Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-08-10 / 32. szám

Budapest. 1927 augusztus 10. Megbukott o tanév-végi beíratások Ax egész tanügyi apparátust mozgósították., de a szülök nem jelentkeztek — 2Ja/oJc az iskolakerülök nyilvántartása és a tanerők beosztása körül A gyerekeik iskolai beiratása az, ami a buda­pesti szülőknek, úgylátszik,' nem sürgős. Azok a nem egyszer botrányos jeleneteik, a sok áldogálás, kap­kodás, a nagy türeknetlenkedés,, futkosás és idővesz­teség, mellyel a tanéveleji beiratásoik évről.-évre jár­tak, a sok panasz, mely ezek nyomán felhangzott, végül is arra bírták a tanügyi hatóságokat, hogy újra szabályozták az iskolai beírások rendjét. Most már — az új rend szerint — nem csak augusztus végén, illetőleg szeptember elején lehet a gyerme­keket az iskolába beírni, hanem a tanév végén, jú­niusban is. A tanügyi hatóságok az új rend -megalko­tásánál annyira mentek az előzékenységben — ál­lamnál, fővárosnál: egyaránt, — hogy az elemi iskolák felső osztályainál a növen­dékek vagy tíz nappal korábban kapják ki a bizonyítványaikat. nehogy az a növendék, aki más, magasabb iskolában — közép- vagy polgári iskolában — akarja folytatni tanulmányait, lekéssen a beírásról. Már június első felében megkapja a bizonyítványt, úgy hogy június végével már jelentkezhetni a középiskolákban, vagy polgári iskolákban felvételre. És most lássuk az új rend, az előzékenység eredményeit. Feljebb már jeleztük ezt az eredményt: a budapesti szülőnek nem sürgős a gyermekeinek is­kolai beiratása. Vagy egy hónappal az elmúlt tanév­nek hivatalos lezárása után is, amikor joggal gon­dolhattuk, hogy az egyes iskolák is. de a tanács köz- oktatásügyi ügyosztálya is tiszta képet nyerhetett az iskolai beiratások eredményéről, érdeklődtünk az ügyosztályban, milyen is ez az eredmény. Ott kap­tuk a következő információt: — Az, amit eddig a székesfővárosi iskolai beira- tásolk „eredményiéről mondhatnánk, érzésünk sze­rint nem információ, nem tájékoztatás volna, hanem — félrevezetés. El sem tudjuk képzelni, hogy ami eddig van, az a beíratások eredménye, aminthogy nem is vesszük, nem is vehetjük azt eredménynek. Azt kell hinnünk, hogy a budapesti szülők igen nagy, némely iskolakörzetben túlnyomó nagy részének nem sürgős a gyermekeinek iskolai beírása. Az is­kolákban közhírré tették, minden gyermek, minden szülő tudja, azaz tudta még júniusban, hogy beírat­hatta volna mindjárt júniusban a gyereket a követ­kező tanévre, az egész nagy iskolai apparátus fel is ké­szült a beiratkozásokra s a szülők, a gyere­kek közül alig-alig jelentkeztek. A szeptemberi beiratások, amelyekről azt gondolhat­tuk, hogyy afféle pótbeíratásokká redukálódnak, to­vábbra is a főbeíratások maradtuk, ami önmagában nem volna éppen nagy baj, de altikor minek június­ban is felállítani, foglalkoztatni a nagy apparátust, ha szeptemberben mégsem kerüljük el a tolongást, a sok izgalmat, türelmetlen-kedést? Ez a dolog egyik oldala. Van aztán egy másik és ez sokkal komolyabb és megszívlelendőbb a fővá­rosnak r— mi csak arról beszélünk, de ugyanaz áll az államira is — a főváros tanügyi ügyosztályának jelentékeny könnyebbségére volna, ha a tanulók lét­száma tekintetében már tájékozódhatnék júniusban. Törvény van az iskolakötelezettségről, a főváros felállította a tanköteleseket nyilvántartó hivatalt, ez nyilván is tartja — most már decentralizáltan, tehát jóval könnyebben, mint eddig — a tanköteles gyer­mekeket. Ennél többet azonban nem tehet. Pedig ez a hivatal működésének, rendeltetésének csak az egyik, a kisebbik fele, hogy úgy mondjuk: igazi ren­deltetésének csak az alapja. Nem arra van ugyanis végeredményben szükség, hogy ismerjük a tanköteleseket, ha­nem hogy ismerjük az iskolakeriilöket. Ehhez pedig szükség van ugyan a tankötelesek nyil­vántartására is, de szükség van arra is, hogy a be­írtak listája is meglegyen. Ha tehát júniusban be lenne fejezhető, illetőleg be lenne fejezve a beira­tás, akkor egy hét vagy két hét alatt meglenne a be nem írtak listája s az iskolai szünidőnek fanmaradó részében ezek a be nem írottak fel volnának kutat­hatók, kereshetők, a szülök — ha kell — meg volná­nak győzhetők, hogy gyermekeiknek az iskolából való elvonása bűn a gyermek ellen és ellenszegülés a tör­vény ellen; ahol pedig valami akadálya volt a jú­niusi beírásnak, tenni lehetne az akadály elhárításá­ról s mire eljönne az új tanév megnyitása, rendben volna minden, a tanítás zavartalanul -megkezdőd­hetnék. — Ma más a helyzet. Ma a.z, hogy valaki június­ban nem is iratkozott be, nem jelent még semmit. A nyilvántartó hivatal a maga kutató mun­káját nem kezdheti meg, be kell előbb várnia a szeptemberi beiratások eredményét. utána egybe kell ivetni a tankötelesek listáját a be- írottak jegyzékével, aztán jöhet csak a jelentés az iskolaikerülőkről, a felkutatásuk, a felkeresésük, az ok kipuhatolása stb. s jól belemegyünk legalább az októberbe, míg valamennyi iskolakerülő beletörődik a maga iskolájába, ahol persze a többi növendék már meglehetősen haladt a maga tanulmányában. így fest a dolog a, gyermekekre. A fővárosra és az iskolára pedig a következőkép: Ha a főváros júniusban legalább megközelítőleg tájékoztató képet kaphatna a beírt tanulók létszámáról, akkor tájé­kozva volna az osztályok létszámálról, tehát az egyes iskolákba beosztandó tanerők számáról is. Ma ezt nem teheti. Ma az a helyzet, hogy az iskolai szünidőben elkészül egy beosztási terv s szeptemberben, a pótbeiratásoknak nevezett főbeírások után elkezdődhetik en­nek a toldozása-foltozása. S mindez azért, mert a beíratás sokaknak — nem sürgős. Nincs mit ellenvetnünk a panasznak is beillő tá­jékoztatásra. Csak éppen megjegyezziik._-— talán ja­vaslatképpen is — hogy hátha azt a júniusi beha­tást át lehetne tenni júliusra. Vagy' másszóval: a jú- nius'viégi beiratás alakuljon át júliuseleji behatásra. Alig egy pár nap a különbség az iskola szempontjá­ból, de igen nagy a különbség a szülök — erszénye szempontjából. Nagyon hisszük, hogy más volna a tanévvégi beíratások eredménye, ha áttennék ezeket a behatásokat — nem csak egyes iskolákban és is­kolafajokban, hanem az egész vonalon — július első napjaira. Vagy pedig —- ez talán vakmerő javaslat, ki sem igen^merjük mondani! — szüntesse meg a fővá­ros a beíratási dijakat. Sietünk hamar enyhíteni ja­vaslatunkat: kalkulálja bele a tandíjba. (A tandíjat a tanév folyamán s nem is egyszerre fizietik a növendé­kek.) Ez azt jelenti ugyan, hogy a tandíjmentesek nem fizetnek beiratási díjat sie, de higyje el az ügy­osztály, az nem is volna olyan nagy katasztrófa, ha néhány szegény szülő — a tandíjmentes növendékek szülei — megtakarítana egy pár garast. Próbálja meg ezt a főváros. CZIPAUER JÁNOS •ki. építész és építőmester építési vállalkozó BUDAPEST, VI., Szondy-utoa 24. szám Telop: VI., Váozl-út 49. uzám Börcsök Mihály TAKARÉKTÜZHELY ÜZEME Budapest, Vili. kér., Mária-ucca 46. szám Telefon : József 406-97 Telefon: József 424-65 SZEGŐ TESTVÉREK zsák-, ponyva- és zsinegkereskedők Szállít különleges vízhatlan gummi csiz­mát, munkás keztyüt, kötényt és köpenyt. Budapest, V., Akadémia-u. 11, Telefon: T. 135—57 ipjl HAVERLAND ANTAL ® " ■ ■ Budapest Vili, Nap ucca 22. T.: J. 329-66 MAUTNER és TAESÄ Budapest, X., Liget ucca 37 TELEFON; J. 314-79 TERVEZ ÉS KÉSZÍT ; Központi fűtés és szellőztetés, központi melegvíztermelő-, vízvezeték-, fürdőszoba-, klozet-, csator­názási- és egészségügyi berendezéseket, szivattyú-, szeny víztisztító-berendezése­ket, épületbádogos munkákat. jBOHM JÓZSEF GÉZA; . épület- és dlszmű-bádogos mester, vízvezeték-, légszesz-, csator- J } názás- és egészségügyi berendezési vállalkozó y J Álapításj év: BUDAPEST, V., PANNONIA-U. 2/B Telefonsz^: j f lo7U ....- T llo—25 J BI NDINGER ISTVÁN épület-, bátor-. portál- és bollberendezö asztalos Budapest, VIII., Mária Terézia-tér 13. Telelőn : József 382—87. I LISKA BÉLA I oki. mérnök, építőmester Budapest, VIIL, Mária Terézia-tér 2. Telefon : József 898—00. ■Ä. SOPRON-, GYŐR- ÉS VASMEGYEI ICT TEJGAZDASÁGI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG I CvC I Napi 30 000 liter teljesítőképességű, legmodernebb berendezésű nagyvárosi tejüzem I Telep és központi iroda: I., FEHÉRVÁRI-ÚT 27. Teleton : József 428-01, József 305-31_ Elmelatráépités hSSfí; hérházakat, családi házakat SSÄ" SarafÜ ORNAMENTIKA “J{ ADLER HENRIK •gészségügyi berendezések vállalata V., Bank-utca 5 BUDAPEST Tel.: T. 142-64 Alapítva: 1909 Telefon: L 912-87 GÖTSCí! kályhás mester Budapest, II. kér., Batthyány ucca 13. sz. Szabadalmazott töltőkályhái utólérhetetlenek 8 kilogramm szénnel egész nap meleget ad 7W laÁva villanyberendező I gj si ÍS Z'i jr és műszaki vállalat Budapest, Vili, Mikszáth Kálmán-tér4. Tel. :J. 42-35 A legtökéletesebb és legjuiányosabban beszerezhető hézagmentes padozatburkolat a LINOLEUM Telefon : T. 232-58. új építkezéseknél, mindennemű átalakításoknál ajánlattal díjmentesen szolgál Eisinger M, J, és Fiai, Budapest, V„ Báthory ucca 6, SPITZER SALAMON nagyiparos központi .fűtés, vaouum és légfűtés, szellőztető berendezés, lég- szesz^ vízvezeték- és egészségügyi berendezési munkák, valamint épület és diszmü bádogos munkák gyártelepe BUDAPEST, V„ Visegrádi-utca 29. sz. Q Telefon : Lipót 904-50. Rosenthal Mór * ÉPÜLETÜVEGEZÉSI VÁLLALATA Budapest Vf, Cse^gery ucca S4. Tel. T. 144-77. EsinWj67 Függöátlvány kölcsönzés és mindennemű építési anyagok árusítása Lepár és Társánál, Budapest, VII., Thököly-út 97. szám. Rolettát csak LAVINA.... RIVAL roieítarudra szereljen. Viszontelárusitók kedvezményben részesülnek. LAVINA-ROLETTAÜZEM cégt. Illés Sár dór mérnök. Budapest, VI., Eötvös ucca 35. — Telefon: L. 971—32 NYEGRUS GYULA UTÓDAI R. T. Budapest, Vlh. kér., Teleki-tér 1-2. szám. Különlegességi vasüzleí kocsi alkatrész és fel­szerelésekben Telefon J. 308-17 Vasáru-, szerszám-, gazdasági- és háztartási cikkek nagy raktára Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás is szellőző berendezések szerelése. Lakatos­áruk és kovácsoltvas szíjkerekek gyártása. OHONCI HUGÓ££.gk egészségügyi, műszaki berendezések gyára Budapest, VI., Fóthyút 19. Telefon: L. 908-76. R Tetőfedést, jókűrbnntartásf minden anyaggal 69 élte Rktajfce' BUKOVÁR JENŐ L VVl ;h Budapest, Vili , Karpfenstein-ucca 35. Telefon hívó József 375—63 (Bogdány) BUDA PEST VIDÉKI FAKERESKEDELMI R.T. Telefon: L. 913-11 BUDAPEST V, VÁCZI ÚT 170. FIAT a vezető világmárka Magyar Fiat Automobil rt. Budapest, !Y, Váczi-u. 12 Telefon T. 124-53 és 150-7 FÖHN CIPOAIRUHAZ Budapest, VII. kér., Király ucca 9. sz. ALAPI TTATOTT 1898 Dúsan felszerelt raktárt tart: férfi-, nói-, gyermek-, luxus- és strapacipókben. Városi tisztviselőknek kedvezményes Arak. Ä WEISZ SÁNDOR építőmester Telefon 20-17 BUDAPEST V, Katona József ■ cca 3!

Next

/
Oldalképek
Tartalom