Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-09-07 / 36. szám

Rothschild lord Budapesten tanulmányozza a poloskákat Két teherautón, száz és száz ládikóban magával kozta londoni rovar gyűjtemény ét Talán nem csoda, talán nem véletlen, de talán komoly és szép 'eredményeket hoz maid Budapest idegenforgalma számára,, hogy a, természetbúvárok fedezik fél a magyar fővárost a külföld számára. A mi idegenforgalmi viszonyaink között igazán nagyjelentőségű, hogy a X. nemzetközi zoológiái kongresszusra 'körülbelül nyoloszáz .külföldi tudós és azoknak családtagjai ide érkeztek. Annál jelen­tősebb ez, mert Íriszen rn-aguk a, tudósok konstatál­ják, hogy a zoológiái kongresszusok történetében a pesti kongresszus látogatottsága komoly rekordot jelent. Be kell vallani, hogy ennek oka nem egye- düi az, hogy a tudósok Budapestet .akarták látni, hanem az, hogy közel tizenöt esztendeije nem volt már zoológiái kongresszus. Eljötték tehát mindazok, akiket hivatásuk és érdeklődésük ide szólított. Leg­nagyobb számiban németek érkeztek, de bőven vaui­nak angolok is. A franciáik már kevesebben vannak, de eljöttek Japán, Keletindia és Ausztrália tudó­sai is. A budapesti közönség szeretettél csodálja meg a kedves, örökkön mosolygó, fehérszakállas, tiszta o-reguraikat, akiket a zoológiái tudománya ilyen nagyon érdékel. A cinikus -pesti publikum már nem csinál vicceiket, a viccekben kitombolta magát a múlt héten, amikor egy sokkal egzotikusabb társa­ság járt körünkben. A maguk tudományáért vajó rajongás azokban az urakiban nyilvánult meg iga­zán. akik a múlt héten a kivesző bölényfajta érde­kében tartottak itt kongresszust. A pesti emberek nehezen tudták megérteni, hogy miért érdekli eze­ket a derék u-rakat olyan mélységesen annak a. néhány tucat bölénynek qi sorsa, amely ma. még a világ különböző tájain mokányul földnek vetett fej­jel várja a fajta kipusztulását. Ennek a kongresz- sziusnaik joga és oka volt Budapestre összegyűlni, mert hiszen sehol a világon egy csomóban annyi bölény nincs, mint amennyinek tulajdonosa a bu­dapesti Állatkert. A pestiek azonban mégis csodál­kozva csóválták a fejüket, hogv mit akarnak a derék tudósok a bölényektől, amikor ma már a lovak fajtája is halálra van ítélve és Pest uccáin már csak elvétve lehet látni egy-egv eilívénihedt, ko­cogó konflisllovat. A bölények rajongói a.zonban igen komolyan veszik a hivatásukat és megtörtént az a csoda, hogy majdnem többen jötték el a pesti kongresszusra, mint amennyien pusztuló fajtájú kegyenceik szerte a föld kerekségén még rövid ideig élik világukat. Az összes bogarászok, bölényesek és egyéb zoológusok között azonban -egyetlen kerek pot­rohú, szakállas, kellemes öregúr hívta fél leginkább a pestiek figyelmét. Ez az öregúr nagy kísérettel a Gellért-szállóban szállt meg. Talán még sohasem volt ilyen izgalom, ilyen láz a pompás G ell értben, mint amilyet ennek az öregúrnak a megjelenése ki­váltott. A villám gyorsaságával terjedt el a hír a fürdőben és onnan szétáradt az egész városba, hogy megérkezett a londoni Rothschild-ház feje. A lapok hatalmas címibetükikel cikket -közölt-ék és tudni vélték, hogy mely bankokkal kíván nagy­arányú tranzakciolkat lebonyolítani a londoni Roth­schild. Alig, hogy elfoglalta, a Gellért-szállóban levő lalkosztályát és a társasága i-s ellh-elyezkedett, újabb izgalom lepte meg a Gell ért-szálló -lakóit és alkal­mazottait. A szálló előtt ugyanis két óriási teher - automobil állott meg. Egy Rotschildnak, pláne ha az még a leggazdagabb Rotbsehild-háznak a feje is, nőm lenne sok két teherautóval vinni podgyászt. Ez a 'két teher automobil azonban egészen furcs-a históriákkal volt megrakva,: kisebb-nagyobb skatulyákból állott a Roth­schild podgyásza és ezeket a kicsiny, meg nagy dobozokat a legbizalmasabb emberek cipelték be a szálló halijába. Azaz, hogy nem is- cipelték: játszi könnyedséggel, de példátlan óvatossággal emelték le a teherautóból é-s vitték fel Rothschild lakosztályába. Érthető tehát, hogy -a legnagyobb kívános-i-sággal volt eltelve min­denki, hogy mi lehet a töméntelen sóik. nagyságban különböző, de külsejében mégis uniformizált dobo­zokban. Hamarosan kiderült ez is. Kiderült, hogy Lord Walter Rotschild nem pénzügyekkel, hanem tudo­mánnyal foglalkozik. A tudománynak is természet­tudományi ágát választotta, a, természettudomány­ban a bogarak híve és a bogarak közül is legjob­ban a. poloslkákiait szereti. Neki van a viliágon egyik leghíresebb, legnagyobb, legteljesebb poloska- gyűjteménye. Az ö poloskagyüjteményét csak egyetlen egy múlja fölül: az, amely a budapesti Nem­zeti Múzeum tulajdona. A pesti ember ezen elmosolyodik, mert úgy véli, hogy sehol olyan könnyen nem lőhet poloskát gyűj­teni és sehol olyan t-elj-es gyűjteményt nem lie-het produkálni, mint Budapesten. Rothschild azonban nem veszi ilyen cinikusan, ilyen humorosan a dol­got, ő igen komoly tisztélettöl zarándokolt el Buda­pestre, a, poloskák Mekkájába és a legnagyobb áhí­tattal szemlélte meg a Nemzeti Múzeum világhírű gyűjteményét. Horváth Géza múze-umi Igazgató meg néhány mlás tudós volna azonban csak .megmondhatója an­nak, hogy Lord Walter Rothschild csakugyan a po- loskagyüjteményé't ho-ztare el a két teherautomobi- lon Budapestre, vagy egyéb bogarak voltak az uniformizált skatulyákban. Mert h-ogy bogarakat hozott, az egészen bizonyos. Ügy szer-éti, úgy ra,- j-ong ezé-rt az állatfajtáért, hogy még utazni sem megy nélkülük. Egy Rotschild megteheti, hogy a gyiijte-méni'ét magával hordja, p-lána, ha olyan nagy- fontosságú útra megy, -mint amiilyen az ő számára -a budapesti múzeum p-oloskagyüjteménvénelk meg­tekintése volt. A G-elilértfiirdő pedig büszke a vendé­gére, végre is a leggazdagabb Rothschild ütött egy pá-r hétre tanyát a legelőkelőbb lakosztályban. H-ogy pedig ennek a Ro-thschildnak bogarai vaunak, ezt a lufcsz-ust igazán megengedheti magának. HAJNAL HENRIK ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, II., GALAGONYA-UCCA 2. Q7Éim V QftNnnP ÉPÜLET-, bútor- és OA.E.ÍVI.LV OMlTUUn kemenyfakereskedo BUDAPEST, IX., PAPAY ISTVÁN-UT 4. Telefon: J. 395 — 75 MOHAROS JÁNOS épület- és diszmü bádogos, gőz-, légszesz-, vízvezeték- és csatornázási vállalata Budapest, IX., Telepi-u. 27 Telefon: József 413-20 Itekl Károly ^*Äytr. (Angyalföld) VI., Forgách-utca 21. Vállalja használt re- szelők újra vágatását. Vasúti szállítmányok: Budapest, V., Lipótváros pályaudvarra bármentve küldendők. Telefon: Lipót 901-08. _______Alapíttatott 1898. évben. GE NERÁL MŰSZÁKI R.-T. gépszerelési vállalat Budapest, IV., Kossuth Lajos-u. 6. szám.-------- Telefon: Teréz 210—93 — TOMPÉ KAROLT ÁCSTELEP, ÉPÍTÉSI ANYAGKERESKEDÉSE ÉPÍTÉSI ANYAGOK GYÁRI ÁRON KAPHATÓK építőmester, építést „ T oienq Budapest, VII. két., vállalkozó Telefon: J. 318-03. Czobor-u.83. MAGYAR WAGGON GÉPGYÁR RT. GYŐR, Telefonok: 201, 202, 203. BUDAPEST, V., Deák Fereno-utca 18. Telefónok: T. 43-00, L .979-49. Teherautók ^ Autóbuszok A magyar utaknak BÁBU 1, 3, 5 tonna hordképességü Pótkocsik Speciálkocsik T A magyar utaknak legjobban megfejelő autó legjobban megfelelő autó SzoBid kivitől, gazdaságos üzem, előnyős árak és feltételekI Ajánlati felhívások cégünkhöz ofmzendfik, Képviseletünk nlnosen, Budapest. 1927 szeptember 7. VÁLLALKOZÁS Versenytárgyalási döntések A Szemere ucca útépítési munkálatait Engel­hardt és Tessék kapták 34.102 pengőért. A Szemlöhegy ucca útrendezési munkálatait Amoin Antal é-s ria kapták 16.179 pengőért Az óbudai temető ..E útjának rendezési mun­kálatait Amo-n Antal és Eia kapták 5299 pengőért. A Fiumei út kövező élőmunkáját Ámon Autal és Pia kapták 20.392 pengőért. A Geliért-szálió ráépítésével kapcsolatos mun­káikat Frit-z József kapta 3275 p-engőért. A Fehérvári út és Hengermalom ucca sarkán épülő bérház viilanyberendezési munkálatait Hantay és Galav-itz kapták 31.327 pengőért. A Szt. Fászló kórház konyhájának Dalaíedő munkálatait Krumpho-ltz Ferenc kapta 6020 perv gőért. Beérkezeti ajánlatok A Maglódi út melletti névtelen ucca csatorná­zási munkálataira ajánlatot tettek: Sógor József' 5562. Halász Hubert 5958, Szarvas és Wald-mann 6233. Alföldi Béla 8421 pengővel. A Rozgonyi ucca csatornázására ajánlatot tet­tek: Hlatky József 3900, Miklós és Quittner 3918, Halász Hubert 3973, Behyna Oszkár 4331, Schaffer Antal 4575 pengővel. A Zágrábi uccai csatorna építésére -ajánlatot tettek: Hajnal Imre 11.733, Tömpe Károly 11.910, Széchy Endre 12.492, Solti V. László 13.433, Gratzl Lajos 14.574, Cséti István 15.724. Koillin és Török 15.991, Kálmán és Fazekas 29.425 pengővel. A Faludi ucca csatornázására ajánlatot tettek: Liska Béla 8126, Tömpe Károly 8175, Sógor József 8541, Klauber és Vajda 9545, Erdélyi és V-ajda 10.603, Bíró László 13.203, Bátori Vikto-r 14.092 pengőivel. Az I. névtelen ucca és Vincellér ucca csator­názására ajánlatot tettek: Csányi Pál 14.066, Sógor József 14.667, Liska Béla 15.871, Kis J. Jenő 16.443, Gratzl Lajos 17.341, Ámon Antal és Fia 17.622, Pa­latínus építő rt. 18.075 pengővel. A Zápolya uccai csatorna építésére ajánlatot tettek: Lisk-a Béla 8717, Széchy Endre 8964, Klein Zsigmond 10.488, Ámon Antal és Fia 10.784, Erdélyi és Vajda 11.156, Halle-r Ernő 11.438, Kálmán és Fa­zekas 11.471 pengővel. A Raktár uccai csatorna építésére ajánlatot tet­tek: Kra-szner József 10.259, Hlatky József 10.590, Miklós és Quittner 11.255, Behyna Oszkár 11.539, Schaffer Antal 11.937, Ámon Antal' és Fia 12.108, Halász Hubert 12.265 pengővel. A Solymár uccai csatorna építésére ajánlatot tettek Gravieser Albimné 9223, Halász Hubert 9237, Ámon Antal és Fia 9796, Csányii Pál 9798, Kraszner József 9958, Miklós és Quittner 10.213, Belhyna Oszkár 10.762, Hla-thy József 11.233. Schäffer Antal 11.670 pengővel. A Pasaréti úti csatorna építésére ajánlatot tet­tek: Liska Béla 8880. Alföldi Béla 9785. Bíró László 8784. Kis J. Jenő 7785. Ámon Antal és Fia 7047, Cséti István 6780 pengővel. ______ Na gy Testvérek fémárúgyára VII., Zugló, Telep-utca 31. Telefon: L. 992—31. Épületbádogosmunkák, húzott, préselt, nyomott, hor- — gonyoit tömegcikkek bármely tömből. —— BIEHEHSTOK JMZEF ES EIA ruggyanta bólyegzögyár és vésnöki müintézet Budapest, VIII., Rákóczi-út27. Telefon: J. 421-34 a Rókus-kórbáz mellett. CSAK EREDETI 11 KRISTÁLY if VIZET IGYUNK Szent Lukácsfürdö r.-t. Telefon Teréz 243-90 , Kristály“ Kútvállalata HL, Zsigmond-u. 25-27. j Zúzán Béla Budapest S díszlet-, óim- és szobafestő különlegességi mázoló-osztáfya ■ Telep: X., Füzér-u. 6. Iroda: Martinovlcs-tér 4/b TELEFONI JÓZSEF 360-06. Csányi Pál kőműves-mester, építési vállalkozó /., Tarcali ucca 6 Budapest

Next

/
Oldalképek
Tartalom