Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1926-02-10 / 6. szám
Budapest, 1926 február 10. 5 Kitolni szeretné az Unió a vigalmiadó befizetésének terminusát A főváron, amelynek első helyen befáblázott jelzálog biztosítéka van, a kényszeregyezség értelmében miiliárdokra rugó követelésének kifizetését február 20>áig követeli Nemcsak a színházi világ, hanem a nagyközönség körében is még élénk emlékezetben él az Unio- Sz in háznak /múlt év május 17-én történt összeomlása. Faludi Jenő, az Unio-Szinháznak vezér- igazgatója tavaly május 17-én délután egyszerűen bejelentette színészeinek, alkadmazot'tainak és az összes tisztviselőknek, hogy nem tud fizetéseket teljesíteni és ugyanakkor azt az ajánlatott tette a színészeknek, hogy .amíg az igazgatóság kiegyezik a hitelezőivel és ismét folytathatja saját rezsijében a négy színház üzemét, konzorcionális alapon vegyék át a színházakat. Faludi vezérigazgatónak ez a bejelentése szinte pánikszerű hatást /váltott ki a színészekből, akik úgyszólván minden fillér nélkül maradtak teljes bizonytalanságban. Annakidején a főváros sietett elsőnek a kétségbeesett anyagi viszonyok között levő színészek segítségére és Molnár Dezső dr„ a Színész Szövetség igazgatója utján harmincmillió korona segélyt utalt ki, amit azonnal ki is osztottak a színházak tagjai között. Amint ismeretes, a törvényszék Csat hó Kálmánt kirendelte az Unió-Színházak vagyonfelügyelőjévé, aki a könyvszakértők közreműködésével rövidesen megállapította az Unio-Szinházak mérlegét, amely az ingatlanokiban és felszerelésekben mutatkozó in milliárd korona aktíva mellett körülbelül 15 milliárd korona passzívát tüntetett ki. A tartozások rovatában a nem fizetett hirdetési dijak után 670 millió, szerzői jogdijak tartozásai címén 33 millió korona volt felvéve. A legnagyobb volt a vegyes- tartozások rovata, ahol vigalmi adó címén 700 millió korona, kereseti adó címén 3*58 millió korona, forgalmi adó, bélyegiiieték. házadó, kincstári részesedés, rendőrségi és íüzoltódijak. jövedelmi adó. végiií gáz- és villanytartozások címén miUiárdokra menő összegek szerepeltek. Ezekből az adatokból kitűnik, hogy az Unio-Szinházak összeomlásával a hátralékos vigalmi 'adó. kereseti és jövedelemadók, a kifizetetlen gáz- és villanytartozások révén a főváros miiliárdokra rugó összegeikkel volt érdekelve. Az Uniónak a múlt év nyarán, mint ismeretes, a budapesti királyi törvényszék előtt kötött kényszeregyezséggel sikerült liquidáIni ügyeit, kötelezte ugyanis magát arra, hogy ingatlanai eladásával két esztendőn belül kielégíti összes hitelezőit. Pár nappal ezelőtt az a hír terjedt el a főváros^ ban, hogy az Unió R. T. eladta egyik nagy ingatlanát és a vételárból elsősorban volt színészeinél fennálló tartozásait rendezi. Ezt a hirt megerősítem látszott az a körülmény is. hogy az Unió R. T. beadvánnyal fordult a székesfőváros tanácsához, amelyben tartozásai megfizetésére haladékot kéri. Ezzel kapcsolatosan kérdést intéztünk a főváros illetékes ügyosztályához, ahol az Unió R. T. beadványára és fizetési kötelezettségeire vonatkozólag a következő fel világosit ásókat adták a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Az Unió R. T. nemrégiben tényleg beadványnyal fordult a székesfőváros tanácsához, amelyben egy egész sereg körülményre való hivatkozással fizetési terminusának kitolását ikérte. A tanács egyik legutóbbi ülésén foglalkozott az Unió R. T. e beadványával és úgy határozott, hogy a fizetési íermimis elhalasztásához nem járul hozzá. A tanács határozata értelmében az Unió R. T.-nak az eredeti határidőig, február 20-ikáig minden körülmények között eleget kell tennie fizetési kötelezettségeinek. Egyes lapok az elmúlt napokban arról adtak hirt, hogy az Unió R. T. egyik nagy ingatlanát már el is adta és az e réven szerzett összegből volt színészeinél fennálló tartozásait rendezi. Ez a hir azonban nem felel meg a valóságnak. Az Unió R. T. ezideig semmiféle ingatlanát sem adta el. Erről ugyanis elsősorban a fővárosnak kellene tudomással bírnia, mert hiszen a főváros követelései első helyen .vannak az Unió R. T. ingatlanaira betáblázva. Tengeri utazás I Szicíliába és Nápolyba I óceánjáró luxus-gőzösön Triesztből február 27-én l.o. elsőrangú ellátással 575 líra Hetenként express- és po3tagőzösök Egyiptomba a Kairói Nemzetközi Kiállításon résztvevőknek é^ csoportutazóknak kedvezmény Prospektust küld és kajüirezerválást eszközöl : cosy LICH LINE Budapest, Vil , Thököly-ut 2. Telefon : József 14-13 Kegyeleti, erkölcsi és üzleti okok késztették a fővárost a temetkezés monopolizására Illetékes magyarázat arról, hogy miért kellett a még fennálló két magántemetkezési vállalatot megváltani Pár nappal ezelőtt került nyilvánosságra, hogy a főváros hárommilliárd koronáért a legnagyobb titokban, a kulisszák mögött, megváltotta a még fennálló két magántemetkezési vállalkozást. Emlékezetes, hogy közvetlenül ia kommiin bukása után a főváros egyes magántemetkezési vállalatok megváltásával 'megalakította a Községi Temetkezési Intézetet. A harminckét temetkezési vállalkozó közül harminccal sikerült megegyezést kötni. A megegyezés értelmében úgy a teljes felszerelés, mint a raktár, a főváros tulajdonába mentek át. Két magánvállalkozó maradt csak ezután: özv. Dobó Ignácné és Tro m Aladár, akikkel nem lehetett megegyezni és azok ezért minden tilalom ellenére tovább folytatták működésüket. A kötelező ravatalozásról szóló szabályrendelet ugyan előírta, hogy halottszállitást, a temetőben való funkciókat csak a Községi Temetkezési Intézet végezhet, a Trom-cég ezt a kikötést nem respektálta. Ebből azután kínos és k'egycletsértő incidensek származtak, mert a főváros. _ mint emlékezetes, hogy a kötelező ravata- lozásrcl szóló szabályrendeletnek érvényt szerezzen, karhatalommal akadályozta meg a Trom-cégnek a temetőkben való funkcióit és a céget egyszer- smindenkorra kitiltotta a temetőkből és elrendelte, hogy legfeljebb temetkezési cikkek árusításával foglalkozhatni. Ilyen formán a legélesebb harc keletkezett a főváros és a még tovább működő temetkezési magánvállalkozók között, amely éppen a megismétlődő kinos temetői incidensek .miatt rendkívül kényelmetlenné vált a tanácsra. Talán ez is siettette a megegyezés megkötését, amelynek értelmében, mint ismeretes, a főváros úgy Tram Aladárnak, mint özv. Dobó Ignácnénak 1—1 milliárd koronát fizetett a vállalat megváltása fejében. A két üzlet árukészletét és felszerelését leltári áron 800 millió koronáért vették át. azonkívül Trom Aladár ügyvédjének 200 millió koronát fizettek ügyvédi költség címén. Az e cirnen kiadott összeg várospolitikai körökben kínos feltűnést és általános visszatetszést keltett, értesülésünk szerint azonban az illetékes ügyosztály a bizottsági tárgyalások alkalmával megfelelő magyarázattal fog szolgálni az érdeklődő bizottsági tagoknak. Hogy ez a magyarázat azonban Csak az tájékozódhatik alaposan a főváros ügyeiről, aki a Fővárosi Hirlap-ot olvassa. Előfizetési ára fél évre 10 pengő (125.000 korona). megnyugtatással szolgál-e, .az a közeljövőben derül ki. Értesülésünk szerint a demokratikus blokk a leg- meszebbmenően foglalkozni kíván az illetékes bizottsági tárgyalásokon a megváltás minden részletével. A blokk részéről rá fognak mutatni arra. hogy a két céggel való megegyezés viszonylag többe került a fővárosnak, mint annakidején a harminc temetkezési vállalkozóval kötött szerződés. A tanács különben úgy Trom Aladárnak, mint özv. Dobó Ignácnénak 750—750 millió koronát folyósított előlegképpen és kiutalta a 200 milliós ügyvédi honoráriumot is, anélkül, hogy a közgyűlés jóváhagyását megvárta volna. Nincs kizárva, hogy ez a körülmény még bonyodalmakat fog okozni. A megváltás szükségességénsk megvilágítása» A megváltással kapcsolatos ügyelőre vonatkozólag különben az illetékes ügyosztályon a. következő felvilágosítást adták a Fővárosi H i rl a p munkatársának: — A főváros közvéleménye előtt, sajnos, nagyon is ismeretesek azok a botrányos és kinos temetői incidensek, amelyek a megváltott temetkezési magánvállalkozók üzleti buzgalmából származtak. Egészen kézenfekvő, hogy hatalmi szóval nem lehetett liquidálni ezeket az ügyeket. De törvényes eszközök nem adtak módot a fővárosnak arra, hogy a még megmaradt két temetkezési magánvállalkozóval kedvezőbb anyagi körülmények között egyezzen meg. A szociáldemokrata párt hónapokkal ezelőtt azt indítványozta a fővárosnak, hogy ezeknek az ügyeknek a rendezésére döntőbíróság összeállítását kérje a kormánytól. Ez az indítvány ugyan nem lett volna keresztülvihető, de meglett volna az a nagy hátránya, hogy igy módot .adtunk volna a magánvállalkozóknak arra, hogy a kérdés liquidálását még 3—4 esztendővel elhúzzák. Az illetékes bizottsági üléseken azonban az ügyosztály ki fogja mutatni, hogy három esztendő alatt a két megváltott üzem forgalmával behozzuk azt az összeget, amibe a fővárosnak a megváltás került. — Erkölcsi szempontokon kívül anyagi szempontok is arra késztették a fővárost, hogy a két__te- metekezési magánvállalkozó üzemét minél előbb megváltsa. 1 ■ i A két temetkezési magánvállalkozó ugyanis, nagyrészt már megváltott temetkezési vállalatok volt tulajdonosaiból álló és jól megszervezett ügyilöki hadával, majdnem minden elsőosztályu temetést magának szerzett meg. Ezek az ügynökök sorra járták a szanatóriumokban elhunytak hozzátartozóit, továbbá azokat a családokat. ahol elsősztályu temetésre volt kilátás és ajánlatokat tettek a temetésre. A gyászoló család az első nagy fájdalomban persze nem kalkulált, hanem átadta a temetés megrendezésére a megbízást. Ismeretes, hogy a főváros a harmadosztályú temetésre ráfizet. a másodosztályúnál éppen hogy megtalálja a számítását és hogy tulajdonképpen az elsőosztályu temetés jövedelméből fedezi a ráfizetéseket. A magánvállalatok konkurrenciája miatt azonban kevés elsőosztályu temetés jutott a fővárosnak. Kézenfekvő ugyanis, hogy a főváros, mint erkölcsi testület, nem tarthat egy sereg ügynököt, a magánvállalkozók példájára. A két magánvállalkozó a múlt esztendőben 833 temetést látott el; ezek a temetések majdnem kivétel nélkül elsöosztályuak voltak. Ezzel szemben a Községi Temetkezési Intézetnek 15.030 temetése volt, természetesen túlnyomó többségben harmadosztályú. Meg kell még említeni azt is, hogy a két temetkezési intézet megváltása révén ezentúl a Községi Temetkezési Intézet fogja a vidéki és külföldi hullaszállitásokat is végezni, ami szintén igen nagy jövedelmet jelent és /amit eddig túlnyomó többségben szintén a két temetkezési magánvállalkozó bonyolított le ügynökei révén. bflKOS KH30S TflKHRéKTŰZHeíiyGVHR R.*T. BUDAPEST VÁROSI ÜZLET: IV., VÁCI-UTCA 40. SZ. Irányi-utca sarok. Telefon: József 153—52. IRODA ÉS GYÁR: VIII., BEZERÉDY-U. 8. Telefon : József 21—34. 1 IÜTZENKIRCHEN WALTER TECHNIKUS, MŰSZAKI VÁLLALKOZÓ ! Egészségügyi központi fűtés, gáz- és villanyberendezés j Budapest, V., Nagykő ona-uíca 21. szám Telefonhivás 38—46 Mihaiik Sándor 1800. óta fennálló különleges (speciális) vizmentesitési vállalata Budapest, Vili., Kálvária-tér 4. sz. Elvállal jótállással saját találmányu anyagokból: Uj és régi felUI- vllágltók, bádogtetők, repedt üvegek stb. vizmentesitését praepe- rált vízhatlan vászon ragasztó szalaggal. Épületek, szobrok, síremlékek, vízmedencék stb. kő-, márvány-, vas-, üveg- stb. hézagainak vízmentes tömítését ,,Arloid“-kittel. Bádogtetők, vasrácsok, hidak stb. festését „Arloid'-festőanyaggal. Ajtók ablakok, légmentesitését ,,Arloid“-kittel. Szállítás dobozokban saját feldolgozásra. Díjtalan költségvetés.