Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-08-03 / 31. szám

Budaoest. 1927 augusztus 3. Pályázati hirdetmény A székesfőváros tanácsa Ady Endre síremléké­nek tervére pályázatot hirdet a következő feltéte­lek mellett: 1. A síremlék Ady Endrének a Kerepesi temető­ben, a Jókai-sír melletti jobboldali első járdaszige­ten lévő sírjára kerül felállításra. 2. A síremlék költsége 20.000 pengőig terjedhet. Ezek között a keretek között a pályázó szabadon választhatja a síremlék anyagát, mely azonban csak nemes anyag lehet, valamint szabadon állapíthatja meg a rendelkezésre álló gyepesített területen be­lül a síremlék alaprajzát, méreteit, tekintettel kell azonban lennie arra. hogy a síremlék környezetével méret tekintetében is összhangban maradjon. A sír helyszínrajzát az Emlékbizottság ügyve­zető elnöksége (Központi városháza, 1. pavilion. 1. em. 41. sz.) az érdeklődőknek rendelkezésre bo­csátja, valamint minden egyéb felvilágosítást is megad. 3. A pályázók tartoznak elkészíteni és be­mutatni: a) a síremlék tervezett nagyságának megfelelő Vio arányú gipszmintát, más méretben készült gipszminták a pályázatban nem vehetnek részt, b) a síremlék pontos leírását a felhasználandó anyagok megjelölésével, c) a síremlék teljes kivitelére vonatkozó részle­tes költségvetést. Figurális szobrászmunka nélkül tervezett pályá­zatokról egyszerű tervek és távlati rajz (Vio arány­ban) beküldése elégséges. 4. A pályázat határideje 1927 december l-ének déli 12 órája. A pályázók eddig az ideig tartoznak a tanács segédhivatalában írásban bejelenteni (Küzp. városháza, I. em. 114. sz.), hogy a pályázaton részt- vesznek. A pályaművek beküldésének idejét és he­lyét a tanács később fogja megállapítani és azt a pályázókkal közvetlenül közölni. 5. A pályázat nyilvános (nem jeligés) és minden magyar állampolgár pályázhat egy vagy több tervvel. 6. A tanács a pályázat feltételeinek és a művészi igényeknek mindenben megfelelő pályaművek díja­zására 3 díjat tűz ki és pedig egy első díjat 1600 pengő, egy második díjat 800 pengő, egy harmadik díjat 500 pengő értékben. A tanácsnak ezenfelül jogában áll bármelyik pályaművet 400 pengőért megvásárolni. 7. Az első díjjall jutalmazaott pályamű szolgál a síremlék kivitelének alapjául, ennélfogva az első díj csak olyan műnek ítélhető oda,- melyet a bíráló- bizottság a kivitelre alkalmasnak tart. Ha a bíráló- bizottság egy pályaművet sem tartana kivitelre altkalimaisna.k. az első díj nem adható ki. 8. Amennyiben a bírálóibizottság a pályázatra benyújtott müvek közül egyet .sem tartana a ki­vitelre alkalmasnak, előterjesztést tehet újabb, esetleg szűlkebb (zárt) pályázat kiírása iránt. 9. Az első díjat nyert pályaterv a székesfővá­ros tulajdonát képezi s a tervező művész tartozik az emlékművet a pályázatában megjelölt költség­összegért az Emlékbizottsággal egyetértőleg meg­állapított határidőn belül elkészíteni. A bírálóbizott­ságnak jogában áll a kivitelre elfogadott pályamű- vön ^ kisebb, lényegtelen változtatásokat kívánni. A kivitelre elfogadott pályamű másolatát síremlékül felállítani sehol sem szabad. A többi pályamű tulajdonjoga a pályázó művé­szeket illeti meg. 10. A pályázat eredménye felett ia> művészeti és közművelődési bizottság javaslata, alapján a tanács által alakítandó bírálóbizottság határoz. Ez a következőkép alakul: Elnöke a székesfőváros képzőművészeti bizott­ság elnöke. tagjai a tan. IX. ii. o.4t vezető tanácsnok, a szé­kesfővárosi művészeti bizottság 4 tagja és a, tanács által meghívott 4 szakértő. 11. A bírálóbizottság határozatait titkos szava­zással és a, jelenlevők általános szótöbbségével hozza. Határozatképességhez a tagok felének jelen­léte szükséges Ha vállálmely díjra a szavazatók felénél többet egy pályamű sem kapott, újabb szavazás tartandó a két legtöbb szavazatot nyert pályamű között. A bírálóbizottság döntése bármely vonatkozásban vég­érvényes. 12. Az Emlékbizottság a pályaműveket a pályá­zat eldőlte után nyilvánosan .kiállíthatja, .ai döntés előtt azonban azok sem a, sajtónak, sem másnak be nem mutathatók. A kiállítás befejezése után a pályá­zók tartoznak pályaműveiket két héten belül elvi­tetni, mert ezen az időn túl az Emlékbizottság nem válla] értük felelősséget. Budapest. 1927. július hó. _______________________A székesfőváros tanácsa. OT IS FELVONÓ MŰVÉT] vezérképviselete KLOSE V. F. FELVONÓGYÁR Budapest, V., Visegrádi-u. 64. Telefon: L. 960 24 I Zsíros Károly oki. gépészmérnök Ujj Gyula tanár fűtési és hőtechnikai tervező irodája Budapest, I kér., Horthy Miklós út 96 sz. Telefon: J. 34S-83, J. 453-14 ADLER HENRIK egészségügyi berendezések vállalata V., Bank-utca 5 ^ Tel.: T. 14.2-64 A I a pftva : 1909 Szerszám és FürészlaM R.-T.. ezelőtt H magyar Szerszám és Fürészíapgyár » BARTUSEK KÁROLY Budapest, V., Berzenczey-ucca 30. sz. Alapítva: 1859. Telofon: Llpól 908—09. ^ E‘ Í épület műbutor asztalos I UiM " *3 1 V Á&ls üzeme és famegmunkáló telepe Budapest, VI. Röppentyü-ucca 46. MEISZTER TESTVEREK faárú gyár Budapest, VIL, Dongó-ucca 3-5. Telefon i József 89»—47. (Külső Kerepesi-«) Telelőn: L. 922-30 fUapíttatott i 1884 & ti SC A a ISTVÁN PB.LB- ÉS CSERÉPFEDŐ MESTER TETŐFEDÉSI VÄLLH.LKOZ0 BUDAPEST ?X, MESTER UCCA 41. SZ. d Transformátorok Szénkefék Motorok FarkasvölgyS-féle Villamossági és Műszaki B,-T, Budapest, VI., Podirtaniczky ucca 35 Telefon: T. 147-75 és T. 277-39 FORGÁCS ÉS SEBESTYÉN FAKERESKEDŐK Budapest, X. kér. Rákosfalva. Telefon: József 355-78 Telefon: József 355-78 Fratrlcheolch István Kd^v.“» VII!., Demblnszky-u 33. Te!.: J. 372-98. Elvállal templomok épületek, lépcsőházak, kávéházak, szoba-, festő, díszítő és mázolási munkákat STERN es RO BiMPEST, V., BÁTHORY UCCA 19. * TELEFONH1VÓ 50—57. KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK, CSATORNÁZÁS ÉS BÁ­DOGOS MUNKÁK VÁLLALATA. AUTOGEN-HEGESZTES. ’’SPECIAL” masdgépgyár, Budapest. VI., Széni László-út 29. STAWLYANiN WOISLAV Telefon : L. 972-15. Telefon : L. 972-15. Raktáron állandóanp Mosógépek, centrifugák, gőz mángorlók minden nagyságban. Budapest Székesfőváros Ásványvíz Üzeme HARMATVIZ ü a Hungária gyógiyiorrás szénsavval telített vize = Ü Kapható mindenüttI .— Telefon: Teréz 286-76 jg vas- és rézbütor­készitő Mlntaraktár: Budapest, VI., Sip ucca 5 szám. T.z J. 322—18 t ICHLER IZIDOR “ÄSSS Műhely telep : Budapest, Vili., Ti .................. “ fi sza Kálmán-tér 22. Teleiou . J. 381-17. . MAKOVSIXY FERENC (, Fülöp Szász-O űmrg Góthai herceg ő kír. Fensége tirádái mii épáésze Budapest,, VÜS., J&bonyi ucca 4. sx. WEISZ SÁNDOR építőmester Telefon 20-17 BUDAPEST V, Katona József t cca 3! J* :® C s BCCCECEEEHKlBBíküCEtEB buy ük ki sí bűkiLifijkikiUkikikiyQ ©: w (Q < <6 Q­«Ä 3 e 8 SZÉKELY SÁNDOR KÉM E NY FA KEIRES K E 0 Ö BUDAPEST, IX,, PAFAY XSTVAN-UT 4. Telefon J. 395 75. SKOLK&Y KATYAS ÉPÜLET ÉS MŰLAKATOS BUDAPEST, V!!!., GÓLYA UCCA 23. SZ. TELEFON: JÓZSEF 341-40. GÁL 8. ISTVÁN EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK ÉS ÉPÜLETBÁDOGOS MUNKÁK VÁLLALATA Budapest, VII, Károly-körut 7, Te'eíon : JÓ2seí 402-93. sz. Barna Márton fiSK rektűzhelykészitő — Autogénhegesztés BUDAPEST, VIII., SZERDAHELYI-UTCA 3. SZ. Tetfifon » Alapítási év 1875 ® Telefon Libán Manó faker«skeelö Budapest, VII,, Karepesi-út 31c, Telefon: J, 55-64 Nagy raktár asztalos és épületfa áruban SÍELEK LÁSZLÓ TELEFON -------------- P0STATAK. JÓ ZSEF CHE^Z: 392-78 Iroda: BUDAPEST, VII., NEFELEJTS-U. 45 LAKÁS; IX., ÜLLŐI-ÚT 119. SZÁM 57218 SCHÖLLEN JÁNOS festő-, mázoló- ée fényező m. BUDAPEST, I. KERÜLET, LEJTO-ÚT 11 Műhely és anyagraktár: 3., Alkotás-u. 18 Telefon : T. 227—02 loss JÓZSEF FAÁRUGYÁR BUDAPEST, VIII., KISFALUDY UCCA 38. SZÁM mintatermékben állandó butorklállitás TELEFON : József 302—88 BUDAKALÁSZI alapkő utépiteshez 10 tonuánkint, waggonba rakva (600.000 K) = 48 pengő. — CYKL0P budakalászi Q-m (140.000 K) = 11,20 pengő. — PILIS! HOMOKKŐ á (110.000 K) = 8.80 pengő. Stummer ésToschitzky köbányatulajdonosok Budapest, III. Pomází-Út I. Minden kőfaragómunkát vállalunk I MÁRVÁNYLAP0K minden építkezési és ipari Elönuí;- «rak' | célra, csiszolt állapotban, felszereléssel ° y ° ~ r a * . GUTTENBERG OSZKÁR IRáRVHllVéRU VákkBkHTB g BUDAPEST, RÓZSA UCCA 51-53. — TELEFON : Teréz 277-51 | K OCH ISTVÁN ácsmester tetőeme!ési vállalkozó BUDAPEST, IX., LENKEY U. 3. Danes László építési vállalkozó Új\ építkezés Átalakítás Tatarozás Rabitz-fatak Budapest, Vtt, Murányi-u. 46 Telefon: J. 445 66 Köuező és útépítő Részuénytúrsusós Kövez, csatornáz, utat épít és bérhengerlést vállal Budapest, Vlil.f Kisfaludy ucca 40. SZ. Tervez és kivitelez speciális építési munkákat ^ * r- - ,jna Telefon : József 302—66.

Next

/
Oldalképek
Tartalom