Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-03-30 / 13. szám
Ára 4© fillér Tizenhatodik évfolyam Budapest, 1927. március 30 13. szám ELŐFIZETÉSI ARAK: Városi, politikai MegfelenIK minden szerdán Egész évre 20 pengő (250.000 K) fké*filnn Szerkesztőség és ktadó&lvatal: Félévre . . 1© pengő (125.000KOSZgaSaa^ Q1 pGIliap Budapest VI, Sziv-ucca 18. szám Állandóan: *■ "ar Postaiak, csekkszámla 40.424 GAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ Felelős szerkesztő: BACSÓ EMIC Telefonszám : Teréz 137-15 Fölöüleggel záréi a főváros 1927. évi költségvetése, de ez a fölösleg inkább csak szimbolikus jelentőségű. Hiszen ebből a 4835 pengőből, ami fölösleg gyanánt szerepel és ami összesen három? ezreléke az összes bevételeknek, nem lehet kifizetni annak a gazdasági felügyelőnek az évi járandóságát, aki a főváros képviseletében a kátrányozó és bitumenező telepen működik. A fölösleg, sőt még a deficitmentesség miatt sem érdemes örömtüzeket gyújtani, mert ha tüzetesebb vizsgálat alá vesszük ezt a költségvetést, akkor kiderül, hogy ez a deficitmentesség is csak illuzórius, mert a bevételeknek egyik legnagyobb tétele a felveendő beruházókölcsön, amely közel 10.4 millióval szerepel a budgetben. Mégis méltányolni kell azt a szimbólumot, amelyet ez a szerény garasos fölösleg képvisel. Úgy tekintjük, hogy a főváros ezzel a szimbólummal jelezni akarta részben a takarékosságra, részben pedig a rendre való törekvést. Mind a kettő olyan fontos tényező lehet a főváros háztartásának életében, hogy megbecsüléssel kell üdvözölni magát a takarékosságra és rendre való törekvést is, még akkor is, ha a céltól nagyon messze vagyunk. A deficit, a deficitmentesség és a fölösleg kérdése tulajdonképpen ma már a költségvetésekben inkább technikai kérdés. A fontos, hogy a főváros milyen képet mutat a költségvetés tükrében. Amikor erről beszélünk, meg kell állapítani, hogy a legnagyobb bevételi többletek még mindig, vagy talán még inkább, mint valaha, a főváros lakosságának adófilléreiből folynak be. Az általános kereseti adó majdnem húsz millió pengővel vezet a bevételi tételek élén és utána a községi adópótlék, a községi fogyasztási adó és az állam forgalmi adójából való fővárosi részesedés következnek. Ha ehhez az adókból befolyó négy tételhez hozzávesszük még a beruházó kölcsön tíz milliójából kierőszakolt bevételi tételt, akkor azt mondhatnánk, hogy ezzel a főváros összes bevételeinek felét, vagyis 75 millió pengőt mutathatunk ki. Ez röviden és szomorúan annyit jelent, hogy a főváros ezidei kiadásait felerészben adókból és hitelekből fogjuk fedezni. Nagy kérdés, hogy inkább adókból és hitelekből éljen-e az a főváros, amelynek ma még legalább nyolcvan üzeme áll és működik. A jövő legnagyobb problémái közé fog ez a kérdés tartozni még akkor is, ha a főváros ráfizetéses, nem jövedelmező és az iparra káros üzemeit megszüntetik is. Kérdés marad ez akkor is. ha majd nem lesznek már koporsógyárak és nem lesznek gyöngyösi lignitbányák, amelyek részben milliárdos ráfizetéseket követelnek, részben pedig a főváros adózó kispolgáraitól veszik el a kenyeret. Üzemek azért maradni fognak és nagyon meg kell fontolni, hogy a megmaradó üzemek milyen mértékben vegyenek részt a főváros háztartásának táplálásában. Azok az akciók, amelyek a közhasznú üzemek tarifaleszállításai érdekében megindultak, még mindig nem tehetik megokolttá, hogy például a BESzKÁRT ebben az esztendőben mindössze egy millió pengővel járuljon hozzá a főváros budgetjé- hez. Nem volt helyes az a módszer, ahogy a legutóbb. végső szükségben, az üzemeket ötletszerűen adóztatták meg és ötletszerűen vetették rájuk ki azt a hatalmas összeget, amely a főváros háztartásának zavartalanságát biztosította. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy a jövőben a megmaradó üzemek ne legyenek kenyérkeresői a főváros háztartásának és amellett minden alkalommal kétségbeesetten tiltakozzanak. amikor az egységárak leszállításáról esik szó és a törvényhatósági bizottságban a lakosság terheinek ezen a réven való csökkentését kívánják. Másik, nagyon megfontolandó kérdés az is, hogy helyesen járt-e el a főváros tanácsa akkor, amikor a községi pótadót hatvan százalékról ötven százalékra engedi le, de a pénzügyminiszternek egy leiratára hivatkozva, a közgyűlés határozatával ellentétben, érintetlenül hagyja az élelmiszerek fogyasztási adóját. Csaknem tizennégy millió pengőről van itt szó, amelynek legnagyobb részét a legszegényebb néposztályok fogják megfizetni, mert hiszen nemcsak a hús, vad és hal fogyasztását terhelik meg adóval, de városi vámot vetnek ki a lisztre, búzára, cukorra, sóra, burgonyára, hüvelyesekre, zöldségre, nyers gyümölcsre, tengerire, tejre és tejtermékre is. A pénzügyminiszter úgy véli, hogy az élelmiszerek fogyasztási adójának eltörlése^ célt téveszt, mert szerinte a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a fogyasztási adók mérséklése rendszerint nem vonja maga után a fogyasztott anyagok olcsóbbodását. Kitűnt ez — mondja tovább a miniszter — a forgalmi adónak a közelmúltban eszközölt leszállításánál is, mely a legkisebb árcsökkenést sem idézte elő. Tisztélettel meghajlunk a pénzügyminiszter bölcsessége és tapasztaltsága előtt, fájdalom azonban, nagyon veszedelmes tételt állít fel a miniszter, mert hiszen ebből az következnék, hogy minden néven nevezendő adócsökkentés hiábavaló és fölösleges fikció. Meg lehet és meg kell találni a rendszabályokat, amelyek lehetetlenné teszik az ilyen viszásságokat. Az autonómiák gazdálkodásának hatályosabb ellenőrzéséről szóló törvényjavaslat felsőházi vitájában az elmúlt héten kétségkívül a legnagyobb jelentőségű volt dr. Némethy Károly v. b. t. t., ny. belügyi államtitkár felszólalása. Némethy Károly a legnagyobb magyar közigazgatási szaktekintély, aki egész életét, gazdag munkásságát a magyar közigazgatás modernizálásának és tökéletesítésének szentelte. Mint törvényalkotó, ezen a téren szintén a legjelentősebb munkát végezte. Rendkívüli jelentősége van tehát annak, hogy Némethy Károly, aki ma minden befolyástól független szakember, aki egy élet tapasztalatainak hűvös magaslatából nézheti a pártharcokat, egész mellel állott oda Búd János pénzügy- miniszter nagyfontosságú javaslata mellé. Beszédében gazdag argumentumokkal1 oszlatta el az aggodalmakat, amelyek ezzel a törvényjavaslattal szemben felmerültek. A nagyhatású beszéd után a Fővárosi Hírlap munkatársa megkérte Némethy Károlyt, hogy fejtse ki azokat az okokat a Fővárosi Hírlap közönsége előtt, amely okok a javaslat védelmére kényszerítették. —, Excellenciád — mondottuk — rendkívüli hatású beszédében arra az álláspontra helyezkedett. hogy bár tiszteletben kell tartani a megnyilvánult aggodalmakat, de ezek az aggodalmak nélkülözik a mélyebb alapot. — A törvényjavaslattal szemben — felelte Némethy Károly — tényleg elég súlyos kritikák és aggodalmak vonultak fel és ennek jelentőségét csak fokozta az, hogy a kritika és az aggodalom Budapest székesfővárosunktól származott. Ezt a kritikát és a többi ehhez hasonló megnyilatkozást azonban nem kell túl tragikusan vennünk, mert úgy a budapesti, mint a vidéki aggodalom, egyáltalában az egész pesz- szimista kritika egy régi, tiszteletreméltó, konzervatív. magyar sérelmi politikának a visszhangja, ame| lyik a maga ,világnézeti álláspontját változatlanúl kívánná érvényesíteni akkor is. amikor körülötte a világ immár meglehetősen megváltozott. — Lényegében ugyanaz a hang, ugyanaz az aggodalom ez, amely 1848 előtt is, de 1848 után is mindannyiszor felhangzott, amikor az állam, a törvény- hozás, a maga jogaival élni, az állami érdeket, tehát a kétségtelenül mégis csak nagyobb közérdeket az önkormányzat kisebb érdekeinek valóságos, vagy látszólagos korlátozásával érvényesíteni igyekezett. — A magyar országgyűlés mindkét háza által most letárgyalt törvényjavaslat célja, kiindúlási pontja szemmelláthatóan egészen helyes, jogosult és tárgyilagos volt annyira, hogy csupán az lehetett vita tárgya, vájjon a helyes cél elérése érdekében javasolt eszközök, vagyis a törvényjavaslat egyes rendelkezései nem túlzottak, nem feleslegesek, vagy éppen nem hátrányosak-e és íme, a tárgyilagos, szakszerű kritika helyett és mellett ennek némileg hátÁltalában a főváros közgyűlésének, amely rövidesen abban a helyzetben lesz, hogy a költségvetést tárgyalhassa, sok és rendkívüli módon megfontolandó kérdést kell eldöntenie. Generális elvekről van szó és ezeket a generális elveket olyan formában kell összeegyeztetni, hogy a főváros lakosságának minden osztálya anyagi helyzetéhez mérten, egyformán viselje a közterheket. Ha ez nem így lesz. ha a közgyűlés nem tud a legteljesebb mértékben egyformán mérni, akkor felborul ennek a városnak társadalmi egyensúlya. Vigyázni kell. nehogy társadalmi osztályok roppanjanak össze az igazságtalan megterhelés által, mert Budapest társadalmának nincsen olyan rétege, amelyre a legnagyobb mértékben ne lenne szüksége ennek ^ városnak az újjáépítésénél. térbeszorításával most is úgy, mint a múltakban, hasonló esetekben történt, újra jelentkezett az az orthodox állásfoglalás, amely a státusQUonak minden legkisebb 'megbolygatásában az évszázados magyar alkotmány megingatását látja. — Amidőn én, a magam becsületes meggyőződése szerint mindezt a nagy aggodalmaskodást túlzottnak tartom, eleve tiltakozom az ellen a feltevés ellen, mintha én a közigazgatási autonómiának akár elvben, akár gyakorlatilag ellensége volnék. Olyan körben, olyan eszmevilágban nőttem föl, amelyik az önkormányzat súlyát, jelentőségét nagyon is értékeli. Az én legbensőbb meggyőződésem szerint végzetes hiba és bűn volna az önkormányzatot megsemmisíteni. minden tennivalót állami feladattá minősíteni, az állampolgárok legjobb nevelőiskolájának, az önkormányzati altruista közreműködésnek segítő kezét botorul visszautasítani és gúzsbakötni. Sőt mindig arra kell törekedni, hogy az önkormányzat ősi kereteit — a változott viszonyok és a haladás követelményeinek megfelelően — számottevő és reális, modern tartalommal töltsük meg. Hosszú közigazgatási pályám és különösen kodifikációs működésem alatt mindig bensőséges örömmel vettem részt a jólfelfogott autonómiát védő, erősítő alkotásokban. Legfeljebb abban térek el a túlzott municipálistáktól, hogy én az ön- kormányzatot öncélnak nem tekintem, hogy én az ön- kormányzati testületeket, általában véve, az állammal egyenrangú szervezeteknek nem tartom. Nem tévedek talán annak konstatálásával, hogy a kérdés ma már a nemzeti állam természetének mindjobban való ki- domborodása folytán meglehetősen eldöntöttnek tekinthető, hogy az önkormányzat — ismétlem és nyomatékosan hangsúlyozom — nem lehet öncél, hogy az önkormányzati testület nem saját jogán gyakorolja a maga mindenkori hatáskörét, hanem az állami szuverénitás önkorlátozásából kifolyólag, vagyis tételes állami törvény alapján. Ebből az alaptételből folyik szerintem az, hogy egyfelől a törvényhozás — az őt megillető szuverén hatalomnál fogva — az ön- kormányzatnak minden viszonyát szabályozhatja és hogy másfelől a parlamentnek felelős kormányt az egész vonalon, az önkormányzat összes szerveivel szemben a közvetlen, vagy közvetett ellenőrzés és felügyelet joga elvben, igenis, megilleti. — Nem azt jelenti ez, mintha az elméletileg szuverén törvényhozási jog, illetve a kormány felügyeleti és ellenőrzési joga a gyakorlatban is korlátlan lenne. A természetes korlátákat megvonja: a jól felfogott állami és önkormányzati érdek szerves kapcsolata. a célszerűség, a korszellem, a felelősség. — Mi a véleménye excdlenciádnak a letárgyalt javaslat ama rendelkezéséről, hogy a rendes költségvetésen kívül ezentúl a főváros valamennyi intézetének, üzemének és vállalatának költségvetéseit is fel kell terjeszteni? —- Kétségtelen, — volt a válasz — hogy a mai súlyos állapotok közepette a kormány az egész voVégzetes hiba és bűn volna az önkormányzatot megsemmisíteni Némethy Károly, a legnagyobb magyar közigazgatási szaktekintély a Fővárosi Hirlap útján kijelenti, hogy az autonómia sérelme dolgában megnyilvánult kritikák nélkülözik a mélyebben fekvő okokat — Nem sérelmezhető a pénzügyi ellenőr esetleges kiküldése/ vagy az üzemekre vonatkozó rendelkezés sem
