Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-06-29 / 26. szám

\ Budapest, 1927 június 29. Kormány és főváros megegyeztek a kórházi ápolási díjakban. A kórházi ápolási dijak magassá­gára vonatkozóan már hosszabb időn állandó ellenté­tek mutatkoztak a főváros és a népjóléti miniszté­rium között amennyiben a minisztérium általában sokalja a fővárosi kórházak ápolási díjait, míg a főváros még a jelen helyzetben is évről-évre igen jelentős pénzügyi áldozatokat kénytelen hozni a kórházak fenntartása érdekében. A népjóléti minisz­térium legutóbb a törvényhatóság többszöri sürge­tésére egy vegyes bizottságot küldött ki a vitás kérdések tisztázására. Ez a bizottság hosszabb ta­nácskozás után most végre meghozta a döntést és erről a közeli napokban leiratilag fogja a népjóléti minisztérium a fővárost értesíteni. Végre tehát helyre fog állani a béke e kérdésben a főváros és a kormány között. Az Egységes Polgári Párt kirándulása Visegrádra. Az Egységes Polgári Pártnak déli kerülete a József­városi Iparosok és Kereskedők Egyesülete közremű­ködésével Kállay Tibor ny. miniszter, Ripka Ferenc főpolgármester. Kozma Jenő o. gy. képv., pártelnök, Becsey Antal orsz. gy. képviselő. Usetty Béla orsz. gy. képviselő, Fejér Ottó orsz. gy. képviselő, Bohn József törv. hat. bizottsági tag védnöksége mellett július 3-án (vasárnap) Visegrádra társashuiókirándu­lást rendez. Indulás reggel pont 8 órakor a Boráros- téri hajókikötőből, a MFTR különtermes hajójával. A hajón két fúvó zenekar és egy közismert férfidalkör fogja a résztvevőket szórakoztatni. Étel és ital ki­szolgálásáról a rendezőség gondoskodik. A hajón való meleg étkezés igénylése a jegy váltása alkal­mával bejelentendő. Jegyek kaphatók a kör hleyisé- gében (Vili., Ör ucca 4.), a Polgári Egység Klub­jában (V., Akadémia ucca 3. szám) és a rendezőség­nél. A hajójeggyel kombinált részvételi jegy ára személyenként 3 pengő. Harminchat kilométeres ú.i csatornahálózatot épít a főváros. A jöivő évi költségvetés tudlvalevően 2,388.790> pengőt irányoz elő új ucoai csatoirnák épí­tésére. A főváros út- és csatornaépítési ügyosztálya ebből az összegből 36 kilométeres új csatornázási hálózatot akar megépíteni. A munka, a jövő év tava­szán kezdődik meg. A legtöbb csatorna Budán fog létesülni. Az I. kerület 12.500, a II. kér. 6266, a III. kér. 6210, az V. iker. 660, a VI. kér. 2490, a VIII. kér. 2450, a, IX. Iker. 560, a X. kér. 2960 méter új csatornát fog kapni. Uj főgyűjtő csatornák építésére külön 90.000 pengő van beállítva a munkapro­gramban. f idegosztály f nyílt meg a ß I (ír. Pajor szanatáríumBnn (VISE, Vas-ucca I7) (m kedély- és idegbetegek részére, elmebetegek kizárásával. Mór- [5 fiúm- és alkohol elvonó kúrák. Vlzgyógylntézet, Zander f\ és ortopäd gyógytermek ; elektrotherapla, diétás étto- y. rém bejárók részére is.Betegfelvétel mérsékelt klinikai árakon Menedékhely a kiránduló gyermekek számára. A főváros az idén 11.000 gyermeket igyekszik a nyári üdülés jótéteményeiben részesíteni. 8000 gyermek el­helyezésiéről már gondoskodás történt, míg a többi 3000 gyermek számára legalább napközi üdültetést óhajt a főváros lehetővé tenni. Erre a célra, a fővá­ros most a hűvösvölgyi Nagyréten többszáz gyer­mek befogadására 'alkalmas, ú. n. „Flugda.oh“ rend­szerű barakkokat emel, ahol a gyermekek kedvezőt­len időben befogadást nyernek. Az építkezéshez ter­mészetesen ’külön konyha is járul, ahol a gyermekek számára főzni fognak. Az építkezést már meg is kezdték és a jövő hónapban ia barakkok már hasz- nálatra^készen Lignaik^ állani. _ • Alaplttatolt 1849 BotOIl építÖ Telefon; J. 428—25 j jUrbancsekJózsef Jánosi ; pala-, cserép-, lemez-, facemenfépitési ; és tetőzet jókarbantartási vállalata j Iroda, mütelep és raktár: Budapest, VII., Amerikal-út 20 j Letörik a túlmagas piaci árakat. A budapesti pia­cokon az élelmiszereik drágulása újabban olyan ará­nyokat öltött, hogy a ta,nács végre erélyes rendsza­bályokra határozta! el magát. így a közélelmezési ügyosztály javaslatára, mindenekelőtt visszavonta azt a régebbi tilalmat, amely szerint a vidéki árusí­tók csak hetedként kétszer, a hetivásárok alkalmá­val árusíthatnak a piacokon. Ezentúl tehát semmi akadályá sem lesz annak, hogy a vidéki árusok élel­miszereikkel napodként iis megjelenjenek a piacokon. A bőséges felhozataltól reméli a tanács, elsősorban a mostani túlmagas árak letörését. Ezenfelül azonban a tanács utasította a kerületi elöljáróságokat és a vásárcsarnokok igazgatóságát, hogy a, csarnokokban és a piacokon állandóan kísérjék figyelemmel az árak alakulását és az indokolatlanul magas árak esetében tegyenek nyomban feljelentést az illetékes bíró­ságnál. DVDDCT Játéküzlete a legrégibb Budapesten í íVlirLiL Deák Ferenc acca 12 | A Prága mellett levő közpályán június 12-én futották le az idei csehszlovákiai Tourist-Trophy- versenyt. A nehéz versenyen, amit 29 induló közül csak 9-en futottak végig, Banhoiernek „Continental“- gummi abronccsal ellátott B. M. V. gépe győzött im­pozáns stílusban. Bauhof er érte el a legjobb időtar­tamot és nyerte el ezzel a Tourist Trophy diját. Nap-, légítirdök, vízkúrák, diaterinia a Vas uccai dr. Pajor Szanatóriumban bejárók által is igényibe- vehetők. WIHART FERENC ÉPÍTÉSZ - ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VH.f COLUMBUS-U. 5/b. TELEFONJ JÓZSEF 350"97. . HÄUSWIRTH ÖDÖN DÍSZÍTŐFESTŐ, MÁZOLÓ Telelőn: Jdzseí 323-24. Budapest, Vili., Hunyadi ucca 48. CZIPAUER JANOS •ki. építész és épftőmostsr építési vállalkozó BUDAPEST, VI., Szondy-utoa 24. szám Tolep: VI., Váczl-út 40. uzém------- A legtökéletesebb és legjutányosabban beszerezhető ------­hé zagmentes I IMÁI CIIM padozatburkolat a ® " ■“ t U új építkezéseknél, mindennemű átalakításoknál ajánlattal díjmentesen szolgál ELSINGER M. J. és FIAI Müller Rezső asztalosáru gyára BUDAPEST, VII., RÓNA-UCCA 31. szám Telefon: J. 381—58. KÜT6EBS GUIDO i fatelítő és faburkolati vállalat ! BUDAPEST, VII., ERZSÉBET-KÖRÚT 39 | lolefon: József 410—51 Ssentessy Mihály Asztalos- és kárpitosáru gyára Budapest, IX., Márton ucca Q Telefon : J. 373-92 SBBVION BÉLA Telefon : József 373—84 | Autókarosszéria, kocsi­gyártó és autórugó üzeme Budapest, Vili, kerület, Bökk Szilárd ucca 11. szám. SPITZER SALAMON nagyiparos központi 'fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés, lég­szesz-, vízvezeték- és egészségügyi berendezési munkák, valamint épület és diszmü bádogos munkák gyártelepe BUDAPEST, V„ Visegrádi-utca 29. sz. Q Telefon : Lipót 904-50, vas- és rézbútor- C|PU| CD ! 7 1 fj fl D madrac, sezlon készítő lIUiLlK 1 L 1 U U K nagy raktár Mlntaraktár: Budapest, VI., Sip- I Műhely telep: Budapest, Vili., ucca 5 szám. T.: J. 322—18. | Tisza Kálmán-tér 22. HÜBEST ÉS TSA b. t. TELEFON: T. 222-67 Budapest ül, Liszt Ferenc tér 4 r Thlersfirtner és Stötir r .-t. Egészségügyi berendezések - Csövek - Műszaki cikkek-Fémgyártás Memes Sándor Budapest Vili., Gzentklrályi-ucoa 49. Telefon: József 98-87. Elektrotechnikai és villamos reklámvilágitási vállalata. i hambach utóda LEUTYV YLER FERENC ■ 5PAPIRNAGYKERESKEDÉSE ÉS PAPIRNEMÜ GYÁRA» 5 Budapest Vili, Tisza Kálmán-tér 1. Telefon; J, 368-215 egészségügyi és fűtőberende­zések gyártása és felszerelése Budapest, I., Budafoki-út 9-11. etetőn: József 385-17. • Telefon: József 385-17. SÍELEK LÁSZLÓ TELEFON, . , ....■— P0STATAK. IÓ ZC5FF EPÚLETUVEGEZESI VÁLLALKOZÓ CHEQUE-SZ J0ZSEF :-: ÉS TÁBLAÜVEGKERESKEDÖ ° " :-: ÉS TÁBLAÜVÉGKERESKEDŐ Iroda: BUDAPEST, VII., NEFELEJTS-U. 45 LAKÁS: IX., ÜLLŐI-ÚT 119. SZÁM [KOVÁCS JÁNOSj | Nagy Testvérek fémárúgyára • épületüveges és képkeretező • 2 Budapest, VI., Aréna-űt 132. sz. (Letiel-ücca sarok) 2 Telefon: T. 142—27. VII., Zugló, Telep-ulca 31. Telefon: L. 992—31. Épületbádogosmunkák, húzott, préselt, nyomott, hor- - mu»«, gonyolt tömegcikkek bármely fémből. — BUDAKALÁSZI alapkő útépítéshez 10 tonnánkint, waggonba rakva (600.000 K) = 48 pengő. — CYKL0P budakalászi □-m (140.000 K) = 11.20 pengő. — PILISI HOMOKKŐ á (110.000 K) = 8.80 pengő. Stummer esToschitzky köbányatulajdonosok Budapest, III. Pomázf-út I. Minden kőfaragómunkát vállalunk H0L1TSCHEK ZS1GM0ND és TARS A Budapest, V. Kálmán-ucca 16. Telelőm Teréz 248—37, és 237—20. Oekfrotecfanikai vállalat Villamosvilágítási és erőátviteli berendezések _____a________a legmodernebb kivitelben-_______.-._____ SC H 3 LL INGER ZSIGMO^D betonépítési és burkolási vállalat Budapest, VI., lzabella-u. 66. Telefon: T. 208—64. ’’SPECIAL” mosógépgyár, Budapest, VI., Szent László-út 29. STAWLYANIN WOISLAV Telefon : L. 972-15. Telefon: L. 972-15. Raktáron állandóan: Mosógépek, centrifugák, góz mángorlók minden nagyságban. Roggon védekezzünk n tuberkulózis ellen? Rosenthal Mór ' ÉPÜLETÜVEGEZÉSI VÁLLALATA Budapest VI, Csengery ucca 64. Tel.: 144-77 Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás és szellőző berendezések szerelése. Lakatos- áruk és kovácsoltvas sztjkerekek gyártása. OHONCI HUGÓ mérnök egészségügyi, műszaki berendezések gyár* Budapest, VI., Fóthy-út 19. Telefon: L. 908-76. R CSAK SZÁLLÍTJA: GYÁRTJA: »PEROLIN« légfertőtlenitő permetezéssel Budapest Székesfőváros Központi Anyagszertára Perolin gyár, Bakács-tér 5 Telefon szám: József 322-54 ŰLRFRT oki. mérnök, építő és faipari vál- HLDCn “ lalat. Budapest, II., Margit-kőrut 26. Fatelep: VI., Máglya uooa 76. Telefon: T. 119—36. Telefon : József 303—35. Alapítva 1892­FORT OSZKÁR és TARSA cégtulajdonos id. FORT OSZKÁR BUDAPEST, IX., ANGYAL-UCCA 33 KŐZPOITI FŰTÉSEK, VÍZVEZETÉKEK, ÉPÜLET BÁDOGOS MUNKÁK MAGYAR WAGGON- ES GÉPGYÁR RT. GYŐR, Telefónok: 201, 202, 203. rAba BUDAPEST, V., Deák Ferenc-utca 18. Telefónok: T„ 43—00, L .979-49. 1, 3, 5 tonna hordképességii Pótkocsik Speciálkocsik F Teherautók ^ Autóbuszok A magyar utaknak legjobbal megfelelő autó Szolid kivitel, gazdaságos üzem, előnyős árak és feltételekI Ajánlati felhívások cégünkhöz olmzendők, Képviseletünk nincsen, A magyar utaknak legjobban megfelelő autó

Next

/
Oldalképek
Tartalom