Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-25 / 21. szám
Budapest, 1927 május 25. érdekét nem sértené és el lehetne érni azt. hogy a szerb és román gazdák és bizományosaik Budapesten bonyolítanák le üzleteiket. Mindennek érdekében a főpolgármester megfelelő tárházakat és hűtőházakat kíván létesíteni és a jövőben az ipari városokkal párhuzamosan gazdakiállításokat és mezőgazdasági vásárokat szeretne rendezni. Mindezeknek az ötleteknek megvalósítására azonban a mai idegenforgalmi szervek nem alkalmasak. Sürgős és fontos feladat, valóságos létérdek az Budapest számára, hogy ezeknek az uraknak a ke zéből kivegyék azokat az eszközöket, amelyekkel azt a látszatot keltik, mintha bármi néven nevezendő közük volna Budapest idegenforgalmának fellendítéséhez. A Banker’s Trust Co. hat százalékos ajánlatot 159 szavazattal esvhaniuan fogatta el a közgyűlés Két órás pártközi értekezlet és pártértekezletek a közgyűlés előtt — tk szocialisták kitartottak a 6a5 százalékos kölcsönajánlat mellett és nem vettek részt a szavazásban A hétfői rendkívüli közgyűlés 159 szavazattal egyhangúan elfogadta a tanács és a kölcsöníigyi bizottság javaslata értelmében a Banker's Trust Co. hatszázalékos kamatozású és 88.5 átvételi kurzus mellett tett ajánlatát. A közgyűlésnek ezt a nagyfontosságú döntő és Budapest közeli életére nagy kihatású határozatát méltóságteljesen, csöndben és a legteljesebb egyetértéssel hozta meg. A közgyűlésnek ez a legújabb szereplése méltó volt ahhoz a munkához, amelynek most, a nagy beruházó kölcsön felvétele után végre meg kell kezdődnie. Megnyugtató jelenség volt az is. hogy a közgyűlés és pártjai nem elhamarkodva, megfontolás nélkül hozták meg határozatukat, hanem a döntő lépés előtt órák hosszat tartó mélyreható tárgyalások folytak a pártok között. Két óra hosszán át a közgyűlés megnyitása előtt hol pártközi értekezlet ült össze, hol meg az egyes pártok tartottak külön-külön pártértekezleteket. Ezeken a megbeszéléseken megvitatták az összes lehetőségeket. A pár,tok között az eszmei küzdelem akörül folyt, hogy hatszázalékos, vagy 6.5 százalékos kölcsönt vegyenek-e föl. A 6.5 százalékos kölcsönajánlat mellett a balodal, de különösen a szocialisták tartottak ki. mert az volt a véleményük, hogy arra az ötmillió aranykoronára, amivel a folyósítandó összeg a 6.5 százalékos kamatozás mellett nagyobb, a fővárosnak okvetlenül szüksége van. Végre azután a demokraták csatlakoztak a többséghez, amely a hat- százalékos kölcsöntípus mellett foglalt állást. A szocialisták viszont kitartottak eredeti álláspontjuk melllett és eme álláspont konzekvenciái levonásaképpen, miután a közgyűlésen a párt szónoka kifejtette a párt véleményét, • - eltávoztak a teremből és nem vettek részt a szavazásban. így történt, hogy a közgyűlés a hatszázalékos kamatozású típus mellett egyhangúan hozhatta meg határozatát. A közgyűlés egyébként ünnepélyes keretek között folyt le, amennyiben a tanács előterjesztéséhez minden pártból egy szónok szólott hozzá. A demokraták véleményét Baracs Marcel tolmácsolta, a szocialistákét Fehérváry Sándor dr., míg a Keresztény Községi Pártét Wolff Károly. Az Egységes Községi Polgári Párt nevében dr. Kozma Jenő szólalt fel, aki a többek között a következőket mondotta: — A főváros gazdálkodása — kezdte beszédét — a mai nappal határkőhöz érkezett. Vissza kell pillantanunk a múltra és kritikát kall gyakorolnunk az esetleges tévedések felett is, nem haladhatunk el azonban az eredmények mellet sem, amelyeket a múltban produkáltunk. A főváros a háború előtt könnyen kapott külföldi kölcsönt. Azt hittük, hogy majd mint győzők, a mellényzsebből fizethetjük visz- sza ezeket az összegeket. A háború után, néhány Kéménye nem füstöl többé sőt szenet is takarít, ha gőzkazánját a szabadalmazott „Ignis“ füstemésztö-berendezéssel szereli fel. Kizárólagos gyártási és eladási jog Magyarország részére BÚD A PEST-SALGÓTARJÁNI GÉPGYÁR ÉS VASÖNTŐ RT. BUDAPEST, VI., ARÉNA-ÚT 128. évvel ezelőtt, midőn az inflációs időszak következett, a külföldi kölcsönökkel kapcsolatban idegesség vett erőt a közgyűlésen és akkor a közgyűlés helytelenül kárhoztatta a külföldi kölcsönöket. íme, most itt álltunk és ismét külföldi kölcsönhöz fordulunk. Olyan munkákat kell elvégeznünk, amelyekhez pénzre van szükségünk. Mióta az idegesség elmúlt, nagyot változott az állam hitele és nagy lépésekkel ment előre a főváros gazdasági konszolidációja is. Ma a jogbiztonság, a behajtási lehetőség az a szilárd alap, amely a külföldi hitelezőket idehozza. A kritika nem dönti meg a kölcsön felvételét sőt megalapozza a bizalmat. Budapest sokkal jobb nemzetközi kölcsönt kap, mint amilyent külföldi nagy városok kaptak. A kormány céltudatos pénzügyi politikája nélkül nem lett volna mód arra, hogy külföldi kölcsönről tárgyaljunk. Az osztendei egyezmény teszi lehetővé a kölcsönt, a bizalom jelét. Mi a kölcsönt örömmel és bizalommal szavazzuk meg, annak leszögezése melllett, hogy a kölcsönpénz ügye, a beruházási Programm szigorú betartása mellett, nagyon szigorúan kezelendő és éppen ezért a jövőre átszervezve kívánjuk látni a főváros adminisztrációját és pénzügyi gazdálkodását. Én a szociális problémákat is megkívánom oldani és szeretném, ha a kölcsön gazdasági előnyeiből a szociális bajok enyhítésére is mód kerülne. (Taps a középen és a jobboldalon.) Méltó befejező akkordja volt a közgyűlésnek Sipöcz Jenő dr. polgármester felszólalása, aki ünnepélyes ígéretet tett arra. hogy a legszélsőbb takarékossági szempontok fognak érvényesülni a kölcsön felszabadításánál. A (öváros 359 ú| tanügyi állásra ás 688 átszervezett szaktanítói állásra hirdet pályázatot A főváros tanácsa csütörtöki ülésében kiírta a tanügyi pályázatokat. Ismeretes a főváros közgyűlésének múlt szerdai határozata, amelynek értelmében a székesfőváros iskoláinál és tanfolyamainál szaktanítók által betöltött állásokat rendes állásokká átszervezni' rendelte. Ennek értelmiében a tanács elsősorban is ezeknek az újonan átszervezett állásoknak a betöltésére írta ki a pályázatot. Ezeknek az állásoknak a száma 686. A pályázat meghirdetése ennek a 686 állásnak az esetében tulajdonképpen csak formalitás, mert a pályázati hirdetményben is megjegyzi a tanács, hogy mindez a 686 állás szaktanítók és szakoktatók által be van töltve. Ezek, az állásban levő tanerők a kérvény benyújtására nem is kötelesek, amúgy is pályázóknak tekinttetnek és minden pályázóval szemben előnyben részesülnek. Sokkal nagyobb érdeklődést kelt majd tanügyi körökben az a másik pályázat, amely nem kevesebb, mint 359 új állás betöltéséről intézkedik. Ezek az állások tizennyolc csoportra oszlanak, többek között kisdedóvói, elemiiskolai. polgáriiskoliai, iparostanonc- iskolai, kereskedőtanonciskolai, főreáliskolai, leány- gimnáziumi, felsőkereskedelmiiskolai, kereskedelmi- szaktanfolyami, iparrajziskolai, pedagógiai-szemináriumi és egyéb szaiksíkolai csoportokra. Majdnem minden csoportban vannak új igazgatói állások is. A legfontosabb csoportok közül valók az óvónői állások, amelyekből tizennyolcra, az elemiiskolai, amelyekből százegy, a poligáriiskolai, amelyekből hatvanhárom állásra lehet majd pályázni. A pályázatok határideje az összes állásoknál június hó 4-én déli tizenkét óra. s ZENT ISTVÁN PORTERSÖR A POLGÁRI SERFŐZDE hírneves különlegessége RAGACSNÉLKÜLÍ szab M agaziner albert és társa | —■—■ REDŐNYCYÁR Budapest, V. kér., Honvéd-ucca 38. Telefon: Teréz 106—4:1 J KALL1NA ZDENKO GRAFIKAI SZAKÜZLET Budapest, Vili., Tavaszmeződ. 16. Telefon : J. 314-16. —— Telefon : J. 314-16. A EGGENBERGER S. k. /A SPECIÁLISTA-gPITÖMESTER fet, GYÁRKÉMÉNYEK TERVEZÉSE ÉS ÉPÍTÉSÉ, GŐZKAZÁN BEFALAZÁSOK ÉS MINDENFÉLE KEMENCÉK ÉPÍTÉSE, MAGAS ÉPÍTÉS BUDAPEST II, ZSIGMONQ-U. 14. TELEFON: 147-54 HOL1TSCHER ZS1GMOND és TARS A Budapest, V. Kálmán-ucca 16. Telefon: Teréz 248—37, és 237—20. Elektrotechnikai vállalat Villamosvllágítás) ós erőátviteli berendezések ________a legmodernebb kivitelben._______ WIERDL REZSŐ Szállítóberendezések, szállító eszközök. Vasszerkezetek, lemez munkák üzeme Budapest, VI., Szabolcs-u. 4. Tel. I. 989-45 HAMVAS ÉS TARSA okl. gm. Budapest, V., Katona József ucca 31 (Hollán ucca sarok)------------------------- Telefon: L. 921-02. -------------------------Elekt romótorok, dynamók és generátorok vétele, el adása és javítása. ViUanyvilágitási és csengójelző berendezések és szerelések. Kérjen költségvetést. BUDA PEST VIDÉKI FAKERESKEPELMI R.T, Telefon: L. 913-11 BUDAPEST V, VÁCZ1 ÚT 170. é SCHAFFER FERENC ÉS TÁRSA ép. váll. BUDAPEST, III., , Veder-ucca 6200 Fischer Zsiamontí épületfakereskedő ,áda_ tömegcikkek és BUDAPEST, Kerepesi-út 23 eTtmuTkáVisSáílal Gyár: X., Asztalos Sándor-ucca 5 Telefon: József 310—89. RIEDER OTTÓ villamos Alapitatott: 1825. A. B. C. tagoknak hat havi hitel Budapest, IV. Irányi-u. 20 Telefon: J. 452-37 berendezési vállalat műszaki intézet, elektrotechnikai és rádió cikkek raktára Reiniscí) és Wofyl okl. mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VII., István-nt ői. szám. Telefon : József 380—02. SOMOGYI SOMA kőfaragómester ALAPÍTTATOTT 1S67-IK ÉjVBEN Budapest, VI! Fiumel-út 9 SMK kőfaragómunkák készítését