olyan égetően szükség van, mert a jövőben icle válogatjuk majd össze a városi iskolákból a gyenge testalkatú, tüdő­beteg, vagy arra. hajlamos gyermekeket. — Hétfőn tartottuk meg a helyszíni szemlét dr. Szécsi Ernő tiszti főorvoshelyettessel és dr. Paras- sin Józseffel, a fővárosi tüdőbeteggondozó intézetek igazgató-főorvosával. — A bizottság a telepet az erdei iskola számára ideálisnak találta. Két épület van. amelyeken csak igen kevés átalakítást kell végezni. Itt lesz az inter­né tus, a lakó-, étkezőszobák, hálótermek és a sze­mélyzet lakása, az iroda és az orvosi rendelő. Egy kisebb épületben helyezzük.el a gazdaságot, a kony­hát. A tanítás úgynevezett ..Flugdach“ alatt tör­ténik. vagyis így minden oldalról szabad pa- villonban. amelynek csak teteje van az eső ellen való véde­kezés céljából. Oldalt védőponyvák lesznek, amelyet szükség esetén azon az oldalon feszítenek ki, amelyi­ken szél vagy eső érné a gyermekeket, akik télen- nyáron, hidegben, melegben, kellően öltöztetve, kora reggeltől késő estig itt, illetve a szabadban tartóz­kodnak. Az erdei iskola óriási előnye, hogy a testi gyarapodás mellett a gyermekek nem maradnak el tanulmányaikban sem. A tanterv természetesen a helyzetre való tekintettel kíméletes és megfelelően redukált lesz. — Az erdei iskolára, szoruló gyermekeket az iskolaorvosok jelölik ki és 3—6 hétig, egymásután következő tturnusakban kapnak helyet az erdei isko­lában. ahol teljes ellátást élveznek. — Az erdei iskola 200 gyermek befogadására lesz alkalmas, vagyis egy gyermekre négy hetet számítva évente 2400 gyermeket iidiiltethetiink a te­lepen. Az első erdei iskolát rövidesen követni fogja egy második, amelyet lehetőleg még az idén a Labanc úti barakkiskolában akarok berendezni. AKOVSKY FERENC Budapest, VII. Abonyi-u.4. Fülőp Szász-Coborg Góthai herceg 0 királyi Fensége uradalmi építészei TELEFON: J. 381-17 ä Elektromos világítási és motorikus berendezések tervezése és I szerelése. — Szerelési anyagok és égők gyári raktára GABRIEL ANT4L okleveles gépészmérnök ’ elektrotechnikai vállalata s Budapest, Vili. Német u. 43. Telefon: j. 414-14. BIEtlENStOK JÜSIEF ES FIA rujgyanta bélyegzőgyár és vésnökl műintézet Budapest, VIII., Rákóczi-út 27. Telefon: J. 421-34 a Rókus-kórház mellett. ENGELHARDT FERENC bányavállalkozó és útépítő Szállít saját bányáiból meszet, cyclop, alap, fal­és zúzott követ. TELEFON J. 622-80 III., PACSIRTAMEZŐ UCCA 16. FISCHER TESTVÉREK, RÜHMET! ÉS POLLIIK üvegcslszoió- és tükörgyár r.-i. Budapest, Vili., Koszorú ucca 30 Telefon : József 324—97 VARGA OTTÓ LAJOS Te'efon : Jó/sef352—11. gyára Budapest, IX, Koppány ucca 13-15 Hogyan védekezzOiik n tuberkulózis ellen? CSAK SZÁLLÍTJA : GYÁRTJA: »PEROLIN« léjjfertőtlenitő permetezéssel S Budapest Székesfőváros Központi Anyagszertára Perolin gyár, Bakács-tér 5 Telefon szám: lózsef 322-54 1H gj Budap AGAZtNlR £AL2&t4T ÉS TA&SA MMiwipianw I1.I.I REDŐNYC-YÁR Budapest, V. kér., Honvéd-ucca 38. Telefon: Teréz 106—43 I HilRVATii ES HERCZEMX KBSZ,TUNK; ™ armatúrát, nyomópadokat, golyós préseket, fúró és csi- ..... ....... .. szoló gépeket és minden e „ BUDAPEST, Vili., VISI IMRE UCCA 14 szakmába vágó munkákat 1 Telefon: J. 334—46 pontos s szakszerű kivitelben ' ércőntőde és gépműhely NEUMANN ÉS faielítö és faburkolati vállalat Városi iroda: Budapest IV, Muzeum-körút 27. Telefon: J. 361-59 Gyártelep és gyári iroda: VII, Egressy út 34. Telefon: J* 392-70 DUHAHTULI MESZ-, TÉGLA- és KOIPAR R.-T. KÖZPONT: Budapest, IV., Mária Valéria ucca I. szám. Telefon: Lipót 985—07. Sürgöny cím: Dunmész. Szállít: Meszet, mészkövet és bazaltkavicsot. /í0e Vállal mindennemű kőfaragó munkát. _____________ Jó zsefi 67. Függöáilvány kölcsönzés és mindennemű építési any ago k árusítása Lepár és Társánál, Budapest, VII., Thököly-út 97, szám. 1 HANVAY ÉS WOLF elekiromos, műszaki és üzemszükségleti anyagok BUDAPEST, VI., JÓKAI (GYÁR)-UTCA 28. SZÁM. Telefon: Teréz 104—69. 1 Fayence falburkolást és padlóburkolást keramit, mozaik és cementlapokból a legjutányosabban kivitelez KOCH ÉS SZILÁGYI építőipari vállalat Budapest, Vi., Székely Bertalan-u. 2/b. sz. Telefon: Teréz 296 51 és 290-78. KÖvezÖ ÉS Útépítő Részvényíőrsasúí Kövez, csatornáz, utat épít és bérhengerlést vállal Budapest, Vili., Kisfaludy ucca 40. sz. Tervez és kivitelez «pedáns építési munkákat Telefon: Jógsef 302—gft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom