Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-19 / 3. szám
Budapest, 1927 január 19. 7 Szaporítják o Fertőtlenítő Intézet személyzetét Beszereznek új betegszállító-autokat — Édes Endre tanácsnok és Hammer Dezső igazgató-főorvos nyilatkozata A városházi szanálás során a fertőtlenítő intézet személyzetét és üzemét is erősen redukálták. Ez az intézkedés eddig nem járt semmiféle hátrányos következménnyel, most azonban, hogy a spanyoljárvány réme kísért, mégis csak kockázatos dolognak látszik a fertőtlenítő intézet jelenlegi korlátolt teljesítőképessége. Maga a tiszti főorvos is megállapította, hogy egy esetleges epidémia elterjedése esetén a fertőtlenítő intézet a mostani apparátusa mellett nem volna képes ellátni a felszaporodott munkát. A fertőtlenítő intézeti állapotok felől kérdezősködtünk Édes Endre tanácsnoknál. a közegészségügyi osztály veztőjénél, aki a következőket mondotta: _ / „ — Igaz, hogy a szanálás folyamán fertőtlenítő intézeteink személyzetét is redukáltuk, ez a redukálás azonban a népjóléti minisztérium és a főváros közös megállapodása szerint történt, a fertőtlenítő intézeti igazgató meghallgatása után. A személyzet redukálása azonban annál inkább lehetséges volt, mert az intézet berendezkedését modernizáltuk, áttértünk az autóüzemre, amelynek teljesítőképessége gyorsabb, nagyobb és kevesebb kiszolgáló személyzetet kíván. A redukálás fokozatosan történt; a háborúban 530 volt a létszám, 1924-ben 280, 1925. januárjától kezdve pedig már csak 120 főnyi a személyzet. Az új szállítóautók beszerzésére vonatkozóan a tisztifőorvos tárgyalt a népjóléti minisztériummal. Közben magam is érintkezésbe léptem a minisztériummal és engedélyt kaptunk két új betegszállító kocsi sürgős beszerzésére. A Fertőtlenítő Intézet teljesítőképességére vonatkozóan dr. Hammer Dezső igazgató-főorvos a következőkben tájékoztatott bennünket: — A Fertőtlenítő Intézet felkészülve áll minden eshetőségre, bár személyzetét nemrég erősen redukálták. Esetleges járvány esetén a személyzetet, természetesen, szaporítani kell. Régebben kiképzett és a szanálás miatt elbocsájtott alkalmazottainkat azonban bármikor visszahívhatjuk, mert ezeknek az embereknek ^gyrésze, más beosztásban, ma is a város szolgálatában vannak. Ezideig a személyzet hiányát nem érezzük, jóllehet a náthaláz- és influenzaesetek szaporodása folytán az intézet dolga megsokasodott. Az autóüzem segítségével azonban sokkal kevesebb ember, sokkal több munkát tud teljesíteni és magát a fertőtlenítést is gyorsabb és egyszerűbb módon végezzük, mint régebben. Korábban, ha valahol járványos, vagy fertőző megbetegedés fordult elő, az egész lakást fertőtlenítettük. Az orvostudomány azonban megállapította, hogy ez a túlzás felesleges és csak a közvetlenül fertőzött helyeket kell dezinficiálni. Azelőtt a fertőtlenítő intézet dolga volt a kórházak és intézetek helyiségeinek dezinficiálása is. Ma már a kórházak, az állami gyermekmenhelyek stb. maguk végzik ezt a feladatot. Tény viszont, hogy a szállító eszközeink száma kevés és az üzem biztonsága feltétlenül megkívánja, hogy a meglevő hat betegszálítókocsi mellé még legalább kettőt beállítsanak. Remélem azonban, hogy e héten még mind a két új betegszállítókocsit megkapjuk. te'«", ns 7. hlatky József OKL. MÉRNÖK MÉRNÖKI IRODÁJA ÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALATA Magasépítés, út, vasút, hídépítés, vasbeton BUDAPEST VIII, JÓZSEF-KÖRÚT 77-79, I. EM. 17 p: I, FEHÉRVÁR1-UT 78. Telefon: Józ Saját anyagtelep: József 125-91 HeKlám a VállalKozóK ostrom oljáK a fővárost, ateite reKlámcéloKra szolgáló szemétgyűjtő Kosaraidat aKarnaK az uccáKon felállítani — Haj van a röpcéáuláKKal is A főváros főbb útvonalain haladó közönséget újabban az a meglepetés éri, hogy minduntalan egy- egy- rejtélyes készülékbe botlik. melyeknek rendeltetését csak hosszabb szemlélődés tudja eldönteni. Előbb azonban szükségképpen végig kell olvasni egy sereg reklámíölírást és csak azután juthat el a járókelő ahhoz a felfedezéshez, hogy az eldobált papiros vagy narancshéj hulladékot célirányosabb lett volna a gázlámpa-oszlopokra felszerelt ládikákba, vagy kosarakba hullajtani. Kérdést intéztünk e különös alkalmatosságokra vonatkozóan Balló Alfrédhoz, a Köztisztasági Hivatal igazgatójához. akitől a következő felvilágosítást kaptuk: — A főváros uccáin újabban látható szemétgyűjtő készülékek egyelőre csak kísérleteknek tekintendők. A főváros ajánlatot kapott több vállalkozótól, akik hajlandók volnának nagyobbszámú szemétgyűjtő készüléket teljesen díjmentesen elhelyezni a főváros főbb útvonalain, de kikötik, AZ EREDETI JAEGER-FÉLE KORONA-ALAPOZÓANYAGOK MAGYARORSZÁGI VEZÉRKÉPVISELETE: Dr. JÜRGENSEN ROLOF FESTÉKGYÁR ÉS FESTŐVÁLLA LAT IRODA : BUDAPEST, II., BIMBÓ-UTCA 47. TELEFON : 99-97. A SZÉKESFŐVÁROS TRINIDAD-BITUMEN SZÁLLÍTÓJA REMÜÜLT 5 és ÍO tormás vontató traktorok; teherautók 1—3—5 tonna teherbírássá B raktáron REIMAN BUDAPEST, V., VÖRÖSMARTY-TÉR 3 hogy e készülékeken reklámfölírásokat alkalmazhassanak. A tanács egyelőre nem foglalt állást még ebben a kérdésben, csupán annyit engedett meg, hogy kísérletképetn néhány ilyen szemétgyüjtőikészüléket a vállalkozók felállíthassanak. A jövő hónapban fogjuk eldönteni, hogy egyrészt megfelel-e a főváros intencióinak ily szemétgyüjtőkésziilékek alkalmazása, továbbá megengedhető-e a szemétgyüjtőkosaraknak reklámcélokat szolgáló rendeltetése? Természetesen az említett vállalkozások csak abban az esetben hajlandók a szemétgyüjtőkészüléket teljes mennyiségben és díjmentesen rendelkezésünkre bocsátani, ha elfogadjuk a reklám felhasználási kikötéseiket. Véleményem szerint a szemétgyüjtőkésziilékek felállításának csak akkor lesz gyakorlati jelentősége, ha úgy mint Bécsben és néhány olaszországi városban, nálunk is kihágásnak minősítik és büntetik, ha valaki nem a felállított szemétgyüjtő- készíilékekbe dobja a hulladékot, hanem a járdára. Elárulhatom, hogy mi hasonlóképen kidolgoztunk egy tervezetet és így minden valószínűség szerint a bécsi példa szerint fogunk eljárni a szemetelőkkel, ameny- nyiben rövidesen valóban sor fog kerülni valamely formában a szemétgyűjtők tömegesebb felállítására. DrabeK Ferenc gépészmérnök gépműhelyei Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint automobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gép- alkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyúgyűrűk, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- éa csigakerekek készítése. Budapest, MÜ., Gólya-utca 8. sz. — Telelőn: Józsei 88-82. Telefon : J. 81-17. MAKOVSKY FERENC Fülöp Szász-Coburg Góthai herceg ő kir. Fensége uradalmi építésze Budapest, VII., Abonyi ucca 4. sz. liiróOtl V y&nniV BUDAPEST V. Mária Valeria ucca 19 wtdötLl SWutULl, Telelőn: Tetéz 7-59 Központi fűtés, vízvezeték és gázberendezési vállalata A Köztisztasági Hivatal igazgatójának nyilatkozatához csak annyit kívánunk hozzáfűzni, hogy m agánvállalkozóknak semmiképen sem szabad monopóliumot adni a szemétgyűjtő kosara ik„ vagy ládák felállítására. Az ízlés határát már is túllépték azok a reklám-vállalkozások, amelyek az uccán padokat, a járdát, a házfalakat stb. reklámfelíratok alkalmazására használják föl. Ha ez üzlet, pedig a magánvállalkozók csakis jó üzletbe bocsátkoznak bele, akkor a lehetőségeiket használja ki maga a főváros. Megteheti, hisz arra való a főváros hirdető vállalata. HeUlámcécíuláR osxíogaíőisáí csalt a Kösíiszíasági üivaíal engedéíyes^etí Sok panasz hangzott el az utóbbi időben a röpcédulákkal való reklámterjesztés ellen. Nemcsak a közönség, a háztulajdonosok, de a rendőrség is és elsősorban a Köztisztasági Hivatal kifogásolta, hogy a legforgalmasabb helyeiken ezrével szórják, szét a járdákon a reklámcédulákat és az uccai hulladék félnapon át is ott hever felseperetlenül. Ennek a visszás állapotnak a megszüntetése céljából a tanács most utasította a Fővárosi Hirdetővállalatot, hogy ezentúl röpcédulák szétosztását csak a köztisztasági ügyosztály tudtával engedélyezheti. Be kell jelenteni a Köztisztasági Hivatalnak, hogy melyik uccában, hol, mikor, mennyi röpcédulát akarnak szétosztatni. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert a Köztisztasági Hivatal a jövőben azokra a helyekre, ahol reklámcédulákat osztogatnak, külön uccaseprőt rendel ki, akinek kötelessége az elszórt papírt nyomban összetakarítani a járdáról. * SRAM© LAJOS ácsmester * készéi mindennemű ácsmunkákat BUDAPEST, GARAI-UTGA 44. SZÁM Telelőn : Józsei 48—99. » örményi Antal VIII., ÜMöi-út 70. és IX., Viala-u. 47. Épület- és disztnübáüogos, egészségügyi berendezési vállalat. Telefon: József 2-52. IbIzűk ®v6r@v~€s fih* ! HSZTHIiOSmunKHK SyáRH j BUDAPEST, VII., Rem.U. 11. (saját ház) \ j TELEFON: JÓZSEF 72-19. SZ. ^ ^ F ii m ra 1 R ff *7 1 ft eiektiotechnikai és műszaki vállalat ÜST LASiLlU BÜBilPíST, Vili., BÉKÉS UTCA 1. S7„ (Omnia Mozgóval szemben) ----- Telefon: Józsof 1— [ Elektromos világítás, motorikus és gyengeáramú I berendezések szerelése. Szarelési anyagok és égők raktáron. Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás, bádogos-munkák SP1EGLER SAMU Budapest, VII., Damjanich-utca 47. szám. Telefon : József 49-37.________________ ST ERN És ROSENTHAL BIMPESr. I. Sírjon IICU U. • TELEFONH1VÓ 30-57. KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK, CSATORNÁZÁS ÉS BÁDOGOS MUNKÁK VÁLLALATA. AUTOGEN - HEGESZTÉS. r>V A VV RFI A éPület és diszműK 1 <Jt\ V J ULLM bádogos, légszesz és vizvezetékszerelő üzeme Budapest, Y83L, József-u.79. TELEFON J. 24-56. SitEI« SAHDOR Ti'lefon: 12:2-08. ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest, I!., Lövőház ucca 16/a. HELLENBRAND JANOS ÁCSMESTER Budapest, Egressy- út 27. sz. Telefon József 92-70. Teleiméi1 áüám épaieí-mfllakatos Teltfon: J. 15-94 Telefon: J. 15-94. PORTÁLGYÁR Eutíapest, VII. kér., Szövetség ucca 10. sz. Alavíttatott 1886 Telefon: J. 105-46 Sebők Sános hatóságilag engedélyezett villamossági vállalat Budapest, VII. kér., Akácfa ucca 24 Czipauer János építési ^vállalkozó BUDAPEST, Városi iroda: VI. Szondy-u. 24. Telep: VI. Váci-út 49 Kondor Rezső, lakatosáru és redőnygyár, Eudapes‘i1efl’: jSíf 14‘sz' Stíriai léméiből készült görrodönyök, esslingeni faredőnyök, napellenző szerkezetek, vászonredőnyök. Bostwlgh-rács, ajtócsukók és mindennemű alkatrészek. Alapittatott 1896-ban. Vidékre díjmentes csomagolás. Alapittatotf 1896-ban. ________