Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-06-22 / 25. szám
Budapest, 1927 június 22. 9-•7g" > T"/*>■-*' - • Amszterdam üdvözölte Budapestet. Amikor a hollandi dalosok nemrégiben nálunk jártak, Budapest székes-főváros nevében Ripka Ferenc főpolgármester és Sipőcz Jenő polgármester meleghangú táviratban üdvözölték Amszterdam városát és egyben köszönetét mondtak Hollandiának azért a rokon- szenvért, amelynél fogva annyi ezer budapesti gyermeket fogadtak magukhoz és ápoltak hónapokon át. Amszterdam város főpolgármestere most táviratban köszönte meg ezt a megemlékezést és Amszterdam városi tanácsa nevében a legbensőbb rokonérzését fejezte ki Budapest és Magyarország iránt is. Közel harmincezer tagja lesz a fővárosi tisztviselők önálló betegpénztárának. A főváros a parlamentben most tárgyalt betegpénztári törvény- javaslat értelmében, de alkalmazottai régi óhajtására is meg akarja valósítani a fővárosi alkalmazottaik önálló betegpénztárát. Az elnöki ügyosztály tárgyalásai és vizsgálódásai során megállapította, hogy a kérdés legkönnyebben és legkedvezőbben a már létező „Tisztviselői Segítő Alap“ működési körének kiterjesztésével oldható meg. A reform szerint az összes alkalmazottakra nézve kötelező lesz az új szervezetbe való belépés. A költségeket a főváros megfelelő hozzájárulásával az alkalmazottak fogják viselni. Ezenkívül a fővárosi vállalkozók, bérlők és szállítók, minden száz pengőt meghaladó számla összegének ezredrészét tartoznak hivatalos levonás útján az alapnak juttatni. Ugyancsak az alapé lesz a főváros pénztáraiba befolyó hatósági díjak egytizedrésze is. A tisztviselők havi illetményük két százalékát fizetik be tagsági díj fejében, de ebben a tekintetben a lakáspénz nem jön számításba. A főváros minden alkalmazottja után ugyanazt az összeget fizeti az alapnak, amit az alkalmazott fizet. Az új segélyezési alapnak az üzemi alkalmazottak és a BSzKRT alkalmazottai nélkül közel harmincezer tagja lesz és valószínűleg még ebben az évben megkezdi működését. § Eredményes tavaszi kúrák A Beszkárt szénszükséglete. A Budapest Székes- fővárosi Közlekedési Részvény társaság 1928 'augusztus 31-ig bányám unkanaponként szállítandó 3300 Q szénsziiikségletét pályázat útján fedezi. Olyan hazai barnaszén beszerzéséről van szó. amely láncrostélyon jó hatásfokkal tüzelhető. A kalóriaérték szavatolandó. Az ajánlatokat június 30-án déli 12 óráig lepecsételt borítékban a Beszkárt székhazában kell benyújtani s azokat ugyancsak június 30-án déli 1 ómkor nyilvánosan fogják fölbontani. A döntés tekintetében a Beszkárt a szialbaid kezet magának teljes mértékben főn tartja.. A szállítási föltételeik a Beszkárt áramigazgatóságánál, VII., Akácfa ucca, 15, II. cm. 23U,tósj^ánri alatt díjtalami 1__ k; u>hafók. I Alapittatoxt 1849 Betonépítő Telefon: J. 4£8—25 j jUrbancsek József Jánosi ! pala-, cserép-, lame*-, facemenfépiiés! | és tetőzet jókarbantartási vállalata { Iroda, miftejep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-út 20 i tg 0 1 Dr. Pajor-ssanatórium víszgyógyííníé^eíélíen VIII., Vas ucca 17. sz. Villamos, szénsavas fürdők, Diaíhermia, Quarzfény, sib. Zander gyógymechanikai és ortopäd gyógytermek Az újonnan megnyílt idegosztályon betegfelvétel mérsókít klinikai árakon Üjabb bajok a választói névjegyzék összeírása körül. A Fővárosi Hírlap részletesen megírta, hogy milyen nagyszabású apparátust állítottak be az országgyűlési képviseiőválasztó névjegyzékek összeállításához. Tizenkét újszerű betűpréselőgépet állítottak üzembe és aluminium tancerekbe nyomták minden választó személyi adatait, hogy gépekkel sokszorosíthassák a névjegyzékeket és kiküszöbölhessék az oly sok kellemetlenséget és harcot felidézett leírási hibákat. A második revíziónál azonban rájöttek, hogy megint igen alapos hibák csúsztak be és pedig valamelyik ellenőrző tisztviselő felületessége miatt. Megállapították, hogy nemcsak húsz százaléknyi elírási hiba fordul elő, de a leírás alatt lévő jegyzékekből százával felejtették ki a választókat. Felületesség miatt egész választói körzetek, házsorok maradtak volna ki. A hiba felfedezése után Szvoboda K. Endre főjegyző jelentést tett Bérezel Jenő dr. tanácsnoknak, aki azonnal a legszigorúbb vizsgálatot rendelte el, hogy megállapítsák, ki okozta a mulasztást. Most azután még nagyobb ellenőrzéssel dolgoznak és a végső összeolvasást Szvoboda főjegyző személyes ellenőrzése alatt végzik. Bérezel tanácsnok az újabb bajokról a következő megnyugtató kijelentést tette a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Történtek ugyan némi elírások, illetve hibák, amelyeknek kijavítása és pótlása iránt azonban nyomban intézkedtem. A névjegyzékek leírása rendben folyik és hamarosan készen lesz. Itt jegyezzük meg, hogy a névjegyzékek összeírása a fővárosnak 392.182 pengő 13 fillérjébe kerül, amiből a belügyi kormány mindössze 168.400 pengőt térít meg. 100 pengő havi fizetést kapnak ezentúl a városbí- rák. A 'kerületi viárosibíráik mostanáig havi 80^ pengő fizetést kaptok, amit még e hagyományos és csak hajdan nagytekintélyű „noibilie officium“ élvezői is ke- veselle'ttek. A tanács erre 'vialó tekintettel százpengőre javasolja felemelni a városbírák illetményét, amit a 'törvényhatóság legközelebbi közgyűlése minden bizonnyal egyhangúan fog megszavazni. A főváros telket vesz a Hangya Szövetkezettől. A közélelmezési ügyosztály a Vámház téri piac számára alkalmas területet keresett, sokáig nem is talált, míg végre most abban állapodtak meg, hogy ezt a piacot a Közraktár utcában helyezik el. a Központi Vásár csarnok mögött. A tanács tárgyalásokat is kezdett a Hangya Szövetkezettel, amelynek Közraktár ucca 18—20. szám alatt 1800 négyszögölnyi ingatlana van. Az ingatlanon felépítmények is állanak. A tanács a telek megszerzését, úgy látszik, elviben elhatározta, mert az ügyet a legközelebbi kisajátítóibizottság ülése elé terjesztik. A tanácsnak az a terve, hogy ott nemcsak piacot létesít, hanem ralktárépületeket is emel. Kétszázhatvannyolcezer pengőbe kerül a svábhegyi tiizőrség felállítása. A Svábhegy és a, budai hegyvidék régi jogos kívánságát teljesíti a főváros. A nyaralók, szállodáik és 'Szanatóriumok és az állandó lakosság nagy megnyugvására rövidesen megépül a svábhegyi Diana út és Fertő ucca sarkán az új tűz oltó őrség. Ugyanebben az épületben kap szállást a svábhegyi köztisztasági és kertészeti különítmény is, hogy az utak tisztaságára és a parkok rendben- tartására is minél nagyobb gondot fordíthassanak. A svábhegyi tüzőrség a ‘hegyvidék viszonyainak megfelelő kisebb lovas őrs lesz, modern oltószerékkel, szerkocsikkal és gépiekkel felszerelve. Eétszáma tizennégy tűzoltó lesz egy őrmester vezetése alatt. A szertár, laktanya és istálló megépítése 268.000 pen gőbe kerül. Az új tüzoltóőrség még aiz ősszel megkezdi szolgálatát. ______________________ ET ERNIT tet@íedőválla9al és építési asiyagker@skedés SOMOGYI BÉLA Budapest, V!., Gróf Zichy Jenő-utca 34. Telefon: T. 140-11 A Vas- és Reklámkiállítással kapcsolatban kirakatverseny lesz. Szent István hetében nyílik meg a vas- és gépipari, valamint a nemzetközi reklám kiállítás, mely kiállításokkal kapcsolatban kirakatverseny lesz. A két nagyarányú kiállítás vezetősége ezúton is felhívja a kereskedők figyelmét, hogy Szent István hetére Ízléses és hatásos kirakatokat készíttessenek. A kirakatokat az illető szakmák hivatalos testületének tagjaiból és iparművészeiből álló zsűri fogja elbírálni s a legkiválóbb kirakatok ren dezőinek elismerő oklevelet fog átnyújtani. Érdekes verseny lesz a cégek között, ami nagyarányban fogja felébreszteni a nagyközönség érdeklődését is. CZIFAUEft JÁNOS •ki. épltésx és építőmester építési vállalkozó BUDAfESI, VI., Szondy-utoa 24. szám Telep: VI., Váczi*út 49. uzém EMUM ú| hathengeres, 3 literes aníó~ Sypusa nyitott és cs«ukott karosszériákkal raktáron e I m a 11 BUDAPEST V, VÖRÖSMARTY TÉR 3 SIBVSON BÉLA Telefon : József 373-84 Autókarosszéria, kocsigyártó és autórugó üzeme Budapest, Vili, kerület, Pökk Szilárd ucca 11. szám. RÜTGERS GUIDO * fatelítő és faburkolati vállalat • BUDAPEST, VII., ERZSÉBET-KÖRÚT 39 f X elefon : József 410-51 Pappert János épület- és műbútorasztalos TELEFON : J. 359-99. Gyár: TELEFON : 1 359-99. liuáapest, VII., T ele p-ucca 80. IFJ. HALASZ HUBERT építkezési vállalkozó Telefoni J. 890—50 JJudapes^ ADLER HENRIK egészségügy! berendezések vállalata V., Bank-utca 5 BUDAPEST Tel.: T. 142-64. Alapítva: 1909 Elektromos világítási és motórikus berendezések tervezés« és j szerelése. Szerelési anya- _ _ _ - - . t *<*.. *<». Qabnel Antal oki. gépészmérnök elektrotechnikai vállalata Budapest, Vili., Német-u. 43 .Tel.: J. 414-14 Leimdörfer és Révész lakereskedök Budapest, I., Horthy Miklos-út 149. — Telefon J. 4Q‘-99 Épületfa, gömbfa, asztalosáru, kész hajópalló — állandóan raktáron -----------------------— Bé rsyalul^ Nemes Sándor Budapest VIII., Szentklrályl-uooa 49. Telefon: József 98-87. Elektrotechnikai és villamos reklámvilágitásí vállalata. |bgzók syŐRsy és"fih| HSZTHbOSmunKHK 6VÄRH ! BUDHPEST, VII., Bem-U. 11. (saját ház) j TELEFON: JÓZSEF 72—19. SZ. Izrményi Antal VIII., Vllől-út 70. és IX., Viola-u. 47. Épület- és diszmübádogos, egészségügyi berendezési vállalat. Telefon : József 370—50. Alapítva: 1896 KORVIN LAJOS épöletfa kereskedő BUDAPEST IX. kér., Soroksárl-út 86. sz. Telefon: József 319—25 PESTERZSÉBET Szabótelep, Nagy Sándor-u. 122 Paoslrtatelep, Török Flóris ucca KI PIN ARPÁn VILLHMOSSÄQI ÉS R A D 1 Ó. HnrHW VÄLLRLflT R. Fejhallgató javítás Budapest Vili. Népszínház ucca 28. szám Városi alkalmazottaknak kedvező lizetési feltételek IQ Ali rs, hatóságilag engedélyezett vllla- EitsSa mos berendezési vállalata BUDA PEST, V Bank-utca 6 Telefon: T. 253-63 i RIPPEL Játéküzlete a legrégibb Budapesten % Deák Ferenc ucca 12 § GÁBOR és GLASNER ^0?ír8vSJa Iroda ésszerelőműhely: Budapest, VIII., Revíczky-ucca 9. sz. Bádogárú ipartelep : VD., Peterdy-ucca 22. sz. Telefonszám : Józse f433—33. — Alapittatott: 1892. Csak eredeti „KRISTÁLY“ VÍZÉT IGYUNK Szent Lukácsfürdö Rt, „Kristály“ Kútvállalata ■El., Zsigmorsd-ucca 25—27. Telefon: Teréz 243—90. j központi FÜ s ESEK és egészségügyi berendezések vállalata szepessy Sándor utóda SZEPESSY 6YULA okleveles mérnök TELEFON J. 380-30 Budapest, Vil., Abonyi ucca 25.-----1 A legtökéletesebb és legjutányosabban beszerezhető = pa dozatburkolat a LINOLEUM új építkezéseknél, mind ennemú átalakításoknál ajánlattal díjmentesen szolgál ELSINGER M.J. és FIAI