Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1927-03-23 / 12. szám

Budapest, 1927 március 23. 7 Csupor József pénzügyi tanácsnok nyilatkozata a főváros idei pénzügyi programijáról és az 1923 évi költségvetés előkészületeiről Az utóbbi években a törvényhatóság bizottságai­ban többször hangzott el kifogás amiatt, hogy a fő­városnál már-már rendszerré vált a zárszámadások és a költségvetések késedelmes elkészítése. Kormány­körökben is nagyrészt ez a késedelmeskedő rendszer, a zárszámadások és költségvetések állandó hiánya volt az egyik indító rugója a helyhatóságok hatályo­sabb ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatnak. A ta­nács is végre tudatára ébredt e lehetetlen állapotnak és erélyes lépésekre határozta el magát; mestette a leg­szigorúbb intézkedéseket, hogy a mostani késedelmes rendszernek véget vessenek. A főváros pénzügyi pro­gramijáról Dr. Csupor József tanácsnok, a pénzügyi ügyosztály vezetője a következőket mon­dotta munkatársunk előtt: — A főváros pénzügyi adminisztrációjában a jö­vőben minden a legnagyobb precizitással fog történni. Az eddigi késedelmek, amelyeket főleg az inflációs idők folytonos koronaromlása és értékváltozása idéz­tek elő, egyszersmindenkorra megszűnnek. A záró­számadások felülvizsgálására kiküldött bizottság már dolgozik az elmaradt 1923-as és 1925-ös zár­számadások felülvizsgálásán, sőt munkában van az 1926. évi zárszámadás is. Elkészült a héten az 1927-es költségvetés is. A hatalmas kötetnyi munka már nyomdában van. A házinyomda soronkívül, éjjel-nap­pal dolgozik rajta, hogy szombatig a költségvetést minden egyes bizottsági tag nyomtatásban kézhez- kaphassa. Nyolc nap ideje lesz a bizottsági tagoknak a költségvetés áttanulmányozására és április 4-én kezdi meg a pénzügyi bizottság plénuma a tárgyalást. A tanács számítása szerint a pénzügyi bizottság nagy­csütörtökig végez ezzel a munkával és a hnsvét utáni első közgyűlés, április 20-án megkezdi a költségvetési vitát. A költségvetés vitája előreláthatóan április utolsó napjaira befejezést nyer, úgyhogy a törvényes termi­nusra, az indemnitás lejártáig, tehát április 30-ára a kormány előtt lesz a főváros idei költségvetése. — Az összes kerületi elüljár óságokat. ügyosztá­lyokat. hivatalokat és intézeteket, üzemeket utasítot­tuk az 1928. évi költségvetés adatainak összegyűjtésére is. A pénzügyi ügyosztály ezzel párhuzamosan meg­kezdi az 1928. évi költségvetés összeállításának elő­készítését, aminek a nyári szünet előtt feltétlenül be kell fejeződni. A tanács a leghatározottabban kimond­ta, hogy a tisztviselők nyári szabadságra addig nem mehetnek, amíg ez az adatgyűjtés, illetve költségvetés előkészítése be nem fejeződik. Ennek terminusát a ta­nács május 30-ában állapította meg. — A nyári szünet után, szeptember első napjai­ban kezdi majd meg a pénzügyi bizottság az 1928-as budget-tárgyalást és szeptember végén, illetve októ­ber elején a közgyűlés is már letárgyalhatja, hogy november 15-ére, amikorra a törvény előírja, ponto­san és befejezetten készen álljon az 1928. évi költség- előirányzat is. Még az 1928-as költségvetés letárgya- lása előtt fogunk végezni az 1926. évi zárószámadás lezárásával is. — Ami a folyó évi kötségvetést illeti, arról szám­szerűleg csak annyit mondhatok, hogy az egyenleg 150 millió pengő körül van. Nem igazak azok a híreszte­lések. hogy a költségvetés deficittel zárul. Ellenkező­leg, valamelyes felesleg is mutatkozik, ez azonban 100—200 pengőnél nem lesz nagyobb. — Körülbelül ez a főváros idei pénzügyi pro­gramija. Természetesen külön nagy feladatok: a be­ruházási programúi végrehajtásához szükséges nagy külföldi kölcsön és a nagy útburkolási programúi megvalósításához felveendő belföldi burkolási kölcsön kérdése. Ezek azonban egyelőre még függőben van­nak, legalább is addig, míg a kormánnyal megkezdett tárgyalások a kívánt eredménnyel be nem fejeződnek. Mentfiszekrény, orvosi műszerek, egészségügyi filmelőaddsok és Fürdik i Metrós iskoláiban Csordás Elemér fisztifőorvos az iskolaorvosok fé?esz$endei munkájáról Az iskolaorvosi intézmény régebbi intézménye a fő­városnak, de ■ legutóbb óriási reformokat léptetett életbe ezen a téren Csordás Elemér tisztifőorvos. Az iskolaorvosi intézményt, mint ismeretes, teljesen megreformálták, fogorvosi és szakorvosi ambulanciá­val bővítették és az orvosok mellé úgynevezett is­kolanővéreket osztottak be, akik nemcsak az iskola­orvosoknak aszisztálnak, hanem egyben kiszállanak a szülők lakására is, ahol ellenőrzik a gyermekek egészségügyi viszonyait, vagy a beteg gyermekek ellátását. Ennek a nagy reformnak eredményei most már kezdenek meglátszani és a Fővárosi Hírlap meg­kérte Csordás Elemér tisztifőorvost, hogy nyilatkozzék az idei iskolaév első félévének eredményéről. A tisztifőorvos válasza a következő: — Az 1926/27. tanév első felében az iskolai körze­tek, illetve az iskolaorvosok száma nem változott, negyvenhét maradt. A kilenc szakorvos mellé még két új szakorvos került, mind a kettő bőrszakorvos. A negyvenhét iskolaorvos a körzetükben elhelyezett iskolaorvosi rendelőkben dolgozott, míg a szakorvo­sok az erre a célra csaknem tökéletesen felszerelt négy szakorvosi rendelőben, illetve a fogorvosok a nyolc fogorvosi rendelőben meghatározóit időpont­ban végezték rendeléseiket. — A negyvenhét iskolaorvosi rendelő végleges átalakítása, rendbehozása, a rendelők és a hozzátar­tozó várószobák bebútorozása legnagyobbrészt eb­ben a félévben történt meg. Ugyancsak felszereltünk minden iskolát mentőszekrény- nye! és minden iskolaorvosi rendelőt az első segélynyújtáshoz szükséges műszerekkel, eszközökkel az ezek sterilizálásához szükséges gáz­rezsóval, valamint kötszerekkel és gyógyszerekkel. A bőrszakorvosok rendelője teljesen bebútorozva, modernül fölszerelve, többek között kvarclámpával is ellátva a félév elején készült el, míg a fogászati rönt­genrendelöt a félév végén adták át hivatásának. Grand its Gyula oki. építész és építőmester Budapest, !., Horthy Miklós-út 16. Telep: VI., Lomb ucca 37. I Zúzán Béla Budapest díszlet-, cím- ás szobafestő különlegességi mázoió-osztálya Telep: X., Füzér-u. ő. Iroda: M .rtinovics-tér 4/b TELEFON : JÓZSEF 60 06. SZÁSZ ALBERT oki. mérnök, építő és faipari vál- HUPEnl lalat. Budapest, II., Margit-kőrut 26. Fatelep: VI, Máglya uooa 76 ____ Telefon : T. 119-36. — Az iskolaorvosak legelső munkája volt a torna, rajz, kézimunka alól való felmentésre szoruló gyermekek kiválogatása. Az iskolaorvosok végezték el a félév elején a kötelező trachoma-vizsgálatot is. Az iskolaorvosoknak ebben az évben is kötelességük volt végigvizsgálni a körzetükbe tartozó minden egyes tanulót és valamennyiük állapotáról törzslapot kellett kiállítani. A szakorvosi vizsgálatra szoruló tanulókat szakorvo­sokhoz küldték, a betegnek talált tanulókat viszont állandó megfigyelés alatt tartották. A fertőző beteg gyanús gyerekeket szemmel tartották nemcsak az is­kolában, hanem a gyermek otthonában is. —- Gondot fordítottak az iskolaorvosok a gyer­mekek tisztaságára, különösen a (leánygyermekeknél nagyobb számmal előforduló) haj- és ruhaélősdiekre. Ehhez tartozik, hogy a közeljövőben iskolafürdöket tervezünk és az iskolaorvosok már mindenhol megtették javas­latukat a fürdők legcélszerűbb elhelyezésére. — Tartottak az iskolaorvosok szülői értekezle­teket is, amelyeket ebben az évben már filmelöadások kötöttek össze. Ezeken az előadásokon megismertették a szülőkkel a higiénikus gyermeknevelés főbb irányelveit, a fontosabb gyermekkori fertőzőbetegségeket, az azok ellen való védekezést és főképpen a tuberkulózis el­len való küzdelem módjait. — Nagyon fontos munkájuk volt az iskolaorvo­soknak a január hóban fellépett influenzás megbetegedések ellenőrzése. Az orvosok a melléjük beosztott iskolanővérrel min­dennap megjelentek a körzetükbe tartozó iskolákban, a betegségre gyanús gyerekeket hazaküldték, a már hiányzó beteg gyerekeket figyelemmel kísérték. Az iskolanővérek a hiányzó gyermekeket felkeresték lakásukon és megállapították, hogy a gyermekeknek hány százaléka volt tényleg beteg, vagv hány szá­zaléka mulasztott a szülők túlzott félelme, vagy egyéb okok (pl. a gyermeknek nem volt cipője, meg­felelő meleg ruhája) miatt. Volt olyan eset, hogv cgy- egy iskolanővér naponta húsz-huszonöt, sőt több lá­togatást is végzett. — A tisztifőorvosi hivatal kieszközölte, hogy azok a szegény gyerekek, akik a Munkásbiztosító Pénztárnak, vagy más betegpénztárnak nem tagjai. az ingyen szemüveget az eddigi körülményes és sok fáradságba kerülő utánjárás helyett pár nap alatt megszerezhessék. Azonkívül a tisztifőorvosi hivatal olyanirányú elő­terjesztést tett, hogy a szakorvosok a szegény tanu­lók részére az országos betegápolási alap terhére gyógyszereket is rendelhessenek. Á Németh zoltan ÉPÍTŐMESTER Telefon : József 76-85. Budapest, VII., Mcxikői-df 56. ' STERN És ROSENTHAL BUDÍIPEÍT, V., BÁTHORY UCCA 19. * TELEFONH1VÓ 30-57. KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK, CSATORNÁZÁS ÉS BÁ­DOGOS MUNKÁK VÁLLALATA. AUTOGÉN-HEGESZTÉS. jHUTTERER és KÓSA ; épület- és diszmübádogos, egészségügyi berendezési vállalat l Budapest, 8V. ker.f Magyar ucca 42—44. ez. | Telefon: József 162—23. Telefon: József 182—28, SS i «1M fi & m sa r-il ««yberendező I u aJa sä ff iá -jő es mussaki vállalat Budapest, VIII, Mi száth Kálmán-tér4. Tel.: 1.42-35 BE KE LAiOö *5SJ3SÄ E)vállalfmindcnnemü épület- és műlakatosmunkák, taka- réklűzhelyek és vasredőnyök készítését és javítását. Budapest, V., Vörösmarty-tér 6 » Telefon: 23-36. Fratrlcheoich isíucn dcszáíö-festő Budapest Vili., Dembär,SEky»u. 33. TeL: J. 72—98. Elvállal templomok épületek, lépcsőházak, kávéházak, szobafestő, díszítő és mázolási munkákat J Alakíttatott 18S6 Telefon: J. 105-46 Sebők ciános hatóságilag engedélyezett villamossági vállalat Budapest, VII. kér., Akácfa ucca 24 HOZMA PÁL \ ácsmester és építőiparos :: Budapest, VII, Őv-utca 183. Telefon hívó: J. 96-21 Neumann Gyula villanyberedezési vállalata Budapest, VI., Gyár>u. 2. Telefon: T. 14-53 KISS JÓZSEF Bútor- te laariiqyár BUDAPEST, VIII., KISFALUDY-UTCA 38. SZ. mintatermékben állandó bútorkiáiiífás TELEFON: JÓZSEF. 2-88 SZÁM. Viilanyüzemi nagy gummijavitó és vul­kanizáló vá lalat, gum miáru raktár Sift AYBERGER SÁNDOR Budapest VI. Rózsa u.51-53 Tel T 158-11 Iffj. H@IfICároS^ kövező- és útépítő vállalkozó Budapest, VI., Jász-utca 77. Telefon : Linót 913-64 Elvállal: útépítést, csatorna- és földmunkákat Költségvetés díjmentes Teichner átlóm épiM-mííísKoíos Telefon: J. 15-94 Telefon: J. 15-94. PORTALGYAR Budapest. VII. Kor., Szövetség uccu 10. :i. BíOHNIi WÁiNDOR iivegezési vállalata Budapest, VII., Csengeri ucca 7. Telefon: József 119-97. nagy Lajos ä VI., FELSŐ ERDŐSOR 25. SZÁM Mindenfele gyárak ósí épitkeKÓaek tervezése és kivitele. Kö tsógrvőtós díjmentes. ProRopouíts Lajos Baross-utca Í06. :: mű- és ércöntődéje BUDAPEST, Y6IL, Telefonhivó: J. 3i—24. ELVÁLLAL fémrudakat és perselyeket minden nagyságban» fém, sárgaréz, vörösréz, horgany, aluminium stb. stb. Leggyorsabb és pontos kiszolgálás. BABOK és GLA8NEHÄ is es s erelö iparváüalata Iroda és szerelőműhely: Budapest, Vili., Reviczky-utca 9, sz. Bádogárú ipartelep : VII., Peierdy-utca 22. sz. Telefonszám: József 133—33. — Alapiitatott: 1892 ‘TPfl Á ©A PáT. BUDAPEST, JL vJi»V Zsigmond-u, 10 épitésa, építőmester Telefon: 66-64.

Next

/
Oldalképek
Tartalom