Fővárosi Hírlap, 1926 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1926-08-25 / 34. szám

Budapst, 1926 augusztus 25. jfxsmjzosiíiizMP 3 Körséta a városházán Kombinációk a polgármesteri állásra — Liberális szellem a városházán — Nem kapott patikajogot, mert — rokona Woiff Károlynak Sipőcz Jenő polgármester a héten hazaérkezett szabadságáról és Szent István napja után újból át­vette a város ügyeinek vezetését. Egyelőre azonban a tanácsnak még több tagja van szabadságon és a, törvényhatósági élet megkezdését sem lehet előbbre várni, mint szeptember közepére. Valószínűleg ak­kor fog hazaérkezni üdüléséről Ripka Ferenc főpol­gármester is. A városházán tehát csak a folyó ügye­ket intézik és az egyes ügyosztályok készülődnek az őszi munkára, előkészítvén azt az anyagot, amely a törvényhatósági bizottságnak ad elsősorban munkát. A várospolitika azonban egyelőre teljesen pihen. Pihen a polgármesteri kérdés megoldása is, amelyről pedig a napi sajtóban — nyilván egyéb anyag híján — bőven jelennek meg kombinációk. A legsűrűbben emlegetett nevek, mint polgármesterje­lölteké: Ripka Ferenc főpolgármester, Bárczy Ist­ván, Sipőcz Jenő és Márkus Jenő. Természetesen minden sajtóorgánum a' maga pártállása szerint kombinál. Ezekkel a kombinációkkal szemben tény az, hogy a polgármesterkérdésben ebben a pillanat­ban a lehető legteljesebb szélcsend van. Amíg Ripka Ferenc főpolgármester a pártok vezetőivel ennek a kérdésnek megnyugtató elintézése iránt meg nem kezdi a tárgyalásokat, addig nem is igen lehet vál­tozás. A pártok természetszerűen emlegetik a ma­guk jelöltjeit, polgármestert választani azonban csak a pártok közös megegyezésével és a város pol­gárságának teljes megnyugtatásával lehet. A polgár­mesterkérdés dolgában egyébként, amikor Ripka Ferenc főpolgármester a napokban Budapesten járt, a sajtó képviselői kérdésekkel ostromolták meg. A főpolgármester mindössze ennyit válaszolt: — Most szabadságomat töltöm, csak időközön­ként látogatok fel Budapestre. A polgármesterkér­désről senkivel sem tanácskoztam, erre vonatkozóan a tárgyalások csak szeptemberben indulnak meg, amikor a pártélet újból megkezdődik. * Szent István hete a legteljesebb bizonyítéka volt annak, hogy Magyarországon igenis helyreállt a tár­sadalmi és felekezeti béke. Gróf Bethlen István kor­mányának és eme kormányzat szellemének mérhe­tetlen érdemei vannak ebben a tekintetben. Ezt a kormányzatot képviseli a városházán Ripka Ferenc főpolgármester, aki elsősorban is a városházi pár­tok között tudott létrehozni olyan együttműködést, amilyenre a községi választások előtt legkevésbé sem lehetett számítani. Az a gyűlölködés, amely az el­múlt esztendőkben a városházán felütötte fejét, telje­sen a múlté. Budapest lakosságában talán előbb meg volt a készség a felekezeti türelmetlenség megszünte­tésére, mint azokban, akiket a város ügyeinek veze­tésére kiküldött. Ripka Ferenc főpolgármester volt az, aki a városházi pártok vezetőit meggyőzte ar­ról, hogy Budapest népe sem osztály harcokat, sem felekezeti villongásokat, sem társadalmi ellentéteket nem hajlandó tovább tíirni. Budapest polgárságának akarata érvényesült csak a közgyűlési teremben és a városházi hivatalokban, amikor itt is, amott is annak a nemes liberalizmusnak a szelleme jelentkezett, amely nemes liberalizmus az első pillanattól kezdve Ripka Ferenc programja volt. Igazán nem akarunk hímet varrni belőle senki számára és nem is tartjuk történelmi jelentőségűnek az esetet, de mint érdemes és jellemző epizódot feljegyezzük azt, ami a leg­utóbbi rabbibeiktatás körül történt. A múlt héten ugyanis nagyszabású ünnepség keretében iktatta be a pesti izraelita hitközség dr. Fischer Benjámin rabbit, akit dr. Adler Illés főrabbi utódjául válasz­tottak meg. Az ünnepség résztvevői nagy lelkesedés­sel hallgatták végig, amikor az elnök felolvasta Ripka Ferenc főpolgármester üdvözlő táviratát. Rendkívül jó benyomást keltett, amikor Józan Mik­lós unitárius püspök emelkedett szólásra és kifej­tette, hogy a zsidó épúgy megtalálja istenét a ke­resztény templomban, mint a keresztény a zsidó templomban. A felekezeti béke helyreállásának eme ritka szép megnyilatkozásai után a főváros tanácsa nevében dr. Haviing Károly tanácsos adta át a fővá­ros tanácsának üdvözletét. A kurzus óta, úgy tud­juk, ez az első eset, amikor a főváros tanácsa zsidó felekezeti ünnepen hivatalosan képviselteti magát. Talán nem mellékes körülmény és megnyugtatásul, örömül szolgál, hogy a főváros tanácsának, amikor a főrabbit üdvözlő határozat megszületett, élén az a Folkusházy Lajos alpolgármester állott, mint helyet­tes polgármester, akit éveken át mint a kurzus leg­erősebb exponensét szoktak emlegetni. Folkusházy ezúttal bebizonyította, hogy felül tud emelkedni a pártpolitikán és. úgy tudja vezetni a város ügyeit, hogy a városnak minden polgárát, vallásra és osz­tályra való különbség nélkül egyenlőnek tekint. A főváros tanácsának ez a spontán elhatározása azt jelenti, hogy Budapest hivatalos kormányzata ki­emelkedett a kurzuspolitika igazságtalanságaiból és győzedelmeskedett az a nemes liberalizmus, amely­nek szellemét Ripka Ferenc főpolgármester hozta vissza a városházára. * Patikaengedélyekért állandóan nagy harc folyik Budapesten. Akinek gyógyszertára van, az termé­szetszerűen tiltakozik az ellen, hogy mások is enge­délyt kapjanak. Azok viszont, akik megszerezték a gyógyszerészi oklevelet, törekszenek arra, hogy en­gedélyhez is jussanak és önállósíthassák magukat, nehogy egész életen át, mint mások alkalmazottai­nak kelljen dolgozniok. A kormány most újabb hat patikaengedélyt adott és egészen természetes, hogy az engedélyek megadása előtt és után nagy izga­lommal tárgyalták ezt a kérdést. A sajtóban különösen sokat írta}: arról, hogy gyógyszertárnyitási _ enge­délyt kért németprónai Wolff Dezső, a kormányzó­sági gyógyszertár volt vezetője, aki történetesen Wolff Károlynak közeli rokona. Az ellenzéki sajtó úgy állította be a dolgot, mintha már németprónai Wolff Dezső patikaengedélye befejezett dolog lett volna. A mindenáron való ellenzékiség elképzelhetet­lenné tette, hogy Wolff Károly közeli rokona ne jusson patikajoghoz. Most azonban, hogy az új engedé­lyesek névsora megjelent, hiába keresik a jogot nyertek között németprónai Wolff Dezső nevét. A kormány nem adott patikajogot Wolff Károly rokonának. Be­valljuk, nem tartottuk volna visszaélésnek, ha törté­netesen Wolff Károly egyik rokona is patikajogot kap. Hiszen lehetetlen az, hogy a közéletben, a poli­tikában szereplő egyéniségek rokonai csak azért es­senek el olyan jogoktól, vagy engedélyektől, ame­lyet más polgárok feltűnés nélkül megkaphatnak, ha arra érdemesek, mert történetesen rokonai valaki­nek, aki a politikában is szerepel. Biztos tudomá­sunk van például arról, hogy németprónai Wolff Dezső igen súlyos sérelmének látja, hogy nem kapta meg a patikajogot. Azt mondja ugyanis, hogy ő is éppen olyan egyszerű alkalmazott a kormányzósá­gon, mint más valamelyik magánszemély gyógyszer- tárában. Sőt azt is mondja, hogy B-listás alkalma­zott. Nem tudjuk és nem kutatjuk, hogy tényleg ilyen súlyos sérelem esett-e németprónai Wolff De­zsőn, de ennek a kis esetnek a tanulsága kétségki- , vül az, hogy a mindenáron való ellenzékieskedés néha elgaloppozza magát. Wolff Károly rokonáról el sem tudták képzelni, hogy ha kér, ne kapjon patika­jogot. Pedig, íme, megtörtént az, amit elképzelhetet­lennek tartottak. Forróvíz-rétegre a Gellértfüráőáríészi fúrásánál Miár az iáén termális melegvízzel fii tils. a Gellert-szállót Néhány héttel ezelőtt megemlékeztünk B e c s e y Antal mérnök, fővárosi bizottsági tagnak arról a korszakalkotó tervéről, amely Budapest alatt, a föld mélyében elterülő óriási forróvíz-medence ki­termelésével akarja Nagy-Budapest fűtési, főzési és fürdő-problémáját megoldani, de nagy szerepet szán a természetes forróvíznek az ipar bizonyos ágazatai­ban is. Ugyancsak beszámoltunk arról is. hogy B e­cs e y tervei nyomán a Gellért-fürdő mellett, a Gellért-hegy lábánál június végén már megkezdték annak az artézikútnak a fúrását, amelynek thermál- vizével a Gellért-szállót és a fürdőt fűteni akarják. A nyolcadik hete tartó fúrási muníkálatok eddigi eredménye iránt érdeklődtünk a kút fúrását végző Zsigmondy Béla mérnök-vállalkozó cégnél, ahol B a u er főmérnök, a munkálatok egyik vezetője, a következőkről tájékoztatott bennünket: — A Gellért-fürdő mellett tervbevett artézi­kút munkálatai zavartalanul folynak, dacára, hogy az acélfúró most már hetek óta a legkeményebb d o 1 o mi t-s z a r u k ő rétegekben dolgozik. Je­lenleg 25 méter mélységben van a fúró és máris melegvizet ért. A kút mostani vize 37 fokos; ez a hőfok azonban a méli^ség növekedésével ará­nyosan emelkedni fog. 50—60 méteres mélységre szándékozunk lefúrni, ahol remélhetőleg 60—70 fokos vizet nyerünk, ami a kívánalmakat teljes mértékben ki is fogja elégíteni. — A fúrás alatt levő kőzet a legnagyobb ke- ménységüek egyike, mégis reméljük, hogy szeptem­ber végére, októbef elejére a fúrás, — amely éjjel­nappal folyik — elkészül, úgyhogy már a télen thermális forróvízzel lesz fűthető a Gellért-szálló- épület egész komplexuma. — A forróvizű kút üzembehelyezésével közel 400 vágón magyarszenet fog a főváros, Continental tömörabroncs oda való, Hol a legsúlyosabb teher szállítandó ! Coniinoní illetve a Géllé r-f ii r d ő megtakarítani, mert teljesen ingyen kapja a fűtőanyagot. | — A mostani fúrás remélhetően csak kiinduló I pontja a további munkálatoknak, amelyek Budla- 1 pest forróvíz-kincsét fogják felszínre hozni és a la­kosság szolgálatába állítani. A perspektíva tényleg szédületes. Tessék elkép­zelni, hogy Nagy-Budapest másfélmilliós lakossága ingyenes energiával, a föld mélyéből elő­törő forróvízzel fűt, főz, mos, fürdik. Becsey és más szakértők szerint ugyanis ez az ingyenes Jiizelő itt bugyborékol a lábunk alatt és rendelkezésre áll, csak le kell érte nyúlni, aránylag olcsó és könnyen megvalósítható eszközökkel. TUtiGSRAN Gyári jelünkkel ellátott ffi fejhallgató minden készüléknek vevőképességét fokozza. M R 2, 3, 6 MR 4—41 M R 5—SÍ Tungsram-vacuumcsö vek bármilyen rendszerű kapcsolásnál torzítás­mentes, hangerős' és tiszta vételt adnak. Kapható mindenütt! EGYESÜLT IZZÓLÁMPA ÉS VILLAMOSSÁG! RT. ÚJPEST KOZMA PÁL ácsmester és építőiparos :: Budapest, VII., őv-utca 183. Telefonhívó: ]. 96-21 HANTOS TESTVÉREK R.-T. FESTŐ-, MÁZOLÓ- ÉS TAPETTÁZÓ - IPAR ÜZEME DUDAPEST, Ví., HORN EDE-UTCA 5. SZ. TELEFON LIPŐT 994—51. -------------------- TELEFON LIPÓT 985—23«

Next

/
Oldalképek
Tartalom